Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Transformers 3.

2011.06.28. 14:15 Forgács W. András

Annak idején, amikor el kellett végeznem a Bevezetés a Kommunikációelméletbe című kurzust az egyetemen, akkor tanultunk a Használat és kielégülés-modellről. Anélkül, hogy untatni akarnám a Kedves Olvasókat, csak annyit jegyeznék meg, hogy az elmélet atyjai, Jay Blumer és Elihu Katz szerint az emberek saját szociális és szociokulturális igényeik kielégítésére használják a médiát. Ez a rendkívül hosszú és okosnak tűnő mondat azt jelenti, hogy Önnek ezúttal összesen két választási lehetősége van: 1. A Transformers 3 egy rakat szemét, amelyre nem érdemes pénzt kidobni, és különben is. 2. A Transformers 3 valami állatira zseniálisan szenzációs valami, és különben is.
 


Tévedés ne essék: hogy a Kedves Olvasó melyik mondatot választja, arra nekem nincs semmilyen behatásom - hiszen ezt Ön, mint a befogadó már akkor eldöntötte, amikor tavaly decemberben megnézte az első teaser trailert. Vagy 2007-ben, amikor végigülte/szenvedte az első Transformerst. Vagy akkor, amikor először látta a Pro7-en a rajzfilm-sorozatot. Szóval az elkövetkező négyezer karakterben szerfelett érdekes, tanulságos, de mindenekelőtt vicces moldáv anekdotákkal fogom szórakoztatni Önöket.

Oké, lebuktam, nem tudok egyetlen moldáv anekdotát sem. Viszont érdemes újraolvasni Beyonder kolléga cikkét a Transformers: A bukottak bosszújáról, minden szava igaz most is. Ezúttal a probléma gyökere valahol ott van, hogy a Transformers 3 - és itt most megkockáztatom Rusznyák Csabi örök gyűlöletének kiérdemlését - nem rossz. Félreértés ne essék, a "jó" filmhez továbbra is annyi köze van, mint a BKV-nak a közösségi közlekedéshez - de hogy beskatulyázzam: az első résznél cseppet jobb, a másodiknál ezerszer élvezhetőbb.

Ne próbáljunk meg esztétizálni: aki látott egy Michael Bay filmet, az látta az összeset. Ugyanazok az alsó gépállásból rávariózott hősi pózok, lens flare effektek vannak benne. Indie-rocknak álcázott szenvelgés a romok előtt. Ugyanaz az ostoba, idegesítő, sírásra ingerlő humor
, mint az előző részekben - szerencsére ezúttal nincs Megan Fox lábát erőszakoló kisrobot, annál is inkább, mivel nincs Megan Fox. Michael Bay MESTER olyasvalakivel akarta helyettesíteni, akiben "másmilyen kvalitások" rejteznek. Hogy ezt egy Rosie Huntington-Whiteley nevű devoni fruskában találta meg… nohiszen. Szerepe szerint szépnek kell lennie, ami... A kommentekben a csajnak ezt a kvalitását érdemes lenne megvitatni.

Mert ha kibekkeljük az első másfél órát - amely idő alatt akár megnézhetünk egy normális filmet is - az utolsó óra egymerő robbanó-nagyot-durranó-helikopterbalett. Tényleg. Érthetővé válik számunkra, miért is akarnak sztrájkba lépni a hollywood-i utómunkások: állítom több speciális effekt van a film egy kockájában, mint mondjuk annak idején Megan Fox-ban. Minden felrobban-szétlövik-nekimegy-összeomlik - és ehhez nem volt szükség az Emmerich-barokk olyan csacskaságaira, mint mondjuk a Fehér Házra dobott repülőgép-anyahajó.

Nem írtam semmit a történetről. Igazából nincs mit - felbukkan itt az űrverseny, Csernobil, lerombolják Chicagót meg egy közel keleti - iráni lobogókkal bőven megtűzdelt - atomfegyver-lerakatot. Nem írtam a színészekről - de ez egy Michael Bay film, úgyhogy szükségtelen. Elég az hozzá, felbukkan a filmben John Malkovich és John Turturro. És sajnos maga Buzz Aldrin is. Személyesen. Ennyi bebukott svájcifrank-hitelest csak maximum a Kétlyukú Borozóban láthat az ember.

A cikilavina ellenére mégis van értelme a Transformers 3-nak: itt, a recesszió és a stúdiók kápói által uralt kis medencében ha nem akarunk illegálisan filmet nézni, de nincs pénzünk állandóan mozizni, akkor bátran üljünk be erre a filmre - ugyanis tartalmazza az összes idei nyári kasszasiker alkotóelemét: gyors autókat, jó nőket és az USA-t szarrá bombázó űrhajókat. Shia Lebubust sajnos el kell hozzá viselnünk.

165 komment

Címkék: scifi akció filmkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr1003021803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TetraB 2011.06.29. 10:37:16

Bay esete klasszikus: egyszerre akar vicces tinifilmet és robotos sci-fit, ami nem működik. az eddigi részekben annyira szánalmas poénok és viccesnek szánt karakterek voltak, hogy ezen nem segít már semmi. persze moziban egy élmény, meg ha valakinek HD-ben megvan jó nagy TV-vel/projektorral, lehet demónak használni. de mint film, mindegyik katasztrófa.
a T3 pár robotos jelenete ezekhez képest mestermű, hátborzongató, epikus.

