Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Geexkomix 65.

2013.09.13. 12:33 Geekblog

batmanbw13.jpgBatman: Black and White #1

Történet: Chip Kidd, Neal Adams, Maris Wicks, John Arcudi, Howard Mackie
Rajz: Michael Cho, Neal Adams, Joe Quinones, Sean Murphy, Chris Samnee
DC Comics

Eredetileg a DC Villians Month-járól akartam írni – nem egy konkrét képregényről, hanem a koncepcióról úgy általában, de ahogy fejben végiggondoltam a cikket, az nem annyira kritika lett volna, mint inkább egy használati utasítás a kiadónak, hogy hova és hogyan dugja fel magának az egészet. Oka van annak, hogy az utóbbi hetekben a DC-ről az ostoba kis botrányai miatt beszélnek az emberek – a képregényei ugyanis egyre kevésbé érdemlik meg, hogy társalgás részét képezzék. Nade. A Batman: Black and White nem egy rosszul csengő cím, és ugye nekünk is fűződnek hozzá szép emlékeink a Fekete-fehér képregényantológiának köszönhetően. A DC most ezt a sokat (és okkal) dicsért, klasszikus sorozatát élesztette újra, és a recepten egy betűnyit sem változtatott – miért is tette volna? Tehát, nyolcoldalas történetek (szám szerint öt) különböző íróktól és rajzolóktól. Összességében nyilván egy minőségi vegyesfelvágottat kapunk, ahogy az az antológiáknak a sajátjuk. A nyitó darab Chip Kidd Don’t Know Where Don’t Know When című sztorija, amiben Batman eltűnik, és a tanácstalan Robinnak Superman segít a keresésben. Kedves, kellemes, remek dinamikájú kis comic, nagyszerű rajzokkal, az egész leginkább Bruce Timm és Darwyn Cooke stílusát idézi. A következő a Batman Zombie Neal Adams tollából: az élő legendához minden szempontból méltatlan, lapos, unalmas, buta, kínosan szájbarágós társadalmi üzenet egy roppant esetlen élőhalott-metaforával. A Justice is Served egy viszonylag szórakoztató Harley Quinn/Poison Ivy móka, remek csattanóval, a Driven egy kicsit erőltetett, de jópofa, és Sean Murphy briliáns rajzainak köszönhetően igen látványos Batmobil-romp. Az utolsó sztori, a Head Games ellenben egy nagyon is komoly és sötét, nagyszerűen kivitelezett, okos thriller Howard Mackie-től, amiben Batman egy kegyetlen baltás gyilkos nyomában jár. Legalább ezért és az első történetért megéri beruházni a Black & White új inkarnációjára – de a Batman Zombie-t leszámítva mindegyik jó kis olvasmány a maga módján. (Rusznyák Csaba)


bbandwint.jpg

Dinosaurs Attack! #2

Történet: Gary Gerani
Rajz: Herb Trimpe, Flint Henry, Earl Norem
Image Comics

Dinosaurs Attack 02.jpgMár sokat emlegettük az Image Comics színes palettáját, ám ezúttal egy valódi időutazásban vehetünk részt, ha fellapozzuk az egyenesen a nyolcvanas évekből idekatapultált Dinosaurs Attack! sorozatát. Akiknek a cím a Támad a Marsot (Mars Attacks!) juttatja eszébe, az nem jár messze az igazságtól: ez eredetileg az amerikai Topps édességgyártó rágógumihoz csomagolt gyűjtögetős kártyáinak (trading cards) kirobbanó sikere volt 1962-ben, amelyet a nyolcvanas években divatba jövő dinoszauruszos téma feldolgozásával próbáltak megismételni. Ahogy a Mars Attacks!, ez is az ötvenes években oly népszerű B-filmek (Pánik New Yorkban, Godzilla) szatírája és egyben hommage-a volt, csak éppen a modern Földet megtámadó óriásszörnyetegekre hangolva. A sztori teljesen minimalista, az 55 pulp borítókat vagy B-filmek plakátjait imitáló összegyűjthető kártya pedig tulajdonképpen  tomboló, hidakat és épületeket leromboló, emberek százait szétmarcangoló szörnyeket felvonultató festménysorozat. A várt siker sajnos elmaradt: az erre a franchise-ra alapozó képregénysorozat kiadója, az Eclipse az első szám után csődbement, a mozijogokat megvásárló Tim Burton pedig Spielberg Jurassic Parkja láttán inkább visszakozott és elkészítette helyette a Támad a Marsot. Az Image kiadó most úgy döntött, hogy az eredeti kártyasorozat 25. évfordulójára kiadja az első szám után kómába esett képregényt egy ötrészes limitált széria formájában. Az első szám egyenesen az évtizedekkel ezelőtt megjelent Eclipse füzet változatlan reprintje, de a folytatás is Gerani már akkor megírt storyboardját követi. Professzor Elias Thorne egy Timescannert hoz létre, mellyel bele lehetne pillantani a Föld őskorába, a kísérlet azonban természetesen félresikerül és felkelti egy gonosz, idegen entitás figyelmét, a planétánkat pedig elözönlik a puszta levegőből materializálódó, vérengző dinoszauruszok. A kendőzetlen erőszakban és vérben tocsogó, a tudományos tényekkel erősen hadilábon álló képregényt átlengi valami megmagyarázhatatlan nosztalgikus, megmosolyogtató báj, ami igen szórakoztató pillanatokat fog okozni mindenkinek, aki csak kicsit is fogékony erre a szörnyetegeket a modern emberrel szembeállító sci-fi szubzsánerre. (Nagy Krisztián)

