Az animáció - animációs vagy színészekkel forgatott filmben, videójátékokban és más szoftverekben egyaránt - hihetetlen mértékben fejlődött az elmúlt 10 évben, mára már elértük azt a szintet, hogy még a gyakorlott szemet is megzavarhatja egy profin elkészített CGI jelenet. Ennek azonban igen komoly erőforrásigénye van, a kézzel készített animációhoz pedig kevesen mernek ragaszkodni. A zászlóvivők az USA, Franciaország és Japán, hozzájuk nehéz felérni, búsulunk gyakran itt Európa keletebbik felén - a szerb Technotise azonban nem csak hogy teljesen vállalhatóan néz ki, de még azzal a szexepillel is rendelkezik, ami miatt nem csak egy sablonos cyberpunk a 90-es évek eleje óta elkészült több tucatból.

Az elődöket azért nem tudná (és szerencsére nem is akarja) letagadni a film: bátran használja a sablonokat (kell is neki, sokkal inkább műfaji film, mint filozófikus szerzői avagy művészfilm, habár az is van benne), a Ghost In The Shell-t és az Akirát egész konkrétan is megidézi.

Edit egy egyetemista lány, aki egy nehéz vizsga sokadik elbukása után úgy dönt, drogdíler/utcai sebész ismerősénél beültet a bőre alá egy illegális katonai implantot, amely idegeihez csatlakozva ellátja őt minden korábban elraktározott információval. A lánynak azonban nem csak a tanulási sebessége, hanem az étvágya és furcsa módon szervezetének vasigénye is varázslatosan megnövekedik, később pedig már víziókat is lát. Hamarosan rájön, hogy a beültetett gép terjeszkedni kezdett a szervezetében... A saját testében lakozó ismeretlen horror mellett ráadásul a lopott katonai fejlesztést kereső hatóság is fenyegeti Editet.

A cyberpunk (vagy a rendező által tákolt kifejezéssel élve: cyberfolk) műfaj megszokott történetelemei természetesen mind előkerülnek, a pörgető drogoktól a VR/AR (Virtual ill. Augmented Reality) alkalmazásokon át az implantokig meg az arctalan multikig, de szerencsére könnyeden, a néző előismereteire építve jelennek meg, véletlenül sem túlmagyarázva. A dialógusok pedig teli vannak remekül eltalált, unott-kopott-agresszív utcai szlenggel, szurkákkal és belső viccekkel. Ez teszi igazán plasztikussá a főszereplőt és haverjait, akik napjaikat drogozással, extrém (veszélyes) sportokkal, dugással és más szórakoztató tevékenységgel töltik. A lassanként kifejlődő központi szálat ezek az epizódok kísérik végig, és végül épp ők adják meg a film egyéni ízét.

A látványvilág, mely számomra központi fontosságú egy animációs filmnél, igényesen megrajzolt, még a mozgásfázisokkal való észrevehető spórolás sem bontja meg az összhatást - engem egyedül a főhősnő néha kissé furára-butára rajzolt arca zavart olykor (talán éppen azért, mert más jelenetekben, főleg mikor meztelen, annyira dögösen fest), és a zenék is menők - valóban meglepően összeszedett és élvezetes film ez.

Fun fact a végére, ajándékba: a tengernyi lelkesedéssel és imádattal elkészített, de ismeretlenségre kárhoztatott szerb animációs filmet állítólag egy kamu trailer miatt a történetekre, alapanyagra mindig (ám kiváltképp a legnagyobb kreativitást igénylő történetek, azaz sci-fi-k és fantasy-k esetében) éhes Hollywoodban kérhetetlenül meg fogják filmesíteni. Az eredmény pedig - tekintve, hogy a Technotise legfőbb erényeit odaát a kreatív-keselyűk csapata még bármiféle érdemi munka megkezdése előtt ki fogja vágni a szemétbe - borítékolhatóan érdektelen lesz.

Bár ki tudja? Bekmambetovot is elcsalták végül - hátha meghagyják benne a kelet-európai ízt és azt a kilátástalanságot és kallódás-érzetet, amit errefelé mi annyira megértünk (és talán a világháború miatt a japánok is, az Akirában gyönyörűen jelen van ez az ízig-vérig cyberpunk jellemző)... akkor még volna is értelme tán a megfilmesítésnek.