Magyarország kevés olyan (a kettőből az egyik) fesztiválja közé tartozik, amelyik többet ér a Deákné (mozi)vásznánál. Alább olvasható a nevezésre felbujtó felhívás, uncut.

Az IRIS Dél-Korea eddigi legmonumentálisabb, legdrágább és legsikeresebb tévésorozata, amit 2009-ben epizódonként úgy 1 millió dollárnak megfelelő összegből forgattak, jópár helyi sztár főszereplésével, a nézettségi rátája pedig hatalmas, mintegy 30%-os volt. Nemcsak a nézők, hanem a kritikusok is rajongtak a 20 részes szériáért, ami a 2009-es KBS Drama Acting Awards-on elnyerte (többek között) a legjobb sorozat és a legjobb főszerep díját. A forgatókönyvírók igyekeztek mindent kiadni magukból, a nagyon menőnek gondolt, nemzetközi összeesküvést a középpontjában tudó sztori jeleneteit több országban vették fel, aminek legfőbb érdekessége, hogy a legtöbb külföldi jelenet Magyarországon játszódik. A sorozatot övező hatalmas hype-ot igyekeztek a producerek kihasználni, már bejelentették, hogy lesz második évad, valamint készült belőle egy spin-off Athena: Goddess of War címmel és a koreai sorozatok közül elsőként a mozikat is megcélozták a most tárgyalandó mozifilm, az IRIS: The Movie révén.

Ez a western csak nem akar megdögleni – pedig nincs még egy műfaj, amit annyiszor próbáltak már temetni. Most éppen itt a Red Hill, ami igaz, hogy ausztrál, igaz, hogy modern környezetben játszódik, mégis akkora western, amekkora csak a puskacsövön kifér. Egy eltorzult arcú gyilkos érkezik az Isten segge alatti kisvárosba, és egy árva szó nem sok, annyi nélkül kezdi forró ólommal osztani rettenetes igazságát – a pokol és a halál lovagolnak utána. A rendőrőrsön első napját töltő tiszt pedig, aki feleségével a nyugodt élet – kac-kac – reményében költözött oda, lassan megkérdezheti magától, hogy a jó oldalon áll-e. Mert a torz mészáros lehetne akár Clint Eastwood is – és neki mindig jó oka volt embereket leölni.

A Magyar Posta jóvoltából karácsonyi kidobozolás-sorozatunk kezd lassan olyan végtelen lenni, mint az Onedin család (húsz év alattiaknak: az Onedin család a Barátok közt angol változata, barkókkal). Újabb csomag Japánból, van benne kutya is.

Hazai bemutató: 2011. január 6.

Nem láttam még olyan filmet, amit nézve vakargatni kezdtem a fejem, hogy „arorhadtéletbe, öregszem”. Pedig már túl vagyok az első olyan élményen is, hogy egy 18 körüli (vagy legalábbis annak látszó) lány, akire házunk lépcsőházában mosolyogva ráköszönök (naná, szép lány volt), csókolommal köszön vissza (jelzem, még épp innen vagyok a harmadik x-en) - de a Scott Pilgrim szűk két órájának töménysége, harsánysága és fárasztó audiovizuális őrülete még ennél is kiábrándítóbb volt. Na, jó, csak majdnem. Persze lehet, hogy nem is a korral van a baj, hanem a beleéléssel. Sosem voltam pl. videójátékbuzi, és sosem gitároztam zenekarban sem. Nameg nem jártam 17 éves kínai katolikusnövendékkel sem – igen, azt hiszem, ez utóbbi lehet a gubanc. Csakhogy az ugyane jellemzőket felvonultató eredeti képregényt mégis piszkosul élveztem. Szóval jobban belegondolva, talán mégsem bennem van a hiba.

Hazai bemutató: 2011. január 6.

Gőzöm sincs, Alexandre Aja hogyan értékeli a saját karrierjét, azt meg végképp képtelen vagyok elképzelni, hogy évekkel ezelőtt, amikor a rendezésbe belekezdett, mit szeretett volna elérni. Valószinűleg nem csupán arról akart elhíresülni, hogy remake-eken kívül soha a büdös életben nem rendezett semmi mást.

Ennek ellenére jelen pillanatban így áll a dolog; ez főleg azért elszomorító, mivel emögött a kreatív szempontból önmagát még legkevésbé sem megerőltetni vágyó attitűd mögött egy tehetség bújik meg, aki ért az izgalomkeltéshez, a hangulat-kreáláshoz, és nyilvánvaló szerelmese a horrornak.

Nem is olyan régen egy egyedülálló képregényes kezdeményezés indult útjára a világháló berkeiben, legnagyobb örömünkre egyik szerkesztőségi tagunk vezénylete alatt. A Random virtuális képregénymagazin a lelkes és önfeláldozó csapatmunka iskolapéldája, egy ingyenesen, több formátumban is letölthető (egészen pontosan erről a címről), fekete-fehér képregényantológia, mely egyelőre szigorúan papírmentesen posztapokaliptikus, dark fantasy, urban fantasy és humoros zsánerekkel támadja be az olvasók látóidegeit. Az ötlet debütálásakor kapott hideget és meleget is, de az első kísérleti szám után az alkotók úgy tűnik nem vesztették el lelkesedésüket: erről faggattuk a Random főszerkesztőjét, Chavezt, a képregényes fórumokon és a Filmvilág oldalain ólálkodó titokzatos yakuzaszakértőt, a Geekz saját, külön bejáratú Keyser Söze-jét, akivel nem hogy még egyetlen munkatársunk sem találkozott személyesen, hanem mindössze egyetlen rosszul fókuszált képünk van róla (amin ÁLLÍTÓLAG látható).