Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Valami Amerika 2

2008.12.19. 08:03 VilosCohaagen

A Valami Amerika 2002 legnagyobb filmsikere lett - tán az alkotókat is megdöbbentő módon. A magyar (értsd: budapesti) valóságban gyökerező film unikum volt a maga nemében: nem elhasznált, fiatal színészek, kidolgozott forgatókönyv, technikai precizitás hármasságára épült, és több, mint 500.000 nézőt vitt be a mozikba.



Egy folytatásnak pedig ritkán tesz jót, ha sokáig várat magára. Elül a lendület, csappan az érdeklődés, az alkotók munkakedve. Maga a történet Mel Brooks Producerek című Oscar-díjas forgatókönyvét másolja, miszerint a három testvér a lottónyereményből leforgatott - és megbukott - Bűnös város című filmje után próbálnak magukra találni, mikor Alex, a szélhámos  nyomára bukkannak, aki álnéven egy East-West című darab jogaira pályázik (ami félúton lehet két kurzusmusical, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról és a Miss Saigon között ). Alexnek muszáj színpadra állítani a darabot, mert Balával, a magyar maffiózóval csak így tudja rendezni ügyeit. A fiúk abban bíznak, hogy ha megtalálják Alexet és megveszik előle az East-West jogait, végre visszaszerzik hatvan milliójukat, amellyel Alex lelépett. Viszont Magyarországra hozzák a darabot, ahol a maffiózó a lányát szeretné látni a főszerepben. 

A tizedik perc tájékán már érződik, hogy a forgatókönyv mindig a könnyebbik utat választja. A tétek érezhetetlenek, a logikát is sikerült kiiktatni (miért lepődik meg a maffiafőnök, mikor a lánya ugyanazt játssza, mint a próbán?). A poénok széles skálán mozognak a bennfentesen zseniálistól (Kamondi Zoltán és Janisch Attila álcameója), a felesleges, de vállalhatón át (rendőrök) a kínosig (takarítónőcasting). Egy közös van bennük: egyik sem karakterből fakad, senkinek nincs humoros nézőpontja, mint volt anno Schütz Ilának. (A rá való megemlékezést sokallom, pláne, hogy önálló történetszálat kapott a takarítónő-hiány.) A karakterbakik szinte állandóak, mintha az alkotók nem is ismernék a szereplőiket (Eszter gyógyszerészből lesz korrepetitor, András csak intelligens lányokra gerjedt - most a maffiacsaládhoz kerül közel.)



A film második harmada, mint a saját farkába harapó kígyó, csak tekergőzik, igyekszik, hogy a saját maga által feladott labdákat leüsse. Ebben a részben egy unalmas sitcomot látunk, ahol a próbák jelentenék a dramaturgiai szálat, de annyi mellékalak kerül feleslegesen képbe, hogy a sok karakter közt elvész a feszültség.

A színészek lépten-nyomon kiesnek a szerepükből - vagy a rendező engedi el a gyeplőt, vagy szimplán csak unják a saját szerepüket. Csak kevesek küzdik végig a játékidőt megingás nélkül; Csuja Imre, Ónodi Eszter precízen helytáll.

Ha az első rész Oroszlán Szonja nagy kiugrása volt, a második Tompos Kátyáé lesz (legyen bármilyen vonzó is előbbi testdublőrvitát kiváltó feneke). Meglepő módon az utóbbi jeleneteiben van élet, ő akar és küzd, míg a többiek robotpilóta-üzemmódban játszanak. A Pindroch-Szabó-Hujber trió egyben van, vagyis mindenki hozza a kötelező minimumot. Szervét Tibor akkor sincs a vásznon, mikor rajta van a kamera, ami azért gáz, mert az ő karaktere köré épülne az egész történet. Arra meg tényleg kíváncsi lennék, hogy Lucia Brawley múzsai minőségben funkcionál-e Herendinél, vagy szponzori kívánság, mert a külföldi tánctanár szerepe annyira passzol a filmhez, mint baracklé a langyos tejhez. 



A fényképezés korrektnél nem több, bár a new york-i montázsnál megcsillan, hogy Márton Balázs többre is képes lenne.

