Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

A holló

2013.11.04. 06:00 Elmeboy

Crow1.pngNincs még egy ilyen film.

Általában, ha a geekzre írok, mégpedig ide leginkább a kedvenceimről szoktam, igyekszem valamelyest objektivitásra törekedni, már amennyire gyarló emberi mivoltomból futja. Most azonban, kedves olvasóink, nézzétek el nekem, nem fogok. A holló ugyanis az egyetlen olyan film, amit '95 környékén, egy osztálytárstól kölcsönkapott videokazettán meglesve a végén (It won't rain all the time...) azonnal visszatekertem, és abban a szúrásban újranéztem, azóta meg vagy hússzor. Ez persze az ízlésvilágom hiányosságairól is tanúskodik, hiszen mostani szemmel nézve azért jócskán kiütköznek a hibái, mindazonáltal a blogolás óriási előnye, hogy olyan szubjektív lehetek, mint a mindenkori politikai kommunikáció, azaz amennyire az aktuális érdekeim és hangulatom megkövetelik. Erősen elfogult, összevissza hazudozó ismertetőm következik.

Kezdem rögtön azzal, hogy a Cure zenéjével megtámogatott, tükörbezúzós, sminkelős jelenet a legfaszább hősgenezis, amit valaha vászonra vittek. Erről velem lehet vitatkozni, csak éppen kurvára nem érdemes, mert érvelni nem fogok, meggyőzni magamat meg végképp nem hagyom. "Just paint your face, the shadows smile /Slipping me away from you /Oh it doesn't matter how you hide /Find you if we're wanting to /So slide back down and close your eyes /Sleep a while,you must be tired" – jajong Rober Smith, és mennyire passzol! Innentől nem is lehet kérdés, hogy a Holló egy hatalmas film.

Nyilván nem ez a filmtörténet csúcsa, naná, hogy nem, sőt, valójában alig több egy gótikus gimmickkel megtoldott bosszú-, vagy ha úgy tetszik, szuperhősfilmnél. Bármennyire szokás ezen lovagolni, az is tök mindegy, hogy Brandon Lee-t történetesen a forgatás alatt érte a halál. Persze, szar ügy, de inkább nem szeretném elhinni, hogy maga a végeredmény emiatt örvend kultstátusznak. Engem legalábbis az össztermék szempontjából bármilyen filmnél teljesen hidegen hagy, elhunyt-e menet közben valaki az alkotógárdából, és ez nem érzéketlenség, csupán a dolgok helyükön kezelése.

A holló önmagában méltó, hogy verjük rá a nyálunkat. Ha megnézzük ezt a James O'Barral, a forrásként szolgáló képregény alkotójával készült, amúgy lenyűgöző interjút, ott elhangzik, hogy a producerek szerint minden idők egyik legsötétebb képregényéből, aminek keletkezését egy személyes tragédia mellett nem kevéssé befolyásoltak olyan zenék, mint a Joy Division, The Cure, Bauhaus, vagy Iggy Pop, akár musicalt is lehetett volna forgatni, Michael Jackson főszereplésével (akit maga az interjú egyáltalán nem izgat, az 26:41 környékén győződhet meg, hogy így volt). Köszönjük szépen, bár tény, hogy ez a változat már csak perverzióból is számot tarthatott volna az érdeklődésemre.

Crow2.jpgEhhez képest valami döbbenetes, isteni szerencse, hogy bár a film az alapanyaggal (ami a maga punk-lírába áztatott, történetnek csak jóakarattal nevezhető erőszakorgiájával olyannyira külön írást érdemel, hogy itt és a továbbiakban csak minimálisan térek ki rá, a filmmel is csak ott vetem össze, ahol végképp elkerülhetetlen) csak nagyon távoli köszönőviszonyban van, mégis a 90-es évek egyik legkarcosabb, leginkább kompromisszummentes, önmagában is működőképes adaptációját kaptuk, és akkor azt is ide merem írni, hogy a képregényfilmek újkeletű dömpingjét megelőzve az egyik legerősebb feldolgozás, ami valaha született.

