A nyolcvanas évekre a Golden Harvest (Raymond Chow és Leonard Ho cége) felnőtt a vezető Shaw Brothers közelébe, akik okkal pánikoltak be a törekvő vetélytárs láttán. (A pálya szélén épp csak melegít John Woo és Johnny To, Tsui Hark viszont már sorban forgatja fiatalos filmjeit.) Ezért az egykor szebb napokat látott stúdió legsikeresebb, bár kissé koros sztárrendezőjét, Chang Cheht kérte fel a hősi feladatra: olyan filmet kell forgatnia, amely visszahozza Shawék népszerűségét.

Chech a hongkongi filmgyártás egyik legkarizmatikusabb alkotója (Félkarú kardozó, Öt venom) volt, a hatvanas évek végétől hibátlanul és nyílegyenesen építette a Shaw Bros. népszerűségét. Erről bővebben főszerkünk értő cikkében: itt és itt ).

A recenzió alá vett filmnél maga a történet kungfufilmekből gyakran  visszaköszön: két egymással rivalizáló iskola harca áll a középpontban. A "gonosz" iskola vezetője, Mr. Kang felbérel egy csapat nindzsát (élükön egy japán szamurájjal) azért, hogy likvidálja a másik iskolát. Azonban homokszem kerül a gépezetbe, méghozzá egy komoly homokszem, Shao, aki túléli a mészárlást. Bosszút fogad és elutazik egy öreg sifuhoz, hogy megtanulja tőle a ninjitsu művészetét. A fusiban végzett áldozatos gyakorlásnak hála,  friss tudással és új társaival felvértezve megbosszulja barátai és mestere halálát.  A harcostársak sem akárkik, öt természeti elem megtestesítői - az Arany (kalapjuk visszaveri a fényt), a Fa (fának álcázzák magukat), a Víz (víz alatt támadnak), a Tűz (petárdaként robbanó fegyvereket használnak) és a Föld (talaj alól bukkannak elő).

A hangsúlyozottan stúdiódíszletek között mozgó történeten az áporodottság finom porrétege ül.  A mesterséges színezék-világ a hetvenes évek elején-közepén nem mutatott rosszul, de már 82-ben idejétmúltabb volt, mint a tavalyi MÁV-menetrend.  A költségvetés alacsony volta sokhelyütt visszaköszön (díszlet, jelmez), a kameramozgás sem egetverő (hirtelen zoomok, hátrakocsizások). A történetvezetési tempó szintén kissé lassúnak tűnik a mából nézve, de ha nem vesszük szívünkre a zselés szaloncukor alufóliájába burkolt arany ninjákat és hasonló ízlésbeli aberrációkat, el kell ismerjük, hogy egy elképesztően szórakoztató mozival van dolgunk.  A koreográfia, az akrobatikus mozdulatok koncentráltsága és szépsége lenyűgöző. Ezt az élményt még a dialógusok esetlensége sem képes lerontani ("Ez mérgezett! Nem tudom használni az erőmet három hónapig!")

A karakterek magukon viselik a rendező jellegzetes kézjegyeit - férfiak vériszamosan küzdenek, harcolnak, a nők szinte nem is léteznek, vagy legalább is nem számítanak ebben a idea-univerzumban. Chech félreismerhetetlen jegye az a véres erőszak, aminek segítségével végül is előreviszi a történetet: Shao bosszúvágya és dühe legyőz minden egyéb emberi érzést. Chech mindig is nagy figyelmet fordított a fegyverek bemutatására: szinte elveszünk a szúró- vagó- ütő- és rúgószerszámok garmadájában. A jó- és rosszfiúk egyaránt használnak egyedi fegyvereket, ez még izgalmasabbá teszi a küzdelmeket (ne akadjunk fenn pl. a sztaniolbaltán - a szórakoztatás igénye felülír minden józan emberi megfontolást.)

Cheh mindig is különös érzékkel választotta ki "színészeit"- az idézőjel indokolt, hiszen egy látványosan kivitelezett li he tui többet ér nála, mint Sztanyiszlavszkij teljes életműve. Valódi harcművészek kerültek ki a szárnyai alól pl. az Öt venom szereplőgárdája teljesen saját nevelésű volt. Az Öt ninja elemnél nem tudott kedvenc színészeivel forgatni, de a fizikai teljesítmény így is elképesztő. Nincs Bruce Lee legendája, se Jackie Chan harcművészeti börleszkjei, pusztán  a test test elleni küzdelem. Így a harci jelenetek a Cheh-sztenderdnek megfelelően kitűnően szerkesztettek, energikusak, találékonyak, de meglehetősen valószínűtlenek. És akkor még meg sem említettük a ninja-trükkök egész tárházát: eltűnés, megsokszorozódás, stb. Az egyszeri geeknek könnybe lábad a szeme a harcok végkimenetelekor prezentált vegytisztán naturalista képeken, pl. az egyik harcos  a végső összecsapáskori széttépésekor.

A film az USA-ban rendkívüli népszerűségnek örvend, feltehetőleg a gore-jelenetek és egyfajta nosztalgia miatt: egy olyan korszak egyik utolsó filmje ez, mikor az egyedülálló harci jelenetek tartottak össze egy filmet. Színes, kosztümös és véres, humoros és akciódús szórakozás.

Ren zhe wu di. 1982. Hongkong. Rendezte: Chang Chech (Yi Yang Chang). Írta: Chang Chech és Kuang Ni. Producer: Mona Fong és Run Run Show. Fényképezte: Wen Yung Huan. Zene: Stephen Shing (Chin Yung Shing) és Chun Hao So. Szereplők: Ricky Cheng (Tien-chi Chen ), Tien Hsiang Lung, Meng Lo, Wai-Man Chan és még sokan mások.