A zene fontos volt az első részben is, most sem maradunk slágergyanús számok nélkül. Hál’ Istennek nem kapunk három és félperces klipeket, viszont a filmnek saját zenéje nincs, csak a soundtrack. Az meg olyan, mint a vegyigyümi, mikor november elején felsöprik a szeszfőzde udvarát. A Tankcsapda új száma hozza a bevált sémát, Tompos Kátya énekesnőként is megállná a helyét. A főcímdal viszont legalább hatszor hangzik el a filmben, minden helyre feleslegesen beleerőltetve - igaz refrénje sincs, de ennek ellenére megszokható. A többi szám próbálja a Timbaland-Tricky Stewart alapokra hajazó ritmusokat összebékíteni Duba Gábor szövegeivel és némi Pink Floyddal, de sikeresebb projekt lenne a Mongol-Magyar Tengervíz Sótlanítási Program. 



És hát a vég… csak azt tudnám feledni. Megértem, hogy a főszponzorok 20-25 milliójukért akarnak is látni valamit. De az, hogy a stáblista  alatt a mégoly minimális katarzisélménybe belepofátlankodjanak és ezáltal hiteltelenné tegyék a karaktereket - ez már sok.

Az egész filmen vörös fonálként húzódik végig a részeg kőműves fájrontkori magabiztossága és munkakedve. Hitelességében, valóságtartalmában egy Kabay-Gyöngyössy vígjáték, goda krisztai profizmussal megvalósítva.  Bizonyára a karácsonyi moziszezon nagy durranása lesz, tán megnézi 250.000 néző. Aztán fájdalommentesen tovaszáll, mint a Fényes nyergekben a cowboyok koncertje a tábortűz mellett.

Valami Amerika 2. 2008, Magyarország. Rendezte: Herendi Gábor. Forgatókönyv: Herendi Gábor, Divinyi Réka, Harmat Gábor. Operatőr: Márton Balázs. Producer: Herendi Gábor, Havas Ágnes, Kecskeméthy Lívia. Szereplők: Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc, Oroszlán Szonja, Tompos Kátya és sokan mások
. .

18 komment · 1 trackback

Címkék: magyar vígjáték filmkritika 3csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr4829987

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: alternatíva 2008.12.23. 19:23:59

Valami Amerika - még, még, még!Kedves Alternatíva-olvasók, fölhívom a figyelmüket/figyelmeteket, hogy most szuperlatívuszok következnek! Mégpedig az immár 6 éve bemutatott Valami Amerika című film folytatásáról, Herendi Gábor rendező legújabb alkotásáról,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2008.12.19. 10:03:19

Érdekes.

Ha egy filmről ennyire ELTÉRŐ kritikák jelennek, meg, az csak jó lehet.
Anno így járt a Tigris2, és a Nyomozó is ennyire megosztó volt - érdemes lesz megnézni, ez már biztos.

Beyonder 2008.12.19. 10:09:51

Megnézem én is, majd a tévében. :)

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2008.12.19. 10:09:57

Aszittem az első képen az a Lóth Balázs... :) Az utolsón ez meg a Tompos Kátya? Ahogy az ausztrálok mondják: nooooisz...

juventus 2008.12.19. 10:13:26

Tegnap láttam és csak ajánlani tudom mindenkinek. Nagyon jól szórakoztam....

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2008.12.19. 10:14:42

Hát amikor meghallottam, hogy lesz folytatás, kissé szkeptikus voltam. Igazából az első sem volt nekem az igazi, de legalább valamiféle korszerűséget mutatott akkor a korábbiakhoz képest, ezáltal felüdülést jelentve.

Amúgy amilyen igénytelen néha a közönség, simán lehet ez is siker, már csak a címe miatt is.

asztrov 2008.12.19. 10:19:54

Én meg nagyon jól szórakozom a lelkesedő (pl. az ugribugrin index-Valuska) és a pikírt elnéző (pl. ez) kritikákon. Azonban ha jól megnézem, mindegyik csupán két dolgot vesz észre: Tompos Kátyát en bloc, és Oroszlán Szonja ál/valódi seggét. :)

A filmről ennyit akkor....

