Gyilkos jár a kertek alatt. Éjszaka van, az utcák üresek, de valaki ólálkodik a jól szituált családi ház udvarán. Aztán már bent van a házban. Türelmesen halad előre. A lakás nyugodt, meghitt, az asztalon ünnepi gyertyák. Az alak álarcot húz, konyhakést szerez, aztán brutálisan végez az emeleten tartózkodó fiatal lánnyal. Nem sokkal később Michael Myers, ez az ártatlan szemű kisfiú bohócjelmezben, már álarc nélkül várja szüleit a ház előtt. Az apa és az anya szavak nélkül is látják: baj van. Az eddig szem-perspektívában, vágás nélkül mozgó kamera felemelkedik és távolodni kezd. Felülnézetből látjuk a kétségbeesett házaspárt, fehérre meszelt családi házukat és autójukat: az általuk megtestesített amerikai kertvárosi idill darabjaira hullott. 

(A filmben 1963-mat írunk. Néhány héttel később gyilkos járt Dallasban, az elm utcai könyvtár ötödik emeletén. Orvlövész végzett az Egyesült Államok elnökével. A nagyformátumú "Mr. President" által megtestesített amerikai álom darabjaira hullott.)

Michael Myerst elmegyógyintézetbe zárják. Dr. Loomis (Donald Pleasence) tudja, kivel - mivel - áll szemben. Nem meggyógyítani akarja a beteget - csak azt, hogy sose engedjék szabadon. 15 évvel később, egy viharos éjszakán azonban visszatér Haddonfield-be - és a többi már filmtörténet, ikonográfia:  John Carpenter's Halloween (A '80-as évek végi magyarországi moziforgalmazásban: A rémület éjszakája). Alapmű, slasher klasszikus, rengeteg kétes értékű folytatás és másolat (Prom Night - A Szalagavató fantomja, Péntek 13, Rosemary gyilkosa stb.) ihletője, posztmodern horror-hommage-ok (Sikoly) alapvetése, két emberiség elleni bűntett Rob Zombie remake forrása. A "final girl" és a "scream queen" varázsszavak legelső hivatkozási pontja.

Az akkor 30 éves Carpenter éppen fesztiválról fesztiválra vitte zseniális nagyvárosi westernjét, A 13. rendőrörs ostromát, amikor  találkozott Irwin Yablans és Moustapha Akkad producerekkel, meg az ő felesleges 300 000 dollárjukkal, akik láttak fantáziát a fiatal rendezőben, és így született meg a Halloween. A film hatalmas siker volt, összesen 60.000.000 dollár bevételt hozott. Moustapha Akkad utána jórészt ebből a franchise-ból élt, míg 2005-ben öngyilkos merénylő végzett vele Jordániában, a hírhedt ammani robbantásban. Az eredeti koncepció egyszerű slasher lett volna (az erősen grindhouse-hangulatú The Babysitter Murders címmel), de a producerek, Carpenter és akkori barátnője (és jónéhány későbbi klasszikusának közreműködője) Debra Hill viszont hozzátettek némi Halloween-misztikát, és a '70-es - '80-as évek amerikai horrorfilmjeinek elmaradhatatlan burkolt társadalomkritikáját, nyilvánvaló freudi áthallásokkal.

21 napos rohammunka következett, az alacsony költségvetésű filmkészítés minden velejárójával, hibájával. De kit zavar, hogy ugyanabban a jelenetben hol vizes a fű, hol nem, a háttér pedig egyszer tele van parkoló autókkal, egyszer pedig üres? Mit számít, hogy a kaliforniai kisváros, ahol a stáb forgatott, tele volt pálmafákkal, amiket egyenként kellett kitakarni? Nem beszélve arról, hogy mekkora munka volt tavasszal elszáradt falevelekkel teleszórni a környéket... És a casting sem lehetett semmi, pl. találni egy kisfiút, aki az éjszaka közepén szívesen mászkál konyhakéssel a kezében. (A híres nyitójelenetben állítólag maga Debra Hill fogja a kést.)

