Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Martyrs

2010.07.22. 08:39 sep

Ma lett volna a film magyarországi mozibemutatója, ám a Martyrs-t a Nemzeti Filmiroda Korhatárbizottsága az "X"-kategóriába sorolta. A bemutató elmarad. -- W. F.

Várható volt, hogy a franciák idővel beszállnak a buliba. A horrorfilm extremizálódása és a torture porno (becenevén: gorno) megjelenése szinte az összes a műfajban jelentős nemzet filmgyártásában számottevő trend: hogy a japánok talán vadabbak nyugati kollégáiknál, az ma már nem lep meg senkit, de a brit horror új hulláma (különös tekintettel az Eden Lake vonatkozó jeleneteire), Greg Mclean áldásos tevékenysége Ausztráliában, és persze a splat pack tengerentúli különítményének gyöngyszemei mind azt bizonyítják, hogy a splatterfilmnek van jövője a Hullajó után is. Igaz, a rajzfilmszerűség helyére betolakodott a naturalizmus, de ki bánja? Ám a globális trend mellett a kortárs francia horrornak már fesztiváljáró kollégáik is megágyaztak, még az ezredforduló idején: az új francia extrémek (Noé, Breillat, Chereau) munkái között ott találjuk A betolakadó és a Martyrs közvetlen előképeit, arról nem is beszélve, hogy a horror már e prominens társaságban is felütötte vérmocskos fejét – gondolok itt Claire Denis Kínzó mindennapokjára és Alexandre Aja Magasfeszültségére.


Pascal Laugier filmje jelenleg az egyetlen mozi, ami jó eséllyel letaszíthatja A betolakodót anyjukból kivágott magzatokkal körberakott trónjáról: a Bustillo-Maury páros a Geeken is méltatott brutálkodásához képest a Martyrs meglehetősen barokkos kompozíció, annak ellenére, hogy párdarabjához hasonlóan kevés szereplőt mozgat lényegében egy helyszínen. Ami a fő különbséget jelenti, hogy Laugier-nek esze ágában sincs végigvinni a feminim bosszúfilm-alaphelyzetet: míg A betolakodó mindvégig ugyanaz a macska-egér játék marad, amibe újabb és újabb szerencsétlenek keverednek bele, addig a Martyrs kb. húszpercenként irányt vált. Ezáltal a sokkolás már nem csak az erőszakjelenetek, hanem a nézői elvárások pofánrúgásának eredménye is: az ív e röpke másfél órában a Hívatlanok és a Funny Games villámgyors megidézéstől hajlik a Jeanne d'Arc és a Za ginipiggu-széria bájos szintéziséig, ami már magában kimeríti az eklektika fogalmát. Persze kérdés lehet, hogy a forgatókönyv a kikristályosodott előzetes koncepció hiánya miatt vonaglik jobbra-balra, vagy ez maga a koncepció: mikor már egyértelműnek tűnik az útvonal, rántsunk egyet a kormányon. (Megjegyzés: a harmadik etalonfilm lehetne a 2007-es Frontière(s), de nem lesz, mivel Xavier Gens-nek már a Hitman előtt sem sikerült nézhető mozit összehoznia – attól függetlenül, hogy ócska TCM-utánérzésének felütése lényegében megegyezik A betolakodóéval.)

Míg a Wolf Creek esetében a csonkolásokba belefáradt néző olykor-olykor megpihentethette szemeit az ausztrál sivatag naplementéin, Eli Roth vagy Rob Zombie öniróniával teszik zárójelbe filmjeiknek brutalitását, a Fűrész-széria pedig az indusztriál-klipesztétika szűrőjével segíti a kreatív killektől való távolságtartást, addig a franciák nem hagynak szusszanásnyi pihenőt vagy reklámszünetnyi egérutat sem. Míg A betolakodó fokozatosan gyűrűzött a finálét jelentő – némileg önparódiába hajló – gorefest felé, addig a Martyrs már első perceitől kíméletlen mind nézőivel, mind szereplőivel szemben. Bár minden ízében esztétikus (tekintsük ezt a trend francia mutációján jól észrevehető művészfilmes hatásnak, végülis csak az amcsi prolik nőttek fel Godard helyett Herschell Gordon Lewis-on), Laugier filmje a lehető legpofátlanabb exploitation, mely tüntetőleg még akkor is tolja a néző arcába őrületét, amikor az már szeretné leszakítani tekintetét a mozivászonról. De persze nem tudja. Mármint a néző, leszakítani.

