Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

A légy

2013.07.30. 06:00 Rusznyák Csaba

fly860.jpgA légy a ’80-as évek egyik legjobb horrorfilmje. És pontosan azért az, mert esszenciális, zsigeri, nyomasztó horror, ami nem áll meg ijesztgetéseknél, feszültségteremtésnél és gore-nál, hanem sokkal mélyebbre megy, átvitt és szó szerinti értelemben is. A test hanyatlásával, degenerálódásával, halálával kapcsolatos legősibb félelmeket lobbantja fel: a rettenet nem kívülről jön, hanem belülről, nem lehet elfutni előle, nem lehet nekiesni baltával vagy puskával, menthetetlenül saját rothadó húsod rabja vagy. David Cronenberg filmje a második adaptációja George Langelaan 1957-es, azonos című novellájának, amiben egy tudós feltalálja a teleportálást, de amikor magán próbálja ki a szerkezetet, az összevegyíti az ő DNS-ét egy véletlenül odakeveredő légyével. A rendező, aki már akkor is egy egész sor lenyűgöző filmet tudott a háta mögött, természetesen kikukázta a témának a novella (és az ’58-as filmváltozat) általi banális megközelítését, a légyfejűvé és légykarúvá vált férfit. Nála az átváltozás nem részleges, hanem teljes, és nem azonnal megy végbe, hanem kínos, kegyetlen lassúsággal. Ugyan 1986-ban messze ez volt Cronenberg legkommerszebb filmje (és a legsikeresebb – az Erőszakos múlt mellett máig az), ez nem jelenti azt, hogy kompromisszumokat kötött volna.

A kevés helyszínes, kevésszereplős, kamaradarab jellegű filmben ott van a szerelmi dráma (a tudós, Seth Brundle romantikus kapcsolata a munkáját megfigyelő riporterrel, Veronicával), a science fiction (a tudomány és a veszélyei) és a tragédia, mind a horror húsköntösébe öltöztetve. Cronenberget kezdettől fogva a test és az elme változásai, mutációi, a szexualitás és a technológia általi feljavításai, megrontásai érdekelték, és A légy az, amiben akasztják a hóhért, a tudóst, aki mindezekért felelős (Shivers, Porontyok).

fly862.jpgJeff Goldblum egész pályafutásának legjobb alakítását nyújtja Brundle szerepében, tökéletes könnyedséggel hozza a briliáns de kissé zavart, a világtól elzártan élő tudóst (akinek már a neve – Seth – is előrejelzi az átalakulást), majd a rémülten transzformálódó áldozatot, a kettő közt pedig az übermensch illúziójának arroganciáját. Mert az első reakció ez: a teleportálás erősebbé, egészségesebbé, jobbá tette Brundle-t, és ez a koncepció nem is lóg ki Cronenberg életművéből. Az ’50-es, vagy még visszább haladva, akár a ’30-as évek horrorjainak színpadiassága üti fel a fejét egy pillanatra abban a jelenetben, amiben Veronica figyelmezteti szerelmét és a kifáradhatatlan libidójával magához vonzott éjszakai pillangót a potenciális következményekre („Be afraid. Be very afraid.”). Brundle addig a pontig süket az érvekre, ő „megmártózott a plazmatóban”, szentül hiszi, hogy a létezés, az evolúció egy új fokára ért, ráadásul önerőből. Igazi varázslatra képes bűvész ő, sőt, művész, aki saját magából faragott tökéletes műalkotást.

Az említett klasszikus stílusú kiszólás után aztán egyre nyilvánvalóbbá válnak a problémák, a műalkotásból kaotikus sejtmassza lesz, és beüt a krach. Ha ez a sztori egy másik rendező kezébe kerül, „az állat felülkerekedik az emberen” téma borítékolhatóan egy szörnyfilmbe fulladt volna, a félúton léggyé alakuló főszereplő stáblistáig tartó hentelésével. Cronenberget azonban a folyamat érdekli, és az ember, akin ez végbemegy. Elsődleges célja nem az, hogy sokkoljon, és megbotránkoztasson, hanem, hogy felkutassa a hús és a technológia, az ember és az állat együttesének ismeretlen tartományait. Ahogy az igazi sci-fi nem az űrcsatákról szól, úgy az igazi horror sem a patakvérről – hanem rólunk, arról, akik vagyunk, és arról, akikké, amikké válhatunk. És ahhoz, hogy ez borzalmas legyen, nincs szükség semmilyen külső fenyegetésre. A szörnyeteg nem a sötét erdőben lopakodik, hanem a génjeinkben.