TetraB 2011.06.29. 10:41:12

T4-et akartam írni.

Grozunol 2011.06.29. 10:46:30

Lehet megkövezni, de nekem eddig mind három film tetszett. Persze nem voltak egyforma szinvonaluak.
Az első az újdonsága, hangulata miatt volt nagyon jó.
A másodikban tényleg kicsit túl sokat akartak markolni, és mégis keveset fogtak esete. A történet is kissé zavaros lett.
A harmadik rész hatalmas csatát hozott, és lezárását az előző két résznek.

A fanyalgóktól kíváncsi lennék, miért rosszak ill. nevetségesek a filmek, egy jó történetre. Egy harcot hogyan mutatnának be és milyen hosszan.

Darkcomet 2011.06.29. 10:52:57

Fölösleges ezen és a hozzá hasonló filmeken agyalni. A célközönség nem mi vagyunk, viszont komputer és netfüggő, számítógépes játékmániákus amerikai tini srácok, aki a legnagyobb mozilátogatók odaát, pont azt kapják, amit szeretnének. A probléma inkább ott kezdődik, hogy hollywood az utóbbi időben szinte csak is ezt a széles réteget óhajtja kiszolgálni a filmjeivel, ami ugyan igen csak jövedelmező üzlet, csak éppen teljesen lerombolják az álomgyár jó százéves legendáját.

sobrijoska10 2011.06.29. 10:53:35

A Transformers-t ott rontották el, hogy beszélnek a robotok...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.29. 11:18:50

@sobrijoska10: :D Nem nagyon ismered a történetet, mi?! :D:D

@mesko: valami képről volt szó még tegnap, nem?!?! ;)

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2011.06.29. 11:28:57

@Darkcomet: Nem azt kapják. A transformers 3-at a közönség se csípte annyira, rottentomatoes-on lehet például igen lesújtó nézői véleményeket olvasgatni. Amúgy az Álomgyár fennállása óta minden évben legyárt 25000 darab nézhetetlen szart, meg egy-két időtálló, jobb darabot.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2011.06.29. 11:37:31

@Grozunol: Dehogy kövez, dehogy kövez (én legábbis biztosan nem, én voltam az a mutáns, aki a Priestet nyílt színen nézhetőnek titulálta, ha valaki féli a köveket, az én vagyok) Csak arról van szó, hogy nagyon sok ember arányérzékének sok egy két órás csatajelenet, ha egyébként a szereplőket nem különösebben kedveli. Ilyenkor nem a csatajelenet technikai kivitelezése számít, egyszerűen az, hogy nincs kiért izgulni. Pl. a 300 nem egy PhD disszertáció, és az egész voltaképp egy nonstop idióta csatajelenet, mégse fújt rá az ember (annyira (: ), mert jól értelmezhető, archaikus, ún. hősöket kapott, azok meg ugye köztudomásúlag harconi szoktak, mást nem. Ott védi a hazát meg az asszonyt, de király. Ha viszont a hős szájába többszavas mondatokat adok, akkor nem árt átgondoli, mik lesznek azok...

OrrSir 2011.06.29. 11:50:46

Fröcsöntött játékokról kitalált film. Lehet ennél nagyobb blődsére elkúrni ennyi időt lóvét energiát?

koppanyi 2011.06.29. 11:55:23

@doggfather: A történet idegen bolygóról jött űrlények harcáról szól, akik hogyhogynem, képesek földi járművekké alakulni, ráadásul értik az angolt is, miközben pusztítják egymást és a földet. Nagyon eredeti. Kábé annyira, mint anno a tininindzsa teknőcöké. Gondolom azt is végig izgultad. :-)

2011.06.29. 11:56:00

@TetraB:
Ezaz! Ez a legjobb szó rá: TINIFILM! Újabban az ilyen szemeteket gyártják Hollywoodban, nyilván ebben van a lóvé. A Transformers 3-at természetesen megnézem én is (szigorúan DVD-n), de túl sok elvárásom nincs vele szembe. Pedig Bay-fan vagyok (lehet köpködni...), de a második rész katasztrofálisan rossz volt (mi a f...nak kellett 150+ percig nyújtani?).
Kár, hogy nincs Megan Fox, kegyetlen jó csaj! Shia LaJerusalemtől pedig továbbra is okádok (na, ő a "tini" LOL...).

2011.06.29. 12:02:17

@TetraB:
Sajnos a T4 egy katasztrófa. A Gépek lázadásának a nyomába sem ér (pedig azt is de sokan utálták! Mondjuk, nekem tetszett...).

Pávor Jál 2011.06.29. 12:11:20

A második rész után nincs az a pénz, hogy én valaha transformerst nézzek.

Darkcomet 2011.06.29. 12:19:31

@Kovácsné: Azt nem tudom, hogy milyen kritikákat kapott itt-ott a nézőktől, de mérget veszek rá, hogy anyagilag nyereséges lesz ez a film is a gyártóknak. Hollywood valóban sok sz.rt gyártott régebben is, de azért mondjuk a 70-es 80-as évek filmtermésében lényegesen több volt az értékes, vagy szórakoztató film, mint amit a kétezres évek termésében.

