Aki az 50-es évek sci-fi klasszikusait kedveli, olyan nagyon rossz ember már nem lehet, vagy ha mégis, az ízlésével biztos nincs semmi baj. Izing Róbert szereti a korszak B-mozijait, ez már a könyve címét és borítóját látva kiderül. Stimmelnek az óriási hiberbolikus betűk, a tervező még a legendás Tiltott bolygó plakátjából is kikopipésztelt egy részletet, ami más esetben nem lenne éppen elegáns megoldás, itt azonban pont illik koncepcióba ez pofátlan húzás. Gátlástalan, hatásvadász sci-fi ponyva, idézőjelek között – ezt üzeni a cím és a borító. Izing ötlete, hogy egy mifelénk nem létező – és elsősorban filmes formában ismert – műfajt magyarít, egészen jó. Már csak meg kellett volna írnia rendesen.

A történet úgy indul, mint „a legrosszabb hollywoodi filmekben” (a szerző szíves közlése - 14. oldal). Feltűnik néhány repülő csészealj New York felett, és porig rombolja a város nevezetességeit, mintegy pedagógiai jelleggel. A teljesen tanácstalan amerikai vezetés üzenetet kap Magyarországról. Mint kiderül, ez a kis, jelentéktelen kelet-európai ország maga is rendelkezik néhány UFÓ-val és hajlandó az Egyesült Államok segítségére sietni, természetesen csak bizonyos feltételek teljesülése esetén. A magyarok azt is tudni vélik, mikor és hol támadnak újból az idegenek, és vállalják, hogy megvédik Amerika népét.

Izing, ahogy azt egy vérbeli sci-fiben illik, természetesen magyarázatot ad a magyar csodára. A prológus szerint 1947. július 2-án nem csak Roswellben zuhant le egy azonosítatlan repülő tárgy, hanem a magyar Alföldön is, utóbbi azonban teljesen épen maradt, így a technológiát szabadon tanulmányozhatták a helyi tudósok egy Amerikából hazahívott professzor vezetésével. Az azóta eltelt 60 évben a Garázs névre keresztelt földalatti komplexumban létrehozták a Pumi típusú csészealjakból álló magyar űrflottát, a legnagyobb titokban.

Izing ötlete van annyira kidolgozott, hogy akár komolyan is vehette volna, miközben komolytalan rejtői burleszket is írhatott volna belőle. Ehelyett mintha nem tudta volna eldönteni, hogy mit akar. „Izgalom! Feszültség! Csészealjak!” – áll a hátsó borítón, de az olvasónak csak az utóbbiból jut. Ponyvaként akkor lenne értékelhető a produkció, ha Izing képes lenne egy fordulatos, pergő történetet elmesélni, nem csak a jól ismert kliséket felsorolni. A klisék persze gondosan idézőjelbe vannak téve, ahogy manapság illik, de ettől még klisék maradnak, az olvasó meg közben elalszik.

Szatíraként ugyanakkor meglehetősen ártalmatlan a könyv. Mégpedig azért, mert a szerző csak az arrogáns és nagyképű amerikaiakon élcelődik, nagyjából úgy, ahogy azt a Team America tette. Trey Parkerék azonban saját maguknak tartottak görbe tükröt, míg Izingnél a magyarok kivétel nélkül intelligens, tettre kész, bátor és nemeslelkű emberek, vagy ha van is valami apróbb jellemhibájuk, a könyv végére levetkőzik. Ebben az utópiában Magyarország és a magyar nép, a magyar politikusok (!) játsszák el a világmentő Amerika szerepét, és mindez amennyire szépen hangzik, pont annyira szellemtelenül és érdektelenül van tálalva.

A könyv legnagyobb problémája mégsem ez, hanem hogy Izing belekeveri az akció-scifivel vegyített szatíra műfajába a melodrámát. A mellékalakokkal nincsenek problémák, ők igazi karikatúrák, helyenként még szórakoztatóak is, az öt fiatal magyar sztárpilóta – hőseink – ellenben pont olyanok, mint akik a Barátok köztből léptek volna elő. Az UFÓknál is nagyobb rejtély, hogy miből gondolta azt Izing, hogy az inváziós sci-fire vagy éppen ennek paródiájára izguló olvasót érdekli a hősök szerelmi élete, pláne ilyen terjedelemben.
A könyv borítója és szinopszisa azt sugallja, hogy az olvasó nagyjából azt kapja, amit ígérnek neki, se többet, se kevesebbet. Elvileg így működik egy jó ponyva. A Támadás az űrből! valóban ponyva, de sajnos nem az igazi.