Laugier filmjével elkészült a gorno enciklopédiája és manifesztuma. A mártíromság által a rendező rátalált a lehető legfrappánsabb metaforára, mely immár visszamenőleg is ott lebeg a filmcsoport tagjai felett: a kínzások – a Moteltől a Sziklák szeméig – misztikus aktusok, melyeknek elsődleges célja, hogy a transzcendenciára éhes néző a szakadó hús tengerén keresztül közelebb kerüljön a megvilágosodáshoz. A Martyrs megfeszített hősnője a kortárs exploitation vértanúja, aki elődeihez hasonlóan test és lélek titkait ígéri a hiénaként gyülekező kíváncsiskodóknak, de végülis nem ad mást, csak üveges szemeket és puszta attrakciót. De nekünk, halandóknak, ennyi épp elég.

62 komment

Címkék: horror filmkritika 5csillagos eurocult

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr311159040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

namhanman 2009.06.02. 14:56:30

Ez egy meglepően jó írás, bár Breillat és Chéreau semmiképpen sem új (a hetvenes évek közepén kezdtek), és korántsem olyan extrémek, mint Noé vagy Laugier.

Illetőleg: feminiN.

namhanman 2009.06.02. 14:58:39

Baszki ezt nem is a Wostry, hanem a sepi írta, most látom. Géczi félrevezetett.

namhanman 2009.06.02. 14:59:51

Így viszont már nem is meglepő, hogy jó írás:)

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2009.06.02. 16:25:53

@namhanman: Hiába na, a rosszindulatod, az azért újra és újra előjön... Mindenesetre megkönnyebbülés, hogy időről időre emlékezetembe idézed az okát, miért nem állok szóba veled...

sep · http://prizmafolyoirat.com/ 2009.06.02. 17:09:11

@namhanman: az új francia extrémek szókapcsolatot nem a kisujjamból szoptam, ennek az ezredfordulós békaevő brutálkodásnak ez a neve. Mondjuk nekem Breillat és a Pokol anatómiája (Rocco Siffredivel) így is elég extrém volt, bár lehet, hogy nekem van kis mimóza lelkem:).

Ghostwood 2009.06.02. 17:52:09

ez a namhanman ez ki ez a nagyképű majom?

Kutyahegesztő 2009.06.02. 18:15:36

a, A film művészkedésbe takarózó horror vagy horrorba takarózó művészkedés.most így hirtelen magam sem tudom.Mindenesetre árad belőle a hamisság, amit vannak akik beszopnak. b, maga a cikk jó, namhami tudálékosságával elmehet a hullák farkáról leszopni az izzadtságot ahogy a jó reggelt vietnámban mondták.

namhanman 2009.06.02. 19:19:25

A Breillat meg a Chereau egy korosztály, a Noé húsz évvel fiatalabb náluk, én nem venném őket egy kalapba se kor, se extremitás alapján.

Chereau-nak hány ilyen extrém cucca van? Nem ismerem a koreai munkásságát, azért kérdezem. Breillat világéletében bátran nyúlt - kivált a női - szexualitáshoz, de arányaiban hasonlítható lenne Noéhoz, akinek valamennyi filmje nettó hatásvadászatra épül? (A Pokol anatómiája stimmel, tust ér:)

namhanman 2009.06.02. 19:21:16

Akarom mondani korai:) Visszahúz a szívem.

sep · http://prizmafolyoirat.com/ 2009.06.02. 19:23:19

Chereau-t az Intimitás miatt sorolták 2000 tájékán az extrémekhez. teljesen függetlenül attól, hogy milyen régóta alkot. Ugyanez igaz Breillat-ra is.

