Pascal Laugier szép számú tisztelőt és nem kevés hívet szerzett magának második egészestés mozijával, a mind témaválasztásában, mind kivitelezésében szarakodásmentes, brutális Mártírokkal (Martyrs, 2008). Az évtized egyik legerősebb és legemlékezetesebb (illetve legnagyobb lelkesedéssel félreértett) filmjét okkal nevezték ki a New French Extremity-mozgalom zászlóshajójának: az egyébként is virulens francia horror-újhullámban hivatkozási ponttá, referenciamunkává vált alkotás olyan torokszorító élményt jelentett, amelyhez a Cannibal Holocaust óta nem volt szerencsém. Az író-rendező a műfaj leglényegét ragadta tökön: célja nem a test dekonstrukciója, értelmezésében a legmélyebb szenvedést nem a kis- és nagykések, bárdok és láncfűrészek, egyéb válogatott gyilkok által kiváltott fájdalom gerjeszti, hanem a megválaszolhatatlan morális dilemmák feloldására tett lehetetlen kísérlet kínja, a reményvesztetten gyötrődő lélek néma izzása.

Ekkora tét mellett már piszkosul nehéz jól játszani, a legnagyobb virtuózok keze is meg-megremeg. Az amerikai-kanadai finanszírozásban készült The Tall Man úgy vált az év egyik legjobban várt bemutatójává, hogy a kezdetektől fogva ellentmondásos információk szivárogtak ki róla, valamint a nemzetközi trailer sem feltétlenül segítette a film pozicionálását. A cselekmény ez esetben nem lehet csevej tárgya (bárminemű előzetes ismeret romba döntheti az élményt), a legfontosabb prekoncepciókat azonban szükséges volna még elöljáróban tisztázni.

A The Tall Man eredeti szerzői film, nem pedig az 1979-es Phantasm újraforgatása; aki a taglinet vagy a hárommondatos sajtószöveget hiteles tájékozódási pontként kezeli, csúnyán el fog tévedni; Pascal Laugier ez alkalommal nem a Mártírokhoz hasonló, ultra-szadista horrort forgatott, hanem egy vele szervesen összefüggő, azt tökéletesen kiegészítő, koromfekete lélektani drámát.

A magas elvárások mellett kellemetlen aggályok is felmerültek. Jessica Biel főszerepre való felkérése kábé ezeregyféleképpen sülhetett volna el szarul; elsőre teljesen érthetetlennek tűnt, miért egy drámai szerepek terén tapasztalatlan, a tehetségnek különösebb jelét soha fel nem mutató (egyetlen számottevőnek mondható teljesítménye a 2006-os The Illusionist volt), star power szempontjából sem meggyőző színésznőt szerződtetett ehhez a fajsúlyos mozihoz. Felesleges volt az aggodalom: Biel, ha nem is brillírozik, de tisztességgel teljesíti a feladatot, a színészgárda pedig kellő hatékonysággal támogatja őt.

Azonban a szereposztásnál is fontosabb, hogy Pascal Laugier forgatókönyvíróként és dramaturgként újfent piszkosul nagy spílernek bizonyult. A stúdiófilmekben alkalmazott, idegesítően mesterkélt hajtűkanyarok helyett organikus átmenetet tudott teremteni az egyes felvonások között, így a karakterek integritása szemernyit sem sérül, a cselekmény szerkezete nem dől össze. Kifinomultan, de határozottan mozgatja a dramaturgiai nézőpontot; úgy manipulálja a néző perspektíváját, hogy fejezetről-fejezetre haladva teljesen más oldalról mutatja meg a kontextust és a karaktereket, így egyetlen plot point sem tűnik önkényes erőszaktételnek. Az intelligens szerkesztésnek köszönhetően rengeteget el tud mondani és meg tud mutatni úgy, hogy a játékidőt józan keretek között tartja, a főszereplők végzetét bemutató zárójelenetek pedig a maguk csendes zaklatottságában is félelmetesen nagyot ütnek - így kerekedik ki ez az iszonyúan kényelmetlen morális kérdéseket felvető, egyszerre csodaszép és rettentően felkavaró film.

Ugyanakkor néhány megfontolandó tanulság is levonható Pascal Laugier friss mozijából. Eszerint az európai rendezők hollywoodi kurválkodása talán mégsem szükségszerű iparági jelenség, markáns szerzői filmet transzatlanti produkciós keretek között is lehetséges készíteni. Másrészt a francia fenegyerek nem feltétlenül horrorfilmes, tehetsége nem korlátozódik egyetlen zsánerre; sokkalta inkább egy ördögien virtuóz alkotó, aki eltökélten hirdeti, hogy az ember nem csupán húsból s vérből való, ösztönök által uralt organizmus, hanem spirituális lény, aki hite és erkölcsi meggyőződése által képes teljesíteni a keresztút stációit, s ezáltal megváltásra találni.