HK Godfather hatalmas film, jöhet is a kritikája az SPL-ével karöltve :)

Ezek a régi kung-fu filmek rettenetesek. A bunyókat a valóságosság érzése fényévekre kerüli, a koreográfia iszonyatosan béna, de a legidegesítőbb a szakadozottság. Ütés-szünet-ütés-szünet-rúgás-szünet. Szörnyű.
Nem is hasonlíthatóak a mai filmekhez, pl. akár Donnie Yen, és Wu Jing bunyóihoz. Az ő filmjeikkel csak az a baj, hogy nem elég őszintén bunyós filmek, túl kevés az akció, túl sok a töltelék. Mind koreográfiában, mind pörgésben délebbről szállítják a jó anyagot: Ong-bak, Merantau, Chocolate, sőt nyugaton is található egy-két jó dolog, pl. Scott Adkins.

@Muay Tie: mivel így csütörtök reggel a francnak sincs kedve belemenni egy vitába valaki olyasvalakivel aki ilyen lendülettel fikáz, és kizárólag a koreográfia realisztikus volta irányából elemez egy filmet (a legkevésbé mérvadó szempont), és valószínűleg akinek hiába érvelnék (már a nickneve alapján is) filmtörténelmi kontextussal és magának a kungfu-koreográfiának a csupasz szépségével (nyilván nem realista ez a koreográfia, ahogy az általad felhozott filmeké sem, ezért nincs értelme így érvelni, ráadásul az ONG BAK meg a CHOCOLATE, pusztán mint filmek, max egy fokkal jobbak, mint egy bábelőadás)

szóval úgy gondoltam rövidre fogom a dolgot, és megkérem Gareth Ewans-t, az általad sokra becsült MERANTAU rendezőjét (és amely filmet én magam is szeretek) és akivel levelezni szoktam, fejtse ki a véleményét a hetvenes, nyolcvanas évek koreográfiájáról és Lau Kar Leungról. Íme a válasza, verbatim.

"As a kid growing up seeing the incredible Lau Kar Leung and his work, that was the greatest inspiration to me. The insane, beautiful intricacy in his choreography is still mindblowing. His appearance on movie credits signalled a genius at work."

A válasz hosszabb, de elég ennyi is.

A Shaw Bros filmjeit én sem szeretem, de ez egyáltalán nem a bunyók minősége miatt van. Ha valamiben zseniálisak voltak, akkor azok pont az akciókoreográfiák. A mai filmek koreográfiáival értelmetlen összehasonlítani őket, ráadásul pont a "valóságossággal" példálózni olyan mozikkal szemben, amikben se CG, se wire fu nem volt még, vicces egy kicsit. :)

@-YEZy-: a Shaw Brothersszel nekem régen az volt a problémám, hogy a produkciós költségek alacsonyan tartása végett szinte az összes filmjük stúdióban lett felvéve, még a külsős jelenetek is, "műég" alatt. Ettől sok filmjük nagyon klausztrofób. Ehhez idővel hozzászoktam, és megtanultam értékelni, hogy a filmjeik jóval impozánsabbak, részletesebbek, mint a Golden Harvest filmjei vagy a független produkciók. Koreográfia szempontjából meg egyenesen mindenkinél jobbak, csak a Sammo által koreografált rivális filmek tudják velük felvenni a versenyt.

@Wostry Ferenc:
Nem azt írtam, hogy a koreográfia nem realisztikus, mert nyilván nem az, az általam említett filmekben sem. Maga a bunyó érzete nem valóságos. Nem érződik pl. rajta, hogy tényleg meg akarják ütni/rúgni egymást, inkább tánc, mint bunyó.
Az sem mindegy egyébként, hogy hogyan nem realisztikus a koreográfia. Az Ong-baké pl. úgy nem, mintha valaki 39-szer egymás után hatost dobott volna a kockával, ezek a kung-fu filmek meg úgy, mintha valaki néha 7-est, 18-ast, és -1-est is dobált volna. Nem tudom, érthető-e a hasonlat. :)

Az pedig, hogy Ewans ezekből merített inspirációt, az természetes, mégis miből merített volna? Régen nem nagyon volt más. Ez nem jelenti azt, hogy a Merantau ne lenne sokkal jobb, mint ezek a régi filmek. Ami egyébként valahol természetes. Kevés olyan dolog van, ami az idő előrehaladtával ne fejlődne, és ne lenne sokkal jobb, mint az elődök. Szomorú is lenne, ha nem így lenne.

Akár egy emberen is le lehet ezt mérni. Jackie Chan nagyon korai bunyói pl. nem is mérhetőek a későbbiekhez. Már az Istenek fegyverzete 2. körül látszott, hogy elmozdult az alapoktól, és már nem klasszikus kung-fu, amit csinál, a Who am I-ban pedig már amolyan fúziós bunyó van.