Borenbukk 2011.06.29. 12:31:13

@koppanyi: Ne legyel ma' utodott! Egy tortenet erdekessege attol fugg, kirol/mirol szol? Konkretan froccsontott jatekokrol is sikerult egesz jo kis filmeket csinalni.(Toy Story) Egy denever ruhas muksorol meg kifejezetten nagy filmeket kanyaritottak nemreg.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.06.29. 12:37:34

@mesko: Akkor a képet kérnénk, ha már így belengetted... :)

sobrijoska10 2011.06.29. 12:46:54

Doggfather: ismerem, de a film addig volt jó, míg meg nem szólaltak :)

Edgar 2011.06.29. 13:01:09

@Rusznyák Csaba: Ja, a Hugh Jackmenes romantikus vígjátékra gondoltam.

@Father Merrin: nem láttam még olyan filmet, ahol az ilyesmi jó lett volna. Lehet, hogy ez csak számítógépes játékban élvezhető.

koppanyi 2011.06.29. 13:29:48

@Borenbukk: Így van, leginkább attól függ - feltéve ha igényesebb közönségnek szánják. Talán meglepő lehet számodra, de pl. az Avatar sem a látványos 3d-s trükkök végett lett kasszasiker, hanem a történet miatt, aminek volt mondanivalója. A Star Wars ugyanez. A látványelemek csak hab a tortán, de a történetet nem pótolják.

Ellenben ha a transformersből kivesszük a látványt, nem marad semmi értékelhető. Ergo egy ilyen film nem jelenhetne meg könyv alakban, mert eladhatatlan, a vizualizációt nem tudja nélkülözni.

A Toy Story hülye példa. Mesefilm, ahogy pl. az Oz is, ugyanakkor élvezhető, tanulságos történettel.

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2011.06.29. 14:05:40

A nő nem szép..
A filmet meg nem nézem meg

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2011.06.29. 14:17:16

"a másodiknál ezerszer élvezhetőbb."
a második rész élvezhetőségi szintje 0. ezt még bay mester is elismerte. no mármost 0-szor 1000 az továbbra is 0 marad...
ettől függetlenül megnézem. robotok vannak benne, átalakulnak, és az átalakulás tök jó :-)
legalábbis a gyerekem azt mondja :-D

ezt a rosie leányt megnéztem a gugliban. nyaktól fölfelé csúnya, nyaktól lefelé meg sovány. szóval nem tetszik.
egyszerűen nem hiszem el, hogy nem találtak a szerepre egy olyan fiatal nőt, akinek tényleg megvannak azon adottságai, amik szükségesek ahhoz, hogy eljátsza a film bombázójának szerepét (szép arc, normális mellek, formás csípő). ha már szükséges ilyen egy robotos filmben...

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.06.29. 14:32:13

annyira nem vágom mi ez a nagy igényességigénylés itt a kommentekben..

ez egy látványfilm

se történet se színészek, se mondanivaló, se rendező.

kizárólag azért készült, hogy az ember bemenjen és a látványtól letegye a haját.

miért vártok el tőle többet? ha történetet rendezést, színészeket érzelmeket és mondanivalót vártok teljesen egyértelmű hogy nem ezt a filmet kell megnézni.

vagy ez ennyire nem tiszta senkinek?

az akció/látvány filmek csak "technológiai bemutatók".

évtizedek óta így megy ez, és a kivétel igazi fehér holló.

flimo13 2011.06.29. 14:41:56

3. A Transformers 3 1,5 órában (az erőltetett poénokat kibaszkodva) és kicsit "földhözragadtabb" (hihetőbb) akcióval egy remek film lenne. Így viszont 1,5 óra után már untam, közben egyes részeken felsírtam.

Az új csaj viszont kellemes meglepetés volt.

flimo13 2011.06.29. 14:44:26

Ja igen, ami mindenért kárpótolt, az a Holdraszállás 3d-ben és Buzz.

Borenbukk 2011.06.29. 14:48:17

@ap: "ez egy látványfilm" Tevedes. Ez egy latvany. Filmrol szo sincs.

@koppanyi: Ne zagyvalj! A Transformers storybol nem lehet jo filmet csinalni, mert szar filmet csinaltak belole, amibol ha kiveszed a latvanyt nem marad semmi? A Transformers-univerzumban(ha lehet igy nevezni) eleg sok erdekes tortenetet meseltek mar kepregenyben, rajzfilmben. Boven lenne benne par filmnyi spiritusz, de elotte agyon kellett volna verni Bay-t.

Father Merrin 2011.06.29. 15:17:56

@Rusznyák Csaba: Igen, bár 2013 kicsit messze van és addig el is kell még készülnie...

@Edgar: Tudom, de szerintem a mai technikai színvonal mellett már megoldható lenne - lásd: Avatar megfelelő részei.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.06.29. 15:19:55

@Pávor Jál: az első rész első harmada után nincs az a pénz, hogy én Transformerst nézzek :)

varvizib 2011.06.29. 16:02:07

Amikor a napokban a moziban láttuk a Transformers 3 trailerét, a barátnőm egyből belelkesedett, hogy nézzük meg, mert milyen jó lesz.

