A Zsiráfablak utolsó betűi álltak glédába a Geekz olvasóinak, kezdve a Ripley-re hajazó (sic!) Űramazonnal, követve a Vízen Lebegő Dolgokkal és a helyi közértbe leugró Zombival (akit a helyzetet súlyosbítandó Zolinak hívnak), a sort pedig egy jókora fazéknyi Zsigerleves zárja. Bezárul hát a gyerekkorunk Ablak-Zsiráfját parodizáló magyar grafikusok mókatára, de sej! nem kell búnak ereszteni a fejünket, mert kedvenc alkotócsoportunk gőzerővel dolgozik a Direkt fanzin hetedik számán. Lássuk akkor: a szó elszáll, az írás megharap (mert egy marketinges ismerősöm szerint egy rossz szóviccre mindenki emlékezni fog).

 Nem tudom, a kedves Olvasó hogy van vele, de én évek óta háborúzok nálamnál fiatalabb testvéreimmel az olvasási szokásaikat illetően. Sajnos nem akaródzik egyiküknek sem magukévá tenni a művelődés és a szabadidős tevékenység e nagyszerű házasságát. Anélkül, hogy igazán belemásznék a témába, csak kiemelném meglehetősen ingergazdag környezetünket, amibe a fiatalabb generációk már nem adaptálódtak, hanem beleszülettek. Nehéz a könyveknek szembeszállnia a nagyfelbontású TV-k, multimédiás eszközök és az internet csábító erejével. Mégis az általam vezetett örökös ostrom néha sikerrel jár, és egy-egy megszerettetett könyv után mosollyal az arcomon indulok újabb csatába.

A hongkongi fantasy aranykorában forgatott legendás darabok új keletű feldolgozásai eleddig kivétel nélkül valahol a borzasztó rossz és a felejthető kategóriák között ingadoztak. Hiába a nagy hype (Sex & Zen 3D), a nagy nevek (The Sorcerer and the White Snake), vagy éppen az elronthatatlannak hitt sztori (A Chinese Fairy Tale), a felújítások alkotóinak kissé öntelt, „ezeknek így is jó lesz” hozzáállása igencsak meglátszott a produkciókon. Mindebből kiindulva a felemás várakozások teljesen érthetőek voltak a ’92-es New Dragon Gate Inn alapjain nyugvó Flying Swords of Dragon Gate esetében, ám Tsui Hark és Jet Li párosa némi reménykedésre is okot adott.

Mit lehet ehhez hozzátenni?

Don Winslow könyve műfajának egyik legjobbja az utóbbi évekből, Oliver Stone pedig van volt olyan tökös rendező, hogy kihozza a legtöbbet a nyers, brutális thrillerből, amiben két fűtermesztő megmutatja a mexikói kartellnek, hol lakozik az úristen. Ha csak feleolyan jó lesz, mint a regény, még mindig bőven befér majd a 2012-es TOP10-be.

„Run the mission. Don’t get seen. Save the world.”

Cool szlogen, cool képregény. A mai amerikai mainstreamben ritka az olyan sorozat, mint Warren Ellis Secret Avengerse – vagyis, hogy az egyes számok egy-egy kerek, egész történetet mesélnek el, amik csak nagyon laza szálakkal kapcsolódnak egymáshoz. És ráadásul teljesen figyelmen kívül hagyják a kiadó, jelen esetben a Marvel univerzumának egészét. Magától Ellistől ez persze nem újdonság, ő már az elvileg máig futó, gyakorlatilag négy éve veszteglő Fell című krimisorozatát is az egy rész-egy eset elvére húzta fel, egyrészt, hogy bárki, bármikor bekapcsolódhasson a sztoriba, másrészt, hogy bizonyítsa, behatárolt dramaturgiai lehetőségekkel, cliffhangerek és szappanopera jelleg nélkül, röviden, tömören, lényegre szorítkozva is lehet jó képregényeket írni.

A Secret Avengers ideális azoknak az olvasóknak, akik belekóstolnának egy kis fősodorbeli szuperhősködésbe, de a DC – erre kétségkívül tökéletesen alkalmas – új 52-jét már unják, a Marvel status quo-jába pedig nem akarnak fejest ugrani; ugyanis nem igényel semmilyen előismeretet. Bár a hat képregény (Secret Avengers 16-21) mindegyikében az előző író, Ed Brubaker által bemutatott titkos szervezet, a Shadow Council a mumus, de ennek nincs különösebb jelentősége, legfeljebb azoknak biztosít egy nagyjábóli folyamatosságot, akik a sorozatot az elejétől fogva követik – az arctalan ellenségek egyébként bárkik lehetnének. Az egyes sztorikat más-más rajzolók öntik képekbe, David Ajától a Michael Lark/Stefano Gaudiano pároson át Alex Maleevig és Stuart Immonenig, igazodva Ellis ötleteiben ugyan vad, de tematikájában a Marvelhez képest visszafogottabb, kémes, no-bullshit történeteihez.

A Zsiráfablak utolsó előtti installációját olvashatjátok, hiszen innen már csak hét betű a ZS-ig. Akik esetleg nem követték volna eddig a sorozatunkat: a Zsiráfablak tehetséges magyar grafikusok által újragondolt vicces-abszurd Ablak-Zsiráf felnőtt tartalommal, melyből kiállítás is nyílt, valamint füzetformátumban is megrendelhető a kiadvány alkotó-szerkesztőjétől, Haránt Artúrtól (akivel egyébként régebben már készítettünk interjút is).