De ehhez a filmhez tényleg mindenki szívét-lelkét adta, volt, hogy saját gyerekeiket hívták statisztálni. Dean Cundey, Carpenter későbbi állandó operatőre, csodálatos munkát végzett. A kamera szinte sosem áll egy helyben, és ezzel a nyugtalan hangulattal is folyamatosan adagolja a feszültséget. Hol távolról, objektíven követi az eseményeket, hol a szereplő nézőpontjából, bántóan közelről érzékelteti Michael Myers durva mozdulatait, a lemészárolt tinédzserek kiszolgáltatottságát. A kihalt utcákon futkározó, és monoton halloweenes mondókákat skandáló gyerekek temetői hangulatot adnak Haddonfieldnek, de az elmegyógyintézetből szökött, az országút mellett bóklászó ápoltak jelenete is felejthetetlen.  Mindezt minimális vérrel és erőszakkal, de maximális feszültséggel. Közben pedig végig szól a zene, a híres zongoratéma, amit Carpenter állítólag gyermekkorában tanult apjától, és ami ma már nem hiányozhat egyetlen valamirevaló horrorfilmzene-válogatásról sem. 

Egyébként talán ez Carpenter legszemélyesebb filmje: Laurie Strode-nak egy régi barátnőjét hívták, kollégái - például Dan O'Bannon - után is szívesen keresztelt el figurákat a filmben, a haddonfieldi utcákat pedig saját szülővárosa utcái alapján nevezte el. És közben tanmesét mond az amerikai kertváros jövőjét képviselő gyerekekre leselkedő gonoszról, aki - ami - akár éveket képes várni, csak hogy a legváratlanabb pillanatban lecsaphasson. Ezt a kertvárosi félelmet gondolta aztán tovább például a Rémálom az Elm utcában sorozat, hogy aztán csak a '90-es évek végén kerüljön elő újra az amerikai moziban - de akkor már csak a meleg szomszédokkal haverkodó, füvező Kevin Spacey-től, vagy a telefonbetyár Philip Seymour Hoffmantól kellett volna félni... Carpenter a maga idejében még nem finomkodott, ő konyhakéssel támadt a kertvárosi idillre, Michael Myers személyében, aki az amerikai álomra szabadított megállíthatatlan pusztítás, aki újra és újra támad. Áldozatai megpróbálnak elfutni, de ő sosem kezdi üldözni őket. Céltudatos, határozott léptekkel halad - tudja, hogy úgyis utolér mindenkit. És ez olyan kimondatlan természetfeletti magasságba emeli a filmet, hogy már senki nem gondolkodik azon, hogy egy elmegyógyintézetben felnőtt ember hol tanult autót vezetni és hogyan talál vissza a szülővárosába.

Michael figurájában pont az a durva, hogy nincs eredettörténet és magyarázat - nem az anyja halála miatt gyilkol, mint Jason, nem a szülőkön áll bosszút, mint Freddy, nem a pokolből jött, mint Pinhead. Egyszerűen csak bekattant, és megöl mindenkit. Fucked up kid with a fucked up knife, ahogy a Limp Bizkit mondaná. (Rob Zombie pont ezt értette teljesen félre a remake-ben, ahol vulgárpszichológiával és konyhamisztikával próbált eredettörténetet írni - pont ezzel vette el a figura lényegét. Carpenter végső vágásában talán éppen ezért nincsenek benne Michael Myers gyerekkori jelenetei az elmegyógyintézetben.)