022-horz.jpg


God Is Dead #1

Történet: Jonathan Hickman és Mike Costa
Rajz: Di Amorim
Avatar Press

God is Dead 001 (2013) (Darkness-Empire) 001.jpgJonathan Hickman jelenleg öt sorozatot is visz, melyből egy zseniális (The Manhattan Projects), egy kiemelkedő (East of West), kettő mainstream (Avengers, New Avengers), az ötödik pedig, melyből még csak ez az egy szám jelent meg, legalábbis ígéretes. A sztori alapvetése szerint az ősi istenek visszatérnek a Földre és nagyon nem tetszik nekik, amit látnak, így hát a görög, a germán, az azték, az egyiptomi és a hindu panteon legismertebb tagjai nekilátnak, hogy megtisztítsák az ateistáktól a világot és újra híveket toborozzanak maguknak. Ennek természetesen globális természeti (?) katasztrófák, vallási háborúk, jól felismerhető, ikonikus nemzeti épületegyüttesek menetrendszerű lerombolása a következményei, de hogy a dolgok jó oldalát nézzük, legalább újra hivatalosak lesznek az orgiák és Aphrodité templomi prostituáltjai. Az Avatar amúgy nem túl kiemelkedő tehetségű házi rajzolója, a brazil Di Amorim különösen edzett mind a vérlucskos mészárlások, mind a meztelen női testek ábrázolásában, szóval ezen a téren, azt gondolom, nem fogunk hiányt szenvedni. Míg a különböző vallások kezdik folyondárként befonni a világ országainak adminisztrációját és a tömegek gondolkodását, addig az elnökét vesztett USA-ban (aminek legfelsőbb vezetője kétségbeesésében inkább öngyilkosságot követ el) egy mindenre elszánt tábornok veszi át az uralmat, és egy underground (szó szerint) ellentábor szerveződik a Tudomány legbriliánsabb képviselőiből. Utóbbiak megérdemelnek pár szót, mert itt mintha egy szuperhőscsapat analógiája jelenne meg: egy X-et ábrázoló topban feszítő Rachel Summers hasonmás, aki a tudósok védelmét hivatott ellátni jókora kéziágyúkkal, egy tolókocsis Professzor X, valamint egy Hank McCoyra és egy Einsteinre hajazó tudós. Lehet, hogy túl sokat látok bele, de elég izgalmas ötletnek tűnik, hogy Hickman a modern világ isteneit (a képregények szuperhőseit) állítsa szembe az ókori istenekkel (Gaiman hasonló koncepciót vitt végig parádésan az Amerikai istenekben), különösen miután egy interjúban elejtette, hogy az istenekkel csak egy isteni erejű lény veheti fel a küzdelmet. Hogy végül merre veszi útját a képregény, azt az első számból nem lehet leszűrni, én mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket az istenek által megszállt Földről. (Nagy Krisztián)

God is Dead 001 (2013) (Darkness-Empire) 023-horz.jpg

Love Stories (to Die For)

