Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Die Hard – Drágább, mint az életed

2013.02.13. 22:47 Rusznyák Csaba

diehard51.jpegA Die Hard következő része lehetne egy crossover mondjuk a Pókemberrel. Vagy Tom és Jerryvel: John McClane-ből már úgyis rajzfilmfigura lett. Emlékezzünk egy kicsit arra, ahogy megviselve, vérezve, szenvedve vonszolta magát a Nakatomi toronyház üvegszilánkokkal borított padlóján. Emlékezzünk rá, mennyire emberi, mennyire esendő volt, olyan sebezhető, mint akcióhős előtte még soha. Emlékezzünk rá mi, mert az ötödik rész stábja, nyilvánvalóan Bruce-szal az élen, rohadtul elfelejtette.

McClane, aki egykor szerethető átlagember volt, itt már egy szuperhős, elnyűhetetlen, kinyírhatatlan, sebezhetetlen – ha fordul vele az autó vagy tizenötöt, csak kikászálódik a roncsból, sóhajt egyet a hátán fekve, és a következő snitten már sprintel. A munkát (rosszemberölés) meg úgy veszi fel, mint egy gyársori dolgozó – becsekkol, és csinálja, automata/terminator üzemmódban, mindenen és mindenkin gondolkodás nélkül átgázolva, no big deal. Annyi benne az emberi vonás, mint egy taxiórában.

Pedig még adtak mellé egy elhidegült kölyköt is (Jai Courtney), hogy a robbanások közt legyen egy kis apa-fiú dráma, de abban csak pont annyi az élet és az érzelmi töltés, mint egy darab kőben, vagyis mint Skip Woods író (Hitman) és John Moore rendező (Max Payne) munkáiban általában. A legkínosabb pillanatokban, a legklisésebb módon előadott családi dialógusoktól rogyadozó film morálja az lehet (amennyiben jól dekódoltam), hogy ha probléma van közted és a fiad közt, menjetek Moszkvába (helló, Budapest), és lőjetek szarrá mindent és mindenkit – pár füstösképű ruszki hullájánál jobban semmi nem ássa el a csatabárdot. Yippee-ki-yay, forgatóköny.

Ami amúgy annyira trehány, hogy pl. egy félmondatos magyarázatot nem köp oda a néző elé, hogy hogyan is találják meg a rosszfiúk a CIA titkos lakását. És ha már rosszfiúk, egyszerűen bűbájosak a velük kapcsolatos „csavarok”: mintha bárkit érdekelne, hogy a széria messze legsótlanabb gazemberei közül ki kit ver át, és kik maradnak, akiket majd az apa-fiú kommandónak kell összetakarítania.

diehard52.jpgTekintve, hogy eredetileg egyik Die Hard-folytatás sem Die Hard-folytatásnak íródott, csak a Foxnál ráböktek egy többé-kevésbé kész szkriptre, hogy „akkor legyen ez McClane következő kalandja”, ironikus azt mondani, hogy ez a legkevésbé die hardos Die Hard. De könyörgöm, még a Justin Longgal megvert előző franchisegyilkos is többet megőrzött az eredeti szellemiségéből, mint ez a rettenetes zagyvalék, ami három borzalmas, értelmetlen és ostoba akciójelenetet a mocskosnagy büdös semmivel próbál összetartani.

A nyitó autóshajsza, amiben McClane valamiért üldöz egy páncélos kocsit, ami valamiért üldözi a fiát, aki valamiért menekül valakivel, még egyszerűen csak lapos és érdektelen (igen, „csak”), de a későbbi helikopteres lövöldözések már a legröhejesebb James Bond-mutatványok szintjén vannak – igen, nagy utat tett meg a Die Hard a Nakatomi toronyház óta. Már ha a kínok közt vonaglás és megdöglés nevezhető útnak.

Félreértés ne essék: bármilyen sokszor írtam is le, hogy „Die Hard”, ez nem Die Hard, és ez (nagyjából az egy darab vicces beszólásával) nem John McClane, és nem érdekel, hogy a stúdió úgy hívja, és nem érdekel, mi áll a plakátokon, és nem érdekel, milyen néven szólítják egymást a karakterek, és egyáltalán: nem érdekel. Ez egy megíratlan, megrendezetlen, tempó, stílus és kohézió nélküli gagyi tucatakciófilm. És a legkínosabb? Hogy még ezen a szinten is vállalhatatlan. 

