Vallomással kezdeném: nem kedvelem különösebben a fantasy műfaját, sem képregényben, sem filmen, sem prózában, sőt meséket is viszonylag ritkán olvasok vagy nézek. Mégis, Neil Gaiman, az előbb citált műfajok kortárs nagymestere, az egyik kedvenc szerzőm. Eddig nem nagyon próbáltam magyarázatot találni erre a paradoxonra, de a Tükör és füst elolvasása után, azt hiszem, egy kicsit okosabb lettem.
A novellás gyűjtemény nem először jelent meg nálunk, 1999-ben már kiadták magyarul. Az Agave döntése, hogy újra a közönség elé tárja a kötetet, egy kicsit sem meglepő, azóta ugyanis komoly rajongótáborra lett a brit zseninek, hála a Sandmannek vagy a sikeres filmes adaptációknak (Csillagpor, Coraline és a titkos ajtó). Hogy szükség volt-e ehhez újrafordíttatni a szövegeket, arról nem tudok nyilatkozni, a kiadvány mindenesetre színvonalasra sikerült, úgy kívül, mint belül.
A Tükör és füst több szempontból is kiszolgálja a Gaiman-fanokat. A változatos műfajú és témájú szövegek önmagukban is érdekesek, kuriózum értékük sem csekély, merthogy először olyan antológiákban, magazinokban jelentek meg, amelyekről a magyar olvasó soha nem hallott, hallhatott. De ami még izgalmasabbá teszi őket, az Gaiman majd’ 40 oldalas bevezetője, amelyben külön-külön mindegyik novellát vagy verset kommentálja, elmeséli honnan jött az ötlet és milyen körülmények közt készültek el. Tanulságos olvasmány ez azoknak, akik úgy képzelik el az alkotás folyamatát, hogy a múzsa által homlokon csókolt művész az írói eksztázis hevében papírra veti agyszüleményeit, spontán és minden külső kényszertől mentesen. Gaiman ehhez képest, a kommentárok szerint, a legtöbb novelláját szerkesztői felkérésre írta meg, igazolva a tételt, mely szerint az alkotói munkát leghatékonyabban a határidő tudja ösztönözni. Kiderül továbbá az is, hogy a mára összetéveszthetetlenül eredeti stílussal bíró Gaiman egy-egy szöveg megírásakor sokszor tudatosan próbálta másolni kedvencei stílusát. Szó sincs természetesen ihlethiányról vagy pálgiumról; ez inkább csak stílusgyakorlat, hommage, irodalmi játszadozás. Van, hogy egy 17. századi történész stílusát imitálja (Baglyoknak lánya), Lovecraft előtt tiszteleg (Shoggoth ófőzdei banyaszomorító; Megint csak világvége), Raymond Carver novellát ír (Egér), és van, amikor már a cím is egyértelművé teszi, hogy mi a cél (Egy élet, Moorcock korai stílusában).
A legjobb szövegek azonban nem ezek, hanem azok, ahol a stílusok helyett a témákat, motívumokat tükrözteti. Ebből a szempontból is találó a kötet címe – szinte mindegyik novella egy klasszikus történet átköltése, újragondolása, egy szokatlan nézőpontból történő felvillantása. Mint a könyvet záró, zseniális Hó, üveg, alma, ahol a jól ismert Hófehérke-mesét az ezúttal nem is annyira gonosz mostoha elbeszélésében ismerhetjük meg; a Mr. Fox („az angol Kékszakáll) történetét elmesélő verses A fehér úton vagy a Beowulf és a Baywatch (!) motívumait ötvöző Baywolf: ordas világ. Ugyanilyen könnyedén és élvezetesen játszadozik el a műfajokkal is, akad utópikus sci-fi (Változások), krimi-fantasy (A gyilkosság misztériuma), örkényien groteszk szatíra (Nagykeráron beszámítjuk, Babavilág) vagy épp farkasemberes horror (Megint csak világvége). Személyes kedvencem mégis inkább egy besorolhatatlan novella, Az aranyhalas medence és más történetek, amelyben Gaiman (az író) Los Angelesbe utazik, hogy egyik műve megfilmesítéséről tárgyaljon hollywoodi fejesekkel, akikről persze kiderül, hogy szürreálisan ostobák.
És végül, visszatérve a költői kérdésre, mi szerint miért fogyasztható Gaiman munkássága azok számára is, akik nem kedvelik a fantasy-t vagy a meséket, íme a válasz: a határátlépés könnyedsége. Gaiman soha nem önmagukba zárt világokkal dolgozik, a hétköznapi „valóság” és a fantázia világa nála soha nem válik ketté, bármikor át lehet csúszni az egyikből a másikba, ahogy azt a könyv első novellája, a Lovagkor is remekül illusztrálja. Gaiman nem fantasy-t ír, hanem egy alternatív valóságról mesél, amely sokszor csak egyetlen apróságban tér el a mi világunktól, és ebben nincs nála nagyobb mester.
Részlet a könyvből: itt.
Neil Gaiman - Tükör és füst
2012.01.20. 13:39 Beyonder
12 komment
Címkék: könyvkritika
A bejegyzés trackback címe:
https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr903593992
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2012.01.20. 14:31:23
Az én érzéseim felemásak, a Hó, üveg, alma egyértelműen a legjobb novella benne. (az én ízlésemnek)Vannak azonban gyengébb darabok is benne, a Törékeny holmik nekem összességében jobban tetszett. Mindenesetre Gaiman örök kedvenc, kicsit olyan, mintha King elolvasott volna egy Grimm mesekönyvet meg egy Viking mondagyűjteményt majd levágták volna egy kivételével minden ujját, hogy ne írja szarrá a novelláit. Zseniálisan keveri a műfajokat ezt el kell ismernem, de az ahogy a Lovecrafti témához nyúl az nem tetszik. Az nem megy senkinek az öreg tébolyult New Englandi-n kívül sajnos. Amúgy nem tudom tudod-e kedves szerző, de a Babavilág és a Trollos novella létezik képregény formátumban is, én úgy találkoztam velük először. Szerintem úgy nagyobbat is ütnek, főleg a Babák.
geekzblog 4ever!
geekzblog 4ever!
mrgnc 2012.01.20. 15:03:18
A Neverwhere-t is leforgatták már minisorozatban.