fly863.jpgA légy ráadásul egy nagyon is egyetemes, hétköznapi állapot metaforája: a halálos betegségé, az öregedésé, vagyis a haldoklásé. Brundle kondíciójára nincs gyógymód, a teleportálás indította folyamat megállíthatatlan, visszafordíthatatlan, és mivel közben nem az identitását veszti el, hanem „csak” a testét, az ekkor még pusztán néha-néha gyomorforgató horrort (tükör előtti önszemle, illetve a fürdőszobaszekrény tartalma) szívszorító emberi tragédia kíséri végig. Persze, amikor eljön a végső átalakulás, akkor már az identitás nagy része is odavan, de Cronenberg zsenijét dicséri, hogy  ekkorra, a tudomány „végtermékének”, a szörnynek a megjelenésére már annyira eladta nekünk a főhős szenvedéstörténetét, hogy a humanizmus utolsó külső jegyeit a szemünk láttára gusztustalanul levetkőző rettenetben is az embert látjuk, akinek segítségre, megváltásra, megbocsátásra van szüksége. Ráadásul Veronica volt szeretője (John Getz) száll szembe vele, maga a megtestesült simulékony gennyláda, akiért még csak véletlenül sem fog szorítani senki.

És, Cronenberbről lévén szó, mi más lehetne az utolsó lépcsőfok, mi más adná meg a kegyelemdöfést, ha nem a technológia, ami itt már nem csak közvetett, hanem közvetlen felelőssé válik, elfoglalva a helyét a húsban, és elpusztítva a groteszk ember-állat hibridet („Fusion of Brundleyfly and teleport successful” – valószínűleg a leghátborzongatóbb szöveg, amit egy filmbeli monitoron valaha olvastunk). A légy fináléja tökéletes: rövid, de észbontóan intenzív, durva, felkavaró, vasgyomrot is megfekvő és nyomasztó, csúcsra járatott horror és tragédia, gyorsan fokozódó véres kegyetlenségekkel, lemart végtagokkal, szétrobbanó fejjel. És nincs levezetés, nincs lehetőség gőzkieresztésre, megnyugvásra, a borzalomnak hirtelen szakad vége, és pont ezért is marad még sokáig ott a fejekben.

52 komment

Címkék: scifi horror dráma filmkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr505229045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chuck-d 2013.07.30. 08:12:29

"...dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy."
ha Parra írta volna a cikket, ez biztos a szövegtest génjeibe keveredett volna.

úgy emlékeztem volt cikk a filmről itt a Geekzen, de ha nem erősen hiánypótló és méltó. nekem eszembe juttatja azt is, hogy az embereknek szokott lenni - már-már beteges - vágyuk arra, hogy a belőlük kiműtött, kivett, levágott darabjaikat hazavigyék. ott áll a bomló mutáns a fürdőszobaszekrénye előtt, és az a kollekció olyan emberi.

David Sumner 2013.07.30. 08:29:37

Jó pont, hogy a szerző nem azt hangsúlyozza, hogy Brundle elveszíti az emberiességét, mert találkoztam már olyannal, aki ezt hangoztatta. És mondanom sem kell, A légy marhára nem erről szól. Különben nem is lenne ekkora klasszikus máig sem, hanem betudnánk annyival, hogy jó szakember végez egy gonosz szörnyemberrel.

SPOILER!!!!

A végén a már teljesen rovarrá változott tudós a saját fejéhez szegezi a puskát, hogy lőjék már le a szánalmas fajtáját.

SPOILER!!!

Néha szoktam vallani, hogy ha Ang Lee így rendezi meg a Hulkot, akkora klasszikus lesz belőle, mint az állat. (Az anyagiakért meg aggódjon a Universal.)

