Megérkezett a trailer a kezdetben Micheal Bay nevéhez fűződő, természetfeletti képességekkel rendelkező kitaszítottakkal foglalkozó filmhez. A rendezést végül DJ Caruso vállalta el a főszereplőt is leváltották, de most nem ez a lényeg. A produkció címe igazán találó, a kilencekből a negyedik számú páciens áll a középpontban, akinek három bajtársát már megölték és most őt kezdik el üldözni különleges képessége miatt. A főszereplő Alex Pettyfer alakítja a "négyest", míg rajta kívül feltűnik még a filmben Teresa Palmer, Dianna Agron és Timothy Olyphant. Végre egy normálisnak tűnő science-fiction. Bemutató 2011 február 18.-án. Az ugrás után feliratos előzetes és a hivatalos szinopszis várja a kedves olvasókat.

Kés a toroknak, izzó tekintet, a szoborrá vált seriff arcába szikáran köpött szavak vágódnak: „Szállj re rólam, vagy olyan háborút kapsz, hogy el sem hiszed.” És tényleg: a Rambo után szinte az egész ’80-as évek arról szólt, hogy egy ember egy egész hadsereggel szállt szembe. És most, a The Expendablesnek hála, hosszú idő után ismét izomhegyektől és tesztoszterontól szaglik a vászon, a közönség nagy része pedig ujjongva üdvözli a retróhullámnak ezt a legújabb hordalékát. Pedig a szótlan, hullákat futószalagon gyártó hegyomlásokat már bőven meghaladta az idő. Manapság a nyers erőnél fontosabb a stílus, a realizmus, és akkor az önreflexióról még nem is beszéltünk. Vessünk egy pillantást az amerikai akcióhősök történetére, James Bondtól Piszkos Harryn és John Matrixon át Jack Bauerig! De vigyázat, nyakat behúzni, golyóálló mellényt felcsatolni – ezek a fickók nem tréfálnak.

Válság. Shortolás. Hedgefundok. Állami mentőcsomag. Ingatlanpiaci összeomlás. Tőzsdepánik. Spekulánsok. Árfolyamingadozás. Devizahitel. Megszorítások. Azt hiszem, a további tízezer karakter sem fog másból állni, csak ezekből a hívószavakból. Folytassam? Bankszektor. Hitelminősítő intézetek. Ízlelgessék csak. Tőzsdefelügyelet. Árindex. Olajár. Madoff. Jegybank. Jól van, azt hiszem, most már mindenkinek leesett: Oliver Stone-nak is van véleménye napjaink pénzügyi szférájáról, és ha ez nem lenne elég, közli is velünk. Nem csak, hogy közli velünk; ha úgy látja, hogy elkalandoznánk, miközben a lassan elvonuló embertömeget figyeljük a Wall Street-en, vagy a manhattani üvegpalotákban gyönyörködünk percekig, még jól a szánkba is rágja. Pénz=rossz. Kapzsiság=még rosszabb. Család=jó. Ebben a szentháromságban zajlik a Tőzsdecápák (hukk) második része.

Az NBC vicces-kémes, geek sorozata már a negyedik évadát tapossa, ami kissé hihetetlen, elnézve a kezdeti hányattatásokat. A második, de főleg a harmadik évadjával kitűnő szórakozásnak bizonyult a Chuck, és eme színvonal nem látszik csökkeni a negyedik évad nyitórészét követően sem. A kezdetben szitkomnak induló sorozat, már az elején is gyöngyszemnek bizonyult negyven perces rendhagyó voltának köszönhetően, ám mostanra nem csak a poénok miatt kelti fel az emberek figyelmét. A töméntelen emlékezetes beszólás mellett, a készítők ügyeltek arra, hogy a történet is kerek egészet alkosson, nem voltunk híján sem cliffhangereknek, sem drámai jeleneteknek. Az ugrás után spoilerekkel megtűzdelve folytatom.

Charles Portis leírhatatlanul jó (de azért leírtam) regényének a Coen-testvérek által megrendezett adaptációja karácsonykor kerül majd a mozikba. Az 1969-es változatban egyedül John Wayne volt jó - meg is kapta alakításáért egyetlen Oscarját - ám ahogy elnézem, ebben az új verzióban MINDEN klappolni fog. Jeff Bridges mint Kakas Cogburn? Tökéletes. "Fill your hands, you sonovabitch!"

Ha visszatért a ’80-as évek muszkliközpontú akciózása, akkor elvárjuk hozzá a falszaggató zenei dübörgést is. Brian Tyler ezt már sikerrel hozta egyszer: ő komponált Stallone John Rambójához is, és úgy nyúlt tisztelettel a néhai Jerry Goldsmith eredeti motívumaihoz, hogy közben felturbózta őket a modern kor igényeinek megfelelően. Retro is volt, meg nem is. A The Expendables score-ját viszont bajos lenne bármilyen markáns kategóriába sorolni. A ’80-as évekhez képest nem elég hangulatos, a mai igényekhez képest nem elég epikus – inkább csak átlagos. Mint maga a film, amit csak a nevek emelnek ki látszólag a középszerűségből. A zenéjét meg még az sem.

Az öszi sorozatos szezon kezdetét vette, ami annyit jelent, hogy a számtalan visszatérő széria mellett akad jópár újonnan kezdődő, többek között olyanok is, amikkel nekünk is foglalkoznunk kell. A kedves olvasók készüljenek hát fel, mivel ezen okból meg fognak szaporodni a sorozatokkal kapcsolatos írások a következő hetekben.

A múlt héten kezdetét vette a sokak által legjobban várt high-concept jellegű sorozat az NBC műsorán. A Hősök mélyrepülését követően, saját agóniájából képes volt magát feltornászni a csatorna és mostanra egész pofás felhozatallal büszkélkedhetnek. Egy teljesen elfogadhatónak mondható szitkom blokk mellett, jut idő a vicces-kémes (Chuck, Undercovers) sorozatok szerelmeseire is, illetve berobbantak egy olyan szériával, melyet tévés körökben a LOST utódjaként kezdtek emlegetni. A FlashForward iszonyatos buktájából nem tanulva, országok tucatjai csaptak le a The Event-re, hogy azonnal profitálhassanak majd a sikerből. A pilot nem ad sem fanyalgásra sem örömünnepre okot, de nem is ragad meg a középszerűségnél, ahogy a No Ordinary Family tette. Az első rész sokat sejtet, sok kérdést feszeget, még több szereplőt mozgat, de még csak meg sem próbál válaszokat adni.