A képregénykiadókat bemutató interjúsorozatunk következő állomásához érkeztünk: a Képes Kiadó és a Vad Virágok Könyvműhely után most egy olyan kiadó kerül terítékre, melynek tulajdonosa, Harza Tamás, régi álmát váltotta valóra és kedvenceit saját maga, önerőből adta ki, hogy a képregény szeretetét megoszthassa másokkal is. Hogy mi késztette erre, milyen hányattatásokon esett keresztül és vajon megtalálta-e a helyét a képregénykiadók egyre bővülő palettáján, kiderül az interjúból!

Hogyan mutatnád be a kiadót azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólatok?

A Kingpin kiadó vagyunk. Talán pontosabb, hogy vagyok, mert egyszemélyben képviselem a kiadót. Évtizedek óta foglalkozom képregényekkel, nagy fan vagyok, és réges-régi álmom a képregény kiadás. A 90-es években sikerült először közelebbi kapcsolatba kerülnöm a kiadással, amikor a Semichez kerültem, először, mint szaktanácsadó, majd szerkesztő és fordító. Az első kiadványom is velük közös : a néhány éve megjelent Pókember különszám, a Pókember és Fekete Macska volt az.

Miért Kingpin? Talán a kedvenc Pókember-ellenfeled után?

Nem éppen kedvenc, de amikor céget alapítottam (kereskedelmi cégnek indult), kellett választani egy olyan nevet, ami nem foglalt még. Néhány magyar verziót visszadobtak, hogy olyan már létezik, és ekkor jött az ötlet, hogy valamilyen Pók-ellenség jó lenne, még biztos nem létezik ilyen. Azóta sajnálom, hogy nem Shoc-ker lettünk... :D
De a Kingpinnek van néhány más jelentése is, így nem kellett jogi problémáktól tartani.

Mit tudsz elmondani a kiadó profiljáról, célkitűzéseiről?

Elsősorban amerikai képregények kiadására szakosodtam, de természetesen nem zárok ki semmi egyéb lehetőséget sem. Túl vagyok egy felnőtt képregénysorozat kiadásán (Vertigo), jelenleg a szuperhős vonalat viszem: Pókembert illetve a Bosszú Angyalait. Mivel nagyon nem tartom tisztességesnek az olvasókkal szemben egy elkezdett sorozat leállítását, megszűntetését, szeretném a jelenlegi könyveimet továbbvinni, amíg csak igény van rá. Miután van egy minimális kötetszám, ami alá nemigen érdemes menni, ha az ember fenn akarja tartani az érdeklődést, egyelőre nem nagyon tudok más címekben is gondolkodni – jelenleg ennyit bír el a piac.

Nagyon sajnálom a Vertigo megszűnését is – különösen az Y és a Prédikátor miatt -, de az a sorozat elképesztően veszteséges volt; nem hittem volna, hogy ennyire halvány érdeklődés van nálunk a komolyabb képregényekre. Eredetileg úgy terveztem, hogy a megjelent 4 rész után külön kötetekben folytatom tovább a Vertigót, de ez most már nemigen fog megvalósulni. Legalábbis mindhárom címmel biztosan nem. Az Utolsó Férfit viszont még nem adtam fel…

Hogyan kerültél közelebbi ismeretségbe a képregényekkel?

Még gyerekkoromban történt, elsősorban a Füles képregényeiből, vagy a Pajtás és hasonló gyerekmagazinokban (Kockás, Hahota) közölt képregényekből. Ez utóbbiakban francia képregényeket közöltek, mint Rahan, Dr. Justice, Pif, Pifu és társaik. A következő állomás az Alfa magazin volt, és az abban közölt Asterix, Tímár György kiváló fordításában.Ugyanabban az időben ismerkedtem meg az amerikai szuperhős képregényekkel is, amiket Magyarországon nyomtattak (illetve a svéd, dán és norvég változataikat), és a nyomdában alighanem „leestek a kocsiról” szállítás közben. Így került az iskolákba rengeteg Pókember, Batman, Superman, Fantasztikus Négyes, Hulk és egyéb képregényfüzet.

Mi indított arra, hogy belevágj a képregénykiadásba?

Mint említettem, régi álmom volt. A képregények olvasása annyi örömet okozott életemben, hogy szerettem volna ezt továbbadni. Ennek első állomása a Semicnél töltött munkásságom volt, hogy én válogathattam ki, melyik képregénytörténet jelenjen meg magyarul; hogy én válaszolhattam az olvasók leveleire, illetve, én fordíthattam néhány képregényt. A kiadás tulajdonképpen ennek összefoglalása. Ugyanaz, csak nagyobb verzióban, mert itt még több dolog múlik rajtam.

Úgy érzem, ezzel megvalósíthatom az olyan ötleteimet, vágyaimat, amire esetleg eddig nem volt módom. Gondolok itt elsősorban arra, hogy szeretnék a képregényolvasókkal személyesebb kapcsolatot teremteni. Úgy vélem, pusztán a képregény elolvasásánál többet kell nyújtani. Válaszolni az olvasók felmerülő kérdéseire, megvitatni velük a történeteket, felkarolni a hasznos ötleteiket, stb. Hogy senki se érezze azt, hogy megvett egy képregényt, elolvassa, és ezzel le van tudva; a következő megjelenésig foglalkozzon mással.

Ezért írok a köteteimbe dokumentációkat, szervezek Marvel Klubokat, illetve ezért kezdtem el szervezni néhány évvel ezelőtt a Képregénybörzét is. Vagy ezért vettem át svéd mintából a belső borítókon elhelyezett fekete-fehér mintaképeket, ami mindig is tetszett. Végül pedig, a könyveimben igyekszem helyet adni más képregényfanoknak is: a Káosz, példának okáért, nagy csapatmunka volt. Egyikük fordította, más fordított és állított össze dokumentációkat hozzá, megint más készítette el a főcím logót, és így tovább.

Pontosan hogyan kerültél a Semic-hez, mi volt az oka, ami miatt épp téged választottak?

1993 körül rendezték meg az első magyar képregénybörzét Oroszlányon. Természetesen elmentem rá, és ott ismertem meg Láng Istvánt, a Semic akkori (és jelenlegi) főszerkesztőjét. István nagy képregénybarát, így hamar találtunk közös témát, különösen azért, mert akkoriban a képregényolvasók átlagéletkora 14 év körül volt még csak. Örült, hogy találkozott egy idősebb emberrel is, aki képregényrajongó maradt, ahogy ő maga is. Én pedig gyakorlatilag ugyanezt láttam meg benne: egy felnőtt ember, aki épp ugyanúgy érdeklődik még mindig a képregények iránt, mint én, de ráadásul sokkal többet tud róluk.

Az esemény után tartottuk a kapcsolatot, és egyszer csak kiderült, hogy Pókemberről többet tudok, mint a szerkesztőségi tagok, így megkértek, hogy segítsek kiválogatni, összeállítani a következő évben megjelenő történeteket. Idővel pedig úgy alakult, hogy az akkori Pókember-szerkesztő, Szeredás Lőrinc, egyéb elfoglaltság miatt nem nagyon ért rá a levelezéssel is foglalkozni, így azt örömmel átengedte nekem, amikor egyszer rákérdeztem, hogy nem írhatnám-e én. Végül a fordítást is megkaptam tőle, de szerencsére nem adta át teljesen – mindegyiket alaposan átnézte és kijavította, ha kellett. Amikor Lőrinc távozott a Semictől, akkor lettem én helyette a Pókember-szerkesztő, az első sorozat megszűnéséig.

Ki szervezte az első Börzét?

Nem emlékszem a srác nevére. Oroszlányi gyerek, az biztos, azért lett ott az a börze, de régóta nincs semmi hír felőle.

A Marvel Klubokról és a Képregény Börzékről ejtenél még pár szót?

1993 után vártam, hogy legyen egy újabb képregényes esemény, de csak nem lett. Sokáig bíztam benne, de egyszer csak rájöttem: ha azt akarom, hogy legyen megint börze, csinálnom kell egyet. Emlékeztem még arra, hogy egyszer, úgy 95 körül Újpalotán szerveztek egy képregényes találkozót, de ott alig voltunk nyolcan. Úgyhogy az első lépés az volt, hogy helyszínt kellett hozzá keresni, ami nem volt nehéz, mert Csepelen, egy művelődési házban tartottam foglalkozásokat, csak meg kellett beszélni a vezetőséggel, hogy minimális díjért adjanak egy termet hétvégére. A hirdetéssel nem volt gond, mert a Semic adott hozzá helyet a Pókemberben, ráadásul támogatta az eseményt azzal, hogy rendelkezésemre bocsátott rengeteg eredeti amerikai képregényt, amiből minden látogató kapott egyet ingyen.

Bár abszolút sötétben indult az egész, mert képtelenség volt felmérni, hogy vajon hány képregénykedvelő volt akkoriban Magyarországon, akik felnőttek annyira, hogy el akarjanak, és el tudjanak jönni egy ilyen eseményre. Úgyhogy a terem dekorálását követően, amikor megláttam a 20-30 fős várakozó „tömeget”, fülig ért a szám. Az első ilyen eseményen nagyjából százan lehettünk, amit nagyon pozitívnak tartottam elsőre. Aztán ez a szám folyamatosan emelkedett, és néhány börzével később már 3-400 volt az állandó létszám. Amikor „kinőttük” a csepeli termet, átvittem a börzét Újpestre, ami egyrészt könnyebben megközelíthető, másrészt jóval nagyobb hely áll rendelkezésünkre. Azóta minden évben rendezek kettőt: egyet tavasszal, egyet ősszel. Az őszi most lesz október 12-én.

A Marvel Klub még nagyon fiatal: még csak most lesz a harmadik klubnap. Ennek az ötlete sem új keletű: már évekkel ezelőtt csináltuk, hogy összejöttünk 10-15-en, béreltünk egy kis termet, és megnéztünk egy képregényfilmet. Utána pedig jót dumáltunk. De ez a kezdeményezés végül abbamaradt, főleg a létszám csökkenés miatt: már nem tudtuk kibérelni azt a termet se. Idén merült fel az ötlet, hogy jó lenne újra egy hasonló, és mivel úgyis mindig szerettem volna közvetlenebb kapcsolatot az olvasóimmal, illetve a Marvel fanokkal, hát megcsináltuk. Ehhez elengedhetetlen segítséget nyújt az Eduárd képregénybolt, mert ingyenesen a rendelkezésünkre bocsátják a pincehelyiségüket, benne a filmvetítő felszereléssel. Eddig két klubnapunk volt, mind a kettő nagyon jó hangulatban ment le, nagyjából húsz emberrel.

Hogyan kezdtél neki, volt-e idevágó háttered, segítséged, körülbelül mekkora nagyságrendű beruházást igényel egy ilyen elhatározás?

Mivel évek óta készültem rá, határozott terveim voltak – de, mint kiderült, nagyon messze állt az egész a realitástól. Az ember azt hinné, pofonegyszerű az egész, de közel sem az. Józan ésszel gondolkodva, azt gondolnánk, hogy a jogtulajdonosok két kézzel kapkodnak a kiadók felé, hisz profitot termelünk nekik a semmiért, de ez közel sincs így. Nagy csatákat kell vívni egy-egy kiválasztott képregény kiadásáért, amibe a jogtulajdonos tulajdonképpen bármikor beleszólhat, úgyhogy simán keresztülhúzhatja a számításainkat. Jelenleg is lennének olyan kiadási terveim, amiket nem tudok megvalósítani a jogtulajdonosok feltételei miatt.

A háttérrel viszont szerencsére nem volt gond: az orrom előtt zajlott le a képregénykiadás újabb vonulata, a könyvesbolti terjesztés. Ott állt előttem a minta, csak követni kellett, amihez rengeteg segítséget kaptam Bayer Antaltól, aki akkoriban adta ki a Fekete-Fehér képregényantológiát.Ami pedig a beruházást illeti, hát azon a téren is nagy tévedésben éltem. Azt hittem másfélmillióból el lehet kezdeni egy sorozat kiadását, majd jól pofára estem, amikor kiderült, hogy alig lesz elég az első számhoz. De szerencsére épp úgy adódott, hogy eladtam a régi lakásomat, és annak az árából már el lehetett indítani az első néhány könyvemet.

Milyen kiadványaitok jelentek meg eddig és mi alapján esett ezekre a választás? Mi nyom többet a latban, a személyes preferencia vagy az üzleti szempontok?

Az első az Adoc-Semic-kel közösen kiadott Pókember és Fekete Macska volt, ami egy kétrészes nyári különszámnak indult, de sajnos aztán majdnem téli lett belőle, úgy elhúzódtak a tárgyalások. Ahogy mondani szokás, ez egy biztos tipp volt, amolyan tuti befutó. Megvolt hozzá minden, ami kellett: jó történet, ismert író (Kevin Smith), szép rajz, rengeteg dokumentáció, plusz minitörténet, és két nagyágyú: a legendás Pókember-fordító, Szeredás Lőrinc megnyerése a fordításhoz, és az egyik leghíresebb Pókember történet (A kölyök, aki gyűjtötte a Pókembert) kiadása. Hogy ez a különszám végül miért lett ennyire mérsékelten sikeres, a mai napig nem értem.

A következő Kingpin-kiadvány a Vertigo sorozat volt. Mivel akkoriban a Marvel jogtulajdonosa, a Panini kiadott Magyarországon 4 Marvel sorozatot is, nemigen volt rá esély, hogy velük érdemben lehessen tárgyalni, így a másik nagy kedvencemhez, a Vertigóhoz (és a DC-hez) fordultam. Nem titkolt tény, hogy az antológiából az Y, az utolsó férfi és a Prédikátor a nagy kedvencem; a Constantine csak azért került bele, mert épp lement a mozifilm, és hogy legyen benne legalább egy mérsékelten ismert cím is. Tetszett az is, de közel nem annyira, mint a másik kettő. Az antológia formátumra a Fekete-Fehér sikere miatt esett a választásom, illetve azért is, mert úgy gondoltam, ennyire ismeretlen címeknek nem sok esélyük lenne önálló kötetekben.

A DC kiadó viszont ragaszkodik az évi minimum 3 kötet kiadásához, ez is visszatartó erő volt, mert nem tudhattam, mennyire lesznek sikeresek ezek a kiadványok. Úgy gondoltam, felnőtt már egy képregényolvasó generáció, akik érettek ezekre a történetekre, de sajnos nagyot tévedtem. Erősen túlbecsültem a felnőttebb olvasók számát. Nagyjából a harmadik kötetnél már sejteni lehetett, hogy ez ebben a formában nem fog menni. Ilyenkor két választása van egy kiadónak: vagy folytatja, amíg van rá pénze, és totális csőddel befejezi a képregénykiadást, vagy keres valami mást, ami hoz annyi hasznot, hogy esetleg eltartsa a kevésbé menőket is.

Mivel nálam a kiadás szigorúan csak hobbi, szó se lehetett arról, hogy olyan történetet keressek, ami „eltart” egy másikat. Vagyis nem indítanék el egyetlen olyan sorozatot se, amiről úgy gondolom, hogy sikere lenne, de közben nem tetszik. Magyarországon a képregénykiadás annyira gyenge lábakon áll, hogy bármiféle képregény kiadása ott hordozza magában a bukta lehetőségét, és súlyos százezrekről, netán milliókról van szó. Úgy gondolom, ha egyszer rosszul választok, és besül egy kiadványom, vagyis bukok rajta egy kisebb vagyont, legalább az a kis örömöm hadd legyen meg, hogy magyarul olvashatom egy kedvencemet. A Vertigóval nagyot hasaltam, de azért vígasztal a tény, hogy jelent meg magyarul Prédikátor, vagy Y.

Miután a Vertigótól már nem várhattam, hogy folytathassam a kiadói pályafutásom, másfelé kellett keresgélni. Addigra a Panini már lecsúszott 2 kiadványra, és úgy tűnt, hajlandóak tárgyalni a Marvel Knights: Spider-Man sorozatról, amit szintén az utóbbi évek egyik legjobb Pókember-történetének tartok. Amikor ez a lehetőség gyakorlatilag elúszott, bepróbálkoztam egy hasonlóan jónak tartott – és emellett igazán sikeres – címmel is, az Új Bosszú Angyalaival. Itt már nem voltak problémák, ezt a címet megkaptam – bár több mint fél évet vett igénybe a megegyezés a jogtulajdonossal -, és ezzel indult a marveles kiadásom. Kevéssel utóbb viszont mégis sikerült megegyeznem velük Pókember terén is, sőt, amikor ők beszűntették a hazai Pókember kiadást az év elején, a folytatás lehetőségét is megkaptam.

Így most Marvelből megjelent tőlünk már öt kötet: a Bosszú Angyalai: Káosz, az Új Bosszú Angyalai: Kitörés!, Pókember: Holtak között, Venom és Végső harc. Még idén meg fog jelenni az Új Bosszú Angyalai: Őrszem, Hihetetlen Pókember: A múlt emlékei (ezek az októberi börzére), Az Új Bosszú Angyalai: Új titkos háború, végül az Új Bosszúangyalok és az X-Men közös kalandja: a Mutánsvilág (ezek a Hungarocomixra).

Milyen nagyságrendben éri meg (vagy ésszerű) képregényt kiadni?

Egyelőre még nehéz ezt megmondani. Úgy tűnik, az évi egy kötet kevés egy címből, a három pedig sok. Igyekszem beállni a sorozatonkénti kettőre, de például Pókembernél a jogtulajdonos ragaszkodik az évi minimum háromhoz…

Itt tulajdonképpen a példányszámok nagyságrendjére lettem volna kíváncsi, ha nem titok, a könykiadásnál például úgy tudom 5000 ez a küszöbszám...

Sajnos ez az az adat, amit egyik kiadó sem árul el szívesen. De nagyságrendekkel van 5000 alatt…


Amennyiben érdekel titeket az interjú második része, el ne felejtsétek meglátogatni kedvenc geek témákkal foglalkozó blogotokat szerdán, azaz szeptember 17-én... mi itt leszünk!