Cronenberg amúgy is előszeretettel emeli be a filmjeibe a melodrámát a dráma katalizátoraként. Egyik legjobb munkájában, a Két test, egy lélekben egy nővel (Claire, a színésznő) folytatnak viszonyt a Mantle-ikrek (Apropó, van valami brutálisan sorsszerű, ahogy a szemüveges, állatok párzásáról beszélgető ikreknek már gyerekkorukban azt mondja Rafaella, a szomszéd kislány: "You don't know what fuck is! - megpecsételi az életüket), később pedig, amikor egyedül vannak, férfimelodrámát látni. Homoerotikus jegyek? Lehet, mert egy ponton Elly szájon át lélegezteti Bevet, mintha saját magát csókolná meg: "Hagyd békén, ő az én testvérem!" Plusz ott van még az együvé tartozást jelző Chang és Eng monda (ami az egyik Mantle-fivérnek testileg vagy lelkileg fáj, a másiknak is fog).

SPOILER!!!

Az pedig valami rohadtul félelmetes, amikor Bev magathetetlenül motyogja maga elé kizsigerelt fiútestvére előtt: "Elly? Elly?" De említhetjük akár a "fagyis" jelenetet is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.30. 08:36:11

nagyon jó kis írás egy még jobb filmről.

scorsesefan 2013.07.30. 09:20:33

@David Sumner:

SPOILER!!!

Egészen konkrétan a már a teleporttal is fuzionált Brundlelégy emeli a fejéhez a puskát - egy olyan torz valami, aminek valószínűleg már pusztán a lét is mérhetetlen szenvedés.

SPOILER!!!

Amúgy egyetértés, kedvenc filmjeim egyike. Egy perc felesleg nincs rajta.

David Sumner 2013.07.30. 09:33:54

@scorsesefan: Ja, hogy már akkor? Akkor még jobban árnyalódik a Seth "emberszerűségéről" kialakult kép. Újabb kafkai hasonlat: több kárt okoz már a lét, mint hasznot.

Atkakukac1989 2013.07.30. 12:44:23

Nem régen (kb. 1 éve) láttam először. Annyira élvezetes és magával ragadó hangulattal bír, sokkal jobban bírtam, mint sok mai filmet. Azt hiszem az ilyen mozira mondják, hogy időtálló.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2013.07.30. 13:51:06

Jó cikk!

A film pedig első megtekintés alkalmával irtó furcsa, különleges és maradandó élmény volt. Akkor még nem ismertem Cronenberg munkásságát és csak egy "horror"-ra számítottam. És jött ez.

FunkTazmagora 2013.07.30. 15:16:56

Engem is az fogott meg benne hogy nem a gyilokra vagy a megdöbbentésre hegyezi ki a filmet, hanem nagyon intelligensen a főszereplő testi és lelki átalakulására.

A folytatásról ( mert van neki ) már viszont ez nem mondható el, az csak egy tv-játék színvonalú szörnyfilm lett , ahol a fináléban egy hatalmas légy gyilkolja élvezettel az ellent. Ha úgy vesszük, az inkább fordítottja az előző résznek.

Kagain 2013.07.30. 20:52:46

MEKKORA alapmű...! És nagyon jó cikk. Kb. egy éve néztem újra a filmet, de még mindig, sokadszorra is hatásos és rákényszerít, hogy az ember szembenézzen bizonyos dolgokkal.

chuck-d 2013.07.31. 01:36:52

@David Sumner: Ang Lee Mokányán az segített volna leginkább, ha nem ő rendezi, mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem tartom rossz rendezőnek. ilyen Cronenberb - sic! utolsó bekezdésből - féle tragédiát meg abszolút overkill lenne beleerőszakolni a mérgeszöldbe.

