Egy csapat egér megunja, hogy a háziasszony folyton söprűvel kergeti és ütlegeli őket, így szemétből és két házilégyből összegyúrnak, és életre keltenek egy homunkuluszt, Billyt, aki majd móresre tanítja a nőt. Billynek azonban meggyűlik a baja egy macskával, kimenekül a házból, és végül összebarátkozik az asszony tudós kislányával, Beckyvel, aki kicseréli a szemeiként működő legyeket földimogyorókra. Billy és a lány ezután az égboltról eltűnt Hold nyomába indulnak, és hullócsillagoktól kérnek útbaigazítást egy tönkrement és elhasznált bolygóknak fenntartott temető mellett, mielőtt üldözőbe venné őket egy húsdarálóból teremtett kapitány a szárnyas kalózhajójával. Velem vagytok még?

Tony Millionaire (Sock Monkey) graphic novelje 2006-ban jelent meg (azóta kijött hozzá egy folytatás is: Billy Hazelnuts and the Crazy Bird), és egyike azon kevés képregényeknek, sőt, bármilyen médiumba sorolható műveknek, amiket minden gondolkodás, minden hezitálás nélkül, azonnal lehet ajánlani bárkinek, kortól, nemtől, világnézettől, hajszíntől és anyajegyek számától függetlenül. De leginkább a geekek járnak jól vele – nem elsősorban azok a tipikus geekek, akik zombikra, posztapokalipszisre, vámpírokra, Vertigo képregényekre, kung fu filmekre, Batmanre, Ron Pearlmanre és francia horrorokra buknak, hanem azok, akik az átlagnál többet őriztek meg gyerekkorukból. És az átlagnál több van bennük az abszurditásra való fogékonyságból is.

Dumas klasszikus kalandregényének legújabb hollywoodi feldolgozásában repülő hajók szállnak az égen. A repülő hajókkal nincs baj, azzal viszont annál inkább, hogy ezt miért Három testőr címmel kell megvalósítani? Nyilvánvaló, hogy ennek semmi köze Dumas művéhez, néhány kölcsönvett karakternéven kívül. Az előzetes legnevetségesebb pillanata az, amikor Milady (Milla Jovovich) egy műugró kecsességével veti le magát a kastély tetejéről, a legbosszantóbb pedig az, amikor vívni látjuk. A könyvbéli Milady a cselszövés mestere volt, nem pedig a vívásé. Mindegy, ez az egész csak azért idegesít, mert minimum féltucatszor elolvastam a könyvet, és a folytatását, és a Monte Cristo grófját, és mindháromból zseniális kosztümös kalandfilmeket lehetne forgatni, úgy, hogy közben hűek is maradnak az alkotók a forráshoz. A Richard Lester-féle feldolgozások sem voltak az igaziak, azzal együtt, hogy a szereposztás parádés volt, Faye Dunaway-nél jobb Miladyt nem tudok elképzelni. W. S. Anderson (Resident Evil) 3D-ben forgatott változatával kapcsolatban nincsenek illúzióm, olyan lesz, amilyen a trailere: végtelenül ostoba, és emellett rendkívül látványos. A repülő hajók miatt azért érdemes lesz megnézni. Talán.

A szerénységem által megálmodott és lelkes alkotók közreműködésével tető alá hozott Random magazin tavaly decemberben debütált, benne 5 új magyar képregénysorozat első fejezeteivel. A folytatásokra érthető okokból ugyan kicsit többet kellett várni, de csak eddig, mostantól ugyanis magatokévá tehetitek őket, mivel az első magyar virtuális képregénymagazin második száma ma reggel került fel a (közben némi esztétikai átalakításon keresztül esett) blogra. A magazin ezúttal "vastagodott" is, így a mostani szám már kishíján 140 oldalra rúg. Jó olvasást, a véleményeket, kiritikákat és a láda söröket pedig most is szívesen látjuk. A tovább után borító és link.

Annak idején, amikor el kellett végeznem a Bevezetés a Kommunikációelméletbe című kurzust az egyetemen, akkor tanultunk a Használat és kielégülés-modellről. Anélkül, hogy untatni akarnám a Kedves Olvasókat, csak annyit jegyeznék meg, hogy az elmélet atyjai, Jay Blumer és Elihu Katz szerint az emberek saját szociális és szociokulturális igényeik kielégítésére használják a médiát. Ez a rendkívül hosszú és okosnak tűnő mondat azt jelenti, hogy Önnek ezúttal összesen két választási lehetősége van: 1. A Transformers 3 egy rakat szemét, amelyre nem érdemes pénzt kidobni, és különben is. 2. A Transformers 3 valami állatira zseniálisan szenzációs valami, és különben is.
 

Kezdem a rossz hírrel: ugyanaz az ember rendezte (Darren Lynn Bousman), aki a Fűrész 2., 3. és 4. részét. A jó hír viszont az, hogy a trailer egy hangulatos, és néhol egész rémisztő természetfeletti horrort ígér. Nem várhatunk el egy Ördögűzőt Bousmantól, egy Drag Me to Hell szintű félelemkeltéssel viszont már simán kiegyeznék. Családi tragédia emlékétől szabadulni képtelen főszereplő, számmisztika, a mi világunkba látogató démonok, és kékbe öltöztetett Barcelona. A filmmel ellentétben, bizony ott néha azért kisüt a Nap. Nem fogjátok kitalálni, mikorra időzítették a 11-11-11 amerikai premierjét.

Az Örök álom az egyik legszövevényesebb és legkomplikáltabb olyan krimi, aminek még csak nem is a cselekményt sűrítő rejtélyek sora a lényege. Raymond Chandler első regénye egy keserű és cinikus történet az immorális Amerikáról, ami rég maga mögött hagyott minden erkölcsi értéket, és lassan, de biztosan emészti fel azokat, akik még ennek ellenére is ragaszkodnának hozzájuk. Mint Philip Marlowe, aki Dashiell Hammett névtelen nyomózója, a „Continental Op” és Sam Spade mellett a cinikus magándetektívek legtöbbet emlegetett archetípusa.

Marlowe a gazdag Sternwood család fejének megbízásából kezd nyomozni egy lányaival kapcsolatos zsarolási ügyben. Az öreg már kézzel-lábbal a sírban van, csak katonás makacssága tartja a tudatát ezen a világon – mielőtt elpatkol, szeretne biztos lenni benne, hogy a családi név nem szennyeződik be. Marlowe-nak fel van adva a lecke – Sternwood két romlott lánya, Carmen és Vivian a körülöttük rajzó alvilági figurák nélkül is térdig gázolnának az erkölcsi fertőben. Így viszont a hullák is szaporodni kezdenek, Marlowe pedig elmerül egy pornográfiával, korrupcióval és gyilkossággal teli, pokoli világban.

A világűr és az emberi hülyeség kölcsönös számosíthatatlansága mindenki számára közismert tényálladék. Józan agrárproli ésszel belátható, mennyivel lenne szebb, élhetőbb hely a Föld, ha az Eric von Daniken kiadványaiban lapuló fákból inkább klozetpapírt gyártottunk volna, vagy ha Stephen Hawking a húrelmélet és a szinguralitások helyett a kerekesszék és a katéter ötvözésére kattant volna rá. De a fociban nincs ha, a mexikói rendező, Jorge Michel Grau meg amúgy se csinálná vissza, vagy máshogy, sőt - ezért fogjuk Besenyő I. V. István filozófiai traktátusainak nyomvonalán septibe megterített boncasztalra fektetni azt a maréknyi darwindíjas gyógyegeret, akikről mesélni merészel a Vagyunk, akik vagyunk című kannibáldráma.