A negyedik rész ott folytatja, ahol az előző abbahagyta, és ez szó szerint értendő: aki a szereplők páratlanul gazdag motivációját és a történet valamennyi érzékeny rezdülését szeretné maradéktalanul befogadni, az jól teszi, ha felfrissíti emlékeit az előző moziról. Személy szerint én egy hangra nem emlékszem a tavalyi etapból, de jó lesz ez így is, elvégre a Geek azért mégsem az Élet és Irodalom.

Milyen kár, hogy a friss epizód legjobb pillanatait már minden érdeklődő betéve ismeri: Jigsaw fekszik a jéghideg boncasztalon, sikít a fűrész, szakad a hús, recseg a csont, és miután valamennyi belsősége aprólékos vizsgálat alá került, előkerül egy újabb kazetta...
Jigsaw tehát halott, de mindenható lénye még a proszektúráról sem hagyja nyugodni a nagyváros bűnös lakóit. Ismét egy csapatnyi szereplőt leckéztet, akiknek valós idejű ámokfutását követhetjük végig, amelyek ezúttal Jigsaw múltjából összeollózott epizódokkal váltakoznak. A végére természetesen nemcsak összekapcsolódnak a sorskirakós darabjai, de megismerhetjük „Jigsaw ébredését" is, és ígérem, lesz nagy meglepetés mindenki számára, aki nem okosabb, mint egy ötödikes.

Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy a sorozat ostobaság és önismétlés dolgában szinte verhetetlen, egy dolgot azonban nem szabad elvitatni ezektől a filmektől: olyan szívet melengető mennyiségű vérontást és olyan őrült tempót csempésztek be a fősodorba, amire korábban nem igazán volt példa. Lehet, hogy valójában ez a sorozat csalogatta a grindhouse-hangulatot a multiplexekbe, és nem is a félresiklott Tarantino-Rodriguez projekt? (Egyébként úgy tűnik az alkotók folytatják e szép hagyományt egyéb zsánerekben is, Chavez kollégám éppen a minap értekezett nagy alapossággal, de talán egy kissé túlzott józansággal a Fűrész-szel debütáló James Wan példásan bugyuta és pokolian szórakoztató, vériszamos revans-mozijáról, a Death Sentence-ről).

A szédült tempó és az agyatlan vérfürdő egyébként hatványozottan igaz a legfrissebb részre, amely mind mészárlás, mind hülyeség dolgában eddig sosem látott szintet ér el. És talán emiatt szórakoztatóbb az előző kettőnél: olyan fékezhetetlen tempóban söpör végig ez a gúzsba kötő racionalitás legutolsó béklyójától is megszabadított tornádó egyik mészárszéktől a másikig, hogy az embernek szinte pislogni sincs ideje. Így hiába is vannak a sztoriban olyan hatalmas lyukak, mint a legjobb ementáliban, egy jó modorú geek nagyvonalúan szemet huny a lehetetlen fordulatok felett, és élvezi a számára kirendelt alantas szórakozást.

A Fűrész 4-et tehát azon jó ízlésű olvasóinknak tudom ajánlani, akik hozzám hasonlóan meg tudják bocsátani egy filmnek, ha az „átugorja a cápát", amennyiben cserébe élvezhetik, hogy a tengeri ragadozó minden ugráskor milyen jóízűen csemegézik az egyre csonkább végtagokból.