David Sumner 2013.07.31. 05:20:50

@chuck-d: Ang Lee rendezésével alapvetően semmi baj, csak azok az osztott képernyős marhaságok nem hiányoztak. Hogy ő akarta-e így vagy a stúdió, nem tudom, de egészében véve nem volt gond. Overkill lenne Cronenberg stílusa bevételi szempontból meg a gyerekek nem viselnék el, csakhogy ez nem igazán érdekel, mert ez a stúdió gondja. Ha meg Lee ennyire depis mozit akart (ami nagyon helyes), lehetett volna egy PG-13 kompatibilis Hulk. Számomra nem lett volna soha overkill - bár ennyire nem élünk tökéletes világban, sajnos.

David Sumner 2013.07.31. 05:42:52

@David Sumner: PG-13 kompatibilis Cronenberg (a filmbéli stílus már így is az volt kicsit)

chuck-d 2013.07.31. 09:17:55

@David Sumner: nekem az a film baszottul unalmas, és helyenként suta, képregényt nem érző rendezői kezet sejtet.

és a Cronenberges koncepcióval nem az a baj, hogy nem lenne esetleg jó kis kultfilm egy rétegnek, hanem alapból egy mainstream képregénykarakter, aki legtöbbször zúzós-akciós szórakoztató sztorikban szerepel miért kell, hogy keretet adjon ennek. egy kryptonittól hererákos Superman haldoklásának drámáját Anthony Minghella vezénylésével sem azért nem csinálják meg, mert a rendező már elhunyt. pedig érdekes lenne biztos. Shyamalan nemhogy nem mainstream, de semmilyen konkrét képregénykaraktert nem tűzött zászlóra ahhoz, hogy megcsinálja a valaha készült egyik legjobb szuperhősfilmet. szerintem nem tett volna jót, ha ugyanez Luke Cage címen lett volna eladva, legalábbis hozzá nem tett volna semmit.

David Sumner 2013.07.31. 09:48:18

@chuck-d: Számomra egy pillanatig sem unalmas. Lassú talán, de egyáltalán nem unalmas. Nagy különbség. Én sem vagyok a film nagy rajongója az említett hibája miatt, ettől függetlenül inkább végignézek egy, a képregények formalizmusára nagy ívben tojó művészkedést, mint egy újabb látványpornót. Nyilván van középút is, de ha Ang Lee jó irányba haladt ezzel a megközelítéssel (szerintem), elfogadom az erényeit.

A hererákos megjegyzésedet nagyon túlzó, sőt, karikírozó, nyilván te is tudod, hogy nem ilyen drámákra gondolok én sem egy hős esetében. Luke Cage és Hulk között számomra az a különbség, hogy - bár egyik képregényt sem ismerem behatóan, sőt - Hulkot sokkal jobban el tudom képzelni tragikus hősként, mint Luke Cage-t. Shyamalan megközelítésével nincs semmi baj, persze, de az, hogy egy Ang Lee meg drámát csinál egy másik szuperemberből, szerintem nem baklövés, abban a formában legalábbis nem az, ahogy ő megcsinálta. Közepes mozi így is, de ha úgy nézett volna ki, mint A légy, az még remekebb lett volna. Nem hiszem, hogy az, amit te felrósz neki, az hátrány lenne alapvetően bármikor.

chuck-d 2013.07.31. 10:03:52

@David Sumner: hát a képregényfilmes látványporeszok nekem sem a szívem csücskei, még a Bosszúállóktól sem ugrottam fel a székből, de azért tudni vélem milyen elvárásaim ne legyenek.

a lassúsággal nekem nem szokott bajom lenni, millió példám lenne, de ott van a másik film, amiről épp beszélgetünk - OGF -, na azt rögtön újra el tudtam volna indítani. de Ang Lee Hulkjával rövid úton kómába lehetne ejtetni. és azok a mutáns kutyák meg a tóapa. szokták mondani, hogy egy szuperhős csak annyira lehet jó, amilyen főgenya van írva hozzá, és ha ettől el is lehet térni, de könyörgöm, ez mi.

addig túlzó, ameddig Cronenberg nem csinál egy Hulk filmet és leléphetjük, hogy nagyjából egyforma a távolság. :]
Luke Cage-t csak azért hoztam fel, mert rá lehetett volna erőszakolni mondjuk a Sebezhetetlenre, hogy jobban eladják, de minek.

