Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Álomháború

2011.03.24. 05:10 Rusznyák Csaba

Vannak alkalmak, amikor a kritikusnak le kell küzdenie egy zsigeri késztetést. Azt, hogy a cikkében ne foglalkozzon struktúrával és érvekkel, hanem csak írja le egymás után az összes létező trágár szót, amit ismer, és a végén ajánlja az egészet jó szívvel a film rendezőjének. A baj az, hogy ha így tennék, a kritika ugyanazt a színvonalat képviselné, amit az Álomháború, és azt a színvonalat magára valamit is adó ember nem vállalja fel – ami persze elmond egy s mást az író-rendezőről, Zack Snyderről.

 

 


Adott öt szép, és többnyire lengén öltözött, fiatal lány (Emily Browning, Jena Malone, Jamie Chung, Abbie Cornish, Vanessa Hudgens), akik puszta kézzel, karddal, gépfegyverekkel és repülőgépekkel óriásszamurájok, sárkányok, steampunk zombinácik és robotok ellen harcolnak, hogy kivívják szabadságukat. Mindez persze csak egy frissen megözvegyült, nyerészkedő mostohaapa által elmegyógyintézetbe paterolt, és éppen lobotómián áteső lány képzeletében játszódik le, de tegye fel a kezét az az egészséges férfieember, aki kicsit sem izgult rá az iménti röpke sztori summázásra – elvégre ez a film eye candy láthatóan azért készült, hogy egy fáradt, laza estén kielégítse kellemesen alantas igényeinket. Nincs kéz a magasban, ugye? Nos, van egy rossz hírem: Snyder kibaszott mindnyájatokkal.

A sztori nyilvánvalóan egy blöff, olyannyira, hogy a szót idézőjelbe kellene tenni. Már az a koncepció, hogy az egész film csupán álom (vö: halálközeli élmény/képzelet szüleménye/párhuzamos világok végtelenje…), egy buta és roppant olcsó ürügy arra, hogy az író letéphesse magáról a logika, a racionalitás és a valóság szabályainak minden láncát, és szó szerint azt csináljon, amit akar. De legyen, menjünk bele a játékba, elvégre éppen Snyder miatt volt némi bizodalmam a filmben. Nem azért, mert az eddigi pályaíve oly makulátlan (hajjaj, attól messze van), hanem mert úgy tűnt, ez az ő asztala: neki esztelen, mindenféle cool, és akár inkonzisztens ötletektől roskadozó vizuális orgia áll(hatna) jól, nem egy olyan rétegzett, komplikált mű, mint a Watchmen, amit nyomorult flótás csak félreérteni és butítani tud. De hiába.

Az Álomháború az otromba, zajos, zagyva, lelketlen, visszataszító Hollwood-szörnyetegek egyik legaljasabbika. Az hagyján, hogy rettenetesen sablonos, hogy nincs története és nincsenek karakterei, ezen már alig szisszenünk fel. De hogy csapnivaló még az is, aminek kedvéért megpróbálnak úgy csinálni, mintha igenis lennének, már megbocsáthatatlan. Az első egy-két akciójelenetet még viszonylagos érdeklődéssel bambulja a néző, de az agyatlan, iszonyúan túlspilázott és értelmetlen, érzékeket ostromló, és végül teljesen elzsibbasztó audiovizuális CGI roncsderbi egy papucsállatka szintjére degradálja a szerencsétlent, míg már saját létezéséről sincs tudomása. Hiába szépek a robbanások, hiába lélegzetelállító némelyik trükk (egy-egy számítógépes karakternél hihetetlenül érezni azok (fantom)tömegét), ha Snyder azt hiszi, hogy a stílus a képek szarrá vágásával, lassításával, szűrőzésével és effektezésével egyenlő.

És még csak nem is ez teszi be végleg a kaput. Még csak nem is az, hogy az akciók közti dramturgiai kötőanyagok mennyire szánalmas dialógusokkal próbálják azt az illúziót kelteni a nézőben, hogy amit lát, annak van értelme (az arcpirítóan first person shooter felépítésű Csata: Los Angeles után idén ez gyors egymásutánban már a második film, aminek legfeljebb konzolon lenne a helye, nem vásznon). És főleg nem az olyan naiv és felesleges (de azért csak felmerülő) kérdések, hogy egy 20 éves, ’50-es években élő lány hogy tud olyan futurisztikus, steampunk és egyéb fantasyvilágokat álmodni, amilyeneket egy mai tinédzser képzel el. Hanem az, hogy sok amerikai pályatársához hasonlóan, Snyder nem elégszik meg azzal, hogy szórakoztatni akarjon. Neeeeem. A pokolba a sok töketlen, pojáca, pancser hollywoodi rendezővel, aki nem elég, hogy nem tud leforgatni egy tisztességes akciójelenetet, és legalább távolról érdekeltté tenni a nézőt a főhős sorsában, de ráadásul szentül hiszi, hogy megosztandó életbölcsességei vannak, amik nélkül az emberiség szegényebb lenne.

Levezetem: szép harcoslányok (!) küzdenek sárkányokkal (!!), óriásszamurájokkal (!!!) és zombinácikkal (!!!!), és a rendező úgy gondolja, hogy a filmje komoly (!!!!!) és fontos (nincs annyi felkiáltójel a világon). Ezért aztán a lányok mentora, Scott Glenn, minden akció előtt magvas szerencsesüti szövegekkel buzdít csatára, és a Nagy Záró Monológban, a kép fontoskodó elsötétülése, és a szirupos zene elhallgatása után (avagy: figyelj, most valami kurva nagyot mondok!) még a Tanulságot is úgy kell undorral felöklendeznünk. Köszönöm Hollywoodnak, hogy ismét megtanított