Történet: Dirk Manning
Rajz: Rich Bonk, Owen Gieni
Image Comics

lovestor.jpgÚgy látszik, a flipbookok divatba jöttek (ld. még: Trillium). A Love Stories (to Die For) két önálló, normál hosszúságú sztorit tartalmaz, mindkettőt Dirk Manning (Nightmare World) írta. Az első (Bloodlust: Deciever of the Gods) 946-ban játszódik, és egy csapat északi vadember (vezetőjük: a nevére újra és újra rászolgáló Eric Skullsplitter) véd benne egy német kolostort az azt rohamozó vámpírok ellen. A cselekmény végtelenül egyszerű, már-már banális, de Manning kellő érzékletességgel és nyersességgel ábrázolja a vikingek szimpla, de markáns természetét, Rich Bonk (ez is egy szép név) pedig durva vonásokkal ver életet a vad, harcedzett arcokba. Persze, a dolog annyira nem is egyszerű, mint amilyennek tűnik: a sztorivégi csavar dob valamit a történet erején, az utolsó képkocka pedig pofátlanul badass. Az egyetlen, amiért kár volt, az az önálló életre kelő, és támadó levágott vámpírfej – túl over-the-top. Egyébként viszont szórakoztató kis vikinghorror ez. A második sztori (Symptom of the Universe) ellenben több egy guilty pleasure-nél, sokkal elegánsabb, szebb, kifinomultabb: egy keserű szerelmi történet egy pusztító idegen életformával megfertőzött űrállomáson, valamikor a távoli jövőben. Manning mesterien vezeti fel a cselekményt, és tologatja az olvasó szimpátiáját a négy karakter, de főleg a szerelmi háromszög résztvevői között, Gieni pedig megkapóan hétköznapi, életszerű figurákat rajzol. Mindegyik mérföldekre van nem csak a szuperhősös, hanem a hasonló sci-fi/horror tematikájú comicokban uralkodó szépségideáloktól is. És noha magukat a szörnyeket nem biztos, hogy szerencsés volt megmutatni, legalábbis nem ennyire direktben, a befejezés meghökkentően szép és emberi – talán kicsit naiv, de aki nem olvad el az utolsó kockáktól, annak nincs szíve, én mondom. (Rusznyák Csaba)

lovestor1int.jpg

X-Men #5

Történet: Brian Wood
Rajz: David López
Marvel Comics

xmen5bota.jpgAki ismer, az tudja, hogy az X-Men az abszolút szívügyem, ha szuperhősképregényekről van szó, úgyhogy semmit nem szerettem volna jobban, mint arról áradozni, hogy milyen átkozottul jó a most harmadik számánál tartó új X-crossover, a Battle of the Atom. Volt is rá esély, hogy így tehetek, mert a sztori agytrösztje Brian Michael Bendis, aki az elmúlt egy évben egész szépen pumpált friss vért a franchise-ba – de úgy látszik, ez az event az, amiben az X-könyvek összes problémája csúnyán kiütközik. Bendis az All New-ban és az Uncannyben olyan ügyesen keveri a lapokat a karakterekkel és nézeteikkel, hogy a rosszemlékű Avengers vs. X-Menben gyökeredző vadbaromságok (főleg Scott szökevénystátusza, és gyilkosnak bélyegzése, azután, hogy kb. nincs olyan szereplő a Marvel univerzumban, aki ne járt volna hasonlóképp – értsd: csúnya dolgok cselekvése külső befolyás hatására) egészen háttérbe szorulnak. De egy crossover pont a konfliktusok kiélezéséről szól, és sajnos ezek a konfliktusok ezúttal (is) durván mesterkéltek. Nem csak a már említett alapfelállás, hanem maga a Battle of the Atom koncepciója is: a jövőbeli X-Men (köztük Xavier unokája, az öreg Bestia és Kitty Pryde illetve – dobpergés! – Jean Grey) felbukkan a jelenben, hogy figyelmeztesse a csapatot, ha a múltbeli X-Men-tagokat (az eredeti bagázst) nem küldik vissza mielőbb a saját idejükbe, akkor annak katasztrofális következményei lesznek. Túl azon, hogy Bendis láthatóan teljesen belebolondult az időutazásba, mint plot device-ba, gyalázat, hogy a karakterek mennyire ostobán, agresszívan és bizalmatlanul viselkednek egymással. A harmadik részben a csapatok a fiatal Jeant és Scottot hajkurásszák, akik elszöktek, mert nem akarnak visszatérni a saját idejükbe. Miért? Csak mert. A sztorival kapcsolatos szinte összes kérdésre ezzel a két szóval lehet válaszolni, teljesen átgondolatlan és következetlen az egész. A képregény egyetlen jó jelenete az, amiben Jubilee rábízza örökbefogadott porontyát a fiatal Bestiára és Jégemberre – azon átüt Wood szellemisége és humora. A többi, David López unalomig konvencionális képeivel, elvesz a tipikus crossover nagyzolásban-felszínességben. Kár. Az X-Mennek, sok más franchise-zal ellentétben, általában a crossoverei is nagyon jók voltak, de ez az utóbbi években kezd megváltozni. (Rusznyák Csaba)