Szerencsére sikerült róla lebeszélnem. Csak emlékeztetnem kellett arra, milyen szar és gyerekes volt már az első két rész is.

varvizib 2011.06.29. 16:10:31

Jó robotos film, amit utoljára láttam az az Enthiran volt (van ahol Endhiran-nak írják). Ez egy 3 órás indiai akció-vígjáték. Nálam 10/10.

Kár, hogy mozikban nem igazán játsszák, szóval csak letölteni lehet, magyar feliratosan. De így is nagyon élvezhető, ajánlom mindenkinek. Ha moziban is vetítenék, én kész lennék rá jegyet is venni, mert megéri a látvány és a hangulat miatt. Ja és annak volt története, valódi humora, sőt még mondanivalója is, a mellett, hogy tökéletes kikapcsolódás.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.29. 16:10:44

@koppanyi: ugye nem gondoltad komolyan, hogy az avatar a története miatt lett siker?!?!

:D:D:D

Irkutszk 2011.06.29. 16:39:00

Én őszintén nem jutottam tovább az 'I am Megatron' mondatnál a Transformers-ben.

Tiger Woods 2011.06.29. 16:41:21

"mivel nincs Megan Fox..."

nekem az előző részből egyedül aa a momentum maradt meg, ahogy Megan Fox egy motoron pucsít.

koppanyi 2011.06.29. 16:43:26

@ap: az "igényességigénylés" részről lemondanék, csak tudnám, akkor minek erőltetik a párbeszédeket (az erőltetet poénokat is beleértve), miért csúfolják sci-finek (ami sértő a valódi sci-fikre nézve), és miért kell érte annyit fizetni a moziban, mint egy dramaturgiailag is igényes alkotásért?

7thArT 2011.06.29. 16:47:42

@Tiger Woods: kihagytad a visszafogott szájbiggyesztést.

koppanyi 2011.06.29. 16:49:33

@doggfather: Tekintve, hogy az Avatar óta több olyan 3d-s próbálkozás is vászonra került, amely a látvány ellenére csúnyán megbukott (lásd Titánok harca), így egyértelmű, hogy az Avatar sikere leginkább a jó forgatókönyvön múlt.

Exploiter 2011.06.29. 16:59:02

A második rész tapasztalatából kiindulva nem vagyok hajlandó felfogni és meghallani a párbeszédeket és a történetet.
Viszek Mp3-n valami deathmetált, azt fogom hallgatni a film végéig és nézem a képeket, mert azok szépek.
Csak ez nem egy film, hanem egy hosszú techdemó, annak viszont fasza lenne, ha a moziban lenne mute funkció.
Lehet, h ennyi pénzt így nem ér meg másnak, nekem asszem igen.

koppanyi 2011.06.29. 17:01:48

@Borenbukk: Ébresztő, a transformers alapsztorija úgy ahogy van egy fos. Látvány nélkül eladhatatlan.
Igen, emlékszem a képregényre, a legelső számot meg is vettem. Már akkor - gyerekként is - rossznak véltem. Úgy tudom, pár szám után beszüntette a terjesztését a kiadó. Rajzfilmnek talán elmegy.

nemecsek ernő áruló 2011.06.29. 17:33:03

A Transformers képregény zseniális. A rajzfilmek nagyon jók. A Bay féle izé idióta dialógusokkal nem film, hanem egy betűvel kevesebb szóval: fos. Kb mint a terminator 4, ugyanaz a szar ez is. Történet nulla, az egyetlen értékelhető pillanat benne csöccsel kezdődik. Akkor már inkább pornót nézek. Ajánlani tudom az Asylum-féle Transmorpherst! Ezerszer nézhetőbb, és élvezetesebb, mint ez a szarkupac. És még a párbeszédeknek is több értelme van. Jó, a trükkök kicsit gagyibbak, de ennyi.

szkristof92 2011.06.29. 17:43:20

Másfél órás kissé uncsi felvezetés, aztán egy óra tömény zúzás. Én elvoltam vele, ezerszer jobb mint a második, persze az elsőt nem múlja felül. Történet, színészi játék, párbeszédek, ugyan kérem felejtsük el, hazafiassággal teletömött, epikus zenére menetelő látványpékség ez a széria, aki befizet rá, pontosan tudni fogja mire számítson.

@Gerzsonka: Ízlések és pofonok, én láttam a két Asylum változatot és speciel elég volt belőlük húsz perc, hogy visszasírjam a második rész gangstarobotjait.

mesko 2011.06.29. 17:47:31

@Valandil: azta, tehát tehetsége nincs a csajnak, de bátor, biztos sokat pofázott:)

@doggfather: @Rorschach: tökéletesen igazatok van:)), ezért ide is azt írom, amit arra a blogra írtam, hogy küldöm a képet, ha nagyobb lesz az érdeklődés, mert ha nincs elég érdeklődés, akkor az nagyon ciki nekem:D..hát képzeljétek csak el:))
na azon a blogon, ez a replika után, jött egy rakás érdeklődő komment..kép nuku, de a kolléga másnap vett nekem a bárban, egy hatalmas kehely fagyit, meg sem tudtam mind enni:)..ennyi a sztori.
ja, s azóta sem írt filmekről, csak szexi fotókat a színésznőkről, s kérdez ilyen okos dolgokat, de nincs soha annyi kommentje mint akkor volt, s én boszúból, hogy nem ír a filmekről, mégcsak nem is olvasom, nemhogy írjak rá..igaz, többet nem vett nekem fagyit, de nem baj, mert ugysem tudtam mind megenni...