namhanman 2009.06.02. 19:27:31

Ezekkel a pontosításokkal meg vagyok győzve. (Breillat és Chereau teljes életművére nézve nem lenne igaz ez a megállapítás.)

sep · http://prizmafolyoirat.com/ 2009.06.02. 19:34:15

Huh, mosmá' nyugodtan alszok:). Abban igazad van, hogy talán nem teljesen jó a cikkbeli megfogalmazás. Viszont csak akkor érthető félre, ha félre akarod érteni:).

calvez 2009.06.02. 19:41:52

jó ez az írás Sepike.
Őszintén mondom, és az előző sem volt rossz.

namhanman 2009.06.02. 19:42:28

Pontosan kell fogalmazni, mert jönnek az ilyen rosszindulatú, tudálékoskodó, nagyképű majmok, és akkor itten magyarázkodhatsz:)

Hatodik 2009.06.02. 19:45:48

Kíméletlen egy film ... én napokig nem tértem magamhoz utána.

ráadásul azok a váltások a történetben.

Sok beteg/kegyetlen/véres/stb. filmen filmen túlvagyok, de ez tuti dobogós.

spoiler on

amikor rátalál arra az agyonkínzott csajra a pincében, majd megszabadítja a "koronájától", pff, soha nem fogom tudni kitörölni a fejemből.

spoiler off

sep · http://prizmafolyoirat.com/ 2009.06.02. 19:45:57

Most, hogy tudom, hogy olvasod a blogot, óvatosabb leszek.:)

virtualdog 2009.06.02. 21:45:36

Kíváncsivá tett a cikk, de azért félek egy kicsit: az Inside tetszett, de nem hibátlan (repetitív), a Frontieres meg teljesen öncélú, nem is igazán tudtam értelmezni a film célját: klasszikusok által teremtett toposzokból összefércelt agyatlan hent logikátlan történettel. Ez valami posztmodern film-szobor?... Unalmas, tényleg.

E kettőnél az Eden Lake sokkal jobb, a Trouble Every Day-jel meg egyenesen nem is lehet egy lapon említeni az összes többit.

Father Merrin 2009.06.02. 22:01:27

A cikk jó, a film viszont az egyik leghatásvadászabb alkotás, ami valaha is készült.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2009.06.03. 06:25:35

@Father Merrin: De jó vagy rossz értelemben? Én a mai napig nem néztem meg - gyűlölöm ezeket a torture porn filmeket - de ha intenzív hatást vált ki, negatívat vagy pozitívat, mindegy, akkor működő film.

2009.06.03. 07:53:48

Én is őszinte leszek: ezekben az új francia extrémekben sok művészi kreativitást nem találok. Nem vagyok oda értük egy leheletnyit sem.
És a Trouble Every Day-jel én sem emlegetném egy lapon őket.

Azért nem baj, hogy van miből válogatni.

Father Merrin 2009.06.03. 11:14:37

@Wostry Ferenc: nekem egyáltalán nem tetszett. Szeretem az onscreen vérengzést, bírom is gyomorral, ha annak helye van az egészben, vagy kellő humorral kezelik. De itt nem találtam semmi olyan hátteret, amiért megérte volna, hogy fél órán keresztül azt nézzem, hogyan aláznak meg, szednek darabokra egy nőt.
Tény, hogy megszületett a torture porn non plusz ultrája, csak éppen az a töltet hiányzik belőle, amiért értékelni is tudnám. Laugier célja a sokkolás volt, és ezt a középső harmad szenvedése mutatja a legjobban, egész egyszerűen át kellett vezetni a bosszút egy passiótörténetbe, de ezzel a rendező fel is fedte a lapjait.
Kicsit félek, hogy ő kapta a Hellraiser-remake-et, de ha megtartja ezt az extremitást és Barker nem engedi el a kezét (értsd: nem herélik ki az eredeti történetet), akkor még jó is kisülhet belőle.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2009.06.03. 14:09:13

a cikk tényleg jó, habár a film egyáltalán nem! :-)
öncélú, unalmas művészkedés, amely szégyenli a saját származását!

