Amikor néhány hónapja megjelent a Hajsza a föld alatt előzetese, rossz érzés fogott el: már megint egy feldolgozás, ami nyilvánvalóan rosszabb, mint az eredeti. Emiatt pedig boldogtalan leszek, és azon fogok keseregni, ez vajon miért kellett? Biztos forrásból tudom, hogy rengeteg, megfilmesítésre váró eredeti forgatókönyv van a stúdiók birtokában, amelyeket egy hatalmas raktárban őríznek több száz ládába zárva. El tudom képzelni, hogy még most is ott lapul az egyikben a Szövetség Ládája. Aztán megláttam a videó végén, hogy Tony Scott rendezi. Hűha. Sajátos hollywoodi ökölszabály, hogy Tony Scott páros számú filmjei nagyon jók, a páratlan számúak pedig nagyon rosszak. A Hajsza a föld alatt pedig páratlanra jött ki.

A történet ugyanúgy kezdődik, mint az 1974-es eredeti: egy reggel New Yorkban maroknyi elszánt bűnöző Robert Shaw (akarom mondani, John Travolta) vezetésével hatalmába kerít egy metrószerelvényt, és váltságdíjat követel. Az egyetlen ember, aki segíthet a diszpécser, aki éppen szolgálatban van: innentől pedig a szokásos mederben folynak a dolgok, a hatóságoknak egy órájuk van arra, hogy kifizessék a 10 millió dolláros váltságdíjat, vagy a túszoknak annyi. Az alaphelyzet már annak idején sem váltotta meg a világot, de nem is ez volt a lényeg - ez a mostani filmre is hatványozottan igaz. A Hajsza a föld alatt egy harsogó 5,7 literes V8-assal hajtott, lángolva driftelő AC/DC koncert - ami a klímaváltozás és a kredit kráncs tükrében nem tűnik annyira menőnek manapság, - bárhogyan is próbálja a forgatókönyv azzá tenni - viszont mindenképpen jól néz ki.

Kezdetnek kapunk egy tízperces stáblistát ahogy azt megszoktuk Tony Scott-tól - nem tudom elképzelni, hogy Chris Lebenzon erőltette volna ezt a fajta indítást - majd elképesztő tempóban folytatódnak a dolgok. A kor kihívásainak eleget téve telerakták divatos elektronika eszközökkel, enyhe hazafiassággal és fontos szerephez jut a hitelválság is - de ezt még fogom emlegetni. Nem spóroltak semmin: több tucat rendőrautó, motorosrendőrök, kommandósok, helikopterek, apróra vágott panorámaképek, hülye belassítások és vizuális effektek - csak hogy az ember érezze a törődést.

Az iménti impozáns listából a teljesen értelmetlenül jelen lévő John Turturro és James Gandolfini lóg ki - Nem mondom, van jelenlétük - ami nagyon fontos bármilyen színész esetében - viszont elfelejtettek nekik épkézláb karaktereket írni, vagy legalább egy-egy normális mondatot, hogy ne állandóan Turturro közhelyei legyenek a végszavak. John Travoltáról annyit mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy megint üvöltözik - ami esetében inkább kislányos sikongatásnak felel meg. Ezen kívül kövér is - itt véget is ér a színészi eszköztára. Denzel Washington ellenben jól csinálja amit csinál, de amikor a film utolsó tíz percére akcióhőssé változik az egyszeri - egyébként korrupcióval gyanúsított - köztisztviselő, az a film legnagyobb tragédiája.

A fentiekből az derülhetett ki, hogy a Hajsza föld alatt rossz film - ennél azért bonyolultabb a dolog. Ez a film olyan, mint egy Corvette ZR1. Nem csavaros vagy ötletes, több botox van benne, mint John Travolta arcában, és ha beleülünk, mindenhol undorító műanyag meg faimitáció vesz körül. De veszettül pörög, ordít és lenyűgözően erős. Félreértés ne essék, nagyon szeretem az akciófilmeket, de a legjobban az bánt, hogy az eredeti sokkal jobb volt akkor is és ma is - Tony Scott nem tett mást, mint belepasszírozott néhány tucat akciószekvenciát. És éppen ez a lényeg: aki egyszerűen látni akar egy akciófilmet, amiben autók törnek össze, visítanak a szirénák, és emberek eltökélt arccal fognak különböző fegyvereket egymásra, nem fog csalódni. Mindent egybevetve jól lehet rajta szórakozni, ha félre tudjuk tenni a film időnként ordítóan buta párbeszédeit, ostoba és rossz helyen lévő benyögéseit és negyedgázon üzemelő sztárjait.