A szerkezeten és a sztorin elmélázni teljesen meddő vállalkozás, merthogy szinte csak ürügyként léteznek: faszit és barátnőjét kegyetlenül meggyilkolják, faszi egy madarat kergetve kimászik a sírból, brutális bosszút áll, a végére kis bonyodalom, leszámolás, csókolom. Akár fordított szemszögű slasher-mozi is lehetne, de természetesen a lényeg nem itt rejlik.

A holló szikár, végletekig lecsupaszított alkotás, illetve nem mindig, de jellemzően azokon a pontokon működik a legkevésbé, ahol magasabbra céloz. Erényei nem a dramaturgiai vagy jellemfejlődési csavarokban, hanem a jancsiszög-összetettségű alaptéma ábrázolásában mutatkoznak meg, legjobb tulajdonsága egészen pontosan az a fajta nyersnek és akár ötlettelennek is nevezhető keresetlenség, ami leginkább az exploitation-filmek sajátja. Ne is szépítsük, A holló minden ráaggatott hangulati elem dacára maga is exploitation a javából - eleve kivégzésjelenetek laza láncolata, de még ezt is megfejeli olyan elképesztő nyalánkságokkal, mint mikor az elviekben pozitív főhős heroinos fecskendőkkel akupunktúrázza tele szerencsétlen áldozatát.

Mert hogy máshogy lehetne elmesélni a halálból visszatért rockzenész történetét, aki egy törzsasztalnyi, mosdatlan, rossz arcú bűnözőn vesz véres elégtételt? Jó, kicsit szórakoznak a drámával, a szerelemmel, a cigiről leszokni készülő őrmesterrel, meg a gördeszkás, félárva kislánnyal, de ha őszinték vagyunk, ezek csak töltelékjelenetek, a leghatásosabb ugyanis még mindig az, ahogy a harlekinarcú, sétáló hulla ipari ritmusokra halomra lövi, kardélre hányja, vagy éppen ezeknél sokkal kreatívabb módokon meneszti halálba a helyi alvilág krémjét. Nem mondom, tényleg van valami rohadtul szép Eric Draven szenvedésében és síron túl is tartó szerelmében, de ezek csak addig szükségesek, amíg megalapozzák a haragját. A hollót azért lehet nagyon szeretni és átélni, mert a legtöbben hasonlóan, kurvára dühösek tudunk lenni, amikor éppen fáj az élet, és az elképzelés, hogy ilyen ádázul, mégis stílusosan vágjunk vissza, bármennyire kamaszos és éretlen is, szerintem a legtöbbünktől nem áll távol. Vagy csak én vagyok szociopata, ebben az esetben kérlek, szóljatok, hátha megmenthető pár élet, ha időben elhúzok terápiára.

TheCrow3.jpgArról aztán nem is beszélve, hogy a 90-es években elharapózni kezdő, mára pedig abszolút fősodorrá vált urbánus gótikának ez volt az egyik első, és talán legszilárdabb mozgóképes sarokköve. Az idealizmus és a kiábrándultság természetfeletti motívumokkal vegyített összecsapásába a lepusztult, eső áztatta, korrupt nagyváros színfala előtt ilyen kellemesen se előtte, se utána nem borzonghatott bele a nagyérdemű. Az is ritka, hogy egy nagyközönségnek szóló film ilyen szépen szolgálja ki egy viszonylag periférikus, teljesen más médiumban gyökerező szubkultúra (jelesen a gót/dark zenei színtér) igényeit. Igaz, szerintem pont az amúgy sokat méltatott, a korszak felkapottabb underground zenéit felsorakoztató soundtrack a film egyik leggyengébb pontja, mert hiába tiszteleg a filmes lehetőségekhez képest elfogadhatóan O'Barr eleve zenei ihletésű eredetije előtt, hiába passzol remekül a pont ugyanennek a színtér bandáinak klipeket rendező Alex Proyas stílusához, kevés kivétellel felejthető előadók felejthető dalait sikerült összegyűjteni, amik egyszerűen méltatlanok a képregényben megidézett, műfajteremtő klasszikusokhoz. Akkor már nagyságrendekkel jobb Graeme Revell, a kísérleti filmzenék 90-as évekbeli gurujának szimfonikus aláfestése, ami panaszos kórusaival, egzotikus fúvósaival, törzsi ritmusaival, ipari csattogásaival hátborzongatóan hozza a már-már mitikus városi vadon időtlen, nyomasztó hangulatát.

