Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

A vesszőből font ember

2014.03.05. 08:00 Nemes András

wicker-man.jpgA horror maga az ismeretlen. Mindig az a legfélelmetesebb, ami kívül kerül az értelmezhetőség tartományain, hatalma önnön felfoghatatlanságából táplálkozik. A rémség erejét a sokk jelenti, ami eluralja elménket, ami ellen tehetetlenek vagyunk. Egyetlen módja, hogy szembeszállhassunk vele, ha képessé válunk kielemezni, közel kerülünk hozzá annyira, hogy megfejthessük. Nem zárkózhatunk el a lehetetlentől, saját hitrendszerünk kizárólagossága egy ponton túl nem támaszt, inkább bilincset jelent. Mikor egy nyilvánvaló veszélyhelyzetben makacsul hajtogatjuk, hogy: "Ez nem történhet meg", öntudatlanul öltjük magunkra az áldozatszerepet, hóhérainkat akaratlan felhatalmazva, hogy tegyék a dolgukat. 

Howie rendőrőrmester (Edward Woodward) egy ismeretlen feladótól származó levél hívására a festői szépségű Summerisle szigetére utazik, hogy végére járjon a hónapok óta eltűnt kislány, Rowan rejtélyes ügyének. A helyszínre érkezve gyorsan tudomására hozzák, hogy nem éppen szívesen látott vendég, a lakók kitérő, vagy egyenesen értelmezhetetlen válaszokat adnak kérdéseire, gyanakodva figyelik ténykedését, nyomozását szándékosan ellehetetlenítik, és lassan az is kérdésessé válik, hogy jelenlétének tényleg a lány eltűnése-e az oka. Egyre inkább úgy tűnik ugyanis, hogy Rowan nem is létezik.

wicker man1.jpgA film alapkonfliktusa az őrmester keresztény hite és a szigetlakók pogány rítusai, az ősi kelta hagyományokon nyugvó életvitelének összeegyeztethetetlenségéből fakad. Howie cselekedeteit a vallás határozza meg, emberi gesztusokra sem kapacitása, sem igénye nincs. Minden eseményt a hit szűrőjén keresztül fogad be, a világot csak a szentíráshoz és a törvény betűjéhez való viszonya által hajlandó értelmezni. A közvetlen tapasztalásnak az esélyétől is elzárkózik, az élet élvezeteit cél nélküli, súlyos eltévelyedésekként kategorizálja. A testi gyönyör ismeretlen előtte, undorral vegyes felháborodással szemléli a szigeten zajló szakadatlan bacchanáliát. Személyiségét hivatásának és istenének rendeli alá, egyenruháját a külső ingereket hárító lovagi páncélként viseli, amitől csak a fináléban válik meg: sokatmondó, hogy egy bohócjelmezre cseréli le.

Tragédiája önként vállalt szerepének következménye, sorsa beteljesedése, minden tettével támogatott, precízen eljátszott alakítása predesztinálja a mártírszerepre. A bizonyosság, hogy a helyes, a felsőbb hatalmaknak tetsző úton jár, kíméletlen cáfolatra kerül, de ő kétségbeesetten ragaszkodik istenéhez akkor is, mikor végleg tudatosulnia kellene benne magára maradottságának. Elhivatottsága csodálatra méltó, ugyanakkor miatta nem találja helyét a világban. Ott, ahová a sziget közössége tart, nem releváns az értékrend, melyet képvisel.

