Ha azt mondod, badass filmzene, azt mondom, A 13-as rendőrőrs ostroma Carpentertől. Pedig kicsit sem vagyok oda a minimalista score-ok (egykori) királyáért – mivel ezt az oldalt jóravaló és lelkes geekek olvassák, nem ragadtatom magam olyasféle kijelentésekre, hogy pl. a Halloween unalmas, a Menekülés New York-ból meg érdektelen (hoppá), maradjunk annyiban, hogy az ő esetében a kevesebb néha tényleg… kevesebb. De pont nem itt. Carpenter egész zenei munkássága az egyszerűség és a hatásosság köré épül, elektronikus művei finoman szólva nem komplikáltak, témái mindössze néhány hangjegyen és egy szimpla ütemen alapulnak. Ezt sokszor kényszer szülte: élőhalottak és cowboyok nélküli zombiwesternjét,  A 13-as rendőrőrs ostromát rongyos 100 000 dollárból forgatták, a zenére három napja, és néhány lyukas centje volt a rendezőnek.

Csoda, hogy ilyen körülmények közt a híres főtémát nem egészen saját kútfőből püfölte bele a szintetizátorba? Hogy a Led Zeppelin Immigrant Songjának khm, nyomdokain haladó zene az „inspired by” avagy a „stolen from” kategóriába esik, mindenki döntse el maga. De az biztos, hogy abban a jelenetben, ahol a gyilkosok autójukkal cirkálnak az utcákon, és egyikük egy ablakon kidugott fegyver csövét irányítja a gyanútlan járókelőkre, miközben szól a zene, nem ezen fogsz agyalni. Az említett egyszerűség itt maximális hatást ér el: a score gonosz, tökös, dögös, dinamikus, és úgy szakad szét a feszültségtől, hogy kicsit sem erőlködik. Zseniális, vérfagyasztó – van benne valami elemi, valami ősi erő… ami nem jóindulatú. Carpenter sosem írt jobbat.