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.06.29. 17:49:21

@koppanyi: előbbivel egyetértek, utóbbival nem. ha valamit érdemes nagy vásznon nagy hangrendszerrel megnézni moziban akkor azok pont ezek a filmek. a többit otthon nyugis környezetben.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.29. 17:53:23

@koppanyi: hát érdekes vélemény az biztos.
De a történet meg a forgatókönyv nem ugyan az.

A történet pocahontas története a forgatókönyv meg azt tartalmazza, hogy ezt hogy mesélik el, ne keverd.

Egy egyszerű történetnek is lehet jó forgatókönyve.

Az avatart pedig csak a látványért nézte meg mindenki hidd el...
És utána mindenki mindenhol leírta, hogy maga a történet nagyon gyenge.

@mesko: ne mellédumálj, posztolj. ;)

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2011.06.29. 18:39:59

Két kérdésem lenne:
- mi volt térhatású ebben a fostengerben a Megan helyére beugrott Rózsika 3D-kamera általi körülnyaldosásán (2 ilyen jelenet volt) túl? Az, hogy a "Chicago, Illinois" felirat kintebb ugrott a vászonról, az nem ér!
- mesko belinkelte már a cickóit? :-P

mesko 2011.06.29. 19:45:49

@háromballáb: az exotikus izű volt(azt szeretem, de válaszhattam), és finom is volt, csak hatalmas a fagyinak a kivitelezése, mert ezt az izűt erotikus fagyinak hívják, s a következő képpen tálalják:
a kehely alján valami kiwis/mandarinos marhaságok vannak, meg piskota darabkák, akkor következik két hatalmas citromízű gomboc egymás mellé rakva, s két gomboc közé beállítanak egy lehántott banánt, s megkérdezik, hogy óhajtok-e rá tejszinhabot, amit olyan sprayből nyomnának rá a banán hegyére:))..de én nem szoktam kérni, mert azt hiszem róla, hogy borotválkozó hab.
ez a fagyi, kinézete ellenére borzasztóan finom, s őszintén a srácok kaptattak rá, ők vették előszőr nekem tiszta kibaszásból, és álmukban sem gondolták, hogy én ennyire jól elleszek ezzel a fagyival..nagyon fincsi, csak borzasztóan nagy:)

@doggfather: igazad van, mellédumáltam, tehát azt felejtsd el:))..küldöm a képet, ha egy kicsit nagyobb lesz az érdeklődés:), mert hanem miért mutogatnám, nem?:)

@Hamlet: mindjárt:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.29. 20:02:34

@mesko: nagyobb érdeklődés?!
Két napja erről beszélgetünk. ;)
Jó a többiek másról is, de az nem számít. ;)

mesko 2011.06.29. 20:23:13

@doggfather: most látom, ma kicsit sokszor adtam igazat neked:D

kaamir 2011.06.29. 20:33:52

A film pont olyan szar, mint a kettő, lássuk inkább a cickókat.

nemecsek ernő áruló 2011.06.29. 20:38:33

@szkristof92: Az Asylumokon legalább lehet nevetni, ezen a szaron még azt se.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.06.29. 22:35:21

@mesko: Na látod, ez az erotikus fagyis sztorid már felettébb érdekes, sokkal inkább, mint a transzformesz. A transzformersz senkit nem érdekel, rossz volt, nem volt vicces, hiába készült vígjátéknak. Michael Bay titokban német lehet, annyira rossz. Szóval kérjük a képet, nem úgy van az, hogy elhúzzuk a mézesmadzagot, aztán kiderül, hogy csak teaser trailer van, de film az nincs...

Konya Sándor 2011.06.29. 23:18:18

Most jöttem a moziból. Tehát volt egy másfél órás felvezetés, aminek voltak korrekt pillanatai. Aztán jött egy órás rombolás aminek voltak pillanatai. Végül azon kaptam magam, hogy azt nézem, mennyire tiszta a csaj ruhája és vártam mikor koszolja össze. Összegzésképpen: remek effektek, sok akció, de kb. hidegen hagyott a többsége. És a robotokat basszus most se nagyon tudtam megkülönböztetni egymástól. Kivéve Optimust meg Bumblebee-t. fárasztó egy film. és rohadt sokan voltak, ami valahol szomorú

koppanyi 2011.06.30. 01:02:28

@doggfather: Úgy látom, leperegnek rólad az érvek. Fogalmam sincs mire alapozod, hogy az avatar történetileg gyenge. Sem a rekordbevétel, sem a 8.2 pontos értékelés nem igazolja a teóriádat.
Vagy annak idején a hasonló népszerűségnek örvendő mátrixot is csak a látványért nézte meg mindenki? De akkor miért bukott meg a folytatás?

koppanyi 2011.06.30. 01:08:58

@ap: egyetértek, ha valaki elsősorban a látványra szomjazik, arra jó a mozi - minél szélesebb vászonnal és 3d-vel.
Sajnos nekem ennél több kell...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.30. 08:09:46

@koppanyi:

Azért gyenge, mert nincs benne saját ötlet, csak a pocahontast átírták kicsit.

