Nem tudom, hogy vannak vele a Kedves Olvasók, de a magam részéről rohadtul utálom, amikor valaki a szülinapi buli közepén feláll és közli az ünnepelttel, hogy a csokitorta ehetetlenül száraz, a pezsgő olcsó és túl sokáig volt a hűtőben hagyva, valamint az összegyűlt barátok-ismerősök egytől-egyig ostoba fajankók. Nos, most így érzem magam ebben a pillanatban, ahogy éjfél tájt nézem a várost és szeretnék nagyon-nagyon lelkesedni. Mert a  The Day of the Doctor nem hogy az év de az évtized legjobban várt Whoviánus eseménye. És azt kell mondjam, nem lett jó. Vagyis…

Az ORFK gyilkossági osztályának vezetőjét egy barátságtalan januári napon berendelik a Külügyminisztériumba, ahol már vár rá a rendőrfőkapitány és Szijjártó Péter külügyi államtitkár. Utóbbi ismerteti vele röviden a tényállást: az ország thaiföldi nagykövetét késsel a hátában találták meg egy bangkoki motelben, ahol éppen egy prostituáltra várt. A sajtó egyelőre nem tud semmit az esetről, és jó lenne, ha egy ideig ez még így is maradna. Az ügy ugyanis különösen kényes: a nagykövet a FIDESZ egykori második embere, a miniszterelnök régi bizalmasa, akit annak idején azért „száműztek” Bangkokba, hogy rejtve maradjanak az elkövetett disznóságai. Szijjártó attól tart, hogy a kormányfőbe vetett bizalom komolyan sérülne, ha kiderülne, hogy közeli barátját, akit személyesen helyezett egy külügyi posztra, kurvázáson kapták, ráadásul még jól meg is gyilkolták. A rendőrségi vezetőket ezért arra „kéri”, hogy küldjenek egy olyan nyomozót Bangkokba, aki képes kellő diszkrécióval eljárni. *

Így festene nagyjából a Csótányok alaphelyzete, ha nem a norvég, hanem a magyar belpolitikába lenne beleágyazva. Talán ennyiből is átérezhető, milyen hálátlan feladat vár Harry Hole nyomozóra, aki egyébként sikeres ausztráliai kiküldetésével (lásd: Denevérember) hívta fel magára a fejesek figyelmét. Hole idővel persze rájön, hogy inkább az alkoholhoz fűződő gyengéd érzelmei miatt esett rá a választás, felettesei ugyanis azt remélték, annyira kiüti magát Bangkokban (is), hogy a nyomozásra már nem maradt energiája. Természetesen elszámítják magukat, hősünk éppen absztinens korszakát tölti – nála ez azt jelenti, hogy tömény helyet csak sört iszik –, és a legkevésbé sem érdekli (vö.: leszarja) mit várnak el tőle az öltönyösök.

A hongkongi mozinak a John Woo 1986-os Szebb holnap című fegyverbalett-eposzával elstartolt heroic bloodshed korszaka rövid életű, viszont annál emlékezetesebb volt. Elsősorban persze éppen Woo filmjei miatt, de azért akadt még egy-két rendező, aki be tudott dobni a közösbe egy klasszikust. Mint Ringo Lam, akinek ultraerőszakos Full Contactja (Xia dao Gao Fei, 1992) nem egyszerűen egy a korszak hasonló darabjai közül, hanem konkrétan magának a korszaknak a lezárása. Nem csak azért, mert a közönség ekkorra elfordult ezektől a stilizált akciómoziktól (a Full Contact óriásit bukott, de már Woo egy évvel korábbi mesterműve, a Hard Boiled sem volt túl sikeres), és a stúdiók ezután inkább más irányba mentek, hanem azért is, mert a film egyfajta tematikai hattyúdala azoknak a témáknak, amikre a Szebb holnap és követői a véres golyóorkánjaikat felfűzték.

(Most induló sorozatunkban a vizuális képzőművészetek olyan nagyjairól készítünk portrét, akik kimeríthetetlen fantáziájukat képekbe, festményekbe, illusztrációkba és grafikákba öntve kápráztatnak el minket, és ezzel valamilyen formában a Nagy Geek Képet gazdagítják. A betekintések nyilván nem panoráma jellegűek, ám arra – reményeink szerint - kiválóan alkalmasak, hogy látókört szélesítsenek. Mielőtt kifogynánk a képes frázisokból, csapjunk is bele a lecsóba, oppárdon, a festékes vödörbe. Első alkalommal alaposan beizzítjuk a motorokat, és nem egy, hanem rögtön két művészt mutatunk be, akik ráadásul magyarok, méghozzá a szakmán belül és kívül is nagy elismertségnek örvendenek.)