A végén csak nem lettem olyan elfogult, mint szerettem volna, mindazonáltal megismételhetetlen, elemi erejű filmnek tartom A hollót, és a nyilvánvaló hibái dacára is marad - stílusosan - örök szerelmeim egyike. Kár azért a néhány túl sokat markoló, megmondókényszeres jelenetért, kár az esetenkénti nyálasságért, kár az elkerülhetetlen, mégis bántóan kilógó, hősies, végső leszámolásért. Kár, kár, kár, szól a holló (ami persze igazából varjú), de károgjon csak, mert azt, amitől kurva jó, zsigeri és páratlan az egész, ezek sem tudják elrontani, és hát ja: nincs, tán nem is lesz még egy ilyen film.

41 komment

Címkék: kult akció filmkritika exploitation

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr645572465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nemes András 2013.11.04. 07:08:45

Szuper cikk má' megin', minden sorával csak egyetérteni tudok, volt időszak, mikor a Cure-dalt naponta úgy ötször-hatszor simán meghallgattam, agyban meg a sötét, eső áztatta utcák felett röpködtem:) A Burton-féle első Batman mellett a legmeghatározóbb szuperhősfilm számomra. A folytatásai pedig legalább olyan jól sikerültek, mint a Hegylakó további részei:)

Malachi 2013.11.04. 08:11:00

szerettem a filmet is, de a soundtracket szerintem úgy egy évig hallgattam meg minden nap gimibe menet, aztán gimiból hazafelé, aztán otthon este. szerintem tökéletesen egyben van a filmmel, a mai napig az egyik legjobbnak tartom - á, faszba az egésszel: A LEGJOBB SOUNDTRACK AMI VALAHA KÉSZÜLT. na.

www.youtube.com/watch?v=R_JwU9j9f2s

ettől a mai napig kedvem támadna szétverni egy, vagy két kisebb hadsereget. de a lényeg, hogy tényleg nagyon eltalált az egész válogatás, és gyönyörűen végigkíséri az egész film sztoriját.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.04. 08:35:55

kiütköztek a hibái?!

milyen hibái?? nincsenek neki.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2013.11.04. 12:00:10

@Malachi: A Dead Soul feldolgozás a kedvenc feldolgozásom, ever. Nagyszerű. És én is a film miatt ismertem meg ezt a verziót.

K.Leslee 2013.11.04. 12:32:42

Ez is tipikusan olyan film aminek az ereje a koraban rejlik. Eppen ezert tenyleg nem lehet megegy ilyen flmet kesziteni, megcsak hasonlot sem. Ram annak idejen az ujdonsag erejevel hatott. A kepi vilaga egyedi es lenyugozo.

'jellemzően azokon a pontokon működik a legkevésbé, ahol magasabbra céloz'

Ezzel leirtad a film hibait, egy mondatban. A siron tuli szerelem szajbaragos jelenetei teljesen szuksegtelenek, a szerelmi drama egyszeruen eroltetett ebben a filmben, mondhatni mufajidegen.
Ezt leszamitva tokeletes film. Nem is ertem hogy Alex Proyas hogyan keszithetett olyan fortelmeket ezutan.

szkristof92 2013.11.04. 12:40:36

Überelhetelen hangulatú és képi világú gothic-action-horror mestermozi, a 90-es évek egyik legjobb filmje. A soundtrack is etalon.

szkristof92 2013.11.04. 12:42:15

@Malachi: Nekem ez a kedvenc:

www.youtube.com/watch?v=k204KtjZRs8

Filmes tűzpárbaj hiperritkán kap ilyen jó aláfestést.