David Sumner 2013.07.31. 10:12:09

@chuck-d: Az én elvárásaim a következők: ha valamihez, mint pl. a Bosszúállók az akciózás és a poénok illenek, akkor azt várom el tőle. Ha valakihez, pl. Hulk vagy Batman hozzáilleszthető a dráma, illesszék nyugodtan.

Igen, a főgonoszokkal kapcsolatos meglátásod igaz, de ha a Hulkról beszélünk, számomra az nem a főgonoszok, hanem a hős belső vívódása miatt lesz (többé-kevésbé) emlékezetes.

A hererákos megjegyzés azért túlzó, mert nem ilyesmiről akarunk filmet látni. Cronenberg és Lee stílusa más, de tartom, hogy a Hulkban látott szörny-ember ábrázolástól nem lett volna olyan messze A légy drámai kompetenciája.

A sebezhetetlen az A sebezhetetlen, nem várta senki, hogy Cage-t ráerőszakolják.

scorsesefan 2013.07.31. 10:13:13

Nekem nagyrészt pont amiatt tetszett a Hulk, ahogyan megcsináltak, hogy próbáltak egy "képregényfilmet" készíteni, és nem csak egy filmet egy képregény alapján.

chuck-d 2013.07.31. 11:18:33

@David Sumner: nem azt mondom, hogy bárki várta a Sebezhetetlen megerőszakolását, hanem nem kell egy Hulkot kiforgatni egy jó filmhez. mondj olyan hőst, akinek nincsenek belső vívódásai. képregényt nézve Hulk meg dühös-akciós, de a Vasember több belső drámát hordoz. te döntöd el, mihez mi illik, így könnyű magadat igazolni. legalább érdemes a kiindulási médiumot alapul venni. most mondhatod, hogy a Vasember kilúgozva működött a vásznon, de ez fordítva nem biztos, hogy működik. nem látom sok értelmét annak, hogy egy jó filmnek még egy Marvel logót is kell hordoznia ahhoz, hogy eladják. és nem reális elvárás ilyen brandekkel művészfilm rajongókat megcélozni.
én is szívesen látnék egy Hulk analógiára készült Cronenberg filmet, ami ugye igazából a Jekyll és Hyde újragondolás lenne, de nem értem miért kellene ennek egy direkt Hulk filmnek lennie. több kötelező szarral ék kompromisszummal járna ez a lépés, mint amennyit ér.

David Sumner 2013.07.31. 11:22:30

@chuck-d: Nem Hulkot forgattak egy jó filmhez, hanem azért, mert észrevették, hogy Hulkban benne van egy drámai él is, tetszik a film megközelítése. Szóval itt inkább az volt a felállás, hogy készült egy Marvel-film, csak éppen a rendezőt nem érdekelte ez, és így pont nem eladható volt a film. Az állás tehát az, hogy a stúdió egy újabb Marvel-filmet várt, ezt akarta eladni, nem pedig egy Ang Lee-filmet akart eladni. Az, pedig maximum anyagilag nem reális döntés, hogy művészfilm rajongókat célozzanak meg. Akiknek bejön a film, azokat ez nem nagyon érdekli.

David Sumner 2013.07.31. 11:28:22

@chuck-d: Én meg azt nem értem, hogy miért baj az, ha egy Cronenberg-féle Jekyll és Hyde direkt Hulk. Éppen az a jó benne, hogy egy képregényfigurát magasabb szintre emelnek általa, eltávolodnak a csihi-puhi sablonoktól, erre pedig mindent lehet mondani, de hogy értelmetlen lenne, azt soha.

David Sumner 2013.07.31. 11:40:52

@chuck-d: "te döntöd el, mihez mi illik, így könnyű magadat igazolni."

Ezzel már csak azért sem értek egyet, mert ha valakinek vannak preferenciái, akkor természetéből adódóan eldönti, mihez mi áll hitelesen, mit milyen stílusban tart hitelesnek, ergo ez valaki más véleménye, amit akkor bármikor önigazolásnak nevezhetnénk, de a vélemény kimondásának köze nincs az önigazoláshoz.

kukilopezromero 2013.07.31. 12:07:23

van Légy 2 is

az valami intézetben játszódik :)

érdemes megnézni azt is :)

kukilopezromero 2013.07.31. 12:12:51

aki ilyen cikkeket tud írni, az miért nem rendez filmeket ????