xmen5inter.jpg

30 komment

Címkék: scifi pulp szuperhős képregénykritika óriásszörny geexcomix

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr605510120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.13. 13:22:42

bendis tényleg szeretett az idővel játszani mindig is, vajh miért??

Case · http://streetartbp.hu/ 2013.09.13. 14:03:56

"Scott szökevénystátusza, és gyilkosnak bélyegzése (...) külső befolyás hatására"
No, azért ez nagyon nem az AvX miatt volt csak így, Scott karakterénél nagyon szépen végig volt vezetve az utóbbi jópár évben az elhatalmasodó paranoia és "a mindenáron nekem van igazam" hozzáállás, ami igazából tökegyenesen vezetett oda ahova és erre az egész Phoenix Five baromság max csak rásegített.
A Battle Of The Atom cuccokat meg még nem olvastam (még pár hét mire kézhez kapom azt a pakkot, amiben ezek lesznek), de már a preview cuccok alapján se vártam sokat töle. :| Nekem már ez az egész "régi x-ek a jelenben" ötlet sem tetszett/tetszik, még úgy sem, hogy Bendis tényleg pokoli jól kihozza a maximumot a témából, karakterekböl és, hogy most még a jövöbeli csapatot is iderángatják... ehh. Azért remélem a crossover végén csak visszamennek a régiek a saját idejükbe végre.

"az X-Men az abszolút szívügyem, ha szuperhősképregényekről van szó"
ehhez képest nagyon ritkán kerülnek elö a geexkomixban. :P

Case · http://streetartbp.hu/ 2013.09.13. 14:08:18

Ja igen, és nagyon fasza, hogy most már vannak belsö képek is képregényekböl! Sokkal jobban meghozza az ember kedvét, hogy elolvassa a kisebb sorozatokról is az ajánlókat, mint egy sima borítókép.

A Dinosaurs Attack! ajánlóért meg extra köszi, arra szerintem ránézek majd, csodásan agybeteg cuccnak igérkezik. :D

Rusznyák Csaba 2013.09.13. 14:09:31

@Case: Amit Scottról írsz, az igaz, de attól a gyilkosság, és főleg, Xavier kinyírása még mindig milliómérföldekre áll tőle. Az idegen entitások, telepaták stb. által megszállt hősök tetteire általában egy "nem te voltál, téged ki/felhasználtak" legyintés a reakció, de a Phoenix Five-ot hirtelen a világ végéig üldözni kell.

Case · http://streetartbp.hu/ 2013.09.13. 14:46:36

De szerintem ebben pont azért van logika, mert Scott következetesen haladt errefele és jórészt magának köszönheti azt ami történt. Nem véletlen, hogy pont rá van annyira berágva mindenki (a többiek közül Namor pl. simán beszállt valami új Avengers csapatba, ha jól tudom, de Colossus-t se akarja olyan nagyon levadászni senki a Phoenix dolgok miatt), meg Scott ugye a történtek ellenére is nyomja tovább ezt a csak a saját fejem után hozzáállást és most éppen valami üldözött forradalmárnak képzeli magát, íhgy nem csoda, hogy úgy is kezeli mindenki.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2013.09.13. 15:43:13

"Oka van annak, hogy az utóbbi hetekben a DC-ről az ostoba kis botrányai miatt beszélnek az emberek – a képregényei ugyanis egyre kevésbé érdemlik meg, hogy társalgás részét képezzék." - ezek milyen botrányok, illetve ha egy, a képregények iránt eléggé érdeklődő laikus utána akarna nézni, hol kellene kezdenie a keresést?

borisz 2013.09.13. 15:50:25

köszi a belső oldalakat!

Maya-- 2013.09.13. 16:50:11

ja, köszi. :) de jó a Batman-es. noiros. imádom.