acsehely 2009.06.06. 18:31:51

hi! én ovodás korom óta nézek horrorfilmeket, az elején a szörnyes filmeket szerettem,de már 1 jó ideje elkezdett érdekelni az emberi lélek sötét oldala,ami ha lehet még borzalmasabb,mert sokkal emberközelibb és valószerűbb,mint bármi más.sziklák szeme,motel,saw sorozat mind a kegyetlenkedésről,kínzásról szól,ebben a felgyorsult világban egyre több a mentálisan beteg,gyenge ember a stressz is közrejátszik meg a családi háttér is,ahhoz hogy valaki arra merjen vetemedni,hogy bántsa,kínozza,terrorizálja a másikat.ez nem magyarázat az ilyen tettekre,de talán segít megérteni a mozgatórugót.megnéztem a magasfeszültséget,frontieres-t,inside-t és utólag a martyrs-t.ez utóbbi teljesen lesokkolt szinte beleéltem magam a végén sajnáltam a csajt hogy,így járt.várom a további ilyen jellegű filmeket............................

Varga Denes 2009.06.06. 19:33:44

@acsehely: remélem ovódás korodban azért walt disney-t, süsüt meg kisvakondot is néztél...

acsehely 2009.06.07. 16:05:48

@wurlitzer: azért a kisvakond mellett szerettem még a tom&jerry-t is.......

clive. 2009.06.09. 14:01:36

Ez meg az én szubjektív véleményem lesz:

Martyrs

Ez a film egy hányadék (ritkán használok ilyen jelzőket egy filmre, de ezt máshogy nem tudom jellemezni). Szó szerint. Nem ajánlom senkinek. Ez a felesleges és végletekig öncélú horrorfilmek legalja. Ez nem film. A történet egy nagy nulla, olyan primitív, amit egy gyerek is megírna, az egész csak arra szolgál, hogy minél brutálisabb kínzásokat és effekteket mutogathassanak. A végére szánt csattanó, hogy mi okból történnek az események szintén kibaszott nevetséges. Jól mutatja, hogy aki írta a filmet annak se ízlése nem volt, se tehetsége. A vég nélküli hatásvadászat eléri, hogy az ember hozzászokjon a gusztustalan látványhoz és a végére szabályosan unja a filmet. Az egész nem szól másról csak kínzásról és kínzás utáni állapotról. Mintha a Guiana Pig első részét nézném nagyobb költségvetéssel és francia kiadásban. De az a film (nevezhetjük annak csak azért mert mozgókép?) legalább elsősége miatt kuriózum volt, még ha szintén semmit se ér a szememben. A Martyrs már a Motel stb. vonalon haladva az öncélúságát már az élvezhetetlenség szintjére fokozta. Nincsen semminek súlya, nincs kiért izgulni csak nézheted a különféle ocsmányságokat. A rendezés steril, hideg, stílustalan, mentes minden egyediségtől. Hogy ez kinek jön be szubjektív nekem nagyon nem.
A főszereplő dögös tyúkok a szokásos mai horrorfilmes "kellékek". Úgy tűnik manapság csak velük történnek borzalmas dolgok.
Egyedüli dicséretet az effektek érdemelnek, mert azok elég korrektek.

Ha nem egy ismerősöm akarta volna ennyire, hogy nézzem meg + az Inside miatti reményem a francia horrorok irányába (mely ezzel a mozival el is szállt)akkor hozzá se nyúlok ehhez a fimhez.

Imádom a horrorfilmeket, de ez a műfaj újabb igénytelen, öncélú, hatásvadász szégyenfoltja, ami se nem közvetít értéket (se tartalmilag, se vizuálisan), se nem szórakoztat.

A Hellraiser remaketől előre félek ezekután...

