Nem jó film a 2 kaliber: végtelen plusz egyedik Halálos fegyver klónként azzal az egyetlen szóval lehet a legtalálóbban jellemezni, hogy erőtlen. Összeszedtek bele egy sor szimpatikus és általában jó színészt, egy kis tökösséget, egy rakás közepesen jó, vagyis nevetésre nem, de mosolyra gond nélkül ingerlő poént, pár lődözést és robbanást, aztán uccu neki. Félkész és kidolgozatlan, ütős forgatókönyv és vagány rendezés híján pedig rosszfiús sármon és jópofaságon akar elevickélni. De pont azért, mert sármos és jópofa, hiába nem jó film, nem lehet rá haragudni. Mint a simlis haverra, aki teljesen megbízhatatlan, de bármikor fizet egy sört, és egy laza vállvonással meg egy széles vigyorral teszi jóvá a hülyeségeit.

Az átverések és dupla átverések sorozata két nem túl nagystílű rosszfiú körül bonyolódik, akik kirámolnak egy kisvárosi bankot, hogy hozzáférjenek a helyi drogbáró (Edward James Olmos) abban tárolt pénzéhez. Csakhogy a két rosszfiú egyike (Washington) egy beépített DEA-ügynök, a másik (Wahlberg) egy beépített haditengerész hírszerző, és ezt ráadásul nem is tudják egymásról – viszont legalább mindkettejük társai, főnökei elárulják őket, a pénz pedig nem a kartellé, hanem a CIA-é, aminek bajszos, texasi nyakkendős, orosz rulett fétises képviselője (Bill Paxton) nagyon makacsul szeretné visszaszerezni a lóvét. Ők meg közben legalább annyit marakodnak egymással (verbálisan és fizikálisan), mint az ellennel.

A 2 kaliber könnyed (utó)nyári buddy-cop limonádé, a „nézed, viszonylag jól elvagy rajta, aztán elfelejted” kategóriából. Egyetlen zavaró tényezője az R-es besorolás (ez idehaza 16-os karikát ért), amivel teljesen feleslegesen rázták meg a fejüket a közönség egy jelentős részének pénztárcanyitó mozdulatára. Azért a pár csepp vérért, egy pár ciciért és egy kézen megszámolható káromkodásért felesleges volt beáldozni a családi akcióvígjáték címkét, illetve ha már elkötelezték magukat egy felnőtteknek szóló film mellett (alapból ennek ugyebár örülünk), akkor lehettek volna ennél jóval merészebbek is, mind akcióban, mind humorban, mind szexualitásban. Főleg, hogy a film még csak nem is a konformista Hollywoodból jön (bár ez nem látszik rajta).

A 2 kaliber egyébként egy azonos című képregényből készült, de ennek nincs sok jelentősége. A forrásmű egy igen érdektelen és lapos, kicsit trehányan rajzolt, és nagyon trehányan írt minisorozat, amire a „gyenge középszer” is megengedő jelző. Szóval a film jobb: ugyanolyan mint a comic, csak azzal ellentétben van benne akció, humor és egy sor karizmatus színész, vagyis a rojtosra használt hollywoodi recept alkalmazása ezúttal még szerencsésnek is mondható. De hogy miért épp erre a képregényre kellett elverni 60 milliót, az ettől függetlenül is rejtély. (Egyébként az egyik gyártó az eredeti képregényt kiadott Boom! Studios új mozis részlege – de biztos találtak volna jobb művet az archívumukban.)

Esetlen és felesleges kis film, de mégis: nem lehet rá haragudni.