USA, 2007.

Hazai bemutató: 2007. július 26.

Utánam, srácok! - kurjantotta el magát Steven Soderbergh, összetrombitálta kedvenc szélhámosbandáját és leforgatta zsiványszériájának legfrissebb epizódját. Kurvára itt volt az ideje, ha engem kérdeztek, ugyanis a nyári folytatások unalmába úgy kezdtek befülledni a légkondicionált multiplexek, mint gyereksegg a pelenkába.

Sok mindennel lehet vádolni az Ocean's-sorozatot, csak azzal nem, hogy szokványos és unalmas lenne. Az első epizód, amellyel a rendező új jelentést adott a starpower fogalmának, egy generikus zsánermozi volt, remek tempóban, hibátlan stílusban, üdítő öniróniával elmesélve. A második résszel Soderbergh talán egy kicsit elrúgta a pettyest, és egy olyan posztmodern mozis örömzenélést rakott le az asztalra, ami bizony sokaknak megfeküdte a pociját (én imádtam!). A legfrissebb etapra egy kicsit visszafogta hát a lovakat, visszakanyarodott kissé a szajréfilmek gyökereihez, de egyet se aggódjatok felebarátaim, így is minden geek megtalálja majd benne a kedvére való nyammognivalót!

A történetre nem érdemes túl sok szót vesztegetni, Soderbergh is elintézi kb. 2 percben a példásan rövid felvezetésben. A lényeg, hogy most személyes érintettség okán (t.i. az egyiküket csúnyán rászedték) kell a csapatnak összegyűlnie. Ott is hagynak csapot-papot-asszonyt és olyan méretű szervezkedésbe kezdenek ami szinte szétfeszíti a műfaji kereteket. És most éppen ez adja a film eredeti ízét, a fergeteges tempó és temérdek szálnak köszönhetően a szajréfilmek legizgalmasabb szcénája, az átverés, a "sting" van kozmikus méretűvé nagyítva és tölti ki szinte az egész filmidőt. A többi a megszokott minőségben zajlik, a film vizualitása rendkívül erős, a díszletek pompázatosak, az öltönyök jól szabottak, a onelinerek ütnek, és a film egész szövetét csordultig átjárja a játékosság és az (ön)irónia, hogy a posztmodern utalások tömkelegét ne is említsem.

Felhőtlen móka ez a rész is, mondom, és annak értékét, hogy Soderbergh ilyen többfenekű, stílusos, és kimeríthetetlen mesélőkedvvel előadott mozi levezénylésére használja az alkotói szabadságát olyan időkben, amikor Tarantino dögunalmas és öncélú explotation-csökevényre pazarolja ugyanazt, nem lehet túlhangsúlyozni.