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2008.12.19. 10:23:24

Na de ezt a Tompos Kátyát hogy ne vedd észre, csókoltatlak? :)

asztrov 2008.12.19. 10:34:16

Én már régen észrevettem a színházban...;)

W Joe 2008.12.19. 10:45:00

Kíváncsi vagyok rá. Az első rész tetszett, főleg mert nagy meglepetés volt a moziban, hogy egy magyar filmen is lehet szórakozni.

asztrov 2008.12.19. 10:57:33

haha, CSAK magyar filmen lehet igazán jól szórakozni, már, ha magyar vagy. :D

Dallas 2008.12.19. 11:23:44

Az első részében is voltak kínos jelenetek, a Magyar Vándor is kínos volt, ez a film mitől lenne jó? Egyszer csak megtanult a rendező rendezni? Lószart. Ez a film is 3 dologtól vérzik: forgatókönyv, casting, rendezés. Mint általában a magyar filmek. Az utolsó jó magyar film a Csapd le csacsi volt, (na jó, meg a Kontroll) azóta semmi.

kaamir 2008.12.19. 15:12:51

Engem már valami kimondhatatlanul irritál ez a magyar filmes betegség, h saját magukról készítenek filmet. A hazai közönségfilm főszereplője vagy színész v. rendező v énekes, de mindenképp celeb. És persze a magyar átlagnál kb. 1000-szer jobban él. Olyan lábszagúak lesznek ettől a filmek , hogy fújj!
A reklámok elhelyezése meg... egy külön téma lenne.

VVega · https://debugme.eu/ 2008.12.19. 15:26:57

A Magyar Vándor az nem kínos volt, hanem nézhetetlen. A Valami Amerika azért pár fokkal afölött áll. Majd valamikor megnézem ezt is :)

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2008.12.19. 22:38:03

Abszolút egyetértek, én is ugyanezt írtam volna (oké, szidtam volna még egy kicsit a színészeket, a forgatókönyvet, a csatingot Csuja miatt, és dicsértem volna egy sort az egyetlen karakterfejlődést felmutató, szerepének előtörténetét egyedüliként átgondoló és prímán megjelenítő Oroszlán Szonját - de könyörgöm, akkor ez miért három csillag? A film is és a te írásod is az 1 és a 2 csillag közti teljesítményre utal.

Halivuddal is max. egyetértek: baromi igénytelen a közönség, a sajtóvetítésen, ahol a zord kritikusok ülnek (oké, meg a haverok) az emberek szarráröhögték magukat a legutolsó, leglogikátlanabb, legkínosabb, legegyszerűbb poénon is... Szomorú, hogy ebből lesz a siker, nem a Nyomozó visszafogott, de sokkal jobb humorábaól (ha már humor).

VilosCohaagen · http://geekz.blog.hu 2008.12.19. 22:47:24

Azért a három csillag, mert benne van a precizitás igénye, látszik a forgatókönyvvel való törődés (foglalkoztak vele, csak nem jó irányban),a törekvés a profizmusra. (plusz csillag Oroszlán Szonja fenekéért és a leszbicsókért)

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2008.12.19. 23:09:22

Hát, nem tudom, én inkább nézek pornófilmet és maradok a két csillagnál :D (Egyébként egy interjúban beszélt arról OSZ, hogy milyen nehéz színészi feladat volt egy két év lényegét összefoglaló monológot elmondani tangában való táncolás közben, szóval ha őszinte, és miért ne lenne, akkor nem volt dublőr.)
Értem az álláspontod, de én a törekvést nem díjaznám. A legjobb példa Mundruczó: látszik, hogy kétezerötszáz dologra törekedett, a Delta mégis minden idők egyik legszarabb filmje.

VilosCohaagen · http://geekz.blog.hu 2008.12.19. 23:55:29

OSZ-t és környezetét ismerve nem csoda, hogy ez problémát jelenetett :D
Mundruczó ugyanazokat az avítt művészfilmes eszközöket használja, mint bárki kishazánkban:
geekz.blog.hu/2008/09/05/delta_2

Ma hazánkban kevés profi alkotó van, aki nem úgy megy ki forgatásra, hogy : Na, jó, akkor kesz vmi- Herendi, Goda közéjük tartozik.

Purell 2008.12.21. 09:45:13

Nekem az lenne a kérdésem, hogy ha a maffiózó az istenkirály, akiért egyalán létrejött ez a darab a filmben, akkor miért a 8ik sorban ül az elöadáson???
süti beállítások módosítása