Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

A szökés

2013.08.01. 06:00 Rusznyák Csaba

thegetaway722.JPGVan egy jelenet A szökésben, aminek férfiassága, keménysége, pusztítás-eufóriája keresztbe lenyeli a ’80-as évek összes pózoló izomkötegekkel telepakolt akciófilmjét – pedig még csak a haja szála se görbül benne senkinek. Bonnie és Clyde szellemi örökösei, Doc és Carol egy fegyverbolt kirámolása után menekülőre fogják, de előbb még meg kell akadályozniuk, hogy a helyszínre kiszállt rendőrök követni tudják őket. Doc nem öl feleslegesen: a zsarukat földre parancsolja, majd fogja a frissiben kezébe simult puskáját, és szitává lövi a kocsijukat. Sam Peckinpah képein lassítva repülnek a karosszériáról leszakadó darabok, álmosan csurog ki a szétlőtt motorból a hűtőfolyadék, és lustán törnek elő a lángok, ahogy a fegyver kiürültével a hihetetlenül übercool Steve McQueen halálos nyugalommal megkerüli az autót, és ráérősen újratölt. Ez a dramaturgiailag amúgy halálfelesleges fél perc (Doc már korábban, a legelső figyelmeztető lövéssel üldözésre alkalmatlanná teszi a járgányt) a pusztítás fölött ült ujjongó, gyermeki, mégis férfias örömünnep.

Peckinpah pályája csúcsán, három évvel a Vad banda sikere után készítette A szökést, Jim Thompson regénye alapján. Már a főcímben ott van a rendező kitörölhetetlen keze nyoma. Gyors vágásokban mutatja meg Doc börtönben töltött napjait, a kényszermunka és a kinti világban maradt feleség képei közti kontrasztot, a fegyencek által kezelt gépek dübörgő zaját, amik akkor sem hallgatnak el, amikor a rab cellája magányába próbál zárkózni. Nincs nyugalom, nincs intimitás, nincs élet, csak monoton vegetálás, egyetlen céllal: kijutni. Ezt felesége, Carol intézi el neki, egy gazdag gengszter, Benyon segítségével: a szabadulásnak persze ára van, Docnak le kell vezényelnie egy bankrablást. Az akció döbbenetes módon balul sül el, egyik társuk Doc ellen fordul, és a párnak iszkolnia kell Mexikó felé – miközben nyomukban a rendőrök és a vérszomjas gengszterek, saját, nem kevésbé drámai párkapcsolati háborújukat is meg kell vívniuk.

Az első fél óra – főleg a 10 perces, börtönös nyitószekvencia – ráérőssége csalóka: a bank kirablásánál felpörög a tempó, és az elkényelmesedett néző csak kapkodja a fejét. Az akciók gyorsak és kegyetlenek, a gyilkosságok vérmocskosak és brutálisak, az ölésnek nincs sem romantikája, sem hősiessége, a halál nem dicső és szép, hanem ronda, dicstelen és visszataszító (mint Pekcinpah-nál mindig), a lassítások bőven hagynak időt a nézőnek, hogy figyelemmel kísérje, amint a meglőtt sebből a falra csöppen a vér. S bár a rendező nem vezényel le akkora mészárlást, mint az említett Vad banda végén, a végső szállodai lövöldözés, a hosszan fokozódó feszültség kirobbanásaként így is a ’70-es évek egyik legemlékezetesebb fináléja.

