POSZT-APOKALIPSZIS MOST! - SOROZAT, 12.

Valószínűleg sokan megdöbbennének, ha azt hallanák, hogy a hazánkban is széles körben ismert vaskos, keményfedelű képregénysorozat, A Biblia felfedezése valójában frankofón fumetto, a bigottabbak pedig meg egyenesen agyvérzést kapnának, ha ismernék Paolo Eleuteri Serpieri, az említett ószövetségi vallástörténeti tablósorozat fő kontribútorának kvázi főművét, a Morbus Gravis-t, mert abban aztán van (poszt)apokalipszis, hentai mangáknak is becsületére váló szexuális erőszak, emberhúst zabáló mutáns szörnyetegek, a fertőzést Isten nevében könyörtelenül kipurgáló papok és szörnyű kilátástalanság (nahát, látni vélek bizonyos párhuzamot). Vagyis egy olyan kultstátusszal övezett, rendkívül szórakoztató képregény, amit halálos vétek lenne kihagyni!

POSZT-APOKALIPSZIS MOST! - SOROZAT, 11+2.
(80s KLASSIX-SOROZAT, 2.)

Semmit sem mond a cím? És ha azt mondom Paco Queruak, a halál megsemmisítő harci gépezete? Na ugye. Elővettük a videós korszak egyik nagy klasszikusát, és újranéztük. Maradandó élmény volt.

Sammo Hung egy akkora zseni, hogy a fal adja a másikat, bár általában inkább ő szokta, és az ellenfeleinek. Már az 1978-as Enter the Fat Dragonban is megmutatta, ki az úr a háznál, saját bejáratú Bruce Lee-imitációjával egyrészt lesöpörte az összes Lee-kópiát a vászonról, másrészt kombinálta a kungfut vígjátéki elemekkel (haverja, Jackie Chan is ekkoriban próbálkozott meg ilyesmivel.) Sikere a hongkongi filmipar egyik legbefolyásosabb alakjává léptette elő, ekkortól olyan filmet készített, amilyet akart. A The Victimet (nem összekeverendő Ringo Lam nagyszerű, azonos című 1998-as horrorfilmjével) szintén Sammo jegyzi, azonban a főszerepet meghagyja az ugyancsak kiváló Leung Kar Yannak (Iron Monkey, Thundering Mantis), akinek oldalán olyan kungfu-veteránok feszítenek, mint Chang Yi (The Taste of Cold Steel, Invincible Sword) vagy Wilson Tong (Snake Deadly Act).

POSZT-APOKALIPSZIS MOST! - SOROZAT, 11+1.

Ilyen lehet, amikor egy született képregényíró maszturbál: Garth Ennis világvége utáni sztorija a bigott és kannibál Clint Eastwooddal öncélú és értelmetlen, ami viszont nem jelenti azt, hogy ne lenne pokolian élvezetes.

A westernrovat eheti részével a Geekz hasábjain is beköszöntött a tél. Kapcsold ki a fűtést, nyisd ki az ablakot és amikor már látod a saját leheleted, kattints a továbbra - hóban játszódó westernekről lesz szó.

Timur Bekmambetov feltűnése óta az orosz közönségfilmeket illik komolyan venni. Pontosítsunk: már a ’90-es évek végén beindult valami az orosz filmiparban, de az Éjszakai őrség volt az első, amely külföldön is sikert aratott. Nem csoda, hogy Hollywood egyből le is igazolta Bekmambetovot, aki viszont (Luc Besson mintájára), producerként segíti tovább egykori alkotótársait. Például Dmitrij Kiselevet, az Őrség-széria vágóját, aki első rendezésével kis híján túlszárnyalta mesterét.

POSZT-APOKALIPSZIS MOST! - SOROZAT, 11.

A kilencvenes évek hurráoptimista hangulata nem kedvezett az apokaliptikus vízióknak. A reageni politika meghozta a gyümölcsét, Szovjetunió darabjaira hullott, az USA és a nyugati világrend győzedelmeskedett. Nehéz hitelt érdemlően atomháborúval és annak következményeivel riogatni egy konkrét elllenségképet nélkülöző közegben. A Waterworld is inkább az akkoriban egyre nagyobb nyilvánossághoz jutó globális felmelegedés témáját használta fel, a Postman pedig a katasztrófa utáni újjáépítés folyamatát állította a középpontba. A film hangvételét talán azzal a jelenettel tudnám a legjobban érzékeltetni, amelyben a bányatavat körbeülő túlélők türelmetlenül várják az éjszakai mozizás kezdetét. A mozigépész a Tökéletes katona tekercsét helyezi be a gépbe. Peregni kezdenek a film képkockái, az emberek zugólodva veszik tudomásul Dolph Lundgren feltűnését, elégedetlenségük nőttön-nő, kövekkel kezdik dobálni a mozigépész viskóját, aki behódolva a közakaratnak, a Muzsika hangjára cseréli le az akciófilmet. Valóban - anélkül, hogy idő előtt belemennék a film értékelésébe - ez a legoptimistább poszt-apokaliptikus film, amit valaha láttam. A kérdés az, hogy egy világégés utáni állapotokat taglaló filmmel összeegyeztethető-e a pátosz és a kritikátlan derűlátás. Látva a Postmant, azt kell hogy mondjam, hogy nem.