0 pont

Ui: véleményem szerint jó lenne ha leállnának ezekkel az agyatlan torture porn filmekkel. Annyi értelmük van, mint egy szado-mazo pornónak. Csak itt a nézőt is kínozzák:)

Alvwen Wintwex · http://www.myspace.com/alvwenwintwex 2009.06.12. 14:59:54

mi van itt, embörök?
mi ez az unalmas szellemi faszverés??? (jaja, tudom, ha nem tetszik, ne olvassam...)
egy ilyen filmet mi pöcsért kell így túlmagyarázni?
nem Tarkovszkij ez, "csak" egy sarabulós flim.
a motel és a saw hogy került képbe? mintha csongrádi kata lemezeit vetnénk össze a brujeria diszkogjával.
A lényeg (és szerintem a hiányolt töltet): az Ember a mozivásznon kívül is legalább ugyanennyire szadista és beteg.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2009.08.19. 20:58:10

@ringsider: HOSTEL is an supremely annoying piece of shit.
MARTYRS is a pretentious, pseudo-intellectual, boring piece of shit.
Both are torture porn = films that wallow in torture because their makers have no imagination or ability to actually tell a story.

And if you are offended by the use of the term torture porn 1, tough shit, it's already in the mass cultural conscious 2, means you like these pieces of shit, which also means I don't want to talk to you.

Köbli Norbert (törölt) 2009.10.09. 00:19:51

a világ egyik legszarabb filmje.

rosszabb, mint a transformers 2.

ez ne keltse fel senki érdeklődését, nem azért mondtam.

Wong Fei Hong 2009.10.13. 09:25:20

Nem szar a film hanem BETEG!Az elején még horror de aztán átmegy egy egészen más területre/tortúra,kinzás/ a végén pedig mindenki megvilágosodik hogy miért is van ez az egész.Nem egy szokványos film az tuti nem csak gyomor kell hozzá.

mamba 2009.12.27. 21:36:19

Ez tényleg elég beteg film.Brutális,és kinzó.
A lelkelmre hatott,a vége felé sirtam ,annyira sajnáltam szegény lányt.
Ezt a szenvedést,ezt a kinzást,igy bemutatni,hogy egy ember mennyi borzalmat tud elviselni,hogy meghalni nem olyan könnyű ám,pedig de jó lett volna már..
Engem nagyon megrázott,még másnap is eszemben volt,az utolsó "lépés" az meg valami gyomorforgató volt.
De ezt nem negativumként irom,szeretem a durva filmeket,de ez már azért sok(k) volt,mert ebbe is beleéltem magam.
10/8

szbszig 2010.03.20. 05:15:59

@Hatodik: Amit a spoileres részben írtál, az valóban durva. Talán azért is hat ilyen erőteljesen, mert kicsit eredetibb a többinél, elvégre megnyúzást, kibelezést láttunk már több alkalommal, de amit itt csináltak azzal a lánnyal, az azért nem mindennapos. Ugyanakkor viszont bármennyire megrázó volt a jelenet, azért eléggé irreális is. Miért kellett a főszereplő csajnak ott helyben elkezdeni egy koszos csavarhúzóval lefeszíteni a cuccot a fejéről? Simán belehalhatott volna, és semmi oka nem volt akkor még, hogy ennyire siessen vele...

szbszig 2010.03.20. 05:22:43

Amúgy vicces, hogy ilyen meg olyan durva torture pornnak tituláljátok. Úgy alakult, hogy én a Grotesque után néztem, és mind a kínzások változatosságában, mind azok ábrázolásában messze elmarad attól. Úgyhogy nálam az a tökéletes torture porn; itt azért van történet is, ami ugyan elég hihetetlen, de a fordulatok szerintem egész érdekessé teszik.

TheBerzerker 2010.07.22. 10:03:10

A Transformers 2 szerintem fasza!:D

Én egyik ilyen újhullámos francia szart sem láttam, aminek az oka egyszerűen annyi, hogy rühellem a franciákat. Bár a filmen bemutatott brutalitástól nem, de a francia nyelvtől tuti elhánynám magamat.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.07.22. 10:35:10

Nem mintha kíváncsi lennék erre a filmre, de azt mérhetetlenül aggasztónak tartom, hogy akármilyen pénzemen működő testület megfosszon bármitől is. Mondjon le a kétharmad, most!