Is 2013.09.13. 16:59:08

@JClayton: Tegyél fel egy kérdést a Hálózsák oldal fórumán (forum.halozsak.hu) az OFF-TOPI témacsoport csevej-csenöl topikjában. Szerintem hamarosan választ kapsz rá.

Rusznyák Csaba 2013.09.13. 18:45:01

@JClayton: Az elmúlt hetekben: a Batwoman alkotógárdája lelépett a címtől és a DC-től, heves és durva szerkesztői korlátozások miatt. Leginkább azért, mert nem engedték, hogy a főhősnő oltár elé vezesse a barátnőjét (ezt csak pár hónappal azután, hogy a fél internet kifakadt, amiért a nyíltan és hangosan homofób Orson Scott Card Supermant ír majd a DC-nél). Aztán meg a kiadó kiírt egy pályázatot a rajongói közt, egy jövőbeli Harley Quinn képregény kapcsán: megadott oldalakat kellett megrajzolniuk, megadott szituációkban, hogy a nyertes aztán ténylegesen rajzolhasson egy oldalt a képregénybe - az egyik téma az volt, hogy Harley meztelenül ül a fürdőkádban, és különféle elektromos berendezésekkel készül öngyilkosságot elkövetni. Ezt se fogadta túl jól a közvélemény.
(Illetve: www.hasdcdonesomethingstupidtoday.com/)

mizrolist 2013.09.14. 14:05:42

@Case: Namor hamarosan az újjáélesztett Invadersben fog feltűnni... úgy tűnik, hogy Cap nem olyan haragtartó vele szemben.

Amúgy a Battle of the Atomban eddig 2 dolog szúrt szemet: 1. ha Wolverine felismerte Deadpoolt és Kate Pryde-ot a Future X-Menből a kevésbé egyértelmű tagok közül, akkor Jeant (pont őt!) miért nem? 2. Kate Pryde ruhája kb. ugyanaz, mint amit a Days of Future Pastban hordott, holott nyilván nem abból a jövőből jöttek vissza.

Blazious 2013.09.14. 20:33:41

Amúgy nem úgy volt, hogy az Age of Ultron végén épp összeomlani készült a tér-idő kontinuum? Mondván, hogy túl sok volt az időutazás, vagymi:)

ghavin 2013.09.15. 01:50:18

@Blazious: Valami biztosan történt, Star-Lord visszatért a "Cancerverse-ből", de a konkrét magyarázat még várat magára, ráadásul hamarosan Richard Rider-t is viszont látjuk majd, talán épp az Inhumanity keretében.

Ami még biztos:

-616 Galactus jelenleg az Ultimate univerzumból falatozik (Cataclysm). A nyilatkozatok szerint Miles Morales-en kívül senki nincs biztonságban, s benne van a pakliban, hogy az Ultimate line végleg lehúzza a rolót. Mondjuk a Spidermen mini is elég gyanús volt ebből a szempontból.

-A Spawn-ból ismert Angela hivatalosan is a Marvel univerzum részévé vált. Hogy ez nekünk miért jó, arról halvány lila gőzöm sincs.

-A 10. szám elhíresült panoráma-spread oldala elég erős utalás arra, hogy a Marvel NOW! néhány fontos fejleménye (Apocalypse Brothers, Miguel O'Hara, Deadpool aktuális arc-ja, All-New X-Men alapkoncepciója, Dog Logan) az Age of Ultron eseményei kapcsán fellépő időanomáliák következménye.

@Rusznyák Csaba: Nálam valahol Andy Diggle és Ales Kot elüldözése között szakadt el a cérna a DC-vel kapcsolatban. Tényleg olyan, mintha arra hajtanának, hogy a Time Warner minél előbb felszámolja a kiadót. A legviccesebb az egészben, hogy a nemrég bejelentett Superman/Wonder Woman miatt már most előre borítékolható, hogy előbb-utóbb Azzarello-nál is be fog telni a pohár, úgyhogy ebben a tempóban hamarosan tényleg eljutunk oda, hogy minden DC képregényt a szerkesztők, na és persze Scott Lobdell fognak írni, amelyek természetesen egytől-egyig Batman címek lesznek. Nem lenne gond a szerkesztői megfontolások ilyetén előtérbe helyezésével. Sajnos azonban szerkesztői szempontból is katasztrofálisan teljesít a kiadó. Ez a második gimmick month. Ahelyett, hogy előálltak volna pár, az ongoingok mellett párhuzamosan futó limitált sorozattal, egy hónapra kollektíve kispadra küldtek egy rakás ongoingot, amelyek SEMMIT nem fognak profitálni az egészből, csak még több olvasót veszítenek majd a kimaradt hónap miatt. A "hullám-elv" egy csőd. A februárban debütált címek a JLA és a Constantine cím kivételével már most a lefújást jelentő tízezres határon táncolnak, miközben a Marvelnél annyira fainul mennek a dolgok, hogy ők ugyanezt a határt húszezernél húzták meg. Az csak hab a tortán, hogy egy-két kivétellel minden címük 3.99 dollár, ellentétben a DC 2.99-ével.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.15. 07:59:18