50 komment

Címkék: akció filmkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr65079414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szkristof92 2013.02.13. 22:55:48

Annyira tudtam, hogy ez lesz belőle...és én csak azért is meg fogom nézni, hogy aztán jól megostorozzam magam, hogy erre most miért is pazaroltam időt.

David Sumner 2013.02.13. 23:25:45

Most komolyan: Van még ember, aki elhiszi, hogy egy John Moore-film majd teljesíteni fogja akár csak a legminimálisabb elvárásokat is? És ez az ír baromállat engem már az Ómen 666-tal felhúzott, de valami nagyon kegyetlenül. Amúgy rohadtul vicces, hogy ezt épp Pesten kellett forgatni.

deveraux 2013.02.14. 07:18:25

Bármelyik remek film folytatása, amibe a főhősnek már a felnőtt gyereke is benne van, szörnyű. Lásd Múmia, Indy, stb.

Jin_Ke (Fotelkommandó) · http://fotelkommando.blog.hu 2013.02.14. 08:18:53

Kurvára nem szívesen írom le, de egyetértek :( A szereplőválogatástól kezdve, az utolsó giccse zárójelenetig bezárólag egy értékelhetetlen szar lett. Az autós üldözés nálam mondjuk 10 pontos, de azt és négy öt igazán jó beszólást eltekintve értékelhetetlen. Lerombolják egész Moszkvát baszki és egy rendőrségi Ford Focuson kívül nem látsz semmit kormányoldali rendfenntartó erőt...de 50 méterről zuhanás, begyógyuló lőtt sebek és átszúrt lépek, meg radioaktív vízben uszkálás és indokolatlanul félmeztelen oroszok csernobilban az van...hát bazdmeg...

Jin_Ke (Fotelkommandó) · http://fotelkommando.blog.hu 2013.02.14. 08:19:51

@Jin_Ke (mozivandal.blog.hu): olyan ideges lettem, hogy még helyesírni is elfelejtettem :)

Rusznyák Csaba 2013.02.14. 09:02:32

@doggfather: huhú! kívánom, hogy soha ne tudd meg.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.14. 09:23:21

@Rusznyák Csaba: nem mondod?!
inkább meg se nézzem ezt a részt ezek szerint?!?!

áucs.

McCl@ne 2013.02.14. 09:56:57

Életem legrosszabb "film"élménye volt.
Ez a szar nem rossz, hanem egyszerűen értékelhetetlen. IMAX-ben néztem, éjféli premieren, de ha nem így lett volna, a felénél kimegyek a picsába.
Mindezt ezzel a nicknévvel. Gondolhatjátok.

David Sumner 2013.02.14. 10:39:21

@deveraux: Való igaz, így akarnak franchise-okat fenntartani, csakhogy kurvára nem jó irányba haladnak vele. Hirtelen most csak az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag az, ami eszembe jut, és amiben ez a generációs dolog jól sült el. Na, a Kristálykoponyában... ott már nem.

David Sumner 2013.02.14. 10:51:13

Amúgy ez a legszarabb, hogy ennek úgy meg kellene buknia anyagilag, hogy belenyekkenjen, de mégis fennáll a kétség, hogy nem fog.

Happy Zoidberg 2013.02.14. 12:01:59

Hjajj! aki még egyszer arról merészel nyervogni, hogy: "bühü-ühü négy dájhárd után nincs üvegcserép meztélábbal", annak felnyomom egy bizonyos helyre a 2-3-4. részt, katapultálóstúl, drótvágóstúl, f-22-es szörfözésestűl. Azok után, mégis mit vártál? Ébresztő, Dorothy!

FunkTazmagora 2013.02.14. 14:19:25

Ne adja az ég ... www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20130207-lesz-hatodik-die-hard-bruce-willis-dragabb-mint-az.html

Már a 4.rész is gyengébb volt az előzőeknél - de még nézhető- ,de ahogy olvasom, ezzel a filmmel végleg és teljesen megerőszakolták szegény McClane-t. Ha lesz is 6. rész - de inkább ne-, az már lehet,h. csak DVD-n jön majd ki.

