Mikor feltűnik a vattacukorszín felirat, már gyanítom, hogy retrófilm következik, ám csalódok.  Mert ugyan ez retrófilm a javából - beköszön a Bullitt, a Gengszterek sofőrje, A kaszkadőr, urambocsá’  a full Besson-iskola (Nikita, Leon, A profi, A szállító) - de ez a mozi nem  elégszik meg a felnyírt hajú, betonra zselézett frizurákkal. A kisbolt kínálatának színkavalkádja és a Rubik-kocka feltűnése egyértelműsíti: a Drive-val belekanyarodunk a műnyolcvanas-évekbe…

Lukács György teljesen meggárgyult - ez már tény, a Star Wars őstrilógián felcseperedett geek világ hitetlenkedését már rég felváltotta a csendes, izzó, telhetetlen harag. Még a beígért buzerálatlan verziókat is sajnálja tőlünk, miközben lassan, apránként megszentségteleníti a legnagyobb (ha nem is egyetlen) dolgot, amiért jelent valamit a neve a filmes világban. Mi bosszúból - bár messze álljon tőlünk, hogy ötleteket akarjunk adni neki a további rémtettekhez - összeállítottunk egy listát azokról a változtatásokról, amiket még nem szenvedett el szerencsétlen gyerekkori jóbarátunk, az Őstrilógia.

10. Yoda nem hal meg.
Az ok a változtatásra: Lucas eredetileg sem akarta kinyírni Yoda-t, csak az akkori technika sajnos nem volt elég fejlett a Lucas elképzelései szerinti, a 6. epizódot záró bulijelenethez, ahol Yoda örömében össze-vissza szaltózik, pörög és akrobatikus koktélmixerkedik a vadul pislogó Ewokokkal.

9. Leia nem Luke-ot csókolja meg az 5. epizódban, hogy Han Solo-t iriggyé tegye, hanem Chewbacca-t.
Az ok a változtatásra: Az Amerikai Vallásos És Konzervatív Gyerekpszichék Felett Őrködő Szülők szövetsége szerint a jelenet incesztust sugallmazott, hiszen később kiderül, hogy a szereplők között vérségi kötelék van.

8. Han Solo nem lövi le Greedo-t.
Az ok a változtatásra: Lucas szerint Han még mindig nem tűnt elég pozitív szereplőnek, miután beleeditálta az eredeti jelenetbe, hogy Greedo előbb lő. Az új verzióban Greedo rálő Han-ra, leönti sörrel, majd lehugyozza a Millenium Falcon-t, Han erre tejszínhabos tortát dob az arcába és elmenekül.

A Geekz tökéletesen rendszertelenül jelentkező interjúsorozata a magyar képregényes szcéna legérdekesebb tagjaival egy újabb fehér hollóhoz érkezett, több szempontból is: egyrészt az illető hölgy, másrészt szinte kizárólag amerikai kiadóknak dolgozik, harmadrészt pedig konkrétan ebből él meg. Hogyan érvényesülhet egy magyar grafikusművész külföldön, milyen egy hindu mondavilágra épülő sci-fi és hogyan néz ki az újrafazonírozott Pán Péter mítosz két magyar képregényes keze alatt (a Judittal közreműködő Pilcz Roland már szerepelt sorozatunkban), mindezekre a kérdésekre választ kaptok az interjúban.

A New York Times cikke szerint idén nyáron (május első hétvégéjétől szeptember első hétvégéjéig) 543 millió mozijegyet vásároltak Amerikában. Hogy ennél alacsonyabb számot találjunk, egészen 1997-ig kell visszamennünk, amikoris mindössze 540 millió jegy kelt el ugyanezen időszak alatt. És ez már zsinórban a negyedik év, amiben a mozilátogatások száma alulmarad az azt megelőző évének. Hogy a Times íróját idézzem: „real trouble”. Igaz, az összbevétel nőtt az előző évhez képest, de kevesebb, mint egy százalékkal – és persze ez a pénzbeli növekedés a 3D-s filmek megemelt jegyárainak köszönhető, ergo nem „valós”, ráadásul ez a kevesebb mint egy százalék is szánalmas kis adat, ha figyelembe vesszük, hogy idén majdnem háromszor annyi filmet vetítettek 3D-ben, mint 2010-ben.

Új sorozatunkban egy-egy nagy képregényes pillanatot (panelt, paneleket, oldalt) emelünk ki., mutatunk meg, és okoskodunk róla néhány keresetlen sor erejéig.

Mindenki ismeri azt a klisét, amikor a gonosztevő türelmesen és hencegve megosztja gaz mestertervének részleteit a fogságába esett főhőssel, aki így, kiszabadulva, percek alatt keresztülhúzza a számításait – James Bond ekképpen elveszejtett szájmenős ellenségeivel egy egész köztemetőt meg lehetne tölteni, a hasonlóan elbukott képregényes gazemberek sora pedig végtelen. Klasszikus comicjában, a Watchmenben, Alan Moore sok más toposszal együtt ezt is gúnyosan és kíméletlenül kiforgatta – bár sok ilyen fogásával ellentétben ez pont nem elsősorban a szatirikus éle miatt vált emlékezetessé, hanem mert ténylegesen meg merte tenni, hogy passzivitásra kárhoztassa a nap megmentésére kardcsörtetve érkező hősöket.

Új fejezetet lehet írni a „hogyan verjünk vissza egy idegen inváziót” című kézikönyvbe (mert a „pusztítsuk el a központi hajójukat, és akkor mind megdöglenek” verziót már a szomszéd Pistike sem veszi be). Végy egy maréknyi, bandába szerveződött, pusztán tinédzserkorú, de morcos és rettenthetetlen nigga’ motherfuckert, adj nekik kardot, baseballütőt, robogót, biciklit, tűzijátékot, meg egy „ez a mi grundunk, velünk itt senki nem baszakodhat” attitűdöt, és a rusnya földönkívüliek nem felejtik el a leckét, amíg élnek – na, nem mintha az olyan sokáig tartana. Az Attack the Block nevenincs színészeivel és szerény effektusaival is élvezetesebb, mint a hasonló témájú hollywoodi nagytestvéreinek többsége.

Boulet stripsorozatának harmadik részéhez érkeztünk, amiben megtudhatjuk hogyan használhatjuk fel a legutóbbi tanmesében szerzett tudásunkat a camembert-ről a Tovább! után...