David Sumner 2013.07.31. 12:35:27

@kukilopezromero: Miért? A filmrendezés és a cikkírás hogyan függnek össze?

chuck-d 2013.07.31. 12:39:44

@David Sumner: a személyes preferenciákkal kapcsolatos megjegyzésed alapján - amiben ezek szerint kizárólag a saját vélemény a mérvadó, nem feltétlen kell figyelembe venni azt, hogy eredendően ennek tárgya miről szól - túlzónak és karikírozónak minősíteni a hererákos Superman filmdráma ötletemet velem szemben egyenlőtlen gesztus volt. épp annyi létjogosultsága van egy ilyen valóságos közegtől, körülményektől elrugaszkodott elmélkedésben.

egy ilyen Superman film lehet anyagilag nem jó döntés, de a drámai él magasabb szintre emelné. az elpusztíthatatlan ember haldoklása, egy isten aláhullása, miután legyőzte az Univerzum számos bajnokát épp ez vált élete legnagyobb küzdelmévé, a zsigeri félelem az emberekben a kórtól, és ezzel közös sorsot vállal velünk, végre valami, ami mentén azonosulhatunk vele, nem csihi-puhi, hanem egy valaha bolygókat elmozgató lény megtört monológja a Magány Erődjében, akire egykor felnéztek, most szánják. hol nincs annyi létjogosultsága, mint egy Cronenberg Hulknak?

chuck-d 2013.07.31. 12:41:12

@David Sumner: miért, te jól kommentelsz, te írnád a forgatókönyvet, nekem meg rossz a stílusom, én lennék a genya producer. tök logikus.

chuck-d 2013.07.31. 12:41:54

@David Sumner: mármint utóbbi a rendezés-cikkírás párhuzamra. mielőtt félreértenéd.

David Sumner 2013.07.31. 12:43:08

@chuck-d: Az első bekezdésről: Te most komolyan azt gondoltad, hogy a hererák az a fajta szenvedés, amit mindenki látni szeretne? Nem hiszem. Ezért tűnik karikírozónak. Ha nem erre akartál utalni, javíts ki nyugodtan. De légy úriember!

A második bekezdés: Hát egyedül erről beszélek azóta, hogy megemlítettem, hogy akkor lett volna csak klasszikus a Hulk, ha úgymond A légyként forgatják le.

David Sumner 2013.07.31. 12:44:34

@chuck-d: Ha szerinted jól kommentelnék, nem írtad volna azokat az OGF-hez, amiket. Mielőtt félreértenéd.

kaamir 2013.07.31. 12:57:01

Életem első horrorja volt tizenegy-két évesen, szigorúan szülői tiltás ellenére. Akkor is majd összehugyoztam magam, és a mai napig is majd összehugyozom magam tőle.

chuck-d 2013.07.31. 13:14:26

@David Sumner: az első bekezdésről: te most komolyan azt gondolod, hogy a Cronenberg Hulk az, amit mindenki látni szeretne? mert eddig azt írta az égre a robogó vonat füstje, hogy ne a mindenki által látni szeretett változathoz ragaszkodjunk. mert a mindenki Hulkja az bizony képregény alapkövekkel és terjesztési kompromisszumokkal terhelt.

második bekezdés: tehát a hererákos Superman is megfoghatja a karakter lényegét.

harmadik bekezdés: te most annyira fújsz rám, hogy egy felvetés - cikkírás-rendezés - párhuzamával való viccelést is ilyen szinten komolyan veszel?

David Sumner 2013.07.31. 13:17:01

@chuck-d: Negyedik bekezdés: Viccelődés a francokat.

David Sumner 2013.07.31. 13:20:20

@chuck-d: 1. Nem, én szívesen látnám. Nagy különbség. Sosem írtam, hogy ezt lássa mindenki vagy ezt akarja szívesen látni.