@Ghavin: "-A Spawn-ból ismert Angela hivatalosan is a Marvel univerzum részévé vált. Hogy ez nekünk miért jó, arról halvány lila gőzöm sincs. "

Ezt az első pillanattól kezdve nem értettem. Mi indokolja, hogy megvették őt?!

Rusznyák Csaba 2013.09.15. 10:03:16

@Blazious: Ez a motívum, hogy ti. "szétkúrták a tér-időt", több sorozatban is el-elhangzik, úgyhogy nincs elfelejtve a dolog.

@Ghavin: Star-Lord már korábban visszatért, nem?

Amúgy nekem egyre szimpatikusabb a Marvel. Nézzétek meg, mekkora kreatív szabadságot engedélyez az íróinak (legalábbis látszólag mindenképpen). Remender Captain Americája totál Fear Agent, Hickman le se tagadhatná az Avengerseket, annyira rá jellemzők, és a Superior Spidey-t akkor még nem is említettem. A DC-nél meg egyre inkább belesimul minden a nagy unalmas átlagba.

Blazious 2013.09.15. 11:29:41

@Ghavin: Na, Dog Logan nálam már kicsit sok volt. Amúgy sem a szívem csücske a W and the X-men, de úgy vagyok vele, hogy jó, legyen egy ilyen is. De egy-két jó sztorin kívül inkább idegesítő, mint élvezetes. Ráadásul Quentin Quire-n kívül egy csomó jó karakter hever parlagon. Pl mi lesz már végre Kid Apocalypse-szal?

@doggfather: Elég régóta ment a jogi vita Angela tulajdonjogáról Neil Gaiman és az Image között. Sokáig 50-50%ban birtokolták, tavaly nyerte el a teljes jogot Gaiman. Elvileg szó volt arról, hogy Gaiman a Marvelnek ír képregényeket (nemtom ezzel most mi van), és hozza magával a karaktert. Végül úgy néz ki, hogy eladta őt a Marvelnek teljesen.

ghavin 2013.09.15. 12:06:22

@Rusznyák Csaba: Igen, a tavaly startolt Avengers Assemble első arc-jában (egy Thanos sztori, aki szintén eddig megmagyarázatlanul tért vissza a Cancerverse-ből). Elméletben az Inhumanity keretében fogják majd helyére rakni a dolgokat.

@Blazious: "Pl mi lesz már végre Kid Apocalypse-szal?"

Szerintem Jason Aaron direkt takaréklángra tette a karaktert, hogy majd valami crossover keretében Rick Remender vigye tovább a személyes történetét. Mégiscsak az ő agyszüleménye volt Apocalypse ezen inkarnációja, ameddig pedig nem zúdul Aaaron fejére a kiadói mandátum, hogy márpedig mostantól KA-é a rivaldafény, addig úgy használja fel a WatX lapjain, ahogyan csak neki tetszik. Az mindenesetre beszédes, hogy a közelgő New X-Men csoportképén nem a WatX főbb szereplői láthatóak, hanem főként a 2004 és 2008 közötti időszak "New X-Men-jei" (Loa, Pixie, Surge, Hellion, Mercury Anole, Dust, X-23)

http://forums.comicbookresources.com/showthread.php?453622-New-X-Men-by-Brian-Bendis-amp-Clay-Mann-!-!-!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.15. 15:06:27

@Blazious: ez a része világos, az nem egészen, hogy a figura mitől ekkora szám, hogy képesek "ölre menni érte". Ez az amit nehezen vagy sehogy se értek meg.