thegetaway721.JPGDoc a jéghideg, kegyetlen és magába forduló, elveszett antihős archetípusa, gyilkos énje mögül csak néha bukkannak elő az érzelmek (a film második felében szinte egy pillanatra sem válik meg lepedőbe csavart puskájától). Steve McQueenről, bár sosem volt a színészet mestere, pár perc után egyértelmű, miért lett világsztár: egyszerűen JELEN VAN, kisugárzásának ereje ural minden képkockát. Ali MacGrow kevésbé volt jó választás a feleség szerepére (az eredeti jelölt egyébként maga Bonnie, Faye Dunaway volt), de legalább szép, és elhisszük neki, hogy úrrá tud lenni a férjén. Mert bár a film eleinte akár szexistának is tűnhet (az egyik jelenetben Doc alaposan felpofozza feleségét), ebben a kapcsolatban minden fontosabb döntést a nő hoz meg. Ő hozza ki Docot a börtönből, ő ragaszkodik hozzá, hogy maradjanak együtt, mikor a másik inkább szétválna, ő kényszeríti a férjét, hogy ne essék több szó köztük Benyonról. A nő megszerezte a férfit, akivel le akarja élni az életét, és esze ágában sincs engedni, hogy viszonyuknak más végkicsengése legyen, mint amit eltervezett – és még a bajban sem sikítozik rémülten, inkább simán szitává lövi támadóját. Manapság ez nem nagy dolog, de az ilyen női karakterek 1972-ben még nem rohangáltak tucatjával a vásznon.

Doc és Carol párosának tökéletes ellentéte a főszereplőket üldöző Ruby és az általa túszul ejtett nő viszonya. A kis szőke perszóna, annak ellenére, hogy ott ül mellette szintén túsz férje, csodálja Ruby erőszakosságát, kegyetlenségét, és szexuálisan is odaadja magát neki. Pedig a férfit nem a nő érdekli, hanem a férj megalázása, bármit tesz az asszonnyal, a szeme sarkából folytan azt figyeli, hogy nyomorúságos ellenlábasa mennyire szánalmasan reagál a helyzetre. Walter Hill remek forgatókönyve (ez mindössze a második munkája volt, egyébként ő írta a ’94-es, Baldwin/Basinger-féle remake-et is) mindent arra tesz fel, hogy a főszereplők melegséggel, szeretettel teli kapcsolatát kiemelje a mocskos, rideg környezetből. Mert, bár A szökés látszólag minden szempontból illik a korszak egzisztencialista vonásokkal bíró akciófilmjeinek sorába, lényeges különbség, hogy Doc és Carol nem egyedül, hanem együtt élnek a társadalom peremén, elidegenedve a körülöttük lévő világtól. Így fordul visszájára a hasonló, hidegséggel teli mozik pesszimizmusa

thegetaway726.JPGÉs ezért a kapcsolatért ugyanúgy meg kell küzdeni, mint a túlélésért: a menekülés közben válságba kerül a házasság is, árulás, hazugság, bizalmatlanság szennyezi, és a megbékélésre hol is kerülhetne sor, ha nem egy hatalmas szeméttelepen, gőzölgő hulladékhegyek között. Ott, a többi szemétben hagyja hátra Doc és Carol a nézeteltérésüket, és egymást átkarolva, nagyromantikus, idillikus, szépséggel és iróniával átitatott totálban sétálnak el, füstölgő mocsokhalmokkal a háttérben. Mintegy végső megerősítésként, hogy tényleg semmi más nem számít, a párttól a finálé után a mexikói határon átvivő öreg sofőr megkérdezi, hogy házasok-e. Carol azt feleli, igen mire az öreg megnyugszik, elmosolyodik: akkor minden rendben van. A szökés a férfias keménység és a gyengéd romantika ilyen tökéletesre csiszolt állapotában sehol máshol fel nem lelhető kombinációja.

7 komment

Címkék: akció filmkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr125297304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bluecollar 2013.08.01. 07:49:27

Nagy kedvenc. Évekkel ezelőtt láttam utoljára és sok marandó jelenet élt tovább bennem, de azt kell mondanom, és lehet, gáz, de legtisztábban Doc megoldására emlékszem a visítozó liba kiiktatására. Pedig nem vagyok egy nőgyűlölő. Tényleg.

entro 2013.08.01. 08:15:39

Van a környékünkön egy antikvárium, ott megvan Thompson eredeti regénye, szemezek vele egy ideje, csak a förtelmesen randa borítója tartott távol tőle (a Baldwin-Basinger duó van rajta, gondolom a film plakátja, vagy ilyesmi), de most megkaptam a végső lökést, legfeljebb beköttetem:) A Svindlereket pár hete olvastam ki egy szuszra, le is taglózott rendesen, ajánlom mindenkinek, zseniális!

