Idén kicsit lusta (más nézőpontból: elfoglalt) voltam, nem sikerült eljutni a 200 megnézett filmig, ráadásul ezek java része is még a 2012-es felhozatal idén elérhetővé vált termését takarta, ezek pedig nem képezik részét a mostani írásnak. Azért mintegy 50 filmet így is sikerült letudni, amiből már egy relatíve információdús cikket össze lehet állítani, ám ahogy a korábbi évek összefoglalóiban is leírtam, rengeteg izgalmasnak ígérkező cím csak később lesz hozzáférhető. Általánosságban a tavalyi postban leírtak most is megállják a helyüket, néznivaló van bőven, ám a legtöbb távol-keleti produkció nem képes átlépni az európai néző ingerküszöbét, megmaradnak a filmfesztiválok egzotikus érdekességeinek, leszámítva persze az utóbbi időben kissé érthetetlen módon hihetetlen népszerűségre szert tett koreai tévésorozatokat.
Kezdjük az értékelőt az örök szerelemnek számító hongkongi filmekkel, amik ugyan egyre inkább súlytalanná válnak még a kínai nyelvterületen belül is (a nagy pénzt a mandarin nyelvű, cenzorok által lebutított blockbusterek hozzák), ám továbbra is megvan bennük egyfajta sajátos, sehol máshol nem érezhető hangulat. A hongkongi mozira gondolva mindenkinek egyből az akciófilmek jutnak eszébe, nem véletlenül. Tudják ezt a helyi filmesek is, ahogy azt is, hogy a 90-es évek legendás akcióinak ötleteire még mindig lehet építeni.
A jó 20 évvel ezelőtti hangulatot igyekezett megidézni Donnie Yen a Special ID-ben, egy kő egyszerű, mama kedvence beépített zsarut alakítva, akit az új idők szeleként egy mandarin dialektusban hadováló szépség segít. Van benne minden, ami kell, leginkább persze a nagy Donnie által koreografált csetepaték és a mindig vicces product placement, aminek köszönhetően mindenki Volvo-val közlekedik. A Ip Man: The Final Fight révén teljesen más vonalról lovagolta meg a nosztalgiafaktort Herman Yau, aki Wong Kar-Wai-jal ellentétben nem csak egy újabb bőrt húzott le Yip Manről, hanem a japán Always filmekhez hasonlóan egy nosztalgikus, idealizált múltat festett meg a nagy mester életútját követve. Anthony Wongot mindig élmény nézni, Yip Manként is nagyszerű! Nem maradhat el év úgy, hogy ne jönne ki egy újabb Dante Lam mozi, az Unbeatable ráadásul ezúttal ténylegesen az év egyik legjobbja. A rendkívül eredeti sztoriban egy egykori, mára lecsúszott bokszbajnok (Nick Cheung) egy fiatal fickó (Eddie Peng) trénere lesz, aki mindenképpen MMA meccseken akar bizonyítani. Aztán persze az edző is beszáll. A látványos bunyók és a jópofa poénok mellett az ügyesen tálalt drámai rész miatt szíve is van a filmnek. Sajnos a többi akciót a nosztalgiafaktor sem menti meg a középszertől, mind Wong Jing Young and Dangerous Reloadedje, mind a Jet Li nevével fémjelzett Badges of Fury hatalmas csalódás, Oxide Pang Conspiratorsa csak Nick Cheung és Aaron Kwok párosa miatt érdemes a figyelemre (több járna nekik ennél), Wong Kar-wai The Grandmastere pedig szépnek szép volt, de semmi több.
A korábbi évekkel ellentétben nem sok CGI-ban tobzódó fantasy blockbuster került ki a stúdiók kezei közül, illetve többségüknél már nem vették igénybe a kínaiak a hongkongi mesterek segítségét. Így aztán mindössze Stephen Chow Journey to the Westje és Tsui Hark Young Detective Dee: Rise of the Sea Dragonja érdemes a figyelemre, mind a kettő jó kis szövevényes sztori a maga módján, ám könnyen lehet, hogy a nem bennfentes néző számára nem minden lesz érthető bennük. A harmadik nagy csodát, a Switch-et viszont mindenki kerülje el messzire, elképesztően illúzióromboló benne a gyatra számítógépes trükkök használata (rajzolt Dubaiban törnek a rajzolt Audi Q7-esek). Persze ez talán a legkisebb probléma a teljesen széteső, önmaga paródiájává silányult filmmel, ami nyugodt szívvel nevezhető az év legrosszabbjának.
Ezeken kívül még talán a Pang bratyók kirándulása a katasztrófafilmek világába, azaz a Pokoli torony Guangzhou-beli változata, az Out of Inferno lehet említésre érdemes. Lau Ching-Wan és Louis Koo nem csak Johnnie To mozijaiban nagyon menő! A többi film elsősorban a helyi nézők számára lehetett érdekes, Jonnie To Blind Detectiveje, Aaron Kwok nyomozósdija a Christmas Rose-ban, vagy éppen Simon Yam Gangnam Style-ozása a Tales from the Darkban nem valószínű, hogy felkelti az itteni nézők figyelmét, ahogyan az olyan pornográf vígjátékok sem, mint a Hardcore Comedy, a Sex Duties Unit, vagy a The Midas Touch.
Minden valószínűség szerint lesz még pár nagyobb durranás, ami helyet követel majd magának a legjobbak között. A leginkább hype-olt darab természetesen Jackie Chan Police Story 2013-ja, de Dennis Law The Constable-ja, Ho Hong Doomsday Partyja, Benny Chan The White Stormja is "várós".
