Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

China Miéville: Armada

2010.06.18. 08:00 virtualdog

Volt idő, amikor töménytelen mennyiségben, válogatás nélkül faltam a fantasy és sci-fi regényeket: mindegy volt, hogy minőségi műről van szó, a tizedik Dűne-másolatról vagy a századik Tolkien-nyúlásról. Előbb-utóbb azonban besokall az ember, újat akar és igazit, így hát finnyásan válogat és egyre óvatosabban áldoz (áldoz! milyen kifejező szó!) szabadidejéből egy ismeretlen könyvre.

A Perdido pályaudvar, végállomás - China Miéville első magyarul megjelent regénye – véletlenül talált meg, gyanakodva méregettem az érdekes címet, a pofás címlapot, az ígéretes ismertetőt. Aztán oldalanként magába szippantott a könyv: olvasmányos volt, könnyed, mégis mélyen kidolgozott, tapintható világgal és szereplőkkel. Komoly elvárásokkal kezdtem bele az Armadába.

A világ ugyanaz (Bas-Lag), a helyszín különböző: a történet szereplői Új-Crobuzonból indulnak el Nova Esperium fegyencgyarmata felé, ki önként menekülve, ki rabságban tartott újraformáltként (büntetésből thaumaturgiával eltorzított csápos mutánsok és gőzgépre forrasztott húsú emberek). Mielőtt azonban elérnék távoli úticéljukat, kalózok ütnek rajtuk, és erőszakkal elhurcolják őket Armadára, egy több ezer egymáshoz épített hajóból álló úszó városra.

Armada – ő a regény igazi főszereplője (ez indokolhatja a magyar címet, az angol ugyanis „The Scar”, a második kötetben előkerülő Világsebre utalva). Nem Bellis, az antipatikus, besavanyodott (néha azért dug, de véletlenül sem élvezi) kvázi-narrátor, nem is Tanner Sack, a félig polippá formált, Új-Crobuzonból kitaszított és Armadában otthonra talált újraformált, nem is Uther Doul, a Nagymenő És Hűvös Fickó (minden fantasy-ban kötelező elem, általában valamiféle kardművész – itt is…), nem is a perverz, mazochista, saját arcaikat ugyanazon minták mentén megsebző Szeretők, bár csupa remekül kidolgozott karaktert mozgat Miéville, és hál’ istennek nincs kedvence köztük, nincsenek az olvasónak tálcán felkínált azonosulási pontok, se könnyen utálható szereplők…

De a főszereplő mégis Armada. Apránként ismerjük meg a pallókkal és függőhidakkal összekötött hajók végtelenjét és különös lakóit, a minden körülmények között élni kész és képes emberek (és más fajúak) csoportjait és kasztjait, a városrészeket, a politikai frakciókat(!) – mindig csak egy-egy befogadható méretű benyomást kapunk, és megállás nélkül durrannak az ötlet-petárdák… Csak egy példa: a gőzhajók és vitorlások végtelenjében egy tartósított bálnatetem is a város részét képezi, mely csupán egy könnyű sörsátort bír el magán…

Imádnivaló a könyv erős koherenciája: a szerző ugyanazzal a könnyedséggel (komolysággal?) vezényel le egy monumentális vállalkozást, melyben mérnökök, munkások és thaumaturgiához értő tudósok tömegei dacolnak a látszólag lehetetlennel, mint egy hétköznapi kínos beszélgetést vagy éppen egy szexjelenetet egy tizenéves fiú és egy roncsolt testű nő között, aki a combjait sem tudja széttárni a lábára épített miniatűr gőzmozdony miatt… Ugyanaz az aprólékosság, természetesség és türelem.

Sajnos a történetről nem mondhatok sokat – az első kötet igen lassan építkezik, de a második elején már vastagon olyan csúcspont-jelenetek sorjáznak, hogy az embernek fogalma sincs, hogy hova viszi még őt tovább onnan a sodrás... És ha a Perdido varázslatos komplexitását nem is éri utol az Armada (a szűk térbeli határok azért mégis korlátozzák valamennyire a lehetőségeket, ha nem is az író képzeletét), azért így is varázslatos mű, az utóbbi évtized legjobbjai közé tartozik, regényként és hazai megjelenésként egyaránt – gyönyörű címlapfestménnyel és néhány figyelmetlenségből elkövetett félrefordítással és elgépeléssel tarkított, de tisztességes magyar fordítással.
 

