Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Friday the 13th Part 2

2009.07.29. 12:12 Wostry Ferenc

Az új, 2009-es Péntek 13 filmről itt olvashattok.

Kb. tizenöt évvel ezelőtt láttam utoljára, így engem is meglepett, hogy a Péntek 13-nak ez a Steve Miner által rendezett első folytatása (1981) jobb film, mint az előzmény, Sean Cunningham legendás slasherje (1980). Nem ilyesmire emlékeztem, pedig ez a helyzet: könnyedebb, viccesebb, gyorsabb - szórakoztatóbb.

Ám sajnos nem véresebb. A Paramount az első rész kapcsán nyomást gyakorolt a cenzúrabizottságra, az MPAA kénytelen volt vágatlanul mozikba engedni a Péntek 13-at, ám nem felejtettek: a második (és majd a harmadik) részt szarrá vágták, a mai napig csak csonkított formában lehet ezekhez a filmekhez hozzájutni, még a múlt hónapban Amerikában kiadott Deluxe Edition-ök is a kevésbé véres verziókat tartalmazzák. Bár az is igaz, hogy a vágások nem igazán feltünőek, maradt még épp elég vér a filmben (általában az első részre mondják, hogy Mario Bava Reazione a catena (1971) című műfajteremtő munkájának a koppintása, csakhogy ez a második rész többmindent vesz át (szeretkező pár átszúrása lándzsával, hentesbárd az arcba, stb.))

A Péntek 13 ettől a filmtől kezdve franchise, és a szó terminus technicusi értelmében éppen emiatt nem is igazán folytatás, hanem remake, apróbb változtatásokkal. A legfontosabb ilyen "apróbb" változtatás, hogy amíg Cunningham filmjében Voorhees néni csonkolta a csacska tinédzsereket, addig ebben a második epizódban már színre lép a kisfia, a huszadik század filmek mitológiájának talán leghírhedtebb gonosza, Jason (hokimaszk helyett egyelőre krumpliszsákot hord a fején, a maszk majd a harmadik epizódban jön.)

A sztori alap-slasher-klisé: egy csapat tini (akik egyaránt a harminchoz vannak inkább közel) vakációzni érkezik a Kristály-tóhoz. Figyelmeztetik őket, hogy eszükbe ne jusson átruccanni az elhagyatott nyári táborba, ami szintén a tó közelében van. Mindenféle legendák veszik körül, vízbe fúlt, aztán az életbe visszakalimpáló kölkökről, a bosszúszomjas anyjukról és hasonló kellemességekről. Ők persze magasról tojnak a figyelmeztetésekre, jól rá is basznak. Jön Jason, kezében a macsetével, és határozottságának hatására többen elhagyják a végtagjaikat.

Az, hogy a film működik, főleg Steve Minernek köszönhető. Rendezése tempójának köszönhetően a Friday the 13th Part 2 egy pillanatra sem válik unalmassá. Nincs benne semmi eredeti, az hótziher, sehol egy váratlan fordulat vagy a műfajtól szokatlan megoldás, de ilyesmit behozni nincs is szándékában. Ez a második Péntek 13 csak egy gördülékeny, élvezhető slasher, és annak teljesen jó.

A final girl-t ezúttal Amy Steel játssza, talán az egész széria legjobb final girl-je. Szexi, okos, mindenképpen szimpatikusabb, mint Adrienne King az első részben (King szerepe ebbe a filmbe is átnyúlik, ő lesz Jason első áldozata.) Jasont ezúttal Warrington Gillette alakítja, aki, a későbbi természetfeletti monstrumokkal ellentétben nagydarab, ám emberi méretekkel rendelkező agyamentként hozza mindenki kedvenc sorozatgyilkosát. A krumpliszsák meg lekerül, nemsoká.

20 komment

Címkék: horror filmkritika 3csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr611275373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clive. 2009.07.29. 12:53:40

A folytatásoknak sohase fogják kiadni a vágatlan változatát?

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2009.07.29. 13:24:04

Úgy néz ki hogy az anyag elveszett.

TheBerzerker 2009.07.29. 13:36:53

A kint nagy dobozban elvileg van olyan extra, ami tartalmazza a vágott jeleneteket, de külön. Én legalábbis így emlékszem.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2009.07.29. 13:39:45

@TheBerzerker: A VII-nek igen, de a II-nek meg a III-nak is? Mert itt vannak nálam a II,III, IV, V és VI deluxe edition-jai, amik múlt hónapban jöttek ki, és a II és a III ugyanaz a változat ami korábban ki lett adva, csak más extrákkal.

VVega · https://debugme.eu/ 2009.07.29. 13:46:10

A harmatgyenge első rész után nem éreztem késztetést a széria ledarálására, de ha azt mondod, hogy jobb annál, akkor kap egy esélyt.

Rusznyák Csaba 2009.07.29. 15:54:20

VVega álláspontján vagyok... kicsit sem szeretem az első részt, ezután hagytam is a fenébe az egészet. Ugyanez volt a Halloweennel.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.07.29. 16:23:56

@Olorin: detto. Az első részen én elaludtam. (A Halloween más tészta, az máig működik.)

Chavez 2009.07.29. 16:52:27

A Péntek 13 széria nekem mindig is nagyon bejött, bár tény, hogy az elsőt általában én is ki szoktam hagyni, pedig a sztorija, illetve a csattanója annak is jó. De ha valami tényleg unalmas és fantáziátlan, na az a Halloween! Azt már gyerekként is untam.