De a Halloweenben nem csak Michael Myers a fenyegetés, hanem a látszólag idilli kisváros egészét átjárja a félelem. A szülők rettegnek, hogy gyermekeik irányíthatatlanná válnak: Annie (Nancy Loomis) egyáltalán nem törődik apja, a jó szándékű rendőr (Charles Cyphers) figyelmeztetéseivel - Michael hamarosan végez vele. A szeretkezni készülő Lynda (P.J. Soles) és barátja először félve közelítenek a hálószoba felé, aztán erőszakos halálukkal középkori módon bűnhődnek az ártatlanság elvesztéséért. A kés csak Dario Argento-nál ennyire egyértelműen fallikus szimbólum - a gyilkosságot telefonon végighallgató Laurie nem is tudja eldönteni, hogy barátnője örömében vagy fájdalmában sikít. Laurie egyébként még szűz, beteges félelemmel menekül Michael kése elől, pedig tudja, hogy az ártatlanságnak vége, és a kés felett át kell vennie az irányítást, aztán használnia kell Michael-lel szemben.

Carpenter slasherjében még az álarc sem egyszerű horrorfilmes kellék: nyilvánvaló, hogy Michael csak mögötte érzi magát biztonságban. Sosem veszi le, mindig letépik róla: először a szülei, 15 évvel később pedig Laurie (Jamie Lee Curtis). Michael mindkét alkalommal üres tekintettel néz a kamerába: mintha egy másik bolygóról jött volna, akár a filmbéli tévében is látható Dolog (The Thing From Another World). Hátborzongató a párhuzam az alakváltó földönkívülire rátaláló naív tudósok és a sorozatgyilkos létezését az utolsó pillanatig tagadó haddonfield-i rendőrség között. És egyértelmű hommage a nagy előd, Howard Hawks, és persze Hitchcock előtt. Dr. Loomis neve a Psycho-ból tűnhet ismerősnek, és Jamie Lee Curtis nem titkoltan azért kapott itt főszerepet, mert annak a Psychoban szereplő Janet Leigh lánya.

Ha már szereposztás: a titkos favorit - a "scream queen" typecasting-ból csak hosszú idő után kiemelkedő Jamie Lee Curtis mellett - Donald Pleasence. Kult-arc, és Dr. Loomis talán a nagyközönség számára (Bud Spencer-Terence Hill rajongókat kivéve) legemlékezetesebb szerepe, amit még négy folytatásban is továbbvitt. A ballonkabátos pszichiáter keveset beszél, de attól a pár mondatattól végigfut a hátunkon a hideg. Személyében a szörnyvadász Van Helsing találkozik Paul "Bosszúvágy" Kersey-vel: először őrült jósként próbálja figyelmeztetni az álmos kisváros szkeptikus seriffjét a közelgő veszélyre, aztán saját maga járja az éjszakát, pisztollyal a zsebében. Ami a temetőőrnek morbid kísértetsztori, a rendőrségnek pedig egyszerű bűntény, azt Loomis véresen komolyan veszi, és orvos létére fegyverrel a kezében indul a szörny ellen, aki kisvárosi diáklányokra vadászik.

A Halloween három évtizeddel az elkészülése után is döbbenetes erővel hat. Jóval több ez, mint egy low-budget tinihorrorr, amit majd minden október végén valamelyik kereskedelmi tévé lead az éjszakai műsorsávban. A fiatal John Carpenter nem kötött kompromisszumokat: abból az amerikai ünnepből csinált vérfürdőt, aminek a lényege pont az, hogy a gyerekek kinevetik a halált. Hiszen kísértetek állítólag nincsenek - de John Carpenter (pályafutása során nem utoljára) megmutatta, hogy de még mennyire, hogy vannak.

USA, 1978. Rendezte: John Carpenter. Producerek: Moustapha Akkad, John Carpenter és Debra Hill. Fényképezte: Dean Cundey. Zene: John Carpenter. Vágó: Charles Bornstein és Tommy Lee Wallace. Szereplők: Jamie Lee Curtis, Donald Pleasence, Nancy Kyes, P. J. Soles, Charles Cyphers és mások.