Először egy rövid bemutatkozással szeretném kezdeni. Artemis vagyok, geek-ké válásomról nagyrészt nagybátyám tehet, aki tízéves koromban a kezembe nyomta Asimov mester Alapítvány trilógiáját. Azóta könyvek, filmek és sorozatok százait fogyasztottam el, hasonló és kevésbe hasonló kategóriában, ennek köszönhetően vagyok most itt, hogy átadjam egy részét ennek az időközben felhalmozódott információnak. Nagyrészt sorozatos, filmes hírekkel fogok jönni, illetve tervezek jónéhány könyvkritikát is, nem lesz hiány semmiből sem, ígérem.

Csapjunk is a lovak közé, egy igazán aktuális sorozat a mostani kiszemeltem, nevezetesen a FOX legújabb üdvöskéje a Good Guys, ami azonnal kedvencemmé vált és remélem hasonlóan fog másoknak is, akik velem együtt odavannak az oldschool megoldásokért. Egy kicsit Guy Ritchie filmjeit idézi a sorozat, a beállítások és a képernyőn megjelenő feliratok miatt, amelyekre mindig fel van építve valami poén. Igen ez egy kőkemény akcióvígjáték, ami főként a karakterekre épít és teszi ezt brilliánsan.

Korábbi nagy cikk a rendező, Amando De Ossorio "vakhalottas" filmjeiről + még egy spanyol horror

Nagy a pánik a német kisvárosban: fiatal lányokat támadnak le éjnek idején, és kihasítják a szívüket! Csak nem a mondai Lórelei áll a setét történések megett, a homéroszi, dallal tengerészeket halálba csábító nimfák e teuton változata? De sose félj, Tony Kendall, született Luciano Stella már útrakelt, hogy a legendáriumi machinációk vérpöttyözte függönye mögé nézzen! Csíkos gatyás nyomozása lassan, de biztosan szül eredményt: a Lórelei a szupermilf Helga Liné, aki teliholdkor emberméretű Godzillává változik (csak randább és karmosabb.)

Predators #1-2

Történet: Marc Andreyko, David Lapham
Rajz: Guilherme Balbi, Gabriel Guzman
Kiadó: Dark Horse Comics

Alig több mint két hét van hátra az Antal Nimród-Robert Rodriguez duó nevével fémjelzett új Predator filmig, és a marketinggépezet már zakatol is rendesen – illetve tényleg? Mert ahhoz képest, hogy nyakunkon a rasztafejű földönkívüliek következő vadászata, meglepően kicsi a felhajtás. De ami számunkra most a lényeg, hogy képregényes prequel azért készült hozzá, és annak ezen a héten már a második száma jelent meg (a mini amúgy négy részes, tehát még két füzet várható). A sorozatban két különálló történet fut, az egyik Laurence Fishbourne karakterére, Nolandre koncentrál (Welcome to the Jungle), a másik pedig Adrien Brody figurájára, Royce-ra (A Predatory Life).

Kegyetlen és isteni: Peter Weir a Master and Commander-ben újra együtt dolgozott a Gallipolli, a Veszélyes élet éve és a Last Wave operatőrével, Russell Boyddal. A végeredmény történelmileg ugyanannyira hiteles mint korábbi munkáik, ám ami fontosabb, hogy a film epikus szépsége egyenesen lehengerlő. A Master and Commander döbbenetet kelt: részleteiben obszcesszív, a kor megidézésében, legyen szó akár a Galapagos-szigetek állatvilágának felfedezéséről vagy a technológiára való rácsodálkozásról, már-már ördögien kiforrott. Weir számára nem jelent gondot a régi és az új, babona és tudomány, ösztön és kalkuláció összecsapásáról filmet csinálni, legjobb alkotásai az egyén a tradícióval megvívott harcáról és arról szólnak, mit nyer a modern ember az ősi szokások a friss matériába való belegyúrásával.

Volt idő, amikor töménytelen mennyiségben, válogatás nélkül faltam a fantasy és sci-fi regényeket: mindegy volt, hogy minőségi műről van szó, a tizedik Dűne-másolatról vagy a századik Tolkien-nyúlásról. Előbb-utóbb azonban besokall az ember, újat akar és igazit, így hát finnyásan válogat és egyre óvatosabban áldoz (áldoz! milyen kifejező szó!) szabadidejéből egy ismeretlen könyvre.

A Perdido pályaudvar, végállomás - China Miéville első magyarul megjelent regénye – véletlenül talált meg, gyanakodva méregettem az érdekes címet, a pofás címlapot, az ígéretes ismertetőt. Aztán oldalanként magába szippantott a könyv: olvasmányos volt, könnyed, mégis mélyen kidolgozott, tapintható világgal és szereplőkkel. Komoly elvárásokkal kezdtem bele az Armadába.

Nem vonultunk mesterségesen indukált kómába vagy menekültünk tiltott pszichedelikus szerek kreálta párhuzamos valóságba, egész egyszerűen egy hetes pihenőt tartottunk, egyszer mi is berú... kiszusszanhatjuk magunkat, nemde? A lemaradást bepótolandó a képregényes interjúsorozat hasábjain Fritz mester intertextuális ámokfutását követhetitek figyelemmel, aki olyan ikonikus figurákkal hozta izgalmi állapotba a Magyar Képregényfesztiválra betévedő újságírókat, mint a teveborjú nagyságú, kikericssárga csirkék és aki nem mellesleg olyan produkciók egyik elkövetője, mint a Macskafogó második része vagy a Hungarikum című animációs sorozat.

Szász Attila Most látszom, most nem látszom című kisjátékfilmje 2005 óta magyarparaszthajszálnyi-nagyságú legendává lett, megjárta a nemzetközi fesztiválokat, és (megint csak: ungárise viszonylatban ez szinte hallatlan) egyöntetűen pozitív kritikákat kapott. A neten ezek közül több is fellelhető (csak angolul - magyar kritika eddig a pillanatig nem készült róla), és meg lehet nézni, el vannak ájulva a filmtől.