2. A második bekezdésben írt szenvedéstörténet és a hererák tétje között nagy a különbség.

Negyedik bekezdés: Nem szeretem, ha gúnyolnak. Ez van.

mr.roper 2013.07.31. 14:04:07

akkor lesz a közeljövőben hererákos Superman eposz vagy sem? :D a Hulk Ang Lee féle átértelmezése bizonyos pontokon tetszett, de egészében vontatott volt. A Hihetetlen Hulk viszont a rendezői jellegtelenség ellenére egy rutinos iparosmunka volt, és mint képregényfilm, inkább ezt preferálom, az én proli és egydimenziós ízlésvilágomnak ez felel meg sajna. A Légy megkerülhetetlen alkotás, de vannak Cronnenberg filmek, melyek jobban tetszettek a korábbi időszakból. A Porontyokat látta valaki? :D

chuck-d 2013.07.31. 14:04:22

@David Sumner:
1. oké, ezt értem, ezért is kérdeztem, hogy most hirtelen miért veted fel, hogy mit szeretne látni mindenki: "Te most komolyan azt gondoltad, hogy a hererák az a fajta szenvedés, amit mindenki látni szeretne?"
ez az én felvetésemnek se legyen a mércéje, ha kérhetem.

2. tehát minden drámai él áll a koncepciómban, csak az zavar, hogy Superman hererákos egy őt többször besugárzó radioaktív anyagtól. mi a szenvedéstörténet és a halálos betegség tétje közt a nagy különbség? kifejtenéd?

negyedik bekezdés: hol gúnyoltalak? kicsit paranoiás vagy.

David Sumner 2013.07.31. 14:09:44

@chuck-d: 1. Nem az lesz. Azért nem, mert a hererák egy karikírozó megjegyzés. Erre nem is reagálok tovább érdemben.

2. Mert az addig oké, hogy szenved, de nem hererákban. Egy Superman passiója pedig sosem hererák lesz, hanem mondjuk a Nap kihunyása. Ennyi a különbség.

negyedik bekezdés: "miért, te jól kommentelsz, te írnád a forgatókönyvet, nekem meg rossz a stílusom, én lennék a genya producer. tök logikus." Itt. Csak a vak nem veszi észre, hogy ez gúnyolódás. Nem én vagyok paranoiás, de élvezel másba belerúgni. Fejezd be!

chuck-d 2013.07.31. 14:20:03

@mr.roper: sajnos Anthony Minghella már elhunyt, nem hiszem, hogy más bevállalná a hererákos Supermant.

@kaamir: én már akkor a kíváncsiság korszakában voltam annyira, hogy a teljesen átalakult szörny kinézete érdekelt, de valahogy nem állt össze. csak később esett le, hogy azért, mert nem szimmetrikus.
gondolom akkor nem örültél volna, ha mondjuk GI Joe helyett ilyet hoz a Jézuska:
kepfeltoltes.hu/130731/fly_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

chuck-d 2013.07.31. 14:42:17

@David Sumner:
1. karikírozó, mert azt mondtad. érzelmi érv és arrogancia.

2. tehát a radioaktív besugárzás nem okozhat nála rákot, mert kész és pont, mert neki csak grandiózus csillagközi drámája lehet, kiszolgálva az általános elvárásokat. a Hulk meg mehet olyan sztorival és rendezővel, amilyet elképzelsz.

4. felvetették, hogy Csaba jó cikket írt, miért nem rendez. megkérdezted, hogy hol az összefüggés. én erre a felvetés logikáját továbbvittem, hogy láttassam semmi ésszerű nincs benne: aki jól - a témában relevánsan, érvekkel - kommentel még nem biztos, hogy jó forgatókönyvet ír, aki meg mondjuk lekezelő, nem biztos, hogy jó producer. utóbbi hivatott a teljes összefüggéshiányt látványosan demonstrálni. ha úgy érzed nem relevánsan és érvek nélkül kommentelsz, akkor tényleg gúnyolódom, ha nem, akkor fejezd be! ha nem így gondolnám, hogy ez az alap megvan, akkor mi a hererákért beszélgetnék veled? és ezt így el kellett magyaráznom.