ghavin 2013.09.15. 16:15:22

@doggfather: Így hogy itthon még annyira sem elterjedt a játékfigura gyűjtés, mint a képregények, kicsit abszurdnak tűnhet, de az Angela figurák miatt. Todd McFarlane egy garast nem adott Gaimannak az Angela figurák eladása után, mondván hogy Gaiman közreműködése nélkül, kizárólag az általa kreált design-ból profitált. Gaiman kissé zabos lehetett, mivel így egyértelművé vált, hogy Angela, Cogliostro és Medieval/Hellspawn hiába voltak az ő kreálmányai (félig), McFarlane a stúdió de facto vezetőjeként mondja ki az utolsó szót, hogy mi történjék a karakterekkel. Még a DC/Vertigo is tisztességesebben bánt Gaimannal ennél, pedig a komplett Sandman "univerzum" a kiadó tulajdonát képezi.

Case · http://streetartbp.hu/ 2013.09.15. 16:40:28

@Ghavin: De ez a New X-Men ez nem csak valami fake, kvázi fanart cucc? Mármint ez a rajz még májusban előkerült, de ezen túl semmi, ami nagyon nem passzol abba az eléggé fixen kialakult rendszerbe, ahogy a Marvel felvezeti a sorozatait a Marvel Now kezdete óta.

Kid Apocalypse meg jah, szerintem is direkt van kislángra rakva. Megkapta a rivaldafényt a Remeder féle X-Force fináléjában, most egy ideig csak sima háttérkarakter, mások vannak előtérben, aztán gondolom jön majd megint valami nagyobb sztori ami körülötte forog. Nincs is ezzel semmi baj szerintem, ő legalább időnként előtérbe kerül, a gond inkább ott van, hogy tényleg egy csomó izgalmas karakter (Pixie pl.) totális mellékszereplői státuszban van ki tudja mi óta.

ghavin 2013.09.15. 17:38:25

@Case: Clay Mann hivatásos rajzoló, jelenleg is a Marvelnál dolgozik. A képen szeptember 18-a van megjelölve dátumként, de hivatalosan nem szerepelt még a decemberi bejelentések között sem, így leghamarabb januárban jelenhet meg a cucc, ha még egyáltalán tervben van. Én a magam részéről már az X-Men ReLoad/Academy X óta nyomon követtem a csapat sorsának alakulását, Dust és Rockslide is a kedvenceim közé tartoznak a relatív újoncok táborából. Szívesebben látnám őket viszont, mint a mostani Uncanny-ben szereplő Cyke-tanítványokat. Kár, hogy a célközönség nem vevő erre, a 12 számot megélt Young X-Men óta nem volt kísérlet a Marvel részéről egy elsősorban fiatal mutánsokat felvonultató ongoingra, a WatX is szerintem csak Wolverine miatt nem kapott még kaszát. Nem mintha az Avengers line brillírozna ezen a téren: hiába menő a mostani Young Avengers, ha ilyen tempóban csökkenek az eladásai, legfeljebb fél évet adok még neki.

Case · http://streetartbp.hu/ 2013.09.15. 18:07:33

@Ghavin: Mondjuk azért ott volt közben a Generation Hope, mint fiatalokra koncentráló sorozat, igaz, az azért kb. az elejétől egy halálra ítélt ötlet volt.
Clay Mann meg tudom, hogy hivatalos rajzoló, de ha jól tudom, illetve amennyire utána olvastam, ez csak egy amolyan "jó lenne egy ilyen széria" rajz volt tőle, amivel talán a Marvel vezetőséget akarta meggyőzni, vagy nem tudom... De a lényeg, hogy májusi felbukkanás óta se volt semmi konkrétum, szóval jó eséllyel nem lesz belőle semmi, főleg, hogy már így is annyi X széria van, hogy rettenet (és az Amazing X-Men még csak most indul majd)