Amúgy nekem is az Aranyhalas medence a kedvencem, valami elképesztő hangulatai van, az idiotizmusba csapó kafkai tárgyalássorozattól a már-már film noire-os jimbelushizmusig. Mestermű.
Amúgy nekem is az Aranyhalas medence a kedvencem, valami elképesztő hangulatai van, az idiotizmusba csapó kafkai tárgyalássorozattól a már-már film noire-os jimbelushizmusig. Mestermű.
Beyonder 2012.01.20. 17:34:41
@Oidipus Prime: A Troll-képregénybe belenéztem, nem tetszett. Nem bírja el a sok szöveget.
Balakin · http://balakin.blog.hu/ 2012.01.20. 18:38:58
Már meg van a könyv csak még idő nem volt rá, de alig várom már, hogy sort kerítsek rá! Jó írás!
sep · http://prizmafolyoirat.com/ 2012.01.20. 19:46:49
Érdekesek az új címek, némelyiktől olyan érzésem van, mintha csak azért lenne megvariálva, hogy ne ugyanaz legyen, mint a régi.
Beyonder 2012.01.20. 20:30:01
@sep: Kérdezd ki Prizmás kollégád, Roboz Gábort, hogy tényleg ez volt-e a cél. :)
Egy baki az egyik sztoriból (nem Gáboré): sikerült a hosszú szőrű macskát hosszú hajúnak fordítani.
Egy baki az egyik sztoriból (nem Gáboré): sikerült a hosszú szőrű macskát hosszú hajúnak fordítani.
sep · http://prizmafolyoirat.com/ 2012.01.20. 20:33:08
@Beyonder: Nem volt még kezemben az új kiadás, de kínpadra vonom Robbert, ha meggyalázta kamaszkorom bibliáját:)
Error Flynn 2012.01.20. 23:19:27
@Oidipus Prime: A Lovecraft témával kapcsolatban olvasd el Jorge Luis Borges "Több dolgok vannak" című novelláját, akár a szerző, és egyben az olvasói ars poetica-ja is lehetne.
Error Flynn 2012.01.20. 23:33:14
Gaiman írásai (novellái) számomra olyanok, mint valami emléktöredék, egy felidézett hangulat, mondjuk mint amikor a padláson egy régi dobozt találsz, benne régi fényképekkel, tárgyakkal, és hirtelen felidéződik benned egy hangulat, érzés, amiről már azt hitted, rég elfeledted, mert felnőttél.
Nekem az egyik kedvencem A gyilkosság misztériuma volt anno, ill. a "macskás" novella (nem ugrik be a címe), persze a "Leszállítjuk, Nagykeráron" is zseniális, mint ahogy az írások nagyrésze.
Zenében meg (a korai) Tori Amos hozza kb. ugyanezt a hangulatot, Gaiman-nel barátok is, ha jól tudom.
Nekem az egyik kedvencem A gyilkosság misztériuma volt anno, ill. a "macskás" novella (nem ugrik be a címe), persze a "Leszállítjuk, Nagykeráron" is zseniális, mint ahogy az írások nagyrésze.
Zenében meg (a korai) Tori Amos hozza kb. ugyanezt a hangulatot, Gaiman-nel barátok is, ha jól tudom.
Kagain 2012.01.22. 10:44:08
Nekem a '99-es kiadás van meg (nem '98-as, esetleg a cikkben is lehetne javítani).
Személyes kedvencem a Troll, de a kezdő Nászajándék, és a záró Hó, tükör, almák is zseniálisak (ez utóbbi nagyon gyomron basz), ráadásul tökéletes keretet adnak a kötetnek.
Az aranyhalas medence és más történetek pedig minden egyes alkalommal a Mulholland Dr-ot juttatja eszembe.
Nekem a Lovecraft-es novellák is tetszenek, a Shoggoth különleges a humora miatt, a Megint világvége pedig a kicsit noire-os hangulata miatt.
"Fol rol de ol rol."
Személyes kedvencem a Troll, de a kezdő Nászajándék, és a záró Hó, tükör, almák is zseniálisak (ez utóbbi nagyon gyomron basz), ráadásul tökéletes keretet adnak a kötetnek.
Az aranyhalas medence és más történetek pedig minden egyes alkalommal a Mulholland Dr-ot juttatja eszembe.
Nekem a Lovecraft-es novellák is tetszenek, a Shoggoth különleges a humora miatt, a Megint világvége pedig a kicsit noire-os hangulata miatt.
"Fol rol de ol rol."
wice 2012.01.23. 10:25:55
Az itt csak futólag említett "A gyilkosság misztériuma" simán a legjobb a kötetben, de eltart egy darabig, amíg az ember rájön, hogy miért.
virtualdog 2012.01.24. 10:51:55
Én meg azzal a vallomással tartozok, hogy alapvetően nem szeretem a novellásköteteket. Ez az egyik kivétel, a másik az Izzó króm Gibsontól, a harmadik a Lovecraft-gyűjtemények. Na jó, meg Kafka novelláskötete. :D De az antológiák például fárasztóak.
Utolsó kommentek