Az miért érv amellett, hogy van-e története, hogy mennyi bevételt hozott?!
Meg, hogy hány pontos?!

Ezek azt jelentik, hogy mennyire népszerű, mennyien vették/nézték meg, és mennyire élvezték. De azt nem, hogy mennyire van története!

Nem is ezek kell, hogy igazolják, hanem az, hogy leírják, hogy:

www.youtube.com/watch?v=vm3HWjVESL0

s3.amazonaws.com/files.posterous.com/shareables/eibJDheJumCemAexlHHAgyjpyHoctpCtEiuhwqjhIqlgzEcdECweyAgGouby/media_http9gagcomphot_DaBoz.jpg.scaled1000.jpg?AWSAccessKeyId=AKIAJFZAE65UYRT34AOQ&Expires=1309414446&Signature=%2BOMFQlO1mCJGBBWb%2B8Sk1g%2BIzdU%3D

endre2714 2011.06.30. 08:11:08

Egyszerűen borzalmas volt...Ezt a filmet semmilyen látvány nem vinné el a hátán.

mesko 2011.06.30. 19:36:33

@Rorschach: :)), jól van, mindenki kap képet a saját emailjére, a tied kivételesen tintafoltos lesz:)

PS. aztán semmi reklamáció, hogy nem kaptátok meg, mert többet nem küldök..

mesko 2011.07.01. 17:25:34

srácok, az ügy folyamatban van:)

Rusznyák Csaba 2011.07.01. 18:21:21

@mesko: ennyi várakozás után szuperjó képek legyenek ám!

mesko 2011.07.01. 19:37:47

@Rusznyák Csaba: jaj te! miket beszélsz? persze, hogy szuperjók lesznek:)..még ilyet!, hogy kételkedj..na, majdhogynem megsértődtem:))

oszt miattad, mindenki várhatná potyára a képeket:))

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.01. 20:01:46

@mesko: nem is csoda, hogy majdnem megsértődtél, tényleg még a feltételezése is az ellenkezőjének sértő!

Csaba szégyelld magad!

:D:D

Rusznyák Csaba 2011.07.01. 22:28:44

@mesko: Pusztán átfutott az agyamon, hogy esetleg mókás kedvedben leszel, és mondjuk a könyöködről vagy a nagylábujjadról küldesz képet:) Szóval, csak semmi trükközés :)

mesko 2011.07.02. 09:33:51

@Rusznyák Csaba: á, dehogyis:)..én mókás kedvemben?, én trükközni? én ilyet nem szoktam csinálni, alig értem, hogy futhatott át ilyesmi az agyadon:)

Malachi 2011.07.02. 19:45:14

@mesko: engem ez a film nem annyira érdekel, de ez a fotós sztori ez izgi.

mesko 2011.07.02. 22:07:57

@Malachi: rendben, akkor te is kapsz majd képet:)..mert szelektálnom kell, pl. nem akarok annak küldeni, kit nem érdekel a téma, az olyan mintha spam lenne:)

vilaghalo 2011.07.02. 23:30:02

meg egy ilyen kibaszott fos, troger szart. hihetetlen, minden egyes percet untam.

Edgar 2011.07.03. 11:05:14

@mesko: No, érdeklődnék, hogy mekkora érdeklődésre lesz még szükség, hogy lássuk a képeket?:)
Valaki szóljon már Chaveznek, érdeklődjön ő is egy kicsit:)

Chavez 2011.07.03. 12:27:57

Miről is van szó? :/ Ha valami rosszaság, akkor csak azt mondjátok meg, hogy hol kell aláírni.

mesko 2011.07.03. 12:48:43

@Boomer: te is fogsz kapni:)

@Edgar: hát az igazság az, hogy elég nagy érdeklődés szükségeltetik:)..akárhogyis, nem mutogathatom csak úúúgy...hát nem?

@Chavez: AZ!..rosszaság, nem kérek aláírást, de méssz és elolvasod, hogy miről is van szó!, én is átolvasom mindig a marh../rajzaitokat, tehát ennyivel tartozol NEKEM!:))

Chavez 2011.07.03. 13:44:48

Jelentem visszaolvastam, és ha lehet, akkor én kérnék egy izgató fotót a hasnyálmirigyedről vagy egy csábosat a bal petefészkedről. De jöhet egy elkapott szexi pillanat a tobozmirigyedről is. :P

mesko 2011.07.03. 14:07:52

@Chavez: na ez már egyszerűbb, ezt máris küldöm!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.03. 17:22:30

nah, én is megnéztem ezt a 3ik részt.
A másodiknál jobb, de még így is gyenge.
ezt a si lebúfot már el kéne felejteni, de örökre...

