Gulandro után újabb Geekz-olvasónak támadt kedve vendégbloggerkedni. Fdave Miyazaki Mester egy kevésbé ismert korai remekét veszi górcső alá, plusz Arséne Lupin japánosításának történetét foglalja össze. (Ha más is vendégbloggerkedne: geekz@index.hu.)

Bizonyára sokan ismeritek a híres francia tolvaj, Arséne Lupin történeteit, de legalábbis hallottatok már róla. Ez egyáltalán nem meglepő, hisz rengeteg formában lehet a nevével találkozni a mai napig, elég csak a szinte folyton műsoron lévő tévésorozatokra, vagy a kissé balul elsült mozifilmre gondolni. Az meg aztán tényleg dicséretes, ha valaki az eredeti, Maurice Leblanc által írt könyvekre vetemedik.

Azonban van egy itthon sajnos eddig mellőzött, a világ többi részén elég nagy kultusznak örvendő unokája is a nagy Arséne Lupinnek, aki esetlegességével és humorával garantáltan jó pár éven keresztül fog még szórakoztatni boldog-boldogtalant. Ő nem más, mint Lupin the Third, megszámlálhatatlanul sok anime illetve manga főszereplője.



A fiktív Lupin kalandjai 1967. augusztus 10-én kezdődtek. Ekkor jelent meg első ízben az Action Manga Weekly nevű magazinban, az író-rajzoló posztot pedig egy bizonyos Monkey Punch vállalta magára. A Monkey Punch álnév Kazuhiko Katōt rejtette, aki 1937. májusában született, és azóta Lupin kalandjain kívül számtalan figurát ötlött ki és öntött mangaformába. A rendkívül termékeny mangaka azonban számtalan sikere és tényleg értékes munkája mellett egyértelműen a gátlástalan tolvajjal vált ismertté, neve azóta is imába foglaltatik minden egyes elvakult rajongónál.

Az első mangasorozat 1972-ig futott (190 sztori), de nem kellett várni sokat a következő szériára sem. Ez utóbbi 1977-ben indult, és 184 sztorit foglalt magába. A rajzolt változat mellett elég gyorsan kijöttek az animált verzióval, ami először tévésorozatok, majd mozifilmek és TV-specialok formájában került képernyőre. Mindezek száma mára már a végtelenhez konvergál, kevesen vannak azok, akik tényleg észben képesek tartani a hosszú sorozatok és mondjuk a specialok eseményeit, bár az is igaz, hogy német tévéadókon szinte rendszeresen feltűnik valamelyik film, így nekik lényegesen könnyebb memorizálni a látottakat.

Fontos viszont Monkey Punch névválasztása. A kezdésnél egyáltalán nem törődött a jogokkal, állítólag nem is foglalkozott a Maurice Leblanc-örökösökkel, igaz, nem is zaklatták őt. A dolog akkor lett érdekes, mikor az egész brand, kinőve addigi korlátait, Japánon kívül is terjeszkedni kezdett. Itt már szemet szúrt az illetékeseknek, plágium és hasonlók vádja fogalmazódott meg a rajzoló ellen. Így történhetett, hogy az amerikai keresztségben nem egyszer a The Wolf, vagy a Rupan nevet kapták a filmek. Előbbi a Lupin egy kicsit ferdített fordítása, míg utóbbi a Lupin japán kiejtéséből eredeztethető. Ma már nem kell efféle ferdefordításokra hagyatkozniuk a Japánon kívüli terjesztőknek, ugyanis az említett jogok lejártak, így szabadon használható bárhol a Lupin III név.



A főhős maga, mondhatni, szembeköpte nagyszülői örökségét, és ahelyett, hogy folytatta volna a megkezdett hagyományokat, és személyében újabb „tolvajok Sherlock Holmes-a” vált volna belőle, őt egyedül a nők és a pénz mozgatta és mozgatja meg. A tipikusan rajzfilmes megoldások nagy örömmel rendelődnek alá ezen tulajdonságoknak, és valljuk be, nekünk is jobban esik egy gátlástalan figura kalandjait bámulni. Egy jólszituált, öltönyös úriember helyett egy esetlen, vicces, ám sármos és céltudatos főhőst kapunk, aki a kalandok során egyfajta James Bond-paródiává is válik.

A mangában és az animékben Lupin III mellett jószerivel állandó fő- és mellékszereplők húzzák a talpalávalót. Baráti és segítői körébe tartozik Jigen, a mindig kalapot viselő, Lupin egyfajta érettebb és megfontoltabb énjét eljátszó bandita, illetve Goemon, a nagyszerű kardforgató, aki a legendás japán bűnöző, Ishikawa Goemon leszármazottja. A kötelező femme fatale szerep Fujikóra jut, és mint mindig, kell egy állandó ellenfél, aki a gegek hatalmas részéért lesz a felelős: belép a képbe Zenigata, a flúgos rendőrfőnök is. Ők négyen alkotják általában a gerincet, rajtuk kívüli szereplők csak az adott filmben tűnnek fel.