A sziget világa kezdetben minden furcsasága ellenére ártalmatlannak, megmosolyogtatóan bohókásnak tűnik (-Mi a májusfa?-kérdezi a tanítónéni kedvesen. -Fallikus szimbólum!-felelik a kislányok kacagva), a lakók fokozatosan válnak fenyegetéssé, kérlelhetetlen kivégzőosztaggá. Briliáns, ahogy a film a zenehasználattal először az édeni állapotok megjelenítését támogatja, majd a fináléban az életigenlést hirdető, üdvözült extázisban énekelt dalocskával a lángoló vessző-monstrum képeit festi alá. A szigetlakók a külvilág szabályrendszerét, törvényeit teljes mértékben figyelmen kívül hagyják, fel sem merül bennük azok elfogadásának gondolata. A rendőrre szánni való makacssággal küszködő, gyermeteg csodabogárként tekintenek, egy pillanatra sem tartanak tőle, inkább csak neheztelnek rá, amiért okvetlenkedésével megpróbálja tönkretenni szórakozásukat. Alig palástolják véleményüket, nem csak a háta mögött súgnak össze, egyenesen a képébe nevetnek. A hitük lényegét kétségbe vonó felvetésekre csak legyintenek, a tévedés lehetőségétől a rendőr vallási meggyőződéséhez hasonló vehemenciával határolódnak el. Ily módon nem is vonhatók felelősségre: az emberáldozat csak annyira tűnik kegyetlennek számukra, mint egy karácsonyi pulyka felszeletelése. Egyedül a sziget teljhatalmú ura, Lord Summerisle (Christopher Lee női ruhában félelmetesebb, mint Drakula) arcán láthatjuk megvillanni a racionális kétkedést, ő némiképp tisztában van tettei súlyával, hatalmát kockáztatná azonban, ha meghátrálna.

A filmben ábrázolt szertartások (még a címben szereplő is) egytől-egyig valós alapokon nyugszanak, riasztó belegondolni, hogy egyesek akár ma is élhetnék ezek szerint mindennapjaikat. A szigetlakók hitvilága csak első látásra tűnik felfoghatatlannak, valójában kényelmetlenül közel érezhetjük magunkhoz, sőt, mindenki számára vonzó aspektusai is akadnak: a halálfélelem ismeretlen számukra, a szexualitást a puszta gyönyör miatt képesek élvezni, a természettel való teljes harmóniára törekednek. Távolról sem romlott, vagy rosszindulatú emberek ők, pusztán gyökeresen másként látják a világot, mint a felvilágosultnak kikiáltott többség. Más kérdés, hogy ennek következményeként gondolkodás nélkül a vágóhídra küldik azt, akit arra tartanak érdemesnek. A ceremónia, ami áldozatuk számára a poklok poklát jelenti, nekik a föld termékenységét, a megújulást szimbolizálja, az elfeketedett tetem nyomában hitük szerint virágzó élet fakad. Eltökéltségük okán különösen félelmetesek: a végletekig kitartanak amellett, hogy amit tesznek, a lehető leghelyesebb.

the-wicker-man-parade-animals.jpgA maga korában "a horrorfilmek Aranypolgára"-ként emlegetett A vesszőből font ember egyedülálló atmoszférájával és zavarba ejtő gondolatiságával nyújt felkavaró élményt, hátborzongatóan delejes fináléja pedig a valaha készült legerőteljesebb rémfilmek közé emeli. Hatása napjainkban is kimutatható: a Vaskabátok például nem létezne nélküle, a Simon Pegg által alakított Nicholas Angel egy markáns Howie-paródia (Woodward fel is tűnik a filmben egy mellékszerepben), de nyilvánvalóan Twin Peaks lakói is sokat köszönhetnek Summerisle közösségének, sőt, a film nélkül az Angyalszív pokoli New Orleans-a sem lenne olyan földöntúli hely, amilyennek megismertük. Robin Hardy rendező lassan, türelmesen állít csapdát nézőjének, mesteri praktikákkal tereli el a figyelmét, hogy aztán kegyetlenül kiforgassa keretéből a valóságot.

Iszonyatos konklúziója szerint a gonosz bennünk van: pusztán egy isten szükségeltetik hozzá, hogy felszínre hozzuk.

18 komment

Címkék: horror filmkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr915836596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RoFä 2014.03.05. 08:41:08

Legkedvencebb kedvenc!
Azt meg hozzatennem hogy mindemellett borzalmasan vicces is
Es a zene fantasztikus

virtualdog 2014.03.05. 14:02:12

Az ilyen jellegű cikkek elé be kéne vezetnünk egy figyelmeztetést. Banális lenne azt mondanom, hogy spoileres, mert ez már sokkal inkább elemzés, mint kritika, és mint ilyen, még szép, hogy spoileres...