Lehota Árpád 2013.08.01. 08:38:19

Hiánypótló és jó cikk egy nagyon definitív filmről! Érdekes, amit McQueen kisugárzásáról írsz - ennek az oka vszeg az hogy (a wiki szerint) McQueen-é volt a final cut, és Peckinpah-nak nem is tetszett, hogy csupa előnyös, cool beállítást hagyott meg magáról. Ugyanakkor szerintem nagyon uralja és nagyon sokat hozzátesz McQueen coolság-faktora a filmhez, semmit nem elvéve a Peckinpah stílusból - kettő az egyben. De például a Junior Bonner-ben, ami egy sajnos nem annyira ismert drámájuk, McQueen egy sokkal visszafogottabb oldalát adja, ez persze semmit nem vesz el az ottani alakításából.

mr.roper 2013.08.01. 22:07:14

Water Hill annyíra kedvelte Peckinpah stílusát, dramaturgiai módszereit és esztétizmusát, hogy a nagy Vad Banda beli végső leszámolást be is emelte személyes kedvencembe a Különös Kegyetlenséggelbe. Talán kicsit Hill az volt Peckinpahnak mint De Palma Hitchcocknak. De lehet, hogy tévedek. :D

cszn · http://cszn83.blogspot.com/ 2013.08.08. 12:17:48

Ellensúlyként és amolyan troll módra muszáj beböfögnöm: ez egy borzalmas film. A vágás, a dramaturgia egyszerűen élvezhetetlenné teszi. Fel nem tudom fogni, hogy tetszhet ez bárkinek is. :)

Rusznyák Csaba 2013.08.08. 17:31:29

@cszn: Pont Peckinpah VÁGÁStechnikáját kritizálod? Ez olyan, mint Hitchcockot rugdosni a pocsék feszültségteremtési érzéke miatt:)

cszn · http://cszn83.blogspot.com/ 2013.08.09. 09:21:41

@Rusznyák Csaba:
Dehogy kritizálom, én csak műélvező vagyok. Biztos meg van a helye a filmtörténetben, de én egyszerűen nem tudom értelmezni. (Pedig ha van valaki aki szinte bármilyen stílusú filmbe képes beleélni magát akkor az én vagyok.)
Ugyanez a helyzet pont Hitchcockal is. A Hátsó ablakot bírtam tőle a legjobban, de a feszültségkeltés ott épp olyan cinkosan bárgyú, hogy szimpatikussá teszi. Viszont amelyik filmje komolyabb hangvételű, abban a feszültséget én nem érzékelem. A Vertigonál már kínosan nem. Maximum távolságot tartva, a közben eltelt XX évet figyelmen kívül hagyva tudnám élvezhetőnek nyilvánítani. Ezek után annyi minden történt már a filmvilágban, annyit fejlődött az előadásmód, hogy őskövületnek tűnik számomra. Az egyetemes filmkészítés túlhaladt rajta. A hajam égnek áll amikor sznobok gyülekezete évről évre megválasztja minden idők legjobb filmjének. El kell ismerni, tiszteletben kell tartani ezeket a filmeket és ennyi.
Mindezt amit leírtam persze csak elmélkedésnek kell tekinteni, hiszen mindenkinek mások a preferenciái, mindenki mást keres a filmekben és nagyon nagy szerepe van annak is ki milyen életszakaszban tekinti meg az adott filmet. A Bullit vagy Michael Mann Thiefje például örök kedvencem marad.
süti beállítások módosítása