Szeretem az 1950-es éveket. Még mielőtt bárki bármiféle magyar vonatkozásba helyezné ezt a mondatot, ki is egészítem azzal, hogy szerettem volna Japánban moziba járni az 50-es években. Nemcsak azért, mert akkoriban volt pályája csúcsán a világ valaha élt legjobb filmrendezője,…

Valószínűleg elnézőbb tudnék lenni a filmmel, ha nem ezt a címet adták volna neki. Ami egyébként duplán jó lenne, mert az azt jelentené, hogy Richard Stark (eredeti nevén: Donald E. Westlake) még él – ő ugyanis, amíg lélegzett, bár eladta 1962-től 2008-ig (haláláig) futott…

Kétségtelen, hogy meleg otthonunk kényelméből szívesen merülünk alá képzelt emberek fiktív poklába, hagyva, hadd rázzon ki minket a borzongás metszően fagyos szele. Az is kétségtelen, hogy megkönnyebbülten lélegzünk fel a távirányító OFF gombjának megnyomását követően,…

A magyar sci-fi olyan, mint a becsületes pesti pincér: találkoztál már olyannal, aki talán látott egyet valamikor, de ahhoz mégiscsak túl kevés van belőle, hogy saját kategóriát nyissunk nekik. Ettől függetlenül viszont képtelenség nem kíváncsinak lenni, ha az ember arról hall,…

Csak a nyitójelenetről egy rövidebb könyvet lehetne írni. Arról, ahogy egy férfi megtépázott katonaruhában húz maga után egy koporsót. Arról, ahogy nem belovagol a városba, a történetbe, hanem erőlködve, mégis lazán bevánszorog. Arról, ahogy a már-már banális főcímdal…

Nincs vonyítás a Holdra, nincs akaratlan átalakulás, nincs önmaga szörny-énjétől borzongó főhős. Van helyette egy halovány kísérlet a régi indián mítosz felmelegítésére, sőt, forradalmasítására. Előbbi is csak félsiker, utóbbit meg inkább hagyjuk. A mozgókép legendás…

A Die Hard következő része lehetne egy crossover mondjuk a Pókemberrel. Vagy Tom és Jerryvel: John McClane-ből már úgyis rajzfilmfigura lett. Emlékezzünk egy kicsit arra, ahogy megviselve, vérezve, szenvedve vonszolta magát a Nakatomi toronyház üvegszilánkokkal borított padlóján.…