Japán
Az ázsiai mozi talán legnehezebben emészthető, számomra mégis legkedvesebb darabjai mindig a szigetországból érkeznek. Nincs ez másképp most sem, ráadásul náluk vannak talán leginkább elcsúszva a DVD/BR megjelenések a mozis bemutatókhoz képest, így egyelőre nagyon kevés idei filmjük hozzáférhető. Ami biztos, hogy mostanában nagyon rákaptak a misztikus thrillerekre, köszönhetően a szorgos detektívregény-íróknak. Higashino Keigo, Kiuchi Kazuhiro, Shudo Urio, Abiko Takemaru, Arikawa Hiro neve errefelé teljesen ismeretlen, arrafelé viszont versengenek a regényeik és mangáik megfilmesítési jogaiért. Ennek a vonulatnak az eredménye a Kankin Tantei, amiben egy szexi lányka és egy gátlásos fickó egyenlőtlen(?), de nagyon szórakoztató párbaja zajlik nyomozás közben, a Platinum Data, amiben a genetikát igyekeznek a bűnüldözés szolgálatába állítani, a The Brain Man, ami a pszichiáterek munkáját illeti kőkemény kritikával, a Library Wars, amiben a központi cenzúra ellen felfegyverzett könyvtárak harcolnak, illetve Miike Takashi Shield of Straw-ja, amiben a rendőrség legjobbjai kapnak kegyetlen leckét, miközben egy gyilkost szállítanak át Fukuokából Tokióba. Ezeken kívül évről-évre kitermelődnek a komolyabb hangvételű, vagy éppen keserédes drámák is, az idei felhozatalból a jobbak közé tartozik az A Story of Yonosuke, a Minasan, sayonara!, a The Great Passage és a The Last Chance: Diary of the Comedians.
Nem lehet elfeledkezni persze a jellegzetes japán B-filmekről sem, Hentai Kamen messze a legpoénosabb szuperhős volt idén, az ötletes humorral ábrázolt Bushido Man viszont sajnos a saját korlátainak esett áldozatául, sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle.
Itt van talán a legtöbb nagyon várt alkotás, kezdve az Aragure-től a Tsuya no yoru-n, a Why Don't You Play in Hell-en, a Tantei wa bar ni iru 2-n keresztül egészen a The Eternal Zero-ig, de a lista meglehetősen hosszú.
Kína
A legtöbb potenciállal rendelkező és leggyorsabban fejlődő filmipar egyértelműen Kínában van. Fura módon a fejlődés gátja a többi országgal szemben nem a pénzhiány, hanem a cenzúra és a korhatár besorolás hiánya, ami miatt néhány műfaj (pl. horror) kis túlzással nem létezik arrafelé. Vannak viszont "népnevelőnek" szánt sztorik szép számmal, meg többségében sekélyes romantikus történetek. Ezek közül nekem azok tetszenek, amik az ottani vadkapitalizmust állítják pellengérre, már-már szájbarágósan a néző képébe tolva, hogy a pénz nem mindig boldogít. Ezt mutatja be, az amerikai középosztály életterét pokolként láttatva a Finding Mr. Right, aminek nem véletlenül színhelye Seattle, illetőleg az A Young Girl's Destiny, amiben egy tévésnek készülő lány kerül válaszút elé két világ között. Mindezeknek tökéletes ellenpéldája Zhang Ziyi igencsak "amerikaiasra" sikeredett bohóckodása a My Lucky Starban, ami a James Bond jellegű mozik paródiája.
Idén is rengeteg kosztümös-háborús csoda készült, de a tájékozott néző már csak legyint rájuk, mert szinte kivétel nélkül bűn rosszak szoktak lenni. A hongkongiakkal közösen forgatott Saving General Yang emelkedik ki talán egy kicsit közülük, köszönhetően annak, hogy a még mindig lehengerlő Ekin Cheng játszik benne, illetőleg az Angel Warriors, ami annyira rossz, hogy az már jó. A többi általam látott filmjük pedig abszolút középszer, legyen akár horrornak álcázott pszichothriller (Lift to Hell, Nightmare, The Chrysalis, The Incredible Truth), akár vígjáték (Fake Fiction, Angry Kid, Scandals, stb.).
Dél-Korea
Az egykoron vezető ázsiai filmhatalom mára teljesen beleszürkült a "koreai hullámnak" nevezett tömegtermelésbe. Irdatlan mennyiségű, főként női rajongót szereztek mind a "tökegyforma" popzenéikkel, mind a főként romantikus tévésorozataikkal. Ezek mellett viszont a filmjeik teljesen háttérbe szorultak, bár ez annak is köszönhető, hogy a többségüket érthetetlen okokból angol felirat nélkül adták ki. Őszintén szólva szinte egyáltalán nem követem már őket, a legtöbb filmjük a poszternél elbukik, ránézésre is teljesen érdektelennek tűnnek. Összesen négy 2013-as produkciót láttam tőlük, egyik sem igazán említésre méltó. A maga műfajában amúgy nem rossz Very Ordinary Couple-ra a női főszereplő (Kim Min-hie) miatt került sor, a Secretly Greatly állítólag az egyik legsikeresebb mozi volt idén arrafelé annak ellenére, hogy borzasztó unalmas. Hasonló okokból lett a legnagyobb csalódás a The Berlin File, egyedül az egyébként nem túl eredeti Killer Toon horrorba oltott pszichothriller percei voltak csak szórakoztatóak. Valaki látott jó idei koreai filmet?
Utolsó kommentek