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2011.07.04. 00:50:17

@mesko: vegre valami izgi, ami picit is kapcsolodik a Transformershez :D szoval csatlakoznek, ha lehet

Tiger Woods 2011.07.04. 10:02:03

kurva látványos volt: csomó robbanás meg robotok! meg mégtöbb robbanás meg mégtöbb robotok! aztán elaludtam.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.04. 11:37:27

@mesko: nem akarom annyira erőltetni az egészet, hogy ciki legyen, vagy bántó vagy ilyesmi, csak jelzem,hogy itt, ezen a blogon nem csökkent az érdeklődés. ;)

hmikey 2011.07.04. 12:13:41

Hát ja, bazi látványos volt, de már komolyan kellemetlenül érzem magam az amerikaihőskatonás részeknél (btw, ha a végén le tudták zúzni a kommandósok a decepticon robikat vakítással meg néhány proxi aknával, akkor korábban miért nem?), valamint nagyon drukkoltam, hogy a féregrágta ősmágussá avanzsált Megatron tapossa már meg a jó ideje ballasztként funkcionáló újcsajt (mi lett azzal a csajjal, akit Megan Foxsz játszott? Az elején nem ismerik a haverok sem, szal ki ez?)... Ja és az is igen tenyérbemászó, hogy azok az autobotok, akiket kinyírnak, kvázi teljesen új szereplők, mert nehogymá' kinyírjunk valakit, akit kedvelnek a kisgyerekek... Amúgy a történet váza nem is lenne annyira szar. Szerintem.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.04. 12:19:54

@hmikey: Megan Fox szakított sílebuffal, de ezt el is mondják benne. ;)

mesko 2011.07.04. 16:06:53

@mrscottpilgrim: persze, hogy lehet, sőt:))

@Edgar: de:)

@doggfather: ez nem ciki amit írtál, de, hogy én ebből hogyan mászom ki, azt még nem tudom...
ott azon a másik blogon, már másnap, más csaj volt kitéve..tehát, én már nem számítottam:)..a pasik hamar képesek átteni magukat, ha kapnak egy más csajt..tehát pillantás alatt képesek átváltani A nőről B-re, s B-ről C-re, s a végén csak a C van, mig nem jön egy D, zseniális tulajdonság:))
na, de ma szólók egy magyar barátnőmnek, hogy ő írja be, hogy az ővé, még az enyémnél is jobb, s így hátha megúszom:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.04. 16:39:08

@mesko: vagy kérünk mindkettőtökről képet, nem?! ;)

mesko 2011.07.04. 16:56:32

@doggfather: még gondolkozom, hogy hogyan is legyen:))

mesko 2011.07.04. 17:11:02

@doggfather: nem tudom, hogy lesz, lehet nevet kell cseréljek:D

Edgar 2011.07.04. 18:23:22

Sejtettem én, hogy meskócickóból is annyit látunk, mint Marilyn Manson Alice-filmjéből. Bejelenti, aztán éveken át készül rá, aztán nem lesz belőle semmi.

scorsesefan 2011.07.04. 18:39:46

Csókolom, jöttem cicinézőbe, hol kell feliratkozni?

mesko 2011.07.04. 18:51:14

@Edgar: :DDD..hagyjál gondolkodni:)
valahogy megoldom, csak még nem tudom, hogyan..előszedtem egy csomó marháskodó képet, de akkor Csabának lesz igaza..az meg akkor, nem jó:D

@scorsesefan: itt!, köszi:))

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.04. 20:15:49

@mesko: nevet változtatni nem ér, úgy is rájövünk a stílusból, hogy te vagy!

Shockwave 2011.08.17. 17:09:50

Mint vagy 33 éves Transformer rajongó, szomorúan konstatálom Hollywood és Michael Bay mivé ferdítette el kedvenc képregényem történetét. Különösen szomorú, hogy Simon Furman, aki a legtöbb Marvel-es TF képregényt írta (mielőtt az amerikai sztorikat átvette volna, már angliában is 1984 óta írta a sztorikat) rakás rajzfilmsorozatban és pár filmben is volt szövegkönyvíró, de nem bírták volna azt az embert felkérni aki 25 éve ezzel foglalkozik és kb. a Transformers sorozat Chris Claremontja.

Ami engem leginkább zavart a DOTM-ben (tudom, idehaza csak simán TF3), az Optimusz Fővezér totális kivetkőzése karakteréből. Opti sose volt ugyan egy Batman-féle "nem gyilkolunk" hős, katona volt aki ölt, ha muszáj volt, de mindig hajlandó volt megkegyelmezni a védtelen ellenfeleknek, és általában nagyra becsülte az életet. Ehhez képest Bay filmjében engem már-már inkább Jasonra vagy Freddy Kruegerre emlékeztet a fegyverarzenált cipelő (kampók? komolyan?), ellenfelei arcát letépő, kegyelmet nem ismerő Optimusz, már a 2. film óta zavar, ahol lazán fejbelő egy teljesen mozgásképtelenné tett, ártalmatlan Álcát akit ráadásul még ki is tudtak volna faggatni a Bukott terveiről. A DOTM-ban még fájóbb ahol (SPOILER!!!) laza mozdulattal Mortal-Kombat kivégzésre hajazó módon gerincestől kitépi Megatron fejét, azét a Megatronét aki éppen akkor mentette meg a súlyosan sérült Optimusz életét, és fegyverszünetet ajánlott... Majd kíméletlenül fejbelövi Sentinel Fővezért, egykori mentorát. Ja, és lazán elpusztítja Kibertront, a saját bolygóját, amikor más módja is lett volna az űrhíd bezárásának (csak volt rajta "rewind" gomb). Gondolom, Bay ezzel a 4. film felé vezető szálaknak akart elébemenni, de mivel mégis lesz 4. film, hát megnézem milyen új Álcákat mutatnak be, ha a nagy neveket mind végleg kinyírták ebben a filmben.

