Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Hang 'em high

2014.02.04. 10:00 Elmeboy

- Justice is my province, Marshall. My and mine alone.


hangem1.jpgOklahoma állam, 1889. A polgárháború közel két és fél évtizede véget ért, a pionírhangulatú vadnyugat napjai már rég leáldoztak, lassan rend és jog lesz úrrá a vad peremvidéken. Béke van, kormány, és egységes törvény, ideje felszámolni a régi világ maradványait – már ha azok hagyják magukat, és ha ugyan az egykori, kaotikus, és az új, szabályozott berendezkedés csakugyan élesen, egyértelműen elválaszthatók egymástól. Hiszen az egykori, férfias értékeket nem lehet csak úgy kinyírni holmi dekrétumokkal, a fele részt indián lakta, törvényen kívüliektől hemzsegő vidék pedig, politika ide vagy oda, mit sem változott. Sok a köcsög, kevés a biztonság, rossz emberek pedig mindig vannak. Hol is ér véget az intézményes igazságszolgáltatás, és hol kezdődik az önbíráskodás? Egyáltalán mi is különbözteti meg a kettőt egymástól egy olyan környezetben, ahol az igazságot az erőviszonyok szabják meg? Mi az istent tehet az egyszeri, erkölcsileg érzékeny egyén, ha bekerül ebbe a darálóba?

Márpedig Jebediah Cooper, a marhapásztorrá avanzsált egyszeri seriff (azaz a Dollár-trilógia után frissen sztárstátuszba emelkedett Clint Eastwood) bekerül, merthogy a jóhiszeműen vásárolt gulyájáról kiderül, lopott volt, a tényt feltáró úriemberek pedig minimális teketóriával meg is lincselik szegényt, ahogy illik. Az akasztás közben a csőcselék érzékenyebb tagjai részéről ugyan felmerül néhány kétely eljárásuk megalapozottságát illetően, de ha már úrrá lett rajtuk a hangulat, pillanatok kérdése félresöpörni ezeket. Szegény Cooper lóg, míg az utolsó pillanatban le nem akasztja a fáról egy pont időben arra bóklászó marshall. Ne ítélkezzünk elhamarkodottan, a mentőakció se nem önzetlen, se nem a western-romantika által diktált önkényes dramaturgiai elem. Szimplán arról van szó, hogy Oklahoma főbírája, az Akasztóbíróként is emlegetett, az egyébként valós történelmi személyről (Isaac Parker, tessék utánanézni) mintázott Judge Fenton imádja a bitótáncot, csak azt nem szenvedheti, ha nem ő veri hozzá a taktust. Cooper ártatlansága hamar tisztázódik, Fenton bíró pedig hevenyészetten siet kielégíteni bosszúvágyát: seriffcsillagot biggyeszt ingére, azzal a kikötéssel, hogy az őt meglincselő férfiakat lehetőleg élve szállítsa be, különben hitele még csorbát szenvedne, és netán ismét a kötél rosszabbik végén találná magát.

hangem2.jpgA western műfajánál ideálisabb közeget keresve sem találni Amerika egyébként alig létező teremtésmítoszának elmesélésére, ez viszont óhatatlanul ahhoz vezetett, hogy a korai, '40-es, '50-es évekbeli, a témát érintő mozik leginkább a német Heimatilfmekhez hasonlóan agyonidealizált, negédes, álságosan nosztalgikus hangot ütöttek meg, valóságközeliségük és relevanciájuk nagyjából a kínai piacon árult villogó szentképek és a tényleges vallási meggyőződés viszonyára emlékeztetett. Azt kijelenteni, hogy a 60-as évek végén, főként Leone munkásságnak köszönhetően az amerikai western végre magára talált, egész biztosan merész, de talán nem teljesen alaptalan, merem is reszkírozni.

Hollywood ötlettelensége és görcsös másolási kényszere ugyanis a legkevésbé sem új keletű probléma – hogy is lehetne, mikor az Álomgyár üzleti modellekben és profitban gondolkozik, ahogy tette mindig is. Így történhetett, hogy miután Olaszország nem csak, hogy kölcsönvette a westernt, de még a Diadalív alatt is áthajtott vele, Hollywood észbe kapott, és visszaragadta a receptet, amit ugyan maga talált ki, de más tökéletesítette. Jellemző megnyilvánulása ennek, hogy Eastwood a Dollár-trilógia előtt csak egy sidekicket alakító, feltörekvő színész volt egy TV-sorozatban (az egyébként egész pazar Rawhide-ban), utána viszont saját produkciós cégével, a főszerepet elvállalva forgathatta le a Hang 'em high-t, később meg számtalan másikat – igaz, az már nem fért bele, hogy a Névtelen Férfihoz hasonló amorális antihőst alakítson, helyette ledobta mosatlan poncsóját, hogy a velejéig erkölcstelen környezet egyetlen erkölcsös jófiújának frissen vasalt ingébe bújjon.

A Hang 'em high érdekes tartalmi és formai tótágast produkál: láthatóan hibátlanul mondja fel az Italóktól lemásolt házifeladatot, amennyiben a vadnyugati világ komplex és ambivalens, ugyanakkor az egészet felülírja az a bagatell hozzáállás, miszerint a főszereplőnek jónak kell lennie (meg még szerelmesnek is, ahogy azt a film utolsó negyede tök fölöslegesen az arcunkba dörgöli). Egyszerre spagetti és americana, kritikus és idealizált, mély és sekély. Nagyjából pont azt adja, ami várható azután, hogy Hollywood lemásol egy formulát, amit eleve róla másoltak, csak ezúttal éppen egy bátor forgatókönyvből kiindulva, és egy ügyes rendező közreműködésével.

hangem3.pngA sztori végkifejlete aztán ennek megfelelően furcsa, lezáratlan, de ezt már simán erényként értékelném: happy end ugyan van, de csak viszonylagosan, merthogy főhősünk valahogy úgy jár, mint maga a film is. Két világ között őrlődik, és bár végső megoldást nem lel, nem is lelhet, de legalább egy talpalatnyi teret kiharcol magának, ahol csöndben, magányosan, de övé a győzelem.

Hogy  - stílszerűen - ítéletet hozzak: jó, sőt nagyon jó film lehetne ez, ha eldöntené, mit is akar pontosan. Drámaként pont azért nem működik, mert a kritikus pontokon mindig visszarohan az idealizmus anyai szoknyája mellé, feelgood-westernként meg azért nem, mert a legizgalmasabb, legszórakoztatóbb pillanatokban is roppant kényelmetlen kérdéseket vet fel. Műfajilag és tartalmilag egyaránt hibrid a javából, így aztán rajtunk, nézőkön múlik, hibáira, vagy erényeire koncentrálunk-e inkább.

10 komment

Címkék: western filmkritika spagettiwestern

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr785789406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr.roper 2014.02.04. 11:26:47

Kölyökkoromban kikölcsönözte fater ezt a filmet, amit még akkor az intervideó forgalmazott felirattal.Ha jól emlékszem eléggé unatkoztam rajta, de örültem a felismerésnek, hogy Gordon felügyelő szerepelt benne.:D Meg kellene újra néznem.

Guild 2014.02.04. 11:44:33

Nem vagyok egy kimondott western szakértő, de pl. John Ford 50-es 60-as évek beli filmjeinek "valóságközelisége és relevanciája" sokkal jobb, mint az amúgy nagyon fasza spagetti westerneké.

clive. 2014.02.04. 13:50:02

Westernek tekintetében én a spagetti westerneken nőttem fel. Talán az első western, amit láthattam, az az óvodáskorúként megtekintett Rita a vadnyugat réme volt (másra hirtelen nem emlékszem, talán bele-bele kaptam más akkor sugárzott westernfilmekbe), de az biztos, hogy az első komolyabb western élményem az Egy maréknyi dollárért című Leone remekmű volt. Onnantól kezdve sokáig, ha westernt néztem az olasz volt. Sergio Leone meg az isten volt mindig is nálam ebben a műfajban (meg úgy a filmművészetben a mai napig). Ez meg is határozta jelentősen, hogy számomra mi a jó western. És őszintén mondom, hogy amerikai westernek közül egyedül Sam Peckinpah és Clint Eastwood azok a rendezők, akiket nem csak nagy, de a mai napig élvezetes és kiváló western rendezőknek tartok. Értem ezalatt, hogy filmjeik felett egyáltalán nem járt el az idő. De mire eljutottam oda, hogy megnézhettem a John Ford által rendezett Az üldözőket, amit Amerikában jellemzően az egekig szoktak magasztalni, kifejezetten csalódtam benne. Királynak tartottam John Wayne orgánumát meg néhány beállítást, de egyáltalán nem nyűgözött le. Helyenként kifejezetten irritált az idétlen, gyermeteg humor, amit képesek voltak beletenni (most hirtelen az egyik szereplő karddal való fenékbeszúrása jutott eszembe). Persze készültek olyan amerikai westernek a fentebb említett két rendezőn kívül is, amik bejöttek pl.: a Délidő vagy a Farkasokkal táncoló.

Rusznyák Csaba 2014.02.04. 13:59:57

@clive.: Az üldözők full közepes film. Ha Ford, akkor inkább Hatosfogat vagy Aki megölte Liberty Valance-t.