Tachikoma 2010.07.22. 10:40:34

"melyeknek elsődleges célja, hogy a transzcendenciára éhes néző a szakadó hús tengerén keresztül közelebb kerüljön a megvilágosodáshoz."
Van itt összefüggés? Hogyan lehet a szakadó hús tengerén, vagyis mások kinzásának látványával eljutni a megvilágosodáshoz?
Biztos velem van a baj, de nem látom be, hogy mi szüksége van erre. Képtelen vagyok ebben meglátni a művészetet. Beteg, akit ez érdekel, ez tetszik, ez által megvilágosodást nyer, ez teljesíti ki. Súlyos problémái vannak. Szerintem.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2010.07.22. 11:57:43

@TheBerzerker: ez a hozzáállás egy ideig vicces (ki kedveli a franciákat?), de hosszú távon fárasztó...

Köbli Norbert (törölt) 2010.07.22. 12:10:18

bocs, fiúk, nálam nulla csillag.

Kassian 2010.07.22. 12:41:00

Na jó, de miről szól a film???

Áramvonalas Földműves 2010.07.22. 14:30:42

sztem itt komoly hangsúlyproblémák vannak. Nem értem,h az ilyen trágya szeletelős filmek hogy kerülnek ide? ezek általában - na ez jól kezdődik - annyit érnek el,h egyre gusztustalanabbak és kegyetlenebbek. Ezt 1 bdsm site tárgyalja ki, nem említhetők egy lapon a többi geekes írással. Most akkor pornó is lesz? mert ezek lassan 1 kategóriát alkotnak. Ha meg azt írja le vki,h mire veri az nem érdekel sokakat sztem.

Ja és Gasper Noé azért sztem rohadt messze van ettől az egész zsánertől. nemtom kategorizálató-e, de hogy nem a guszutstalankodás és kegyetlenkedés a kenyere az biztos.amellett, h a másik két úrral tényleg nem hozható össze így.

A felsorolt filmek, mint a sziklák szeme, meg magasfeszültség, fűrész, motel...stb,lehet szintet lépnek,h okádékabb, de azért ezek fos filmek, akárhogyis cicomázzuk.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2010.07.22. 16:24:13

@efes: A saját kis pet projektem volt ez a film: meg is egyeztünk a jogtulajjal (SPI), sőt, a Palace hálózattal is egy kizárólag éjszakai (értsd: este 9 utáni) vetítéssorozatban, hogy valami újat próbáljunk ki, mikor a korhatárbizottság szépen rányomta a nagy piros X-et a filmünkre. Ennek köszönhetően a Palace is visszadobta a filmet (elvi alapon nem mutatnak be X-es besorolásút); vihettük volna a Művészbe, de oda minek. :\

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2010.07.22. 16:24:43

A film pedig sokkal több egyszerű szeletelős szarnál.

sep · http://prizmafolyoirat.com/ 2010.07.22. 16:47:26

@Áramvonalas Földműves: Noé "nem gusztustalankodik és kegyetlenkedik"? Most tényleg a Visszafordíthatatlan meg az Egy mindenki ellen rendezőjéről beszélsz, vagy van egy másik Noé, aki gyerekfilmeket csinál? Ugyanolyan pofátlan és sokszor öncélú provokátor, mint Breillat vagy Laugier. (Vagy Lars Von Trier, hogy az Antikrisztus is kapjon az arcába.)
a pornórovat amúgy itt fut a szomszédban, épp ma frissült: prizmafolyoirat.com/2010/07/hardcore-2-sepsi-laszlo-az-ordog-a-reszletekben-devil-in-miss-jones-sorozat/

@Tachikoma: van összefüggés, a film éppen a testi szenvedés, az ezáltal megváltozott tudatállapotról és a transzcendencia kapcsolatáról szól. Nem akarom széjjelspoilerezni, szombat este meg lehet nézni a fogasházban. De gondolom te már láttad, azért van határozott véleményed róla és a nézőiről.