Shockwave 2011.08.17. 17:27:23

@koppanyi: Hahahahaaaa... Bírom az ilyen "utána se nézek" nagyokosokat.

Amerikában a Marvel által kiadott TF képregény 1984-től 80 részen át futott, angliában (ahol 2 hetente jelent meg egy szám, ezért a Furman úr által megírt tölteték-sztorikkal (amik annak ellenére, hogy az amerikai képregény írója nem kommunikált vele, nem mondtak ellent a kontinuitásnak) egészítették ki, és tovább is futott, kb. 320 részig. És ez csak a Marvel, azóta előbb a Dreamwave, majd napjainkban az IDW adott ki Transformers képregényeket, ez utóbbi sorozat (sajnos két DC-féle retcon után) továbbra is fut. S' akkor még nem beszéltem a nagyon profin megírt, elég komoly Beast Wars és Beast Machines rajzfilmsorozatból 1993ból (egyike volt az első komoly CGI-s rajzfilmeknek), vagy a 2007es Transformers Animatedről, vagy a napjainkban futó Prime-ról. A Magyar, Semic által futó Transzformer (csak így, 's' nélkül) képregény pedig kb. 5 évig tartott, akkor is csak azért szűnt meg más Semic kiadásokkal együtt, mert a Marvel vérszemet kapott és több pénzt követelt a liszencért.

@Gerzsonka: Én se bírom Bay filmjeit, de az Asylumos Transmorphers, hogy az jobb... Neeem. Hány sör után nézted meg? Mert abban a filmben nincs más, csak leszbikus randa női katonák és tehetségtelen színészek ökörködése egy betonbunkerben, 1.5 órán át, a robotokat többnyire nem is mutatják. Ennél már csak az Almighty Thor nevű röffenésük volt szörnyűbb.

nemecsek ernő áruló 2011.08.17. 17:41:49

@Shockwave: Viszonyítás kérdése, azt legalább végig bírtam nézni, a Bay-féle transformerst kikapcsoltam. Tudod olyan ez, mint a politika. Gyurcsány is ezerszer értékelhetőbb miniszterelnök volt, mint Viktor, pedig azért... Szóval nem tudom, érted-e, miről beszélek. Hígfos, és szar között lehet, hogy nem érdemes különbséget tenni, de az utóbbit jobban szereti az ember, mert könnyebb letisztogatni. :D

koppanyi 2011.08.17. 20:33:19

@Shockwave: Hűűű, ez a téma még él?
Igazad van, tényleg nem néztem utána, miért függesztette fel a Semic a Transformer(s) képregények kiadását.

Azért csodálom, hogy 33 évesen még most is jónak találsz akár csak egyetlen Transformers alkotást. Itt az alaptörténettel van ultra nagy gáz, és abból már sok jó nem sülhet ki.

Shockwave 2011.08.17. 20:44:37

@Gerzsonka:

Gondolhatod, én is csak azért néztem végig a TF3at mert TF rajongó vagyok, kutya kötelességem... :) A Transmorphersből amúgy csak az elsőt láttam, a 2. milyen volt? És furcsállom hogy az Asylum nem csinált 3.-at amikor DOTM kijött. Általában kapva kapnak az alkalmon hogy a blockbusterekkel egy időben legyen a piacon egy "kínai koppintás" filmjük is.

Shockwave 2011.08.17. 21:06:26

@koppanyi:

MIért, szerinted mi a gáz az alaptörténettel? Elég jó kis epikus mítosza van - a Káosz Ura, Unikron (Orson Wells volt a hangja az 1986os rajzfilmben, utolsó szerepe a nagy öregnek) és Primusz, a Fény Ura, a utolsó nagy küzdelmükkor Primusz becsapta Unikront, és mindkettőjük esszenciáját egy-egy aszteroidába zárta. Primusz ebből az aszteroidából alakította ki Kibertront, amit saját élet-erejéből (a Mátrix) létrehozott lényekkel népesített be - ők lettek a Transzformerek. Fejlett civilizációt alakítottak ki, de idővel elfelejtették (mert Primusz meg takarékra tette magát kimerülve) hogy az ő céljuk az lenne, hogy Unikron ellen őrizzék a világegyetemet. Aztán később jött a polgárháború, a szétválás Autobotokra és Álcákra, majd az utazás a földre... Átalakulni mindig tudtak a robotok, de a Kibertronon persze nem földi járművekké.

A Bay filmekben ebből az alapsztoriból persze semmi se jött át, azon kívül hogy Megatron gonosz és zsarnok, az Autobotok meg jók (hiába ilyen brutálisak), oszt kész...

bbbarniii 2011.09.15. 18:41:28

Nekem már az első rész sem volt az igazi, a második meg egy trágyahalom volt. A harmadik rész is egy gány lett, az emberek mégis felzabálják. Nincs igazság ezen a planétán.
süti beállítások módosítása