a Geekzé! Aki nem hiszi, járjon utána!

Peter Strickland nagyszerű filmje a tavalyi év legjobb magyar filmje ÉS egyben az utóbbi húsz év egyik legjobb magyar filmje is volt (na jó, pontosítok: volt benne némi magyar pénz is - isten ments hogy nézhető filmeket nagyobb összegekkel finanszírozzunk, ugyebár...). Strickland nemrégiben blogot kezdett írni: nemsokára nekikezd második filmjének (amely semmilyen értelemben nem lesz magyar), és így akar majd beavatni minket a részletekbe. A blogon tette azt is közhírré, hogy a youtube-ra felkerült a Varga Katalin forgatásán ellőtt kulisszák mögötti Super8-as anyag zene alá rendezett etűdje. A cucc 4 részes, íme az első epizód, a többi a videó-megosztón.

...ha nem ő rendezte volna, legalább is Boll szerint. A világszerte közútálatnak örvendő rendező saját imidzsének csapdájába esett: a fickó valójában rendkívül intelligens, és ha összeszedi magát, képes jó filmeket is csinálni, csakhogy a nagy pofájával (és kezdeti katasztrofális filmjeivel) sikerült magának olyan mély gödröt ásnia, amelyből nem nagyon tud kikecmeregni (képzavar, tudom.) Nemrégiben készült vele egy jól sikerült telefoninterjú, amelynek során sok érdekes dolog elhangzik.

...talán ideje rákérdeznünk: melyek a kedvenc Stephen King-filmfeldolgozásaitok? Eddig elkerültük a témát, mert egyrészt annyira lejáratott, másrészt King az utóbbi húsz évben rosszabbnál rosszabb könyveket szart - nem is nagyon érdemli meg a kritikai cincát. Csakhogy a dolog megkerülhetetlen, és igazság szerint az ember hálás neki: én például egyértelműen elmondhatom, hogy gyerekkoromban King regényeinek hatása terelt legerősebben abba az ízlésvilágba, amelyet manapság magaménak mondhatok.

Szóval? Melyik szerintetek az a  King-adaptáció, amelyik sikeresnek mondható? Kedvcsinálónak íme a Könyvesblogról átmentett Állattemető-kritikám.

A 2010-es Magyar Filmszemle legjobb filmje Szabó Csilla első rendezése, a Komoly dolgok volt, ez a könnyed, érzékeny és remek hangulatú majdnem-vígjáték. Akkor ezt írtam róla:

Mivel mostanában nagyon megy a Tvájlájt, hadd éljek egy vámpír-metaforával. Nincs annál jobb, mint mikor egy élvezhető magyar film, amelyről az égvilágon semmit sem tudsz, a hátad mögé lopózik, és beléd mélyeszti a fogát. Max. ha a Kate Beckinsale teszi ugyanezt. A Róbert Patiszont a csajok megtarthatják maguknak.

Mindig van lejjebb, szoktuk mondani – de tényleg van? A mainstream amerikai képregényben az utóbbi években eltörölték Pókember házasságát, élőhalott szörnyet csináltak a Megtorlóból, és ezüstkori utalások zagyva panoptikumává süllyesztették a fő Batman sorozatot. A Chaos War című legfrissebb Marvel „event” ötödik, záró epizódjában különösebben nem gyaláznak meg sokak által szeretett karaktereket, viszont elérték vele azt, hogy már a második oldalon sírhatnékom támadjon.

Ha ez a Cahiers du Cinema blogja lenne, valószinűleg Bergman legemlékezetesebb jeleneteiről vagy Truffaut legérzékenyebb pillanatairól tennénk közzé bejegyzéseket, de mivel ez a Geekz, a populáris-filmes alkultúra szottyos-lucskos védőbástyája, ezért úgy gondoltuk, talán a legjobb fej-széjjelrobbanásokról illene inkább megemlékeznünk, a Cinemassacre-s srácok tálalásában. Fincsi!