 

 

Kiadó: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2008 (első kiadás)
Fordította: Juhász Viktor

Eredeti cím: The Scar
Oldalszám: kb 700 (
2 kötet)

8 komment

Címkék: fantasy könyvkritika 4csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr722090306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.06.18. 09:24:00

Váó, ez mekkora ötlet, nagyon tetszetős. Egy álmomban volt hasonló élőhely, de az egy végtelen magas szirtfal oldalára ragasztott bódék és halászcsónakok labirintusából állt... Egyszer talán megírom azt is. A Galaktika névvel ellátott könyvek azért bizonyos minőséget képviselnek én úgy vettem észre, habár a borítóik nekem speciel nem bejövősek, a magazin borítókról és FŐKÉNT a belső illusztrációkról már ne is beszéljünk, mert azoktól néha a hányinger kerülget. Az a bizonyos steampunk gőzcsirke mai napig röhögőgörcs tárgyát képezi a társaságomban amit egyszer borítónak választottak. Mindenesetre a könyvek és a magazin szövegi része korrekt szokott lenni a fordításokat és beírást tekintve és a történetek is jók. Jó kritika volt!

elefes 2010.06.18. 09:36:30

Az a gőzmozdony ölű csaj most beindított... Kell ez a könyv.

lojzi1 2010.06.18. 10:50:20

Való igaz, a történet hamar fölpörög és beszippantja, a két vastag kötet hamar elfogy. Ami tényleg lenyűgöző az Miéville hihetetlen fantáziája, más egész regényfolyamokat facsar ki olyan ötletekből, ami nála csak egy-egy epizód.
Ennek ellenére sajnos rá is jellemző, hogy ha van egy ötlete akkor ír rá egy jelenetet, ami aztán összességében nem oszt, nem szoroz a történeten, ezek nyugodtan kivehetők, felcserélhetők lennének. Pl. ilyen a heg-gladiátorok (vagy mi) összecsapása. Ezeknek a szálaknak a finom, rafinált összefűzése sajnos nem tökéletes. Ugyanígy a zavaros-misztikus-ezotérikus befejezései sem tetszettek túlságosan.
Összességében mégis rendkívül szórakoztató, részleteiben egészen kiváló, pl. a szúnyogemberek szigete, az odavezető könyv felbukkanásával és a különc tudós megtalálásával.

A Perdido-ban az egyik legmegrázóbb rész, amikor a városi titkosrendőrség beszervez egy besúgót, ahogy megzsarolják és kényszerítik hogy jelentsen nekik. Mintha csak magunkról olvasnánk, ÁVH, Stasi, Securitate... Pedig ez egy angol fickó aki ráadásul vállaltan meggyőződéses baloldali.

Santito · http://geekz.blog.hu 2010.06.18. 11:16:36

A Perdido nagyon bejött, tényleg olyan ötletparádé van benne, hogy abból King legalább öt könyvet kihozott volna (ő egyébként is gyakran esik a túlírás bűnébe)...

az Armada is kell a polcra, ez egyértelmű...

virtualdog 2010.06.18. 12:40:50

Én egyáltalán nem bánom, ha nem minden epizód szerveződik össze egy képpé a főszál vagy valamiféle mondanivaló érdekében...

Apropó baloldaliság: szerintem Új-Crobuzon szándékosan megfeleltethető New Yorknak (illetve részben az egész Egyesült Államoknak). A Perdido-ban a faji sokszínűségen volt a hangsúly, itt már a külpolitika és a terrorizmus is előkerül, persze csak bújtatva, szőrmentén.

lojzi1 2010.06.18. 14:09:09

Valamelyik Galaktikában megjelent egy Miéville novella, Félfohászos Joe, ha jól emlékszem, az is Új-Crobuzonban játszódik és egy átformált a főszereplője. Az is nagyon jó, a végén egy meglepő csavarral.

SFblog · http://sf.blog.hu 2010.06.18. 16:48:07

@lojzi1: 2009. február, 227-es szám, van benne 3 oldalas Miéville interjú is, meg Perdido ajánló. De jelent már meg korábban is Miéville novella a Galaktikában, a 211-es számban, 2007 októberében, A londoni különös események jegyzőkönyveiről.

Noname Watanabe 2012.02.27. 11:39:40

Ötletparádé van, szerkezet és koherens cselekmény kevésbé. A főhős bula teljesen fölöslegesen vezetgeti a naplóját, egyszer ír bele, aztán száz oldalakon át nem.
süti beállítások módosítása