Rusznyák Csaba 2013.11.04. 12:57:30

Ahogy a cikkben is áll: magasan Graeme Revell zenéi a legjobbak. Ha A holló soundtrackjére gondolok, sosem a The Cure vagy akármi más jut eszembe, hanem Revell. A The Birth of a Legend, a Pain & Retribution, a Devil's Night, az Inferno...

@K.Leslee: Nana, azért még volt ott egy Dark City is.

K.Leslee 2013.11.04. 13:04:00

@Rusznyák Csaba: jogos, azt kifelejtettem. A Dark City meg talan jobb is. Mindenesetre latvanyvilagat tekintve a Hollo ikertestvere. Na de ami azutan a ket film utan tortent, arra nincsenek szavak.....

Chavez 2013.11.04. 13:31:05

Lehet, hogy nyálas, erőltetett a szerelmi dráma (a romantika mindig geil egy kicsit), de ha ezeket kivesszük belőle, akkor pont a lényegétől szabadítjuk meg. Ez egy romantikus film, illetve egy depresszív, busongós dráma is egyben, ahogy a képregény is. Pont attól működik, annak (is) köszönhető a kult-státusza, hogy a kifejezetten erőszakos bosszút az ilyen lágyabb ellentétekkel oldja fel. A szerelem ereje legyőzi a halált - Erről írtak verseket tucatszám azok a darkos poéták, zenészek, akik a képregényt és általa a filmet is ihlették.

A nem eredeti OST is tökéletes, de ahhoz, hogy megfelelően tudjuk értékelni, kicsit "azon az oldalon" kell állni zeneileg, és persze lelkivilág tekintetében sem árt. :) Mikor kijött a film, akkor még ilyesmi zenék mentek a magunkfajta alternatív fiatalok körében (grunge, indusztriál, post-punk), és a filmzene talán még a filmnél is népszerűbb volt. Ehhez ilyen előadok és ilyen dalok illenek, a film képsoraival is remekül harmonizálnak. A film sikere kb. egyharmad részt köszönhető nekik.

prick 2013.11.04. 13:42:14

Nekem ez az egyik kedvencem, nem tudom miért.

www.youtube.com/watch?v=C4WQvxWvO5k

OFF: Amerikai pszicho- ról terveztek írni? Szívesen elolvasnám, mit írtok róla.

borisz 2013.11.04. 13:44:27

@Malachi: nálam is a valaha legtöbbször hallgatott ost ever. a cikk olvasása közben el is kezdtem kikölcsönözni, tökéletes lesz a mai taknyos esős hazaúthoz a sötétben.

a filmet pedig n+1-szer hoztuk ki a tékából, de tényleg annyiszor, hogy szerintem a videókölcsönző tulaja mercijének a jobb első felnije abból jött ki.

Nemes András 2013.11.04. 16:14:59

@prick: Ejjj, de jó ötletet adtál!:)

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2013.11.04. 16:38:11

A kevés kedvenc egyike.

Hátulütő: azóta a kívülhordottalsógatyás szuperhősfilmek nekem egyenlőek a Gyalog-galoppal...

c

JanDítě 2013.11.04. 16:46:04

Nem láttam még eredeti hanggal, de a magyar szinkront is megcsinálták rendesen.Úgy tökéletes ahogy van.

Tiger Woods 2013.11.04. 18:26:08

király cikk. csak még három szó: michael kibaszott wincott!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.11.04. 19:32:00

@Malachi: írád: "szerettem a filmet is, de a soundtracket szerintem úgy egy évig hallgattam meg minden nap gimibe menet, aztán gimiból hazafelé, aztán otthon este. szerintem tökéletesen egyben van a filmmel, a mai napig az egyik legjobbnak tartom - á, faszba az egésszel: A LEGJOBB SOUNDTRACK AMI VALAHA KÉSZÜLT. na."

ezzel csak egyet tudok érteni, bár kapásból beugrott a natural born killers str-je (Trent Reznor rakta össze, rajta három valaha.. kedvencem: NIN burn www.youtube.com/watch?v=PtjdAl-w9Is , Something I Can Never Have, A warm place, +nem NIN: sweet jane, L7,..), szóval mindkettőt szarrá hallgattam :D :)))

+ beugrott még 1: a trainspotting str-je, azt annyira sokat nem hallg. mint a fenti kettőt, de azé.. :)

getro2 2013.11.04. 19:49:38

@Nemes András: ezt én is támogatom! :D persze csak ha a könyvről van szó.