Ráadásul a The Wicker Man eléggé kultfilm abban az értelemben, hogy nem sokan beszélnek, nem sokat hallani róla, tehát potenciálisan szűz nézők is olvashatják a cikket.

Nekem főként azért durva ez a film, mert könnyed, humoros, erotikus "figyelemelterelései" ellenére, és a stílus szokványos elemeinek teljes mellőzésének ellenére is horrorfilmnek tartom (csakúgy, mint a Spoorlos-t), intellektuális rémfilmnek, mely kézzelfogható gonosz nélkül is gyomorba vágó, nyomasztó rettenettel szembesíti a nézőt. Ráadásul itt ez nem úgy kézzelfoghatatlan, mint mondjuk Lovecraft-nál, hanem tényleg nincs "magja". Nem teljesen értek egyet a záró mondattal: ugyan tragikus véget ér a történet a főszereplő szemszögéből, mégsem a gonoszt leli meg a néző a közösségben, hanem a másképp gondolkodást: ők biztos nem érzik ezt gonoszságnak. És mi sem tulajdonítjuk a "gonoszság" fogalmának különböző jellemzőit mondjuk oroszlánok egy csoportjának, vagy akár egy fajtársakat is felfaló állatfajt mondjuk.

Ja, és az erotikát is csak ez a film tudta számomra igazán ijesztő, idegen dolognak ábrázolni, no meg a Shivers. :)

Chavez 2014.03.05. 14:58:23

"ugyan tragikus véget ér a történet a főszereplő szemszögéből, mégsem a gonoszt leli meg a néző a közösségben, hanem a másképp gondolkodást: ők biztos nem érzik ezt gonoszságnak."

Pontosan. Szó sincs itt gonoszságról, mert akkor a Márton napi libavágást is lehetne annak hívni, még ha nagyon sarkos is a párhuzam. Pont az a pláne ebben a filmben, hogy egyfajta igazolást kap benne a másik oldal, az elkövetett tett. Nem elemi gonoszság, rosszindulat vagy ártani akarás a motiváció.

Tiger Woods 2014.03.05. 15:49:46

the bees!!! not the bees!!!

clive. 2014.03.05. 20:57:02

A folytatást látta már valaki?

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2014.03.05. 22:05:48

Az embert többek közt azt különbözteti meg az állattól, hogy van erkölcse és ismeri a bűn fogalmát. Betegnek, szociopatának vagy igen eltorzult társadalmi rend termékének kell lenni, hogy ez ne így legyen, de még az utóbbi esetben is fennmarad valami, a csoporton belül pl. továbbra is elég szigorúan ítélik meg az ölögetést (hogy kissé durva példával éljek,a kedves nácik még nem gyilkolászták le egymást az übermensch eszméjének jegyében csak azért, hogy győzzön a jobbik, az alsórendű fajok irtása viszont teljesen kóser volt, hogy egészen ízléstelen legyek. Vajon milyen párhuzam vonható a Vesszőember falusi bandája, a fentiek és mondjuk egy "keresztény" konkvisztádor közt, aki biztos volt benne, hogy a pogányok ritkítása az isteni terv része?)

Error Flynn 2014.03.06. 00:27:22

Érdemes ezt úgy elolvasnom, hogy még csak az (egyébként egész hangulatos) Nicolas Cage remake-t láttam?

kukilopezromero 2014.03.06. 00:35:25

@lutánnia: nálam is toplistás volt egy darabig:)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2014.03.06. 01:06:27

@Error Flynn: Nézd meg inkább előtte, jobb lesz :) Az írás utána is átadja amit át akar adni, de a filmélményből vesztesz valamennyit.