vilaghalo 2010.07.22. 17:51:50

ez a cucc a noise-zenek mozgokepes megfeleloje. csak a muveszkedo kocsogoknek tetszik (es persze a konkret elmebetegeknek). vegigszenvedtem abban a remenyben, hogy a film majd kicsucsosodik valami zsenialisban a vegere ami miatt megeri a raforditott idot, de nagyon nem igy volt. kaptunk valami alibi lofaszt.
idopocsekolas az egesz.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.07.22. 18:27:10

@aeon flux: Na ezt akkor viszont baromira nem értem. Én úgy gondolom, rétegfilmnek rétegmoziban a helye, minek plázahodályokban nyomatni. Rengeteg idióta forgalmazó (ne értesd félre, nem rád gondolok, szerintem te lelkes amatőr vagy:) buktatott meg jobb sorsra érdemes filmeket, mert bevitte a plázamozikba. Holott, kis mozikban, hosszú vetítéssorozatban meglett volna a nézője. Pl. a Tabánban hosszú éveken át telt házzal ment pl. az Idő urai című rajzfilm, a Derszu Uzala, új forgalmazásban. Tehát, szerintem, ha hisztek ebben a filmben, pályázni kellett volna támogatásra, és egy moziban, kellő reklámmal nyomatni kellett volna. Lásd: a Cirko meg a Kino szépen elmuzsikálnak támogatásból, sírnak, sírnak, de élnek. Közben meg bemutatták pl a Rec-et, hogy itteni témánál maradjak.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2010.07.22. 19:16:35

A Martyrs-t szerintem is úgy kellett volna vetíteni, mint az Idő urait, vasárnap délelőtti matinén.

mesko 2010.07.22. 20:18:13

Délelőtti matinééééé? ezt a filmet délelőtt? Oh My Fuckin God..szerintem jó a besorolása a filmnek, mi már láttuk a tavaly...és ma mikor megláttam, hogy Martyrs bejegyzés van, az első reakcióm az x-szelés volt...de aztán mégiscsak vissza néztem ide:)
Nem rég kaptam rá erre a blogra, és annyit leszűrtem magamnak, h van itt "degenerált" elég..ohh, de jó, gondoltam magamban...én szeretem :)
S arra gondoltam, hogy ugyanigy voltam a filmmel is..ott akarod hagyni, mert nem bírja a gyomrod(én tényleg amatőr vagyok...csak olyan mint a disznó,mindent megeszek, tehát minden filmet megnézek..nehogy le találjak maradni valamiről), és mégis mind akit hipnotizáltak nézed..nézed, hogy mi az isten lesz ebből?
A mondanivalója az ami a címe...nem írok többet róla, de tényleg a koreai-jappán horror mellette tündérmese...hát szóval itt áll az europai horror..ezért legalább megéri megnézni, bár nem bánnék egy amerikai remaket a CIA-és foglyokra fókuszálva...most már gondolom mi az a non-stop verés.
Hogy mindenki elmebeteg lenne aki megnézte, s tetszett?...nem tudom, az emberek különbözők, bármilyen hasonlóság csak a véletlen műve...
Bon Apetit

tetsuo_ · http://www.ekonyv.hu/ 2010.07.22. 21:05:22

A legdurvább film, amit valaha láttam. Az Eden Lake pl. szerintem tinivígjáték ehhez képest. Egyáltalán nem értelmetlen, de abszolút megértem az X kategóriát.
Azért meglett volna a maga bája, ha megnézi pár plázacica...

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.07.22. 22:19:03

Az első bekezdés felénél eszembe jutott, hogy ez már posztolva volt egyszer... Na mindegy, a Nemzeti Filmiroda szopjon lovat, én gore-t inkább néznék akár IMAX-ben, mint ilyen "kiirtottuk-az-indiánokat-most-meg-hú-de-bűnbánóak-vagyunk" pszeudo-SF giccsfilmeket. A cikk meg jó, de a "Fűrész" és az "indusztriál" szavak egy mondatban való olvasása kicsit olyan volt, mint mikor átnevelik a csávót a Gépnarancsban. A filmről pedig... szerintem annyira nem durva, amennyire harsogják róla, a kínzási jelenetek - főleg az utolsó - néha még túlesztétizáltak is, mintha egy Tool-klipet vagy mit nézne az ember. Én nem tudtam úgy kikészülni ezen a filmen, mint az Inside-on, pl.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2010.07.23. 05:09:24

