Nem vall túlzott szerénységre, ha egy alkotó egyből a választott stílust teszi meg filmje címéül. Másfél órában összegezni vagy kifordítani egy egész filmtörténeti korszakot – a cím legalábbis ilyen szándékokat sejtet – merész vállalkozás. Olyannyira az, hogy az elsőfilmes író-rendező, D. Jud Jones (álnév?) végül meg sem próbálja. Azon túl, hogy animációs környezetbe helyezi a noirok szokásos stíluselemeit, gyakorlatilag semmit nem ad hozzá a „műfajhoz”.



Megvan minden kellék, amnéziás főhős, rosszarcú ellenfelek, nem is egy, hanem két femme fatale, és ami a legfontosabb: lineárisan haladó, csavaros sztori; de hibátlan a szaxofonos háttérzene és a főszereplő belső narrációja is.

Csak nézni ne kéne ezt az izét.

Semmi bajom a GTA-féle játékok látványvilágával. Kissé darabosan és esetlenül mozognak a szereplőik, és néha a háttérben felfeslik a mátrix szövedéke, de kit érdekel, ha én irányítom a történetet? A Film noirhoz viszont nem mellékelnek joystickot, mégis olyan az élmény, mintha 90 percen át egy noir hangulatú akciójáték átvezető animációit kellene mozifilm gyanánt néznem. A figurák vonásai elnagyoltak, gépiesen közlekednek és a kameramozgások, illetve a beállítások is fantáziátlanul ismétlődnek. A szexjelenetek esetében ez inkább vicces – az Amerika Kommandó bábúiban is több volt az élet – az akciószekvenciáknál viszont kifejezetten idegesítő a TG (Tesco Gazdaságos) kivitelezés. Csak egyetlen példa: amikor autóval menekülő hősünkre egy helikopterből gépfegyverrel tüzelnek hosszú percekig, egyetlen lövést sem látunk becsapódni.



Kezeljük helyén azért a filmet. A fiatal animátor-csapat nyilván nem azzal az ambícióval vágott bele a projektbe, hogy egyből letaszítja a Pixart a trónjáról – már csak azért sem, mert más a célközönség –, gyaníthatóan inkább csak kísérletezni akartak és megtanulni a szakmát, pont ahogy a magyar Egon és Dönci alkotói. És mindezt valószínűleg fillérekből és lelkesedésből csinálták. Ha innen nézzük, rajongói hommage-nak megteszi a film.

Az igazi rejtély tehát inkább az, hogy miért érezte úgy a forgalmazó, hogy feltétlenül elénk kell tárnia ezt az 1.0-ás demo verziót? Ha felnőtt(ebb) közönségnek szóló animációs filmeket keres, miért egy kezdő animátor-team első szárnypróbálgatását hozza be, miközben látványos, minőségi rajzfilmekkel csak fesztiválokon találkozhatunk?