Négy matematikus kiabál egymással egy kicsike szobában. Ez valami vicc? Nem, ez egy feszült hangulatú, ravasz és az ismerős sztorielemek ellenére is frissnek ható spanyol pszichothriller, mely a Nyomozóhoz hasonlatosan megérdemelné a nagyobb ismertséget. Sajnos azonban kevés rá az esély, hogy a nemzetközi porondon lenyomja akár csak a Fűrész sorozat n-ik, előzőeket sorra alulmúló installációját. Itt is egy halálos játékról van egyébként szó, és szintén látszólag idegen emberek vannak összezárva egy kicsi helyre. Minden más tekintetben azonban nagy különbségek mutatkoznak: vér és csonkolás nincs, matekfeladványok annál inkább. Unalmasnak hangzik? Nos, egyáltalán nem az.

"Egy köböt pedig lehetetlen szétbontani két köbre egy negyedik hatványt két negyedik hatványra és általában a négyzet kivételével egy hatványt egy ugyanolyan két hatványra. Erre találtam egy valóban csodálatos bizonyítást, de a lapszél túl keskeny ahhoz, hogy befogadja." Ez a Pierre de Fermattól származó idézet sok-sok évig legyőzhetetlen kihívás volt a matematikusok számára, nemrégiben vált csak bizonyított Wiles-tétellé a csupán valószínűnek tűnő Fermat-sejtés. A film felütő megjegyzésével szemben azonban (melyet egy későbbiekben nem is szereplő narrátortól hallunk) nem kell attól félnünk, hogy a megszólítottak és értők köre a matematikában erős nézőkre szűkül, sőt: a cselekmény során felbukkanó fejtörők ismerősek lehetnek bárkinek a középiskolából. (Ily módon éppen az vethető a forgatókönyv-író szemére, hogy nem mert elég geek lenni… No de mindegy.)

A történet egyszerű: a magát Fermatként megnevező titokzatos házigazda tudományos értekezletre invitál négy ismeretlent, a kiválasztó elv: híres matematikusokat hívott meg, akiknek egy inkább logikára, mint szakmai tudásra építő beugró feladatot kellett megfejteniük. Hőseink engednek a kalandosnak ígérkező szeánsz ígéretének, és hamarosan hidraulikus présgépek által támogatott négy fal közt találják magukat. A gépek akkor lépnek működésbe, ha nem sikerül egy perc alatt megoldani Fermat sorra érkező feladványait. Kiút nincs, a hely egyre szűkebb a négy vendég számára, az idő pedig egyre kevesebb, hogy kitalálják, kicsoda a és miért akar végezni az eleinte ártatlannak tűnő áldozatokkal.

A spanyolországi horror-fantasy fesztiválokon nagy sikerrel szereplő Fermat’s Room júliusban Karlovy Varyban is bemutatásra került a kritikusok kedvence szekcióban. A horrorfilmeknél szokáson módon éjfélkor mutatták be, a közönség pedig hosszú tapssal jutalmazta a másfél órányi csavaros rejtvényfejtést. Az alkotópáros egyik tagja, Luis Piedrahita a bemutató után mesélt a film születéséről. Állítólag azért választottak egyetlen szobát a film helyszínéül, hogy a producerek ne mondhassanak nemet a kis költségvetésű forgatókönyvre. Így négy hidraulikus présgép és pár spanyol sztár közreműködésével jöhetett létre a low-budget produkció.

Ez persze kevés lett volna egy jó forgatókönyv híján, de a humoristaként népszerű Piedrahita és TV-s társa, Rodrigo Sopena nem csak elegendő feszültséget, de némi komikumot is csempészett a négy matematikus túlélőshowjába. Szerencsére nem erőszakolták meg a filmet azzal, hogy mindenáron négy teljesen különböző karaktert zárjanak össze a szobába: a karakterek életszerűek, a viszonyokat finoman árnyalt különbségek teszik izgalmassá. Hiányzik az oktató jellegű hozzáállás, ami például a Kockát, az egyhelyszínes thrillerek klasszikusát jellemzi, az alkotók épp a szükséges mértékben veszik komolyan a matematikusok drámáját, és a befejezés sem egy logikátlanul hozzátoldott magyarázat.

A film legnagyobb erénye a visszafogottsága: semmivel nem akar nagyot durrantani, így érvényesülni tudnak a finomságok. Bíznak a színészeikben is, így nem érezzük őket egy-egy jellemvonásra ráfeszített báboknak. Végeredményben a két elsőfilmes rendező-forgatókönyvíró könnyedén összehozott egy ütős, Agatha Christie-hangulatú másfél órás thrillert, melyre – Fermat ama híres lapszéli megjegyzésével szemben – a pofátlan blöffölés árnyéka sem vetül.