Mert mi megyünk, és ha jönnél velünk, jelezd kommentben vagy emailben vagy twitteren. Íme az esemény állandó weboldala, tele képekkel (bilder).

Norvégia válaszolt Hollywoodnak: André Ovredal áldokumentumfilmje keresztbe nyeli le nagyköltségvetésű álomgyári testvérét, a 2008-ban bemutatott Cloverfieldet, és mint több társa az utóbbi években, onnan pumpál friss vért a gyengélkedő, holtsápadt horrorba, ahonnan a legkevésbé várnánk. És most nem csak a származási országra gondolok: mert ki hitte volna, hogy látni fogunk még olyan áldokut a műfajban, ami azzal a kiábrándítóan unalmas, fontoskodó sorral kezdődik, hogy „ezt a bizonyíthatóan hiteles felvételt itt és ilyen körülmények közt találták”, és mégis képes székbe szögezni minket? Ráadásul egy olyan koncepcióval, amit hallva először egy komikus filmet várnánk.

"Peace was never an option." Még biztosabbak lehetünk abban, amit eddig is tudtunk: Matthew Vaughannél jó kezekben van az X-Men franchise, McAvoynál és Fassbendernél pedig jó kezekben van Xavier és Magneto karaktere. Szuperhősfilm egymás ellen forduló barátokkal a kubai válság árnyékában? Jöhet!

Hoppá, hoppá. A felesleges folytatások dömpingjében azért mindig felbukkan egy-két izgalmas projekt. Robin Hardy, 38 évvel a Wicker Man után, elkészítette kultikus horrorjának folytatását. A trailerből egy dolog biztosan kiderül, a Wicker Tree elüt a mostanság népszerű horrortrendektől, és ismét hangsúlyt kap a misztikum. Kíváncsian várom, hogy a kereszténység kontra természetvallás csatából melyik fog győztesen kijönni a játékidő végére. Egy cameo erejéig tiszteletét fogja tenni a filmben, a Wicker Man Lord Summerisle-jét alakító Christopher Lee is.

1348-ban, a szegénységtől és háborútól már amúgyis megtépázott Angliában tombol a pestis, ami lassan kiirtja csaknem fél Európát. De a fekete halálnak komoly vetélytársa akad az emberben lakó szörnyeteg személyében. Christopher Smith minden szempontból brutális filmje kényelmetlen látlelet egy sötét és kegyetlen korról, és főleg, az emberről, aki a nyomás alatt magasztos ideák zászlaját lobogtatva ereszti ki a gőzt, és pusztít, rombol, és öl közben, amerre jár. A járványt az emberek fele Isten büntetésének, a másik féle a Sátán machinációjának tudja be, a vallási fanatizmus minden formája gátak nélkül burjánzik.

Coenék új filmje nem véletlenül vált máris pályafutásuk legnagyobb pénzügyi sikerévé. A félszemű egyszerűbb, tisztább és kommerszebb, mint bármi, amit eddig forgattak, nyugodtan oda lehet tenni Charles Portis regényének első, John Wayne főszereplésével készült adaptációja (A félszemű seriff) mellé. Olyannyira, hogy néhány nagyon tipikus jelenetet, nameg az operatőristen, Roger Deakins munkáját leszámítva, ezt a filmet, így, szinte bármelyik tehetségesebb amerikai rendező le tudta volna forgatni. Ettől persze A félszemű még jó film – de csak épphogy, és felkerült azon Coen-művek listájára, amikhez nem kellett volna pont ez a rendezőpáros.

Vajon valóban túllihegett film volt-e a Hibrid? Ki a frász rendezte a Frequency-t? Lehet-e olyan névvel, hogy Isaac Florentine, élvezhető b-akciófilmet csinálni? Melyik Shane Black legjobb filmje? Melyik a legélvezhetőbb Legenda vagyok-adaptáció? Rá tudom-e bírni beszélgetőtársaimat a Stieg Larsson-féle könyvek aggresszív-feminista olvasatának elfogadására? (Nem.)

Ilyen és ehhez hasonló horzsolós témákat vitatunk meg a Geekblog podcast-sorozatának új részének első felében, a második felét pedig John Carpenter munkásságának kivesézésével töltjük - pontosabban csak belekezdünk (és eljutunk a Ködig), hiszen a téma olyannyira sűrű, hogy kénytelenek leszünk majd a következő alkalommal folytatni.

Beszélgetőtársaim ezúttal Lehota Árpád és Rusznyák Csaba. Az új epizódot innen lehet letölteni, a korábbit pedig eminnen. Az új epizód minősége mérföldekkel jobb, ugyanis hozzánk vágtak egy diktafont.