Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Az éhezők viadala: Futótűz

2013.11.18. 14:36 Rusznyák Csaba

catchingfire00.jpgAz elmúlt évek nagy young adult hisztériájának szinte teljesen sikerült elkerülnie engem, aminek persze egyik fő oka alighanem az, hogy már jó ideje nem vagyok „young adult” – bár amikor az voltam, akkor sem efféle könyveket és filmeket szerettem, de ez más kérdés. A lényeg, hogy ezzel, és a meglehetősen langyosra sikeredett, összecsapott első résszel együtt véletlenül sem gondoltam volna, hogy majd pont a Futótűz lesz az egyik, ami gyújt egy kis fényt az idei év többségében silány blockbustereinek sötétségében. Márpedig ezt tette. Ez a film sokkal jobban felépített, komplexebb, izgalmasabb, és érzelmileg hatásosabb, mint az elődje – minden szempontból köröket ver az Éhezők viadalára (meg az idei hollywoodi mezőny nagyjára is).

Katniss és Peeta győzelme a hatalmasok által vasmarokkal uralt jövőben nem volt következmények nélküli. Az emberekben reményt ébresztett, márpedig a remény egy diktatúrában veszélyes dolog – veszélyes magára a diktatúrára. Az elnök igyekszik számára kedvező mederbe terelni az eseményeket Katniss-szal, de az ezt szolgáló, minden kerületet érintő győzelmi körúton a lány egyre dühösebbé és frusztráltabbá válik, ahogy tanúja lesz a hatalom kegyetlenségének. Miután a körűt kudarcba fullad, az elnök az új játékmesterrel egy új tervet dolgoz ki: a 75. Éhezők viadalában a korábbi győztesek mérkőznek meg egymással. A cél Katniss egyre növekvő mítoszának lerombolása.

A Futótűz után az első rész egy langyos prológusnak hat, aminek csupán annyi volt a célja, hogy a folytatás építhessen az abban lefektetett karakterekre és szituációkra. De nem lehet a minőségbeli különbséget mindössze azzal magyarázni, hogy itt már semminek a bemutatásával nem kellett tökölni, így az íróknak szabadabb kezük volt. Az igazság egyszerűbb: sokkal jobb a forgatókönyv. Simon Beaufoy (128 óra, Gettómilliomos) és Michael „majdnem én írtam a következő Star Warst” Arndt (A család kicsi kincse, Feledés), jól gazdálkodnak a 140 perc körüli játékidő minden pillanatával, megtalálják és fenntartják azt a kényes és fontos egyensúlyt a személyes dráma, az akció, a társadalomkritika és a szerelmi szál(ak) közt, amit az előzmény cirka fél óra után menthetetlenül felborított.

Sokkal izgalmasabb a vezérmotívum is, ami végigfut a filmen: az első rész kínosan kiszámítható „ki éli túl” játéka helyett a rendszer elleni lázadás lehetőségén van a hangsúly, és azon, hogy ennek a lázadásnak ára van, amit a rendszer kegyetlenül megfizettet. És messze nem csak azzal, hogy ismét élethalálharcra kényszeríti a szereplőket, ők ugyanis az árat még a film utolsó perceiben is törlesztik, méghozzá keményen (feldobva a labdát a duplarészes trilógiazárlatnak).

A Futótűz megtartott mindent, ami jó volt az Éhezők viadalában (a főváros dekadenciája, a kiváló szereplőgárda, élen a mindenhogy – és mindenhonnan – csodálatos Jennifer Lawrence-szel), kidobta, ami nem működött, és hozzáadta a maga értékeit. Nem utolsósorban Francis Lawrence-t, aki sokkal jobban, elegánsabban, hatásosabban rendez, mint elődje, úgyhogy elfelejtheted a rázkódó kamerát, a hektikus vágást, ténylegesen látni fogod az akciókat, és még szar CGI-mutánsállatokat sem kell elviselned.

Az sem utolsó szempont, hogy a mainstream amerikai filmgyártásnak végre van egy markáns, határozott, magáért és társaiért kiállni képes fiatal hősnője, akire, szemben nem egy kortársával (hadd ne mondjam, hogy Twilight), bátran felnézhetnek a tinédzserek, mint abszolút pozitív példára.

20 komment

Címkék: scifi thriller dráma filmkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr875641843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.18. 14:47:59

Legnagyobb meglepetésemre nekem az első rész is bejött, remélem igazad van, hogy ez kijavította annak hibáit (mert azért tényleg volt jócskán)

cseszlovák · http://cseszlovak.tumblr.com/ 2013.11.18. 15:27:52

@Santino89: nekem is bejött az első rész!
és nagyon örülök ennek a kritikának, mert reményekre jogosít fel akkor!

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.11.18. 15:31:05

@Santino89: Nekem is bejött az első rész és szerintem ez is simán hozza a színvonalat. Érzelmesebb és én is rohadtul örülök, hogy kihagyták a rángatódzó kamerát. Talán az arénában játszódó részek nem voltak annyira jók, mint az elsőben, nekem ott jobban bejött ez a "ki éli túl" móka, mint itt. De ízlések és pofonok :)

kaamir 2013.11.18. 16:03:32

Engem az első részben is leginkább az erőltetettsége zavart. Mi a rücsökre fel ez az egész Éhezők viadala játékok? Megfélemlíteni a csórókat? Minek? Ma sem túráztatjuk így az afrikaiakat, vagy a hajléktalanokat, csak hogy ne lázadjanak. Nagyon naiv elnyomás-elképzelése van szegény Mrs. Collins-nak.