David Sumner 2013.07.31. 14:47:15

@chuck-d: 1. Karikírozó, mert Superman esetében nem ez fog előjönni, hacsak éppen a rendező nem a diliházból szökött meg vagy éppen totálisan be van szívva.

2. Itt továbbra is arról van szó, hogy ha pl. Supermant sugárzás érné, nem hiszem, hogy a hererák lesz nála az elsőrangú problémaforrás. Ha pl. sugárzás éri, és emberszerű tünetek jelentkeznek rajta, az már nem szolgálja ki az általános elvárásokat - ahogy a Hulk sem szolgálta ki.

4. Csak az nem esik le neked, hogy ehhez az én személyemet használtad fel, és amikor rád szóltam, még te magyarázkodtál tovább. Gratulálok.

mr.roper 2013.07.31. 15:00:38

@chuck-d: és Robert Altman sincs már közöttünk, de Todd Solondz elvállalhatná. Ráférne már egy blockbuster Warner-DC siker. :D

chuck-d 2013.07.31. 15:10:42

@David Sumner:
1. ezzel nem hozol érvet, csak a felvetést minősíted érzelmi alapon. ennyi erővel a te koncepciód is egy diliházból szökött, beszívott lázálma, mert nekem nem tetszik.

2. tehát egy kryptonira egy kryptoni radioaktív anyag, aminek közelsége is már drasztikus hatással van rá kizárt, hogy rákot okozzon nála, még akkor is, ha az anyabolygón épp olyanok, mint mi, és még akkor is, ha még mindig fikcióról beszélünk.

4. tehát egy neked szóló kommentben meg sem említhetlek, még pozitívan sem? kicsit magas lovon vagy? "Szórakozzál már mással!"

chuck-d 2013.07.31. 15:12:12

@mr.roper: pedig kasszát robbantottak volna. esetleg Terrence Malick megmenti a napot és Szupit is.

mr.roper 2013.07.31. 15:26:44

@chuck-d: Terrence Malick? A fiatal Kent gyerek meg bájcseveghetne az elején a teremtésről fákon csiripelő madarakkal, én meg rohannék a multiplexbe, hogy végre láthassak egy igazi képregényfilmet mert a Farkas kisebb csalódást okozott. Mert azt nem Wim Wenders rendezte, hogy a fene vinné el! :D

chuck-d 2013.07.31. 16:27:13

@mr.roper: Wenders övön aluli volt, mint a legutóbbi filmje. Wes Anderson is versenyben van, Bill Murray az Acélember, aki a betegsége okán rájön, hogy tulajdonképpen szarik a világra. meggyógyul és elmegy kisbolygókkal golfozni.

mr.roper 2013.07.31. 16:41:47

@chuck-d: akkor még tartogathat meglepetéseket ez az eddig sivárnak mutatkozó filmév. :D

memora 2013.07.31. 21:51:21

@mr.roper: A Porontyok nálam nagy kedvenc!
:-)

Tiger Woods 2013.08.01. 07:37:50

@mr.roper: nekem csak egy cronenberg-film van, ami jobban tetszik a légynél, de az későbbi: a naked lunch.

szkristof92 2013.08.01. 09:30:57

A Cronenberg-i testhorror abszolút csúcsa, a műfaj igazi gyöngyszeme.

Maya-- 2013.08.14. 18:51:33

elolvastam, de még nem láttam egyik legyet sem. pótolnom kell. komolyan na..ti hány évesek vagytok? :) vagyis csak elgondolkodtam, hogy én fogok ennyit tudni mikor elérem a ti korotok? mert az kurvára jó lenne :)

Maya-- 2013.08.14. 20:12:23

de jót röhögtem. mivel nem olvastam mostanság a blogot gyorsan pótoltam a lemaradást, s látom, hogy három Légy van a filmkritikáknál a jobb oldalon. keresem őket, de ÚGY keresem őket..s csak ez az egy van. :)..hé, ne zavarjatok össze! :)
süti beállítások módosítása