Error Flynn 2014.03.06. 04:16:58

@Zsoca87: OK, megfogadom a tanácsot :)

Agent Ricsko 2014.03.09. 09:53:56

@Error Flynn: az a remake a legroszabb rossz film ami valaha keszult. En szeretem a szorakoztato szemetet, de az a felhaborito kategoria. Az eredeti viszont 10/10, minden idok egyik legkulonlegesebb horrorfilmje.

Error Flynn 2014.03.09. 17:49:13

@Agent Ricsko: a világ legrosszabb filmjének meghatározása Guinness rekordok könyvébe illő feladat lenne, de biztos, hogy nem ez az a film. Ami nekem rémlik belőle, az egy nyomasztó atmoszférájú, szórakoztató horror, talán valamivel hangulatosabb is volt, mint az átlag közepes Hollywoodi horror. Én akkor még nem láttam az eredetit, így sem elvárásom, sem viszonyítási alapom nem volt. Ha megnézem, akkor biztosan másképp tekintek majd a remake-re, mint ahogy az nemrég történt a The day when the earth stood still esetében is. Bár bennem szinte minden esetben a pozitívumok maradnak meg egy film esetében, és képes vagyok azt csupán egyes részletei miatt is szeretni.

wim · http://sajatszoba.blog.hu/ 2014.03.09. 23:19:03

@Borbíró Andris: Nem mintha számítanának a skatulyák, de érdekelne, hogy ez a film mi alapján tekinthető horrornak.

virtualdog 2014.03.10. 08:28:40

@Error Flynn: Ami amúgy hálás hozzáállás, végül is mind azért filmezünk, mert szeretjük az élményt, és nem azért, hogy megerősítsük önnön intellektusunkról alkotott pozitív képünket. :D Csak sajnos sokszor van úgy (de nem mindig), hogy az eredeti után a remake egyszerűen nem ad élményt. Lehet, hogy fordítva érdemesebb volna... Csak én mindig "csalásnak", az eredeti(bb) mű elárulásának érzem, ha egyes hatáselemek azért nem működnek, mert a remake-ben már láttam őket (gyakran kevésbé hatékonyan, érzékenyen alkalmazva).

@wim: Nem vagyok profi a műfajelméletben, de én azért merem horrornak tekinteni/nevezni a The Wicker Man-t, mert a nyugtalanságnak, feszültségnek, rémületnek ugyanazon húrját feszíti meg bennem, mint egy explicitebb horror (mondjuk A texasi...), csak sokkal finomabb eszközökkel. Olyannyira, hogy első nézésre már akkor kúszott a hátamon felfelé a rettenet, amikor a film még simán folytatódhatott volna békésebb vagy humorosabb lezárás irányába.

Error Flynn 2014.03.11. 04:13:41

@Borbíró Andris: Akkor én szerencsésen fogtam ki néhány filmet, hogy a remake-eket láttam először, és utána az eredetit :) Pl: a fent említett The day the earth stood still eredeti verziójának a filmélményét semmivel sem csökkentette az, hogy hamarabb láttam a remeket (a hangsúlyok egész máshová helyeződnek a két film esetében). Ilyen esetekkel kell szembesülniük talán az adaptációk készítőinek is: milyen új élményt adhat az adaptáció (azon kívül, hogy másik médiumba helyezi át a forrásművet) az eredeti regényt, játékot, akármit ismerő közönségnek? Én személy szerint ez esetben tolerálom, sőt, örülök neki, ha mondjuk megpiszkálják a sztorit, felcserélik a karaktereket, stb. Az első esetre jó példa a 2011-es Whisperer in darkness, az utóbbira a mostani Evil dead, vagy a Night of the living dead (1990) újrázásai. De a legjobb talán az, amikor szinte már műfajilag is különbözik a remake az eredetitől, mint pl: az 1958-as, és az 1986-as The fly (Cronnenberg csak a lényegi motívumokat tartotta meg, az eredeti, Lovecraft-műveire emlékeztető narratíváját teljes egészében a sutba dobta).
süti beállítások módosítása