"What makes a man a man? A friend of mine once wondered. Is it his origins? The way he comes to life? I don't think so. It's the choices he makes. Not how he starts things, but how he decides to end them." - Agent Myers

Nehezen képzelhető el nagyobb fegyvertény annál, mintha az ember dédelgetett teremtményét olyasvalaki karolja fel, aki még nálánál is jobban szereti, márpedig pontosan ez történt Guillermo del Toro és Mike Mignola esetében: a visszahúzódó, gazdag képzelettel bíró kövér kisfiúból extrovertált, szörnyfetisiszta kövér nagyfiú vált, és miután a Blade 2-vel megütötte Hollywoodban a jackpot-ot, egyszer csak azon vette észre magát, hogy ezüsttálcán kínálják fel neki képregénygeek rajongásának örökös tárgyát, amelynek megfilmesítési jogát hét évvel ezelőtt szerezte meg magának, pontosan erre a pillanatra várva. Hát csoda, ha szemrebbenés nélkül gázolt át három szuperprodukcióra való felkérésen (Blade: Szentháromság, Harry Potter és az azkabani fogoly, Alien vs. Predator), hogy a gyöngyvászonra álmodhassa a vasalóállú, ballonkabátos, pokoli felmenőkkel rendelkező fenegyereket?

Hellboy 1993-ban debütál a San Diego Comic-Con Comics oldalain, del Toro forgatókönyve pedig már 1998-ban készen áll, azonban azokban az években a képregényadaptáció kifejezés felér egy szitokszóval a filmstúdiók szemében. A Mátrix, az X-Men és a Pókember sikerei (ezen persze főleg a box-office eredményeket értsük) szerencsére megváltoztatják ezt a szemléletmódot, de kedvenc Hell-fanboy rendezőnknek (említettem már, hogy a publikus emailcíme abe_sapien@hotmail.com?), így is véresen komoly közelharcot kellett vívnia a Revolution Studios nagyokosaival, hogy Mike Mignola képregényuniverzumának esszenciája érintetlen maradjon. Olyan elmebeteg kérdések hullámait állta rendíthetetlen kősziklaként, mint "Nem lehetne a főszereplő átlagos ember, aki csak akkor változik át Hellboy-já, ha feldühítik? Biztos benne, hogy vörös színűnek kell lennie? Biztos, hogy Hellboy-nak kell hívni?", és még a főszereplőre tett életképtelen javaslatokat (The Rock, Vin Diesel) is sikerült ártalmatlan vízpermetté hasítania.

"I wanna make this the Last Emperor of cheesy monster movies." - Guillermo del Toro

Amilyen nehéz dolga a stúdióval volt, annál jobban egymásra találtak Hellboy szülőatyjával: mindketten éltek-haltak a szörnyekért, imádták a képregényeket, a B filmeket és a 30-as évek ponyváit. Del Toro így fogalmazta meg barátságuk alapját: "Mindketten hiszünk abban, hogy bármit is akarj tudni az emberekről, azt mind megtanulhatod a szörnyfilmekből, és bármit is akarsz megtudni a szörnyekről, azt megtudhatod az esti hírekből." Ennek a rendkívüli összhangnak és mozijuk sorsának megpecsételése a főszereplő személyének megtalálása volt, melyet legnagyobb megdöbbenésükre és örömükre, egymástól függetlenül, Ron Perlman személyében véltek felfedezni. Ugyan Mignola kevésbé, del Toro már annál tudatosabban döntött Perlman mellett, hiszen az a színész, aki hibátlanul el tudja játszani a neandervölgyit a Tűz háborújában, Salvatore-t a Rózsa nevében és Vincent-et a Szépség és a Szörnyetegben, tökéletes választás a komoly sminkes munkát igénylő Hellboy szerepére. És mexikói rendezőnknek nyugodtan hihetünk, hiszen ért hozzá: ő alapította meg Mexikó első speciális effektekkel foglalkozó cégét, a Necropia-t...

A forgatókönyv, amennyire lehet, követi a Hellboy képregényeket, hiszen a gerincét a Seed of Destruction trade paperback cselekménye alkotja, ám a Végzet Jobb Keze rendeltetésének és Hellboy előre megírt sorsának revelációja már a Right Hand of Doom és a Box Full of Evil történetekből lett átemelve. A moziadaptáció érdekében tett kisebb-nagyobb változtatások arra utalnak, hogy ez Mignola univerzumának inkább amolyan párhuzamos valósága, mintsem a képregények szolgai feldolgozása: Hellboy eredetileg a Világ Legnagyobb Paranormális Nyomozója cím birtokosa, s mint ilyen, létezése ismert a Föld lakossága előtt, 1952-ben az Amerikai Egyesült Államok tiszteletbeli emberi lénnyé avatja, ötvenedik születésnapján pedig a Life magazin címlapjára kerül. A filmben ezzel szemben a kormányszervek titkos fegyvere, létezése hétpecsétes titok, csak amolyan városi legendaként kísérti az amerikai nép tudatalattiját. A Lizhez fűződő baráti kapcsolatból itt izzó szerelem, a zseniális tudós Kroenenből óraműre járó acélhideg gyilkológép lesz, Abe Sapien pszionikus képességekre tesz szert, Raszputyin pedig hüllőemberek helyett lovecrafti démonszolgákkal állít csapdát hőseinknek egy orosz temetőben a Cavendish kúria elhagyásával.