Blazious 2013.09.15. 18:18:59

@Ghavin: Az X-men Akedemys tagok nekem is nagy kedvenceim, bőven lenne bennük potenciál, anno sztem teljesen jó történetek születtek velük. Sokkal inkább mint akárki a mostani Watx-ből, akik hiába lennének valamennyire érdekes karakterek, valahogy mind felszínesek maradnak, van 1 max két tulajdonságuk tulajdonságuk (Idie utálja magát, mert gonosznak hiszi vagymi, Quentin Quire lázadó de belül azért nem olyan rossz, Broo egy brood aki okos stb) de különösebben egyikük sem szerethető. Míg mondjuk Dust, Pixie, Hellion, Rockslide, Elixir! sokkal inkább kidolgozott, élő karakterek voltak. (pl elixir bármit meggyógyít, ő hova tűnt az x-genosha után, hihetetlen, hogy senki sem szedte elő, főleg miután magába szívta Wither-t, vagy mi történt Dusttal, aki azóta is haldoklik?) Ehhez képest az új uncannys gyógyító eddig nem csinált semmit, csak gyógyított. Meg a többi új uncannys mutánson sem érzem azt, hogy halálra fogom izgulni értük magam, eltelt kb 10 szám velük, és a képességeiken kívül nem sok minden derült ki róluk. Arról meg nem is beszélve, hogy X-23 valami ostoba Avengers Arénás cuccban van, ahol rajta kívül mindenki c-listás, érdektelen karakter, ennél azért többet lehetne vele is kezdeni.

Blazious 2013.09.15. 18:38:55

Azt tudja valaki mi lesz Peter Daviddel? Kap új képregényt? Az X-Factor volt sztem stabilan az egyik, ha nem a legjobb x-cím hosszú ideje, nagyon sajnálom a megszűnését. Remek példája, hogy egy jó író mennyit ki tud hozni B és C listás karakterekből is (Mert valljuk be, azért mindegyikük elég messze esik a top karakterektől, mégis kiválóan működtek Davidnél).

ghavin 2013.09.15. 18:42:50

Elixirrel sajnos/nem sajnos a Marvel olyan gödörbe írta magát, hogy én őszintén szólva megértem, hogy háttérbe szorították. Gyakorlatilag minden olyan drámai fordulópont, ahol valaki élet és halál között lebeg, teljesen értelmét veszti, hiszen elég csak Elixirt beültetni egy Quinjet-be/Blackbird-be/Fantasticar-ba vagy csak Pixie-vel/Magikkel/bármely random teleportáló szuperhőssel odarepíteni a helyszínre és pár másodperc alatt mindenkit felgyógyít, még a legdurvább betegségből és sérülésből is.

Az Avengers Academy nekem speciel tetszik, bár maximálisan megértem, ha valaki képtelen legyűrni a rémisztően cinikus és valahol kontraproduktív alapkoncepció iránti ellenérzéseit. Annyira nem érdektelen karakterek egyébként, nem egy olyan ismerősöm van, aki a Runaways miatt vágott bele más Marvel képregényekbe. X-23-nak pedig volt önálló ongoingja, de 21 szám után elkaszálták a gyenge eladások miatt.

ghavin 2013.09.15. 18:53:02

@Blazious: December 29-én agyvérzése volt. Lassan épül felfelé, folyamatosan ír, az X-Factor kapcsán is váltig állítja mindenki, hogy már tervezték egy ideje a sztori lezárást, s nem "szimpla" kaszáról van szó. Mondjuk tényleg fura, hogy a Captain America 2 film tie-in képregényén kívül mást nem látok tőle a Marvelnél az idén.

Blazious 2013.09.15. 18:53:26

@Ghavin: Viszont Wither "elszívása" után kissé érdekesebb lehetett volna a képessége. + Kb most ugyanez van az új gyógyító sráccal.

Az Avengers Academy épp most halálozik el az Avengers Arenában :) Nekem valahogy az x-menen kívül egy fiatal csapat sem jött be. Se a Young Avengers, se az academy, a Runawaysnek viszont lehet adok majd egy esélyt valamikor.

ghavin 2013.09.15. 19:03:49

@Blazious: "Az Avengers Academy épp most halálozik el az Avengers Arenában"

Vagy lehet, hogy szimuláció az egész :) Mindenesetre baromi gyanús, hogy senkinek sem hiányoznak az Arena résztvevői, meg hogy a korábban vicc kategóriájú Arcade hirtelen Mátrixba illő valósághackelést produkál.

ghavin 2013.09.18. 10:52:29

@Blazious: "Can you give us any clues about your upcoming project? (I'm desperate for more Val Cooper). Are you not tempted to create new mutants now that you can? (The Nasty Boys are still much beloved).

I can tell you that Val isn't in it. Sorry. We'll be announcing specifics of it at the New York Comic Con, so be there!"

www.comicbookresources.com/?page=article&id=47945
süti beállítások módosítása