A King Kong, az X-men és District 9 filmek effekteiért felelős Patrick Kalyn készített egy sci-fi rövidfilmet. Mind a büdzsét, mind az elkészítés idejét igencsak megszabta. A munkálatok elvégzésére mindössze két napot és 10.000 dollárt fordított. A készítő célja, hogy munkájával meggyőzzön pár fejest a projekt sikerességéről és később vászonra is vihesse elképzeléseit. A cselekmény 2031-ben játszódik, amikorra már teljesen feléltük a Föld fosszilis energiaforrásait. Apokalipszis hangulat, elkeseredett kísérletek jellemzik a Föld hétköznapjait. Az egyik alternatív energiaforrás utáni kísérletsorozat során valami balul sül el, és a katasztrófát elsimítandó egy elit csapatot küldenek a helyszínre. A katonák azonban oda érkezvén egészen furcsa dolgot találnak. A film az ugrás után tekinthető meg. 

A japán Revoltech figurasorozat legújabb darabjának kidobozolása. A csomaggal való bénázást nézzétek el, bele kell rázódnunk ezekbe a kidobozolásokba. :) (némelyik extrémebb szóképzésen szintén tegyétek túl magatokat, pl. "megveszett a csomag". :)

*Én elmentem multiplexbe fél pénzen...*

ZIMMER FERI 2: "Macséta dont teksz!" ordítja a pofámba a szomszédban lakó hülyegyerek. "Feri, kész a vacsora!" vágom vissza neki az év legjobb bemondását az év legjobb magyar közönségfilmjéből, ami egyben az első hazai horrorvígjáték is. Ja, és teknikailag sem utolsó, fordítva van forgatva vagy mi, ehhez én nem értek. Anyámnak is nagyon tetszett!

A menyasszonyod halott. Megölte egy kegyetlen, fiatal lányokra vadászó sorozatgyilkos. Fájdalmad elviselhetetlen, csak egyvalami képes valamelyest elnyomni: a tettes iránt érzett rettenetes gyűlöleted. De mihez kezdesz a gyilkossal, ha megtalálod? Az nem elég, ha megölöd. Tönkretett életek egész soráért nem kompenzál egy gyors, fejbe küldött golyó. Meg kell „ölnöd” újra és újra. Szenvedéssel, kínnal és félelemmel kell megtöltened életének minden pillanatát, kerüljön akár újabb életekbe, újabb fájdalmakba, vagy a lelkedbe, nem számít. Nem ismersz már sem Istent, sem embert, sem törvényt.

Ábécésorrendben.

Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans. Csak azért mert szupernyugodtan beszél, és ezzel egyfajta guru benyomását kelti, Herzogról az a tévképzet alakult ki, hogy nincsen humora. Aki valaha végighallgatta valamelyik hosszabb interjúját vagy elolvasott egy, a rendezőről szóló interjúkötetet, az tisztában van vele, hogy éppen az ellenkezője igaz. Herzog a filmrendezők egyik legviccesebbje. A Bad Lieutenantnak (1992) ez a se nem folytatása, se nem parafrázisa pedig az év legszórakoztatóbb filmje: abszurd poénok hegye, amelynek a tetején a szenzációs alakítást nyújtó Nic Cage trónol, aki az Arizónai ördögfióka (Raising Arizona, 1989) óta nem volt ennyire jó.

Az ázsiai filmek rajongójaként mindig nagy bajban vagyok ezekkel az év végi összesítőkkel, mert amíg a kis hazánk mozijaiban vetített friss távol-keleti filmek száma a legkerekebb szám felé konvergál, egyszerűen nem lehet a teljes kínálatból csemegézni. A DVD kiadások megjelenése gyakran fél évvel lemaradva követi a mozikba kerülést (főleg a japán darabok esetében), amikhez meg hozzá lehet jutni, gyakran csak a helyi piacra készülnek, felirat nélkül. Mindezek tükrében a most összeállított lista szinte biztos, hogy március-április tájékán mosolyfakasztónak fog tűnni, hiszen még rengeteg jónak ígérkező produkció vár megtekintésre. Azért így is mintegy 90 film közül igyekeztem kiválogatni a szerintem legjobbakat, remélhetőleg sok vitára okot adva, amit majd a kommentekben lehet lefolytatni.

2010 számomra a lufik éve volt: némelyik nagyot pukkant, némelyik csendben eresztett le, de tény, hogy a legtöbb film, amit vártam, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Kick/Ass és a Scott Pilgrim túlpörgetett, ízléstelen esztétikája taszított (pedig utóbbiból élveztem és végigolvastam a képregényt), az Expendables, ha szórakoztatott is, sajnos sokkal többnek próbált látszani, mint ami (Stallone fejének látványa pedig kifejezetten fájt), a látványfilmek (Clash Of The Titans, Tron) üresen kongtak, még a híresebb rendezők előre beharangozott filmjei (Shutter Island, Inception) sem bizonyultak akár csak újranézésre érdemesnek sem (az egy dolog, hogy egyáltalán nem volt bennük semmi eredetiség, de a rengeteg újrahasznosításhoz képest még csak szerények, kiegyensúlyozottak sem voltak). Így hát - miközben rövidke toplistámat megírtam - kénytelen-kelletlen azzal az érzéssel zártam az évet, hogy valószínűleg rossz filmeket néztem: jövőre Hollywood helyett talán Ázsiára vagy legalábbis a kisebb független filmekre volna érdemes koncentrálni.