Rusznyák Csaba 2013.02.14. 14:33:02

Szerintem ebből bukta lesz, legalábbis Amerikában. De az Amerikán kívüli piac lehet, hogy megmenti valamennyire.

Hallja Menjeninnen_ 2013.02.14. 14:41:24

Hát várható volt, hogy ilyesmi lesz belőle.
Már az előző rész is ezen a vonalon mozgott, bár ott Justin Long karaktere árnyalta kissé a képet és megkísérelt megtartani valamennyit a harmadik rész hangulatából.
Az ég óvjon minket a következő résztől, mert ha jól értesültem lesz olyan is...

Hallja Menjeninnen_ 2013.02.14. 14:50:22

@Bad-Joe-Ben-Joe Sixshoota':

F-35 volt az :)
Alapvetően nem az a baj, hogy az akciójelenetek egyre valószínűtlenebbek lettek (Bár valamennyire az is-de ez ízlésfüggő)

A bibi az, hogy és ahogy a karakter változott: kemény zsaru/családapa/mókamiki --> Lecsúszott félantihős keményzsaru/mókamiki -->, szuperügynök/terminátor.

Geekblog 2013.02.14. 14:56:14

hadd suvasszam be ide szerény írásomat, amit a porthu visszadobott, azzal a címszóval hogy túl dühös

Halva született
DRÁGÁBB MINT AZ ÉLETED
Szerző: Wostry Ferenc

Ne nézd meg
A Drágább mint az életed eredeti címe A Good Day to Die Hard, amit nyögvenyelős fordításban „Jó nap ez a halálra”. A Die Hard széria ötödik filmjét elnézve a készítők remélem megfogadják ezt a saját muguknak véletlenül adott tanácsot, és nem folytatják John McClane kalandjait. Ez az új Die Hard film ugyanis annyira rossz, hogy bár lehet még ennél is lejjebb menni, de az már felérne egy szó szerinti bűncselekménnyel.
Általában igyekszem a kritikáimat viccesre venni, de most egész egyszerűen nincs hozzá kedvem. Ilyen a Die Hard 5 hatása: megöli a lelket, a lelkesedést. Nem létező hajánál fogva megragadja az utóbbi harminc éve legszimpatikusabb, és a közönség által legjobban kedvelt akcióhősét, és kitép belőle mindent, amitől beleszerettünk: az emberségét, a humorát, az esendőségét. Egy fikciós roncs marad csak belőle: egy olyan figura, amilyennek a közönség által áhított hősöket a jelenlegi Hollywoodi pénztárca-bárók és a rettenetes tehetségű rendezők meg forgatókönyvírók elképzelik.
Már a Die Hard 4 sem volt kéjutazás: John McClane már akkor is sugárhajtású vadászgépekkel akciózott meg csomó olyasmin vonszolta át a cselekmény, amitől egy átlagember – és éppen az a lényeg, hogy neki meg kellene őriznie átlagember voltát – rég megmurdelt volna. Ám a Die Hard 4 unalomba forduló túlzásai sehol nem voltak ennek az új filmnek a fantáziátlan agyalágyultságaihoz képest. A Die Hard 5 nemcsak Die Hard-filmnek rossz (nem is az igazából): sima akciófilmként is egy kalap trágya.
Az elkapkodott, teljességgel hihetetlen cselekmény. A hóttunalmas, ruszki főgonoszok. McClane fia, aki egy darab deszka beleélésével hozza a saját teljességgel felesleges figuráját. Az átláthatatlan, nevetséges túlzásokat halmozó akciójelenetek, amelyek egy fél pillanatig sem képesek feszültséget kipréselni magukból (Die Hard film, cseppnyi izgalom nélkül – ez azért nem semmi.) A finálé, amely hidegen hagyja a nézőt, mert a Die Hard 5 készítői képtelenek voltak elhitetni velünk, hogy a filmet lezáró pirotechnikai csimbummbumm egy fikarcnyit is számít. A film figuráinak sematikussága, élükön McClane-nel, aki már egyáltalán nem az a szeretnivaló lúzer, aki egyvalamihez ért csak igazán, a fegyverforgatáshoz, de ezt magának sem szívesen vallja be. Nem, McClane ebben a filmben egyfajta pszichopata szuperhős, aki csak a pusztításnak és az erőszaknak él – és ennek folytán olyannyira unszimpatikussá válik, hogy az szinte már sokkoló.
Ja, igen, nálunk forgatták. Kit érdekel?
Tradíció, hogy pontozzuk a filmeket a porthu-n. Én ezt most nem teszem meg. Vonj le ebből olyan következtetést, amilyet szeretnél.
Kinek ajánljuk? Senkinek.
Kinek nem ajánljuk? Mindenkinek.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2013.02.14. 15:26:36