JeszKar 2013.11.04. 20:33:09

Egyébként a Pain & Retribution a film egyik legjobb jelenete alatt játszódik:
www.youtube.com/watch?v=OB8uD8FaPXU

GregorEisenhorn 2013.11.04. 20:34:41

Az OST nagy kedvenc, csakúgy mint a fent említett Natural Born KIllers-é. Kár is listát írni, mindegyik szám odavaló. És hamár OST-k, Judgement Night (film azárt felejthető) és Trainspotting

Elanor_ 2013.11.04. 20:58:24

Szuper a kritikad. :)

borisz 2013.11.04. 21:27:51

@getro2: igen, a könyvről legyen. a film kaki, a könyv meg...

stim 2013.11.04. 22:24:25

A Hollónak fordított című flm nekem is a kedvenceim közé tartozik és a zenéjét is sokáig hallgattam. "Ezek a zenészek...!"

De aki emlékszik az angolnyelvű filmplakátra az nehezen szabadul attól hogy a varjút hollósították.

Holló=raven
varjú= crow

szóval ennyire holló a Crow:)

Malachi 2013.11.05. 00:00:00

ebben az esetben nem érzem rossznak a címadást, bár ez eredetijét nem ismerem, de a film hangulatához sokkal jobban passzol a holló, mint a sokkal közönségesebb varjú.

most hagyjuk a szolgai fordítást, ez címadás, és a korrekt fajtából.

egyébként ornitológus legyen a talpán, aki a filmben kiszúrja, hogy holló, vagy varjú ül Brandon Lee vállán.

Maya-- 2013.11.05. 01:19:24

szeretnék én egy ilyen varjút! amúgy a holló: corvus corax és a varjú: corvus frugilegus..tehát mindkettő corvus. :)

látszólag csak pár centi különbség van közöttük, de agyilag viszont oriási. a holló kb. 4x nagyobb aggyal rendelkezik mint a varjú, és az egyetlen élőlény az emberen kívül aki tudatosan tud drogozni. állítólag a szárnyai alatt valamilyen hangyákat nyomorgat, s megissza a levüket.

a filmet én is többször láttam, sokáig szerelmes voltam, mondjuk én nem a filmbe, hanem konkrétan a lényegbe. bár itt is előbb a sorozatot láttam, s majd retró a filmeket..de ez a crow a legjobb. nem érzékenyültem el különösképpen Brandon Lee halálán. úgy képzelem el, hogy mondják: cut és ő szépen visszabújik a sírba. így van ez rendjén. márcsak, hogy én is helyén kezeljem a dolgokat. a szerelmi aspektusról dettó az a véleményem mint a Chavezé és talán hozzáfűzném azt még: kellettek pluszba olyan szereplők is, akiket nem akarunk kinyírni :)

agika88 2013.11.05. 01:45:13

Egyszer egy másik blogon beszélgettünk már erről a filmről, és leszűrtünk egy nagy igazságot: akit ez a film a tini/lázadó korában kapott el, annak nem volt menekvés, örökre megszerette :D

prick 2013.11.05. 11:12:35

@getro2: Inkább a film legyen most kivételesen. A könyvet én spec. nem tudtam befejezni.

kukilopezromero 2013.11.05. 11:14:23

@Maya--: a majmok is be szoktak rúgni nem?