Abe Sapien: [after probing the sealed door] Behind this door, a dark entity. Evil, ancient and hungry.
Hellboy: [sighs] Oh, well. Let me go in and say hi.

Legnagyobb szerencsénkre del Toro nem csak a forgatókönyvhöz, de minden máshoz értő kézzel nyúl: három különböző speciális effektusokkal foglalkozó csapat dolgozik a keze alá, élükön a neves Rick Bakerrel, a látványvilágért Mignolán kívül olyan nevek felelősek, mint egy bizonyos Tsutomu Nihei nevű úriember, aki a Blame című mangájával híresült el a szélesebb közönség előtt, a casting pedig a telitalálat Perlman mellett a kígyótestű Doug Jones, a vérprofi John Hurt, a gyönyörű Selma Blair és a szórakoztatóan vicces Jeffrey Tambor alkotta csapatot sorakoztatja fel. Ne feledkezzünk meg a cseh szupersztár (mégiscsak Prága volt a forgatás helyszíne, ugye) Karel Roden-ről sem Raszputyin szerepében, és a bögyös Biddy Hodson-ról, akinek karakterét a hírhedt 1975-ös exploitation film, az Ilsa, She Wolf of the SS szadista főszereplőnője inspirálta. Rupert Evans színészi kvalitásaival tulajdonképpen semmi bajom, csupán a karakterével (akit én még a BPRD főhadiszállás kapuja előtt lőttem volna keresztül a Szamaritánussal), ami gyakorlatilag más célt sem szolgál, mint a harmatgyenge szerelmi szál felvezetését és a normál, átlagos ember beemelését a freakshow keretei közé (szerencsére a film második részében nyomát sem látjuk sem neki, sem ennek a megalkuvó koncepciónak).

Abe Sapien: [while stitching up Hellboy's shoulder] How long did he touch you?
Hellboy: I don't know? About 5 seconds?
Abe Sapien: [pulls three eggs out of his shoulder] Touched you five seconds, laid three eggs.
Hellboy: Didn't even buy me a drink.

Ha már megalkuvásnál tartunk, ez az egyik legfájóbb pontja a filmnek és az egyetlen, amiben del Toro fejet hajtott a stúdió előtt a potenciális nézőközönség megnövelése érdekében: a PG-13-as besorolás azt a paradox helyzetet állítja elő, hogy a vásznon embereket falnak fel, hánynak kardélre és petéznek tele kis Sammaelekkel, ellenben egy csepp vér sem folyik, nehogy kiheverhetetlen nyomokat hagyjon a filmre beülő kisgyermekek lelkivilágában. A vérpermet szimulálására találta ki Ron Perlman a metróban vívott harci jelenetben, hogy rágógumigolyóautomatával vágná szájon az undok Sammy-t, hogy a kiszóródó golyók jelöljék a sérülések súlyosságát: ebből végül falból kitéphető telefonkészülék és csilingelő pénzérmék lettek egy klasszikus Hellboy-os one-liner-el súlyosbítva: "It's for you!"

Minden igyekezet, belefektetett tehetség és lelkesedés ellenére a film éppenhogy csak kiemelkedik a középszerből, még a rengeteg, rajongók számára elhelyezett utalás ellenére is, mint például az orosz temetőben feltámasztott és háton cipelt hulla, ami a The Corpse című történet egyik fő motívuma, a Hellboy-nak betalicskázott szekérderéknyi palacsinta mint a Pancakes zseniális kétoldalasának hommage-a vagy éppen a BPRD főhadiszállás egyik üvegvitrine mögött pihenő torzó (Longinus Lándzsája mellett), aki nem más, mint Roger, a Homonkulusz az Almost Colossus-ból. A mérsékelt siker annak is köszönhető, hogy az USA-ban a Hellboy éppen akkor került a mozikba, amikor Mel Gibson Passiója, és a déli államokban a filmszínházak egyes esetekben kerek-perec megtagadták, hogy egy ördögös filmet vetítsenek a Passióval párhuzamosan. Más mozikban ezt a faramuci helyzetet azzal oldották meg, hogy "Hello, Boy" címmel hirdették a Pokolfajzat kalandjait...

Astaroth, Grand-Duke of the Infernal Regions: - What's all the noise about?
Mammon: - It is the boy. He has eaten the pancake.
Haborym: - He will never come back to us now.
Astaroth: - Truly this is our blackest hour.

Bár a film a Hellboy univerzum kompromisszumokkal felhígított változata, a kötelező jellegű szerelmi szállal és az X-Men-ből kölcsönzött (és azóta elkoptatott) meg nem értett szörnyetegek toposszal, mégis több szempontból hozzátesz (például Sammael és a Szamaritánus) a képregényes alapanyaghoz, ezzel kiemelkedve a képregényadaptációk tengeréből. Kétségkívül nem egy Casablanca, de a három dvd-s extra kiadása nem véletlenül produkált olyan eladásokat, ami lehetővé tette a második rész megvalósulását (na jó, segített a Faun labirintusának sikere is). Könnyed szórakozás, képregénygeekeknek pedig egyenesen kötelező!