:(
oda kéne adják a következő Die Hard részt (ha lesz még Die Hard) valami tehetséges rendezőnek. akár egy tehetséges "newcomernek" (McDonagh testvérek közül valamelyik), akár egy kevésbé foglalkoztatott, rutinos nagyágyúnak (Shane Black - mondjuk lehet őt most fogják foglalkoztatni az Iron Man 3 után... hjaj, könnybe lábadna mindenem, ha Shane Black egyszer írna egy Die Hard részt...), esetleg léphetne a széria egy Die Hardosat, és mondjuk odaadhatnák egy A kategóriás, akár Oscar-díjas rendezőnek (Kathryn Bigelow-nak mondjuk).

iopi 2013.02.14. 16:06:59

Éjféli vetítésen néztem. A sokkból viszont még azóta sem ocsúdtam fel. Amennyire lehetett letornásztam az elvárásaimat, de hát mégis csak egy Die Hard filmről van szó, akkor is, ha ez már sorban az ötödik. Mezei akciófilmként nagyjából megközelíti a közepes szintet, de Die Hard filmként vállalhatatlan. Mozizásaim során 2 jelentő csalódás\arculcsapás marad meg bennem „gyerekkori traumaként „. Ezek a Mindörökké Batman és a Terminátor 3 című filmekhez köthetőek. Gondolom egyértelmű a párhuzam. Ma ez sajnos megismétlődött.

Ebből a részből sajnos hiányzik minden, amiért a korábbiakat (még a 4.-et is) szeretni lehetett. A rendezés és forgatókönyv katasztrófa. A kamera folyton remeg, mozgásban van. A Bourne filmekre gondolva szinte már David Lean jut eszembe. A stábból valakinek nagyon bejöhetett a kamerán a zoom funkció, mert ebben azt hiszem világrekordot döntött a film. Bruce Lee teljes életművében nem volt szerintem ennyi oda-vissza zoomolás. A korábbi Die Hard filmek receptjeiről való hozzávalók 90%-ban hiányoznak. Willis mellékszereplő lett. Ha jól rémlik, bunyóba egyáltalán nem keveredik. Karizmatikus rosszfiúk és akciók hiányoznak,ahogy a rosszfiúnak\rosszlányoknak szánt élcelődések is. Nincs érezhető terrorhelyzet, nincs feszültség. Hiányoznak a McClane útját segítő\gátló rendőrök\mellékszereplők. Die Hard filmnek pofátlanul kevés a 97 perc, a végeredmény látva pedig túlságosan sok is.

Hogy valami jót is mondjak. Die Hard 5. részének elkészülte arra mindenképpen jó, hogy az olyan folytatásokat, mint a Die Hard 4.0 vagy Indiana Jones 4. kalandja jobban megbecsüljük, s legalább 1 értékkel feljebb húzzuk az anno rájuk adott korábbi osztályzatainkat.

10/3

Korábbi részek nálam:
1 – 10/10
2 – 10/9
3 – 10/9
4 – 10/7

szkristof92 2013.02.14. 16:24:14

Na megnéztem. Nulla elvárással is picsagyenge mozi. John Moore-t és Skip Woods-t pedig tiltsák el a szakmájuktól és küldjék ki őket a világűrbe. Űrhajó nélkül. Szkafander nélkül.

joszip 2013.02.14. 17:29:45

Hát ma meg akartam nézni de a leírtak alapján jobban járok ha a gecinagy youtubéos tévémen nézek valami skandináv horrort.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.02.14. 17:43:12

amennyit szidjátok, egyre inkább kedvet kapok. ;-)

nemecsek ernő áruló 2013.02.14. 17:54:32

@FunkTazmagora: Lesz 6.rész, már hivatalosan bejelentették.