Maya-- 2013.11.05. 12:59:10

@kukilopezromero: be. ha már kész a pia.
de a holló ügyesen kiválassza a spéci hangyát(s ezt nem látta és nem tanította neki senki), mert ez a nyersmatéria. majd ebből főzi az anyagot mint WW. lehet eladásra is csinálna, ha vennék tőle az anyagot..s asszem totál magasról szarna a mexikói kartell sombrerójára :)

getro2 2013.11.05. 17:35:30

@prick: (elnézést az offért)
pedig érdemes, a világ egyik legdurvább társadalomkritikája a felszín alatt. azért meg külön riszpekt, hogy Ellis semmit nem próbál az ember szájába rágni, végig kétértelmű marad a cselekmény. szerintem adj neki még egy esélyt :)

prick 2013.11.05. 17:48:49

@getro2: (bocs én is az off miatt) Megfeküdte a gyomrom, talán nem egy nyaralás alkalmával kellett volna nekivágni. Majd egyszer máskor...

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2013.11.05. 18:54:54

"Az idealizmus és a kiábrándultság természetfeletti motívumokkal vegyített összecsapásába a lepusztult, eső áztatta, korrupt nagyváros színfala előtt ilyen kellemesen se előtte, se utána nem borzonghatott bele a nagyérdemű."

És a Sin City? Az smafu? :)

És igen, egyetértek: "Örökké nem eshet".

Brandon Lee azért megérdemel egy alapos említést, hiszen mégiscsak ő a szíve-lelke A hollónak és habár elbagatellizálható a tény, de azért a tragédia "sajnos" még kúlabbá teszi az egészet.

Elmeboy 2013.11.05. 19:34:39

@Gevin: Sajnálom, inkább ne is menjünk ebbe bele, de nekem a Sin City (már a film), nagyon, nagyon nem ... Oké, attól még az idézett mondat áll rá, már ha a természetfelettit leszámítjuk :)

Lee nagyon kúl volt a szerepben, szimpatikus is, de azért a szíve-lelke kapcsán én ennyire nem vagyok biztos, hiszen se előtte, se utána (,- ízléstelenkedett Elmeboy) nem láttunk tőle igazán említésre méltót, itt is inkább a szerkó, a smink, a stílus a jó. Ennek persze ellentmondanak a folytatások, ahol szerencsétlen Vincent Perez, Edward Furlong, meg tököm tudja, ki még, pont olyan szánalmas ugyanebben a hacukában, mint bármelyik részeg tini blackmetálos, aki életében először ken pandafestéket magára. Én azt mondanám, hogy Lee bár nem nyújtott semmi kiemelkedőt, de a megjelenése, a karizmája centire passzolt ide.

Viszont, hogy a halála bármit hozzá tenne a filmhez, továbbra sem vagyok hajlandó elfogadni. A jelenséghez, a kultuszhoz igen, de az nem ugyanaz.

bcrics 2013.11.06. 00:12:44

Azért egy Forest Gump leírást is szívesen olvasnék.

Elmeboy 2013.11.06. 00:27:49

@bcrics: Parancsolj: überszentimentális, okádék maszti, de legalább Tom Hanks tokája már félig kifejődött.

hmikey 2013.11.06. 10:57:27

Hát ja, ez tényleg epic giga kedvenc volt, én is rongyosra hallgattam a filmzenét (mea culpa, nekem tetszett). Ilyen volt még a már említett Judgement Night és a Demon Knight OST is. Pedig nem is pubertáltam már akkoriban, pont húsz voltam. Na jó, az még közel van :)

kukilopezromero 2013.11.06. 15:45:57

@Maya--: remélem te sosem fogsz ilyeneket kipróbálni :) sört ihatsz

Blake / Mitch and Murray 2013.11.07. 21:27:08

Itt a Rozsomák is Farkas,majdnem tök mindegy.Nem értek hozzá,de a filmben szerintem inkább hollója van mint varja.Olyan nagynak tűnik.Persze ettől még varjú az igazi címe. :)

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2013.11.10. 09:45:13

Gondolom a Poe-vers miatt holló, amit idéznek is, meg mert a varjú bénábban hangzik.

Maya-- 2013.11.10. 17:39:38

@Keresztény szellemiségű luxuskurva: így van. jobban hangzik magyarul a holló. de pl. olaszul a: corvo(kórvó)=varjú, abszolút jól hanzik :) s ők ezért helyesen fordították.
süti beállítások módosítása