A Fringe egy üde színfoltját képezi a jelenlegi science-fiction tévésorozatok felhozatalának. A Stargate franchise közepes színvonalú harmadik nekifutása, nem hozta meg a kellő áttörést, míg az utóbbi hetek egyik legrosszabb híre a Battlestar Galactica kitűnő spinoffjának, a Caprica-nak a kaszája volt. Hozzá kell tenni, hogy majdnem egy időben ezzel a bejelentéssel adtak hírt arról is, hogy szabad utat engedtek egy újabb spinoffnak, a BSG: Blood and Chrome-nak. A Syfy többi sorozatáról inkább nem ejtenék szót, maradjunk annyiban, hogy a műfaj szerelmeseinek jobban esik mostanában egy az átlagoson valamennyire túlmutató sci-fi, mint egy falat kenyér. A Fringe már az első évad során is képes volt valami olyasmit elérni, amit társai meg sem tudtak közelíteni, és mostanra kijelenthetjük, végleg levetkőzte a kezdeti lámpalázat, kinőtte a kezdetben még meglévő gyermekbetegségeit, és hétről hétre egyre csak halmozza az izgalmakat. A harmadik évad már struktúrájában is végtelenül spoileres, így csak az kattintson a tovább mögé, aki tisztában az előzményekkel illetve a legfrissebb résszel.

A készítők merész húzása teljesen felborította az eddigi lassú víz partot mos koncepciót. Ahelyett, hogy egy részen belül ugrálnánk a párhuzamos világok között, kaptunk egy olyan formátumot amire az eleddig fanyalgók gárdájának sem lehet egyetlen rossz szava sem. Minden rész csak az egyik „oldallal” igyekszik foglalkozni, és a folyamatos váltásoknak köszönhetően egy eddig sohasem tapasztalt dinamikusságot vehetünk észre, mely kitűnően példázza a sorozat fejlődését. A részeket még mindig egy ügy köré építik fel, de az éppen aktuális univerzumtól eltekintve, utalásokban burjánzó, eddig kiválóan megírt történetnek lehettünk szemtanúi. Ha egy laikus szemszögéből figyelnénk a történteket, egy-egy részre koncentrálva, akkor nem meglepő ha azt mondom, hogy egyrészről egy teljes mértékben élvezhető, másrészről egy követhetetlen szegmenst kapunk végeredménynek. Remekül megtalálták itt az egyensúlyt az alkotók, ami a folyamatos érdeklődést hivatott fenntartani, mégpedig úgy, hogy ne fussanak ki az ötletekből idő előtt.

A színészek közül mindenképpen ki kell emelnem Anna Torv-ot. Remek példája az ő színészi játéka a pozitív és negatív premisszáknak. Olivia Dunham karakterét megformálva az első évad során kapott ő hideget, meleget. Inkább hideget. Így megrökönyödve fogadta el mindenki a tényt, hogy (kívülről) játszi könnyedséggel hozza a két karaktert, az embert próbáló akadályt leküzdve, bitang erőssé nőtte ki magát, mint központi karakter. A fanfárok természetesen ennek az elsőre negatív megítélésnek köszönhetően érkezhetnek, de a végeredményt tekintve semmit se vonnak le a színészi játék értékéből. John Noble őrült zsenije még annyi dicséretet megérdemel, főleg az eddigi részekben koncentráltan jelen lévő drámai oldalát figyelembe véve. A harmadik évad ezzel ellentétben, az amúgy is brillírozó Joshua Jacksont emeli ki. Peter Bishop karakterét a középpontba helyezve, az olyan aprónak tűnő, nüansznyi dolgoktól, mint az apa-fiú kapcsolat boncolgatása, vagy az egyéni döntésszabadság, eljutunk világunkat megkérdőjelező gondolatokig.

 A másik „oldalról” fokozatosan tágítják tudásunkat, minden egyes apró információnak létjogosultága van a köré épített univerzumban. Az ember olyan dolgokra csodálkozik rá, ami eddig magától értetődőnek tűnt, mégis a tudat, hogy most már birtokosa az adott morzsának, alapjaiban változtatja meg, a benne kialakult képet. Gondolok itt a borostyán karanténok szerepére, ami jobban kibontva betekintést engedett számunkra abba, hogy családok ezrei veszítették el szeretteiket, akik még lehet, hogy most is élnek és közöttük lehetnének. A kormánynak azonban nem áll érdekében ezt a titkot felfedni, ugyanis a következmények rombolóan hatnának a társadalom egészére. Ördögi kör. Találkoztunk már hasonló döntésbeli nehézségekkel, főleg a világot ténylegesen irányító hatalmi szervek köreiben, de itt nem az újszerűségen van a hangsúly, hanem az emlékezetes megvalósításon. És ez csak egy példa volt a sokból.

A Fringe harmadik évada formabontó, merész és körömrágóan izgalmas. A készítők látszólag a saját határaikat feszegetik, de én bízom benne, hogy újra és újra képesek majd meglepni minket az évad során. Az egyetlen, ami aggódásra adhat okot, az az egyre inkább csökkenő nézettség. A FOX sosem arról volt híres, hogy kesztyűs kézzel bánt volna sorozataival, de ez általánosságban elmondható a network tévék programmingjáról. Bizakodásra adhat okot viszont az, hogy a sorozatot ilyen módon nem lehet a végtelenségig folytatni és a készítők igencsak meghatározott elképzelésekkel rendelkeznek a Fringe jövőjét illetően. A harmadik évad után még kettő, maximum három évaddal lehet számolni, azt követően pedig egy jelentős űrrel, ami a science-fiction sorozatok eme gyöngyszeme fog maga után hagyni. Ha előbb nem találja elkaszálni a FOX. God help us all.