A hosszúra nyúlt bevezető után jöjjön hát a címben már beígért Cagliostro kastélya. Miyazaki Hayao neve az itthon is kiadott dévédé-sorozat óta talán még ismertebbé vált kis hazánkban, azonban azt kevesen tudják, hogy mielőtt megalapították volna a Studio Ghiblit, Miyazaki elég sokat dolgozott a Lupin III sorozatokban. Az első tévésorozatban társrendezőként, a másodikban pedig két rész erejéig rendezőként vett részt. Egyik első komolyabb munkája viszont a Castle of Cagliostro volt, ami 1979-ben került a japán mozikba.



Az egészestés mozifilm egy képzeletbeli európai államban játszódik, Cagliostróban, ahova egy balul elsült monacói bankrablást követően csöppen a két főhős, Jigen és Lupin. Európai kisautójukban többször is egy lány segítségére sietnek, akinek a nyomában fegyveresek loholnak, ő maga pedig menyasszonyi ruhát visel. A látószög tágítása után szépen lassan adagolódnak az információk magáról az országról, és címben szereplő csodálatos kastélyról is.

A készítők megpróbáltak egy nagyon is hihető, és lendületes kalandmozit keríteni, ehhez pedig rengeteg helyről kellett addig elcsépelt közhelyeket kölcsönvenniük, hogy azokat kipofozva és felhasználva hatalmas vigyorral és elégedettséggel merjenek a közönség szemébe nézni. Miyazaki precizitása már itt is megmutatkozik, a felhasznált elemek megfelelő tempóban való beillesztése, vagy egyszerű megmutatása nagyfokú szakértelmet igényelt. Ezeknek megfelelően kapunk egy túszkiszabadítós filmet, amit egy kis pénzhamisítással is megspékeltek az alkotók. A várható sémára épülget a történet, de mindezt anélkül teszi, hogy unalmassá vagy középszerűvé válna.

A hercegnőt, ahogy a mesében meg van írva, a gonosz és csúf grófhoz akarják feleségül adni, neki pedig, természetesen, egyáltalán nem fűlik ehhez a foga. Az ő drámája mellett második szálként ügyesen megírva jön a képbe a kastély sokáig halogatott, rejtett titka, ami, miután Lupin felfedezi, elég nagy galibát okoz.



Lupin és Jigen kettőse már az elején mosolyt fakaszt annál a bizonyos autós üldözős jelenetnél, előbbi viszont szokásához hűen a film végéig megőrzi humorát. A bajból általában hajszál híján megmenekülő főhős poénjai jól megírtak, csak egy-két erőltetett akad. Amint a nő közelébe jut, Lupin megbolondul, és bár korábbi manga-, illetve későbbi animeváltozatokban szexuális túlfűtöttsége jobban kidomborodik, visszafogottan, de már itt is megjelenik. Ez a visszafogottság talán kicsit zavaró lehet, de mivel tudjuk milyen Miyazaki mester stílusa, ez tökéletesen elnézhető, sőt  igazából a történet szempontjából elhanyagolható. Az önmagában is brillírozó Lupin akkor lendül azonban csak igazán formába, amikor bekerül a képbe a rendőrség, vele pedig az ütődött Zenigata kapitány. Kettejük találkozása érdekes csemege, a tolvaj átverős poénjai pedig nagyszerű töltelékei a mozinak.

Dramaturgiai szempontból sem találni hibát a Cagliostro kastélyában: ha lenne tankönyv, ami sorra veszi egy bűnügyi vígjátékba kötelezően beillesztendő sztorielemeket, fogásokat, ez az anime lenne annak iskolapéldája. Bár tényleg semmi újat nem hoz, az addig a filmművészetben használt paneleket mesteri fokon illeszti magába, és ennek tetejében még a "szereposztás" is tökéletes.
 
A pénzhamisítás és a hercegkisasszony szála a történet vége felé összeolvad, hogy egy akciódús fináléba torkolljon a film. Természetesen kiegészül a szereplőgárda a most kicsit keveset szereplő Fujikóval, illetve egy epizódszerep erejéig Goemon is tiszteleté teszi. Zenigatának a pénzhamisítást leleplező, tévékamerába előadott álmeglepettsége viszont egy utolsó döfés a rekeszizmok közé: rájövünk, hogy Lupin mellett tényleg ő a legnagyobb arc, mégha néha ezt elég rendesen képes is álcázni.



A külcsín fontos elem egy rajzolt filmnél, ám a készítők semmit sem bíztak a véletlenre. Számtalan vonás utal a későbbi Miyazaki stílusra, ezek közül a legszembetűnőbb a bajszos, segítőkész szolga külleme, ami akár egyből illeszthető lenne egy újkeletű Miyazaki moziba. Ugyanígy a Karl nevű kutya, akinek egyetlen közeli beállítása van, de azalatt van időnk elmerengeni: a Mester már akkor is Mester volt.

A Castle of Cagliostro tehát egy nagyszerű példája az igényes bűnügyi vígjátéknak, emellett pedig méltán vált az egyik leghíresebb Lupin III mozifilmmé. Bár az összes többinek sem kell szégyenkeznie, ebben a moziban tényleg minden megvan, amit egy tapasztalt, vagy épp mit sem sejtő néző kívánhat, és még nem is feltétlenül kell ismernie a szereplőket, előzményeket.
A Lupin III köré időközben épült brand világméretűvé duzzadt, a megszámlalhatatlan tárgy és csecsebecse mellett a legfontosabbak szerencsére a filmek és a mangasorozatok maradtak. Talán csak idő kérdése egy magyarországi dvd-premier.