@efes: Támogatás a Mártírokra? Hehe. FYI: A Kino és Cirko saját filmeket vetít (és amúgy ők egy exkluzív támogatásból élnek, nem mintha irigyelném tőlük, van, amit ügyesen csinálnak, csak túl hamar rábólintanak a magasabb jogdíjakra, ezzel szépen felhajtják az árakat). A kizárólag a Toldiban vetített [REC] amúgy bukta volt (800 néző), míg a West Endbe, az Arénába és még néhány plázába elvitt, elképesztően pocsék második rész csinált 3000+ nézőt.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.07.23. 10:32:07

@aeon flux: Elviekben mondom, ezt a filmet nem láttam, de ahogy nézem, lehet, hogy nem is fogom. :) Amúgy a Rec1 800 nézője szvsz nem volt akkora bukta, mint a Rec2 3000 nézője, tekintve a rezsióradíjak közti tetemes különbségeket. Á, nehéz dolog mozit csinálni, halott ügy ez már.

TheBerzerker 2010.07.23. 10:40:27

@efes: Nyitottabb vagyok mint hinnéd...:)

@Wostry Ferenc: Tudom. Hosszú távon fárasztó vagyok, mondták már egy páran.

walter white 2010.07.23. 16:13:22

nekem meg nem volt erom az egesznek nekiulni (valoszinu, hogy nem is lesz), de kivancsi vagyok, hogy a philosophy of a knife-ot latta mar innen valaki? hosszu, 4 oras, de cserebe nincsen sztori es szinten "muveszinek mondott" :P

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.07.24. 09:07:49

@walter white: azért az erős túlzás, hogy nincsen sztori. Alapjában véve nem rossz film, kár, hogy a dokumentarista koncepciót agyonverik a túlnyomásos kamrába teljesen közönyösen besétáló sminkelt színészekkel. A zenéje viszont csillagos ötös.

mesko 2010.07.24. 09:22:05

A zenéje tényleg jó, és a film eleje...(szerintem), és igen van sztori, csak alig várod a végét, hogy na,na,na pfff, na-ne!

scorsesefan 2010.07.27. 13:24:36

Megnéztem, hatásos film. Sepi ez egy nagyon jó írás. Csak így tovább.

Beyonder 2010.12.12. 15:05:08

Megnéztem végre. (Vártam a megfelelően szar hangulatra, azért tartott ennyi ideig.)

A látszat ellenére ez egy intelligens film, de egyben baromi cinikus is. A legtöbben, akik itt anyáztak, valószínűleg ezen (a cinizmuson) buktak ki. Az ilyen filmes brutálkínzásoknak általában az szokott a "morális tanulságuk" lenni, hogy hát igen, ilyen az emberi természet, minden kegyetlenségre képesek vagyunk. Legalábbis ezzel takaróznak a torture porn készítői. Itt viszont halálra szadiznak egy embert, és nem az derül ki a végén, hogy lám, milyen vadállat az ember, hanem, hogy lám, milyen kíváncsi az ember. Kínzó és kínzott között nem sok különbség van, mindegyik a végső kérdésekre keresi a választ. A gonoszok mégsem szadizmusból szadiznak a főhőssel, személyesen semmi bajuk vele (még csak a feminista vonal se működik, ahogy a kolléga is írja fent), és az a kérdés, amire választ akarnak se természetellenes vagy extrém (csak a módszer az), a legtöbb néző is erre kíváncsi.

walter white 2010.12.12. 21:08:49

@Beyonder: kb ugyanez a velemenyem a filmrol. az A Serbian Film-et (Srpski film) lattad? arrol egeszen mas a velemenyem... nagyon szanalmas a keszitok azon szandeka, hogy valamifele metaforikus jelentest vagy filozofiat vigyenek bele a teljesen oncelu torture pornba.
süti beállítások módosítása