Nostro · http://www.flickr.com/photos/terraflex/ 2009.07.29. 19:06:01

A Halloween első részét meg kell védenem. Nem fűződnek hozzá videokorszak emlékek, kb. 2 éve láttam először, de az a film (mint ahogy írta [BS]) tényleg működik mai napig. Félelmetes és hihető. Alapszituáció megkapóan egyszerű, de a színészek jól teljesítenek, figuráik valódiak.
Vér nincs a filmben, inkább az idegrendszert próbálja terhelni. Bár a végeredmény ilyen tekintetben össze sem hasonlítható mondjuk az Ördögűzővel, vagy az Alien első részével, de azok meg nem félprofi filmek mint a Halloween.
Ha másért nem is, de a film utolsó 1 perce miatt mindenképpen érdemes megnézni. Olyan szemlélődő pesszimizmussal és egy új, más léptékekben történő eseménysorozat megelőlegezésével (a filmi folytatás szándéka nélkül!!) csak ritkán találkozik az ember. Mondjuk a lényegesen gyengébb Sötétség Fejedelmében is hasonlót produkál. Mondjuk, hogy értékeld az utolsó egy percet meg kell nézni az egészet.

A Péntek 13-ból pedig egyet sem láttam. Kivétel a 2009-est, de minőségéből ítélve azt nem kell beleszámolnom.

Hatodik 2009.07.29. 20:41:26

Nem rossz ez a Péntek 13, de ha már slasher, akkor inkább a cikkben is említett Reazione a catena. Mert nagyon jó és mert döbbenetesen durva, pláne a korához képest.

R.I.P. Mario Bava

Rusznyák Csaba 2009.07.29. 21:46:01

@Nostro: Hihető? A Halloween? A végére már teljesen önmaga paródiája lesz.

Ne is az Alienhez meg az Ördögűzőhöz hasonlítsuk, hanem az eredeti Texasi láncfűrészeshez. Körök tucatjait veri rá minden szempontból. A világ egyik legjobb horrorja.

Nostro · http://www.flickr.com/photos/terraflex/ 2009.07.29. 22:38:03

@Olorin:
Egy pillanatra sem jutott eszembe a film alatt, hogy önmaga paródiájává süllyedne a végére. Próbálom felidézni magamban, hogy mi lehet az a képsor vagy történés ami miatt így látod, de nem emlékszem ilyenre. A filmmel kapcsolatos elvárásaimat sem csökkentettem mielőtt megnéztem. Nekem élvezetes volt, és kimondottan megfogó a hangulata is. Az meg ugye külön erény, hogy egy filmnek hangulata legyen.
A Texasi eszembe sem jutott, pedig azt is most láttam először kb. 1 hónapja. És lényegében hülye is voltam, hogy nem úgymond félprofi filmet vettem elő összehasonlításként, hanem két nagyágyút, szubjektumommal átitatva.
Valóban nagyon erős és realista film a Texasi, lehetséges hogy hatása is meghatározóbb mondjuk mint a Halloween, de valószínűleg alapvető törekvéseik különbsége végett nem került egy lapra nálam. "Körök tucatjait..." kissé túlzásnak tartom, már csak azért is mert egészen mást akar mindkét film, de azokat véleményem szerint mindkettő maradéktalanul teljesíti.

TheBerzerker 2009.07.30. 09:46:29

A 74-es Texasi szerintem a 70-es évek legjobb horrorja.
A Halloween-en én spec nem igazán érzem, hogy működne még ma is, de a Texasi még 200 év múlva is ugyanúgy fel fogja kavarni azt, aki megnézi.

clive. 2009.07.30. 09:52:03

A Halloween 1 alapremekmű és pont :)

VVega · https://debugme.eu/ 2009.07.30. 10:35:26

@clive.: jó a Halloween, de a remekmű az a Fekete Karácsony :)

clive. 2009.07.30. 11:09:09

VVega: Ahhoz még nem volt szerencsém:( Adja ki valaki az eredetijét iziben DVD-n:)

Deliria · http://deliriahungaria.blogspot.com/ 2009.07.30. 11:47:58

A PÉNTEK 13. sikerét valahol meg tudom érteni,van valami megnyugtató mediokritása a sorozatnak, szándékos,előre kitervelt középszer. De az is igaz,hogy ezzel hazabaszta a műfajt rendesen.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2009.07.30. 22:40:35

Szerintem a negyedik részig egyenletesen fejlődött a sorozat, az az epizód szerintem a csúcs. Utána váltott ilyen hullámzóra a dolog - vagy nagyon bejöttek a húzások, vagy elég furán néznek rá páran. Mintha nem találták volna meg, mit is akar a közönség. Ettől függetlenül favorit az egész.
Kár, hogy egy Chucky vs. Jason el sem képzelhető:(

desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2009.08.04. 17:49:55

A Péntek 13. sorozat legnagyobb erőssége Jason. Véleményem szerint, nincs még egy olyan horror ikon, aki a nyomába érhet.
A 2. rész (és a 9.) az, amelyiket nem adta le egyik magyar tévé sem.

Kovács Jánoss 2009.08.08. 12:05:55

Bizony ez a rész tényleg szórakoztatóbb az első epizódnál.
süti beállítások módosítása