És hát egyik szereplő sem tűnt éppen éhezőnek, főleg nem J. Lawrence :)

prick 2013.11.18. 16:34:56

Az első részen csak bambulni tudtam, de az írástól megjött a kedvem, hogy megnézzem a folytatást.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.11.18. 17:13:28

@Santino89: Most végeztem vele, nyugizzá, 1 órán belül kikerül :)

Norv 2013.11.18. 19:56:33

@kaamir: A könyv olvasása során engem is ez aggasztott picit végig. Tényleg 74 éven keresztül nem akadt egyetlen Katniss-szerű személyiség sem? Ha hagynák az embereket a nyomorukban élni (a 12. kerület nem túl jó hely még a 'reaping' nélkül sem), akkor sem tennének semmit. Sőt, akkor talán még kevésbé.

A harmadik résztől kicsit tartok - a könyv is elég gyenge. A 2. filmet még nem láttam, de a könyvek alapján én úgy állítanám fel a sorrendet hogy a 2. a legjobb, utána az 1., de a 3. a legrosszabb.

CruelAngel 2013.11.18. 20:22:56

Mivel az első részt is nézhetőnek (bár nem kiemelkedőnek) véltem (sőt bár ábszolút nem tartozom a célközönségbe még a könyveket is hajlandó voltam elolvasni) ez most pozitívan hat.

Dr_utcai_arcos 2013.11.19. 17:58:51

@Norv: Gyenge a 3. rész??? Ne izélj, ha azok az utcai harcok és egyéb harci cselekmények csak fele részben kerülnek bele, egy brutális apokaliptikus mozi lesz!

Norv 2013.11.19. 19:17:23

@Dr_utcai_arcos: Látványos az biztos, de nekem a sztori nehezen hihető. Ráadásul amennyire tökös csaj az első két részben Katniss, annyira csak nyávog az utolsó könyvben.

walter sobchak 2013.11.19. 19:18:31

@Norv: Szerintem is ez a sorrend a könyveknél. A harmadik nekem is unalmas volt egy kicsit (pláne az eleje) ráadásul a második könvy utolsó mondata után sokkal izgalmasabbra számítottam. Ez a dühös vagyok Haymitchre, most nem, most erre vagyok dühös, most nem stb. oldalak tucatjain keresztül kicsit sok volt nekem. A másodikat egy ültő helyemben olvastam el. Viszont az igaz, hogy a harmadikból látványos filmet lehet csinálni, de a kétrészes zárás első része szerintem unalmas lesz.

walter sobchak 2013.11.19. 19:29:31

@kaamir: Hát, tényleg nem tűntek éhezőnek, főleg, hogy a könyvben leírták egy párszor, hogy az éhhalál mennyire gyakori arrafelé. De ezt én felfogtam filmes húzásnak, végül is, ha Paudits Béla játszaná Gale-t vagy Peetát, akkor nem nézné annyi tinilány :)

MasterTom 2013.11.21. 11:07:06

Az elsõ rész egy nagyon túlértékelt valami, nem rossz, de nem értettem a hisztériát körülötte. Örülök a kritikának, nem várok nagy dolgokat a második résztõl, de meg lesz lesve nachossal és kólával. :-)

Locassen 2013.11.25. 18:09:03

@Norv: gondolom, az alapmotívumot a szerző a Thészeusz-legendából vette, megkeverte a Battle Royallal, hozzáadott egy emberes kanálnyi lányromantikát oszt jól van - a hátteret meg odakente, csakhogy legyen valami.

Egyébként meg igazad van, a demonstratív terrornak nem egy túl hatékony válfaja 2-23 ember cizellált kinyírása, a történelem tanúsága szerint még a "minden német halottért 100 lengyel" se nagyon tudta meghatni a lázadó népességet.

Tiger Woods 2013.11.27. 16:24:04

szerintem ez pont ugyanaz volt, mint az első rész csak szebb akciójelenetekkel. ott még indokoltnak tűnt a moralizálós felvezető, itt viszont már majdnem elaludtam rajta. cgi-kutyák helyett meg kaptunk cgi-majmokat. király.

Maya-- 2013.12.01. 20:41:56

mérföldekkel jobb az elsőnél. Jennifer is sokkal szebben hozta a figurát, semmi fölösleges smink, a stylis-tok is végre szuper cuccokat alkottak. az effektusok, bár kurvajók, szekundárisak..nem tolakodnak, látszik, hogy egyéb a itt a lényeg. nagyon bírtam. egyetértek a cikkel.

Maya-- 2013.12.01. 20:45:21

"a itt a" az analfabéta fejem, az! pedig nem szoktam visszaolvasni magam, na ezútán sem teszem :)

Forgács W. András · http://geekz.444.hu 2013.12.11. 11:14:01

Az a baj, hogy végig azt vártam hogy a karakterek egyenként felállnak hogy azt üvöltsék: "Én vagyok Spartacus!". A csaj aranyos meg minden, de nem egy Kirk Douglas :) És a harmadik felvonás nem kicsit kiszámítható illetve összecsapott.
süti beállítások módosítása