Boros Zoltán és Szikszai Gábor, vagy ahogy többen ismerik őket, Boros-Szikszai (bennfenteseknek BoSzi), egy olyan különleges alkotópáros, akik Magyarországon egy egész korszakot határoztak meg, hihetetlen méretű munkásságuk pedig eljutott azokhoz is, akiknek halvány fogalmuk sincs róla, kit vagy mit takar ez a név. Jellegzetes stílusban készült képeik számtalan könyv- és magazinborítóról, plakátról, játékról, vagy kártyáról köszönnek vissza. Kötve hiszem, hogy lenne olyan ember kicsiny országunkban, aki ne látott volna életében Boros-Szikszai festményt.

Bret Easton Ellis regénye köztudottan maga a nagybetűs BOTRÁNYKÖNYV. Megjelentetésétől kiadója sokáig elzárkózott, a szerző halálos fenyegetések tömkelegét kapta kézhez a kendőzetlen erőszakábrázolás miatt, női jogvédő szervezetek indítottak dühödt támadásokat személye ellen, vádolták homofóbiával, rasszizmussal és elmebajjal egyaránt. A mű durvaságáról talán csak annyit, hogy egy horrorokon szocializálódott, kedvenc filmjeként általában a Hullajót megjelölő barátom szerencsétlen módon pont egy bizonyos patkányt szerepeltető fejezetnél ütötte fel a példányt, amit kölcsönadtam neki, majd elborzadva, holtsápadtan hajította a szoba másik sarkába a könyvet, riadt tekintettel szememre vetve, hogy lehettem képes ajánlani neki. Nehéz olvasmány, valóban. Nem kérdés tehát, hogy az Amerikai psycho fontos könyv, inkább az az érdekes, a botrányok okán, vagy inkább azok ellenére érdemes a kultuszra, ami kialakult körülötte.

Patrick Bateman jóképű, sármos, kifogástalanul öltözködő manhattani yuppie. Modora magával ragadó, kulturális tájékozottsága bámulatra méltó, ízlése hibátlan, vagyona tetemes. Esténként munkatársaival a legjobb éttermekben vacsorázik, a legelőkelőbb klubokban mulat, a leggyönyörűbb nők társaságát élvezi. Patrick Bateman mindezek mellett pszichopata sorozatgyilkos, csinos masnival átkötött, precízen kimetszett vaginákat tárol az öltözőszekrényében, alkalmi hölgyismerőseit, munkahelyi vetélytársait, vagy a véletlenszerűen kiválasztott idegeneket művészi szintre emelt brutalitással mészárolja le, apokaliptikus rémálmok kísértik, valósága véráztatta, bűzös, feneketlen Pokol.

Vagy az sem.

Az elmúlt évek nagy young adult hisztériájának szinte teljesen sikerült elkerülnie engem, aminek persze egyik fő oka alighanem az, hogy már jó ideje nem vagyok „young adult” – bár amikor az voltam, akkor sem efféle könyveket és filmeket szerettem, de ez más kérdés. A lényeg, hogy ezzel, és a meglehetősen langyosra sikeredett, összecsapott első résszel együtt véletlenül sem gondoltam volna, hogy majd pont a Futótűz lesz az egyik, ami gyújt egy kis fényt az idei év többségében silány blockbustereinek sötétségében. Márpedig ezt tette. Ez a film sokkal jobban felépített, komplexebb, izgalmasabb, és érzelmileg hatásosabb, mint az elődje – minden szempontból köröket ver az Éhezők viadalára (meg az idei hollywoodi mezőny nagyjára is).

• Meg nem erősített hírek szerint az AMC berendelt egy pilotot a PREACHER alapján készülő sorozathoz. Ezzel egy időben Seth Rogan arra célozgatott twitteren, hogy valamilyen formában ő is része a projektnek...
• A THE KILLINGet nem lehet kinyírni: a Netflix visszahozza egy negyed, de most már tényleg utolsó évad erejéig, ami hat részes lesz.
• Ha már úgyis divatja van a sorozat spin-offoknak (lásd: Breaking Bad, The Walking Dead), mit szólnátok egy SONS OF ANARCYH szériához, ami a '60-as években játszódna, a klub megalapulása idején? Kurt Sutter szerint van rá esély.