@-YEZy-:
Egy bunyó soha nem lesz jó CGI-től, és wire fu-tól. Sőt, az esetek túlnyomó többségében gagyi lesz. Ha tehát egy ilyen bunyó jó, akkor az a wire fu ellenére van, és nem miatta.

Ahogy Scott Adkins mondja:
"If you think you’re a martial arts star and you do need wires then it’s time for a change of profession."

gondolom ezek a kungfufilmek egy különleges fajtái a harcművészeti filmeknek...
Volt egy ismerősöm, aki megmagyarázhatatlanul vonzódott ezekhez, pedig úgy egyébként a harcművészetekbe különösebben nem ásta bele magát, szélsőségesen biztos nem...

Az a helyzet szerintem, h valójában egy nem túl széles rétegnek készültek ezek, inkább azok értékelik, akik eleve a témával foglalkoznak, vagy mert egyszerűen bejön nekik valamiért. Nem tudom, a kínaiaknál milyen rajongói tábora van, vagy hogy mennyire közkedveltek...
Az biztos, hogy az én érdeklődésemet a harcművészetek iránt nem az ilyen típusú filmek hoznák meg...és talán ez a fő hátrányuk ezeknek, nem figyelnek a laikus v. kívülálló személyére, akikben megvan esetleg az érdeklődés valahol...

Ami az akciózást illeti, nekem sem ezek jönnek be, nekem nagyon színpadiasok és néhol viccesek (főleg az egykezes részeknél), és ami még zavar, azaz időzítés, iszonyú sokáig tudnak húzni egy ilyen jelenetet...

Számomra Bruce Lee hozta meg az érdeklődést anno, az ő filmjei sokkal nemzetközibbek, kultúráját és harcművészetét jó érzékkel keverte bele...Időzítése és arányérzéke (nem éreztem nála felesleges akciózást) hihetetlenül jó volt.
Sokszor megnéztem a Sárkány-filmeket, a Tomboló ökölt is nagyon szerettem.

Emlékszem, h láttam régebben egy kungfus filmet is, tökre hasonlóan pofozták egymást benne, de a címére nem emlékszem, csak arra, hogy valami sírrablós háttérsztorija volt...

Feri majd kijavít, de én úgy tudom, hogy a kung-fu filmek a klasszikus kínai operában gyökeredzenek, és ezért is olyan táncszerűek a mozdulatok, és túljátszottak a szerepek.

@Muay Tie:
"Egy bunyó soha nem lesz jó CGI-től, és wire fu-tól. Sőt, az esetek túlnyomó többségében gagyi lesz. Ha tehát egy ilyen bunyó jó, akkor az a wire fu ellenére van, és nem miatta."

A CGI-vel általában a vért, meg a brutalitásokat fokozzák (lásd pl. Fatal Move), én a magam részéről egyébként ki nem állhatom az efféle tuningolást.

A wire-fu két különféle alkalmazását tudtam eddig megkülönböztetni. Az egyik a "repülőemberes" megoldás, a wuxia mozik kelléke, amikben nagyon is hatásos, a kungfufilmekben viszont röhejes. A másik megoldás, hogy az esések/rúgások erejét szemléltetik vele (pl. irreálisan messzire repül az ellenfél), ez a mai HK kungfufilmek gyakorlatilag mindegyikében megtalálható, Wu Jing és Donnie Yen is gyakran alkalmazza. Az ezzel feltuningolt koreográfiákat egyébként pont a realizmus hiánya miatt szokták kritizálni.
Értem amit mondani szeretnél, hogy a modern bunyók inkább tűnnek bunyónak, mint a Shaw Bros érában, de ez ízlés dolga szerintem (Chavez például a maiaktól van kikészülve).
Én az egy a száz ellen tipusú csatákat nem szeretem csak, azok nemcsak, hogy nem realisztikusak, de még röhejesek is, akár újak, akár régiek, én biztos nem tenném bele őket filmbe. (Bruce Lee tornatermi verekedését a Fist of Fury-ban éppúgy nem tudtam komolyan venni, mint Jiang Lu-Xia hidas akcióját a Coweb-ben [és csak példaként említem ezt a két filmet, nem akarom őket egy kalap alá venni, tehát emiatt ne indítsatok flame-t]).

@-YEZy-: Azért ez így nem pontos. Én azt szeretem, ha erő is van a bunyóban, és nem csak stílus. A SB filmekben inkább a rossz színészek zavarnak, de tény, hogy engem is idegesít, ha túl sokat baletteznek, mielőtt bevisznek egy-egy ütést. Túl hosszúak a harcok, és ezért hamar egyhangúvá válnak. Én inkább a 80-a évekbeli felpörgetett erőkungfut szeretem. És persze Sonny Chibát, de az más kategória. :D

A CGI vérre azonban nincs mentség semmilyen műfajban sem. Azért én ütnék.