Szinte látom magam előtt Sylvester Stallone nappaliját, ahogy az idősödő akcióisten a kandalló előtt, kedvenc karosszékében ülve, fogai között egy bazi nagy szivart forgatva, elegáns selyemköntösbe bugyolálva olvasgatja Chuck Logan regénysorozatának Homefront című kötetét. Sly időnként felpillant a lapokról, és a táncoló lángnyelveket figyelve arról ábrándozik, milyen tökéletes szerep lehetne számára az elvesztett feleségét gyászoló, lányát minden körülmények között oltalmazó, kőkemény öklű igazságosztó, Phil Broker karaktere. Sly szinte látja is magát a főhős bőrében, az alapvetően higgadt természetű, halk szavú, de az őt és szeretteit ért sérelmeket brutális hatékonysággal megtorolni képes ex-ügynököt mintha egyenesen róla mintázták volna. Sly figyeli a táncoló lángnyelveket, bölcsen elmosolyodik, majd meghoz egy nehéz, de elismerésre méltó döntést: tárcsázza cimboráját, Jason Statham-et.

Phil Broker (Statham) beépített ügynökként vesz részt egy droglabor felszámolásában, ahol a vérfürdőbe torkolló rajtaütés során (és Broker szándéka ellenére) a túlbuzgó kommandósok szitává lövik a bandafőnök fiát. A drogbáró ezek után az áruló Brokert teszi felelőssé fia haláláért, az ügynök pedig arra kényszerül, hogy kislányával egy csendes kisvárosban húzza meg magát új személyazonossággal, egy új élet reményében. A helyi viszonyok persze korántsem annyira rendezettek, mint amilyennek első látásra tűnnek (már megint a kurva redneckek), Broker hamarosan összetűzésbe keveredik a közösség kevésbé tisztességes tagjaival, személyazonosságát felfedik, és nem haboznak azt mihamarabb a bosszúra szomjazó nagyfőnök tudomására hozni.

A Harcban élve játékidejének nagy részében csupán a szereplők közti viszonyok tisztázása, a konfliktusok kibontása zajlik, a prológus véres rajtaütését, és az akciódús finálét  leszámítva csak kisebb (és a főszereplő személyéből adódóan meglehetősen egyoldalú), de szépen levezényelt, dinamikus közelharcokat láthatunk. A forgatókönyv megírását magára vállaló Stallone ráérősen, komótosan görgeti előre a cselekményt, nem erőlteti az akciójeleneteket ott, ahol nincs helyük: Broker visszafogja magát, amíg csak teheti, igyekszik maga mögött hagyni a múltját, csak akkor üt, mikor már végképp nincs más választása. A kisvárosi mindennapok bemutatása meglepően realisztikus és életszerű, metamfetamin-függő anyukák hordják az iskolába elhízott csemetéiket, a város hivatalos rossz fiújának (James Franco) sötét üzelmei köztudottak, felelősségre vonástól azonban nem kell tartania, a seriff (Clancy Brown) jóindulatú és intelligens ugyan, a lényegi problémákat azonban nem ő oldja meg. A figurák személyes drámái nem túlzottan eredetiek, ugyanakkor minden cselekedetük indokolt, döntéseik háttere megalapozott, dilemmáik átélhetőek. A forgatókönyv erényei nyilván a regény szövegének is köszönhetőek, Stallone azonban kétségkívül szép munkát végzett az adaptálással.

Jason Statham az a fickó, akinek gond nélkül elhisszük, hogy képes hátrakötözött kezekkel is szanaszét rúgni három vascsövekkel felfegyverkezett nagydarab tahót, itt azonban lehetőséget kap élni nem túl választékos, de felmutatható színészi eszköztárával is, ő pedig tisztességesen helytáll. Nem vállal sokat, de hozza, amit szerepe megkövetel. Kislányával való kapcsolatának részletezése nem fullad unalomba, egy pillanatra sem válik kínossá, ami neki, és a lányát játszó Izabela Vidovicnak egyaránt köszönhető: a kis csajról gyanúm szerint nem most hallottunk utoljára. A film mellékszereplők tekintetében is kifejezetten erős, Brown és Winona Ryder ritkán, de mindig szívesen látott ismerősök, James Franco pedig fogalmam sincs, hogy kerülhetett ide (finoman szólva sem egyértelmű választás a szerepre), de minden jelenetében simán lopja a show-t.

A Harcban élve okosan felépített, pofonegyszerű, de minden pillanatában működő film, a látványos, fizikai törvényszerűségeket figyelmen kívül hagyó akciójelenetek helyett szereplőire fókuszál, a feleslegesen túlpörgetett cselekményt lassú tempójú, de mindvégig feszült történetre cseréli. Ha Stallone játssza el főszerepét, talán helytelen elvárásaink lettek volna irányában, így azonban nem kíván több lenni egy, az átlagosnál (csak némileg, de) intelligensebb akciófilmnél. Az pedig néha éppen elegendő.