Ezen a héten az Elnyűhetetlen Trió (hát ha ez nem egy magyar szuperhőscsapatnak való név, akkor nem tudom mi) a címben olvasható filmeket cincálja szét, és még a szokásosnál is kevésbé értenek egyet. Közben gumicukrot esznek. Az mp3 file innen tölthető le.

A jubileumi, 25. Mexican Stand-off ezúttal egyrészt rövidebb, másrészt különlegesebb fiatalabb testvérkéinél, történt pedig ugyanis a legutóbbi Hungarocomixon, hogy a kezembe nyomtak egy apró kis füzetkét, amibe belelapozva azonnal hanyatt dobtam magam az ötlet és a megvalósítás zsenialitásától: Haránt Artúr (akit korábban már bemutattunk a Geekzen) a hazai grafikusok egy részével karöltve újraalkotta a gyermekkorunkból jól ismert Ablak-Zsiráfot, csak éppen sokkal szórakoztatóbban, humorosan és 18-as karikával ellátva (na vajon mi van a P betűnél?).

Aquaman 4

író: Geoff Jones
rajzoló: Ivan Reis
DC

Életemben nem olvastam még Aquaman képregényt. Kevés röhejesebb szuperhős létezik, még magában a képregényben is megjegyzést tesznek Aquaman komolyan-vehetetlenségére, ám a kopoltyús krapek kalandjaival való megismerkedés első lépcsőjeként a nemrégiben újraindított széria e negyedik füzete tökéletesen bevált. Eleve irtózom az óceán szupermélységeiben klattyogó szörnyhalaktól, és ebben a füzetben van az ilyenekből bőséggel, sőt. Aquaman életére ezeknek a rémeknek a humanoid testű, uszonyos keveréknépe tör, élükön a felhőkarcoló nagyságú királynőjükkel. A magamfajta szörnyrajongónak az ilyesmi épp elég ahhoz, hogy majd a következő füzetet is elolvassa. A rajzok a vízalatti jelenetekben szálkásabbak, zavarosabbak, „európaiasabbak” a mostanában szokásos „legömbölyített” amerikai stílusnál, ez szintén ínyemre volt.

Hétvégén a terrortrió visszatér, hogy a fületekbe dugja rettentetes podcast-sorozatunk újabb epizódját! Selmeczi "Ballcrusher" Nóra, Rusznyák "Green Lantern Azjó" Csaba, és jómagam kivesézzük a The Innkeepers-t, a The Artist-ot, a Shriek of the Sasquatch-ot és a Satan Hates You-t. Szörnyű lesz.

Robert Penn Warren többször feldolgozott, Pulitzer-díjas regényének, A király összes emberének egyfajta parafrázisa a világ jelenlegi talán legnagyobb szupersztárja, a pozíciója és ázsiója sziklaszilárd mivoltával abszolút tisztában lévő George Clooney újabb figyelemre- és tiszteletreméltó dobása, még akkor is, ha se nem korszakalkotó (sőt), se nem olyan fontos, leleplező, eredeti és makulátlan, mint amilyennek mutatni szeretné magát. Az elnökválasztási kampány viharaiban vergődő fiatal tanácsadó morális bukásáról és szakmai felemelkedéséről elegánsan, ízlésesen regélő dráma sokadszorra mondja ki az örök alapigazságot: a hatalom korrumpál. D'oh.

A Vimeo egyik fejlesztője, Casey Pugh még 2009-ben, előre megfontolt szándékból, feldarabolta a Star Wars első felvonását 15 másodperces részletekre, majd megkérte az Internet Népét, hogy válasszanak ki egy-egy jelenetet és forgassák újra, úgy ahogy jónak látják. A projekt sikeresnek bizonyult, 2010-ben még egy Emmyt is kapott „interaktív média-fikció” kategóriában. A rövid részleteket eddig is meg lehetett a hivatalos honlapon nézni, most viszont elkészült a teljes, kétórás film is. Személyes komment: a jópofának tartott svédelt rajongói filmek többnyire azon véreznek el, hogy ami pár percig mulatságos, az másfél órában zsibbasztóan unalmas. Mivelhogy ebben az esetben 15 másodpercenként változnak a szereplők, a kulisszák, vagyis minden, sokkal szórakoztatóbb a végeredmény. A teljes élvezethez azért nyilván nem árt Star Wars-fannak lenni. (Ápdét: Tutuka, a magar Legóisten tájékoztatott minket, hogy a filmben 1:37:57-től magyarok által készített betét látható - WF)

Vallomással kezdeném: nem kedvelem különösebben a fantasy műfaját, sem képregényben, sem filmen, sem prózában, sőt meséket is viszonylag ritkán olvasok vagy nézek. Mégis, Neil Gaiman, az előbb citált műfajok kortárs nagymestere, az egyik kedvenc szerzőm. Eddig nem nagyon próbáltam magyarázatot találni erre a paradoxonra, de a Tükör és füst elolvasása után, azt hiszem, egy kicsit okosabb lettem.

A novellás gyűjtemény nem először jelent meg nálunk, 1999-ben már kiadták magyarul. Az Agave döntése, hogy újra a közönség elé tárja a kötetet, egy kicsit sem meglepő, azóta ugyanis komoly rajongótáborra lett a brit zseninek, hála a Sandmannek vagy a sikeres filmes adaptációknak (Csillagpor, Coraline és a titkos ajtó). Hogy szükség volt-e ehhez újrafordíttatni a szövegeket, arról nem tudok nyilatkozni, a kiadvány mindenesetre színvonalasra sikerült, úgy kívül, mint belül.

 A Tükör és füst több szempontból is kiszolgálja a Gaiman-fanokat. A változatos műfajú és témájú szövegek önmagukban is érdekesek, kuriózum értékük sem csekély, merthogy először olyan antológiákban, magazinokban jelentek meg, amelyekről a magyar olvasó soha nem hallott, hallhatott. De ami még izgalmasabbá teszi őket, az Gaiman majd’ 40 oldalas bevezetője, amelyben külön-külön mindegyik novellát vagy verset kommentálja, elmeséli honnan jött az ötlet és milyen körülmények közt készültek el. Tanulságos olvasmány ez azoknak, akik úgy képzelik el az alkotás folyamatát, hogy a múzsa által homlokon csókolt művész az írói eksztázis hevében papírra veti agyszüleményeit, spontán és minden külső kényszertől mentesen. Gaiman ehhez képest, a kommentárok szerint, a legtöbb novelláját szerkesztői felkérésre írta meg, igazolva a tételt, mely szerint az alkotói munkát leghatékonyabban a határidő tudja ösztönözni.