Rusznyák Csaba 2013.02.14. 18:14:51

@nemecsek ernő áruló: az nem hivatalos bejelentés, hogy Willis azt mondta, szeretne egy hatodikat...

nemecsek ernő áruló 2013.02.14. 18:17:14

@Rusznyák Csaba: Die Hard = Bruce Willis.
Ha ő azt mondja, lesz, akkor tuti, hogy lesz. Az utóbbi két filmből látható, hogy legkevésbé sem a közönség a lényeg. ;)

Rusznyák Csaba 2013.02.14. 18:23:06

@nemecsek ernő áruló: mint ahogy a két filmből is látható, a Die Hard azé, akinél a pénz van, és az nem Willis. ha ez bukik (bárcsak. BÁRCSAK!), akkor a hatodik erősen megkérdőjeleződik.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.02.14. 18:29:56

@McCl@ne: [mert a magyar nethuszárok 99%-ának csak a fikázásra futja.]

McCl@ne 2013.02.14. 18:32:58

@idelle: jelen állás szerint 90 kritikusból 12 értékelte pozitívnak a filmet, bár azt sem értem, hogy ők mit találtak benne.
Én a sorozat nagy rajongója vagyok, nem "magyar nethuszár", de ez volt életem legrosszabb élménye. Ez a film egy rakás szar.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2013.02.14. 18:43:01

@Rusznyák Csaba: És azt is csak úgy, ha McTiernan kijön a sittről és érdekelné a hatodik rész. :)

David Sumner 2013.02.14. 19:25:58

Így fog kinézni a Die Hard 6:

- Címe: Die Hard: Még drágább, mint az életed
- Rendezte: Takács Tibor
- Szereplők: Bruce Willis, Stohl András (mint autós kaszkadőr), Damu Roland (mint a legnagyobb magyar sittharcos)
- Forgatási helyszín: Románia
- Költségvetés: 10 millió dollár - áá, az túl sok
- Történet: John McClane rendet tesz valami román putriban

R.G.I 2013.02.14. 20:45:11

Mekkora kikúrt filmkritikus mindenki manapság. Ezérttartittazország, megamagyarfilmgyártás megatöbbi. Mert mindenki akkora kritikus lett hogy azt merem gondolni hogy ti mind csajok vagytok, mert nektek semmi sem jó. Nem tetszik??? Akkor mi a pitymallatos makkszagért nézed te buta??? Tessék Tarr Béla filmeket inputolni, mert ott van sztori, érdekesek a karakterek és legalább magyar filmre basszuk el az amúgy értéktelen forintjainkat. De majd az Avengers 2 ami az alföldön játszódik(diehardöt után szabadon), hogy kevés legyen az effect és a homemade filmkritikusoknak legyen idejük elmélkedni a film morális mélységén/magasságán mert manapság már ez a menő. Pezsgőspohár megfog, kisújj kimerevedik, bajusz megpödör, és voálá azt mondja: Ez szar film volt.

iopi 2013.02.14. 20:57:44

@R.G.I: Elég a filmet a saját univerzumán belül kezelni és helyére tenni. A 4. rész tekintetében eléggé, az első három rész tekintetében határozottan lett szar az 5.

Apokalipsz István 2013.02.14. 21:24:49

@R.G.I:
Tulajdonképpen mit akartál a kommenteddel közölni?
Hogy ne mondjuk semmire, hogy rossz még ha nyilvánvalóan az is?
Senki nem állította magáról, hogy kikúrt filmkritikus lenne, viszont mind a kritika, mind a kommentelők szépen megfogalmazták, hogy mit kifogásolnak a végeredményen. Ha esetleg ezt nem tudtad értelmezni, akkor sincs nagy baj, el lehet őket olvasni többször is.
Miért nézte meg az egyszeri ember? Gondolom mert nem tudta előre, hogy ennyire gáz lesz. Meg mert az előző részek (legalább is a harmadikig) bejövősek voltak. Meg mert ahhoz, hogy véleményt alkossunk meg kell tapasztalnunk.

