SHAW BROTHERS-SOROZAT, 1.
Az Eight Diagram Pole Fighter a legjobb kungfu-film, amelyet valaha láttam.

Érdemei igazi átérzéséhez vegyük sorra elkészültének körülményeit: a nyolcvanas évek elejére a Shaw Brothers, Délkelet-Ázsia a korábbi évtizedekben uralkodó filmstúdiója a tönk szélére került. A televízió hódítása és a konkurens Golden Harvest térnyerése térdre kényszerítette a filmgyár-óriást. Egyetlen reményük, ászuk a pakliban Alexander Fu Sheng volt, ez a gyerekképű, 29 éves szupersztár, akinek népszerűsége Jackie Chan-éval vetekedett. Fu Sheng példaképe James Dean volt, az örökifjú lázadó, aki halálával legendává lett.

Fu Sheng az élők sorából való eltávozása kísértetiesen hasonlított bálványáéra. Az autóbaleset híre az Eight Diagram Pole Fighter forgatásának közepén érte a stúdiót. A filmmel leálltak, színészek, technikai személyzet és minden más alkalmazott morálja a mélypontra süllyedt. A mozis publikumhoz hasonlóan munkatársai is imádták Fu Shenget, akinek elhunyta egyben a stúdió végét is jelentette (a Shaw Brothers a nyolcvanas évek közepén korábbi formájában megszűnt létezni. Átszervezése befejeztével televíziós műsorok készítésébe fogott, jelenleg TVB néven Ázsia egyik vezető tévécsatornáját üzemelteti).

A nagy Lau Kar Leung, a kungfufilm-rendezők istene azonban nem hagyta annyiban. Fu Sheng az egyik legjobb barátja volt, és a gyász részleges eloszlása után, mintegy az ő emlékére szerette volna befejezni a filmet. El lehet képzelni micsoda film született az egzisztenciális kilátástalanság és a mély gyász nyomán.

A kezdőjelenet helyszíne a csatamező, amelyen a császárhoz a végsőkig lojális Jöng család csap össze az őket csapdába csaló Pun Mei tábornok csapataival. Mire a stáblistának vége, kettő kivételével mindegyik Jöng halott, csak Gordon Liu (36th Chamber of Shaolin, Kill Bill 1-2, stb.) és Fu Sheng ússza meg épp bőrrel, ha nem is épp elmével: utóbbi őrjöngő emberi roncsként tér haza, akinek rohamait még anyja és nővérei csitítása sem tudja mérsékelni, Gordon Liu pedig űzött vadként menekül a nyomába eredő mongol horda elől. Egy, a közeli mocsári közepén álló viskóban talál menedékre, amelynek gazdája, a magányos vadász (a rendező, Lau Kar Leung) kis észt ver a fejébe: nem rohanhat csak úgy neki az ellenségnek, megvan az ideje a bosszúállásnak, egyelőre gyűjtsön erőt és tudást. Épp csak befejezni a leckét, mikor Pun Mei csapatai körbeveszik a viskót. Liu csak a vadász önfeláldozásának köszönheti, hogy megússza épp bőrrel (az 1994-es Drunken Master 2 – szintén Lau Kar Leung rendezése – legendás kocsmai bunyójánál szinte ugyanazt a koreográfiát használja, mint az EIght Diagram Pole Fighter ebben a jelenetben).

Liunak egyetlen választása maradt: a Shaolin papoknál keres menedéket, s ha már ott van, harcművészeti jártasságát is el akarja mélyíteni, főképp bosszúja sikerességének érdekében. Csakhogy minden rosszul sül el: az abbé felismeri a benne tomboló gyilkolási vágyat, és elutasítja őt. Mintha Lau Kar Leung saját korábbi klasszikusát, a 36th Chamber of Shaolint gúnyolná ekkor ki; Gordon mint pária tengeti napjait a templomban, a szerzetesek kitaszítják maguk közül, mint valami leprást – és Liu valóban beteg, de nem a teste, hanem a lelke: csak halál és vérontás körül kavarognak a gondolatai. Azt, hogy végül mégiscsak megtanítják a botforgatás magas szintű művelésére, erőszakosságának és pofátlanságának köszönheti – jellemző, hogy a fából készült farkasokon gyakorló papok képtelenek megtanítani a préda megsebesítésére. A kegyelem számára ismeretlen fogalom, ő csak ölni akar.

Közben Pun Mei emberei sem pihennek, és tüzes megszállottsággal kutatják Gordon nyomát; még a shaolin abbét sem kímélik, aki családtagjainak hírt visz az életben maradt fiúról. A pap kivégzése, majd egyik nővérének fogságba ejtése az őrület határára sodorják a főhőst, aki egy rakás bottal felfegyverkezve nekiidnul, hogy az árulókat és mongol bérenceiket egyaránt agyonvágja.

A film az érzelmek szerterobbanásától, első fele a kétségbeesés és a gyász, a második a harag és az erőszak intenzitásától forr, anélkül, hogy a Lau Kar Leung korábbi munkáira olyannyira jellemző humornak nyoma lenne - a figurákat visszafoghatatlan dühük határozza meg, amelynek le kell, ki kell csapódnia: a finálé Gordon Liu, a nővérét alakító Kara Hui és Pun Mei katonái közt a legjobban megkoreografált akciójelenet, amellyel valaha volt szerencsém összefutni (e végső összecsapást megelőző botharc Phillip Ko, a harcművészetet oktató pap és Gordon között szintén klasszikus). Jó egy évtizedes ázsiaifilm-rajongó pályafutásom alatt még nem találkoztam hasonlóan lenyűgözővel: olyan komplexitású mozdulatsorokat láthatunk, amilyeneket szinte csak számítógéppel lehetne összefabrikálni - de annak meg mi értelme lenne? Hús-vér emberek művelnek itt fantasztikus dolgokat: ez milliószor lenyűgözőbb. Lau Kar Leung észveszejtő koreográfiáját szinte nem is lehet szemmel követni - az élmény belepaszírozza az embert a székbe, és amint a küzdelemnek vége, már nyúlsz is a távirányító után, hogy visszajátszd.

A gyász és kilátástalanság hangulata a film végére sem oszlik el: a főhős sem a monostorba, sem korábbi életébe nem képes visszatérni. Egyedül indul a semmibe, egyaránt szimbólumaként az emberi kegyetlenségnek és az emberi törékenységnek, és ezért zárul Lau Kar Leung remekműve a végletes bizonyosság érzetével: vannak sebek, amelyek nem gyógyulnak be soha.

Hongkong, 1983. Rendezte: Lau Kar Leung. Producer: Run Run Shaw, Wong Ka Hee és Mona Fong. Forkatókönyv: Ngai Hong és Lau Kar Leung. Fényképezte: Cho On Sun. Zene: So Chun Hou 鳠Sing Kam WIng. Szereplők: Gordon Liu Chia Hui, Kara Hui Ying Hung, Alexander Fu Sheng, Lau Kar Leung, Young Wang Yu, Hsiao Ho, Liu Chia Yung, Wang Lung Wei, Kao Fei, LiLi Li és mások.