A kistelepülések drámai történések színterei Flaubert-től Dürrenmattig, illetve Langtól Lynchig. Mindenki ismeri a másikat, hiszen mindenki rokon vagy szomszéd. Erős a közösség, hiszen csak egymásra számíthatnak. Gyenge az idegenek iránti tolerancia, és általában az ottlakóknak még pénzük sincs. A magyar falu pedig egyéni módon terhelt.

A megtörtént események alapján készült filmben Ógyarmaton, egy osztrák-magyar határon található szegény zsákfaluban felfedezik, hogy a temető alatt húzódik egy olajvezeték. Gyorsan jött ötlettől vezérelve megfúrják, és közösen elkezdik árulni a gázolajat, temetésnek álcázva az árusítást. Mindenki elégedett egészen addig, amíg mindenki el nem kezdi a saját zsebére árulni az olajat, egymás árai alá ígérve. Ezt tetézve megjelenik a faluban az olajtársaság embere, majd a rendőrség is.

Speciálisan keverednek itt a kisrealista példák – akár európaiak (Az én kis falum, Lottózsonglőrök), akár  magyarok (Portugál, Egészséges erotika) – a legjobb hagyományokból teremtődne meg egy újfajta minőség – de mégsem. Valami hiányzik.

Szívemhez közel áll a magyar (balkáni?) mentalitás bemutatása, amire sok film vállalkozik, de csak kevés ér célt. Itt konkrét szituációkban láthatjuk, hova vezet, ha a szomszéd tehene jobb holtan, mint élve; mikor egy vezető azt hiszi, hogy ő a muszkák ellen harcoló Petőfi Sándor; mikor egy tiszteletes a saját zsebére hajt.

A forgatókönyv színvonala egyenetlen – az ötletek néha találóak (az osztrák kokaint szív, a magyar dinitrogén-oxidot), néha viszont túlzásokba esnek (a tolmács félrefordítása).

Felfedezhető benne ugyan a humor (kommandósok a kocsmában), de előbb lesz Rocco Siffrediből kereszténydemokrata pártelnök, mint ebből a filmből vígjáték. És nemcsak a több humor jönne jól, nem ártanának az erős karakterek sem, akik emlékezetesek és túllépnek a sztereotípiákon.

Maga a hangvétel erősen szatirikus – osztrák-magyar összebilincselés, az MTV-s kocsi leégése, traktor közös megtolása –, de következetlenül van végigvezetve. A végső megoldás pláne hiteltelen, de legalább nem csapja teljesen agyon a sztorit.

A színészek sem rosszak, de a rutinból nem lépnek ki – üdítő kivétel a plébánost játszó Kiss Jenő, aki láthatólag élvezi a szerepét. (Megjegyzés: itt a bizonyíték, hogy lehet úgy instruálni magyar színészt, hogy ne ripacskodjon és ne ordítson minden harmadik percben.) A fiatal színészek szimpatikusak (Kerekes Vica, ó, léhégy az enyééém!!) – bár az ő karaktereik is sematikusak.

A fényképezésre nem lehet rosszat mondani, a zene is stílusos – de ennyi. Nem maradt meg bennem se egy téma, se egy említésre érdemes kép.

A filmet minden tekintetben egy erős hajszál választja el attól, hogy jó legyen. Van egy stabil forgatókönyv, értő rendezés, nem elkoptatott színészek. Nos, ez lenne az alap, amire lehet építkezni. 2008-ra eljutottunk idáig.

(Így a 2006-os sajnálatos események évfordulóihoz közeledve adja magát a film egy speciális megközelítése: a magyar rendőrség és az állampolgárok viszonya. Ha az állampolgár gondol valami olyan csalafintaságot, amit szívesen megtenne, de törvényileg tilos (pl. útlezárás, gyújtogatás, a Btk. bármelyik szakasza), azt a rendőrség elviszi. De mi van, ha nem egy állampolgárról van szó, hanem kb. kétszázról? Olyankor, barátaim és üzletfeleim, a rendőrség befékez, mint a Gyalogkakukk a lezuhanó szikla előtt és pislog nagyokat. Szeretem, ha egy film a valóságot tükrözi.)

Mázli. Magyarország 2008. Rendezte: Keményffy Tamás. Írta: Hegedűs Bálint. Producer: Hidasi Dalma. Operatőr: Garas Dániel. Zene: Monori András. Szereplők: Lukáts Andor, Gyuricza István, Kapácsy Miklós, Kerekes Vica, Deutch Loránt és mások.