Te láttad már egyébként? Csak úgy kérdem...

szkristof92 2013.02.14. 21:47:29

@R.G.I: Hogy egyeseknek mennyire fáj más véleménye...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.02.15. 10:14:18

@McCl@ne: "jelen állás szerint 90 kritikusból 12 értékelte pozitívnak a filmet"

a kritikusnak a nevében is benne van, mit csinál (mit kell csinálnia).

a kritikusok el voltak ájulva pl. az Avatartól, aminél nagyobb fost még az életemben nem láttam. ez van...

Rusznyák Csaba 2013.02.15. 11:25:11

@R.G.I: Mekkora kikúrt filmkritikus fikázó mindenki manapság. Ezérttartittafilmgyártás megakultúra megatöbbi. Mert mindenki akkora fikázó lett hogy azt merem gondolni hogy ti mind zombik vagytok, mert nektek minden kurvajó, amit elétek tesznek, akkor is, ha még nem láttátok Nem tetszenek a filmkritikák??? Akkor mi a pitymallatos makkszagért olvasod őket, te buta??? Tessék port.hu-s fórumömlengéseket inputolni, mert ott zabálnak mindent, amiben robbantanak meg lőnek, és legalább jó ízes-magyaros kurvaanyázós megmondásokba is be lehet szállni.

McCl@ne 2013.02.15. 13:38:32

@idelle: Filmet láttad már? :) Utána szeretném olvasni a véleményedet :D Én is tudok ellenpéldát a kritikusok véleményére, rottenen pl. 35% körül áll a John Rambo, ami szerintem egy kibaszott jó film, de itt most nem tévedtek, sőt! Szerintem még egészen elnézőek is voltak.

_Nagy Krisztián_ 2013.02.15. 19:16:53

@Rusznyák Csaba:
Csaba, te szabadidődben röplabdázol, ugye?
Keresem a terminus technicust, mert biztosan van neve ennek az átütő manővernek... :)

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2013.02.15. 22:13:13

Ez a film a Die Hard Holiday Special.
Ha a készítőknek volna egy csipetnyi önérzetük megsemmisítenék az összes létező kópiát és életük hátralévő részében azt is igyekeznének letagadni, hogy közük volt ehhez a gyalázathoz.

prick 2013.02.18. 10:07:38

Nekem a 3. résznél vége a Die Hard- nak. Az utána következő két rész nem létezik.

pszichonauta 2013.02.18. 14:15:58

Egyébként imdb-n most 6.0 , és szerintem csökken. Tegnap még 6.4 volt.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.02.18. 19:24:49

"Filmet láttad már? :)"

nem, de ez az első hozzászólásomból ki is derült...ööö...megengedő leszek: derülhetett.

tekintettel arra, hogy a Földön minden sztorit megírtak már, sosem rohanok a moziba.

majd egy év múlva adják tévén, utána visszajövök, és elmondom, milyennek találtam. :-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.02.18. 19:26:26

@idelle: ehhez kapcsolódóan: azt egyébként tudjátok már, hogy az indexen ki fért be az első 100 fikázó posztolóba? ;-)))

Tiger Woods 2013.02.18. 20:12:08

végre egy film!!
ami tényleg pont olyan szar, mint ahogy azt mindenki mondja. azért a sok negatívum mellett én megemlítenék még egyet: engem már az előző résznél is zavart, hogy a die hard franchise is felült a takonyzöld-narancs vonatra, ezáltal a "rendes" színek lényegében totál eltűntek a filmekből. ez marha nagy divat (volt pár éve), pedig kb. tízből egy filmnél működik.

Maya-- 2013.02.18. 22:12:05

@idelle: te, mert hunyorítasz...amúgy az első kommentednél is érthető volt. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.04. 08:31:34

megnéztem, sajnos, és tényleg rosszabb, mint a 4ik rész, de még mennyivel! :S
süti beállítások módosítása