Guild 2014.02.04. 14:17:04

Az üldözők nekem se tetszett annyira. Pont az idétlen humor miatt, ami szerintem megtöri az amúgy remek film hangulatát.
De valahogy mégis felküzdötte magát a BFI listáján a 7. helyre. A Sergio Leone nekem is kedvencem, de nem a valóságközelisége miatt. Az üldözőkben sokkal mélyebb a történet, komplekszebbek a karakterek, stb.

Rusznyák Csaba 2014.02.04. 14:31:31

@Guild: Az üldözők épphogy nagyon együgyű film, nagyon egyszerű karakterekkel, seggből előhúzott pálfordulással a végén. Wayne pedig nagyon rossz.

clive. 2014.02.04. 14:53:31

@Rusznyák Csaba: Kösz az ajánlást, utánuk nézek.

Az üldözőkben még az volt érdekes, hogy nem tudtam eldönteni, hogy a film tényleg ennyire rasszista az indiánokkal szemben, vagy csak ennyire próbálja megragadni a (rasszista) kor szellemét.

Az Ulzana portyája esetében mondjuk szerintem egyértelműbben az utóbbi (ennyire indiánellenes filmet nem is tudom, hogy láttam-e), de azzal a filmmel nem csak ez a gond van.
Párbeszéd egy fehér (istenfélő) katona és egy indián között:
-Miért vagytok ilyen gonoszok?
-Mi mindig ilyenek voltunk. - válaszolja gépiesen az indián, minimális mértékben sem próbálva árnyalni a kultúrák közötti másságot.
Persze vannak a filmben elítélendő fehérek is, de indiánból egy normális se szerepel a filmben. Vagy gyilkos bűnözők, vagy aljas megalkuvók.

wim · http://sajatszoba.blog.hu/ 2014.02.05. 07:41:41

Jó kritika, rám is ilyen felemás benyomást tett a film. A tömeges akasztási jelenet viszont fergeteges, nagyon abszurd.

Guild 2014.02.05. 08:56:57

@Rusznyák Csaba: OK, ebben nem értünk egyet. Nekem tetszett Wayne játéka, vége felé éreztem benne a bizonytalanságot, és a végét nem pálfordulásként, hanem a dilemma feloldásaként éltem meg.

Clive: Valóban nem PC mai szemmel nézve. De én attól, hogy egy népcsoport néhány tagját negatív színben jelenítenek meg, még nem nevezném rasszistának a filmet. Voltak kegyetlen indiánok is, ami történelmi tény. A filmben megjelenő indiánok többsége tök normális, csak egy törzs van ami kegyetlen. Sőt, ha nagyon akarom, az is látszik, milyen lekezelőek a fehérek az indiánokkal szemben. Számomra abszolút nem egy hősi film, ahol a jó fehérek legyőzik a rossz indiánokat. A végső csata is inkább mészárlás mint harc.
És ha kicsit jobban megnézed, az indián főnöknek nagyon is érthető oka volt arra, hogy utálja a fehéreket. Ez ki is derül a filmben, csak a fehérek a főszereplők, ezért nem annyira hangsúlyos. Igaz, túlzott kegyetlenséggel párosul ez az utálat, de ugyanez a másik oldalon Wayne karakteréről szintén elmondható. Szerintem nem túlzás párba állítani a két szereplőt, és elgondolkozni azon, hogy társadalmi helyzetüktől eltekintve mennyire is különböznek.

clive. 2014.02.06. 09:06:31

@Guild: Nem várom el én a PC-t, mert amit manapság ennek jegyében művelnek az túlzás.
Gondolom neked van igazad, ennyire nem emlékszem, csak arra emlékszem, hogy mikor néztem, nem tudtam igazán eldönteni, hogy most itt ugyanazt a régi indiánelles sablont láthatom, vagy pedig egyfajta deheroizálást láthatunk a főhős vad rasszista dühe által (ami gondolom a korszellem volt akkor mikor ez a történet is játszódott). Spoiler: azért az szintén érdekes "jellemfejlődés" akar lenni, amit azzal érzékeltetnek, hogy nem öli meg a fehér lányt, akit keresnek. Spoiler vége.
Nyilván nézője válogatja, hogy ki mennyire azonosul Wayne karakterével, de nem vagyok meggyőzve, hogy anno egyesek nem tapsikoltak ennek a vad dühnek, amivel vadászta az indiánokat a filmben.
De ez talán lényegtelen is, nem ez a bajom a filmmel, hanem az, amit fentebb leírtabb. Sok helyen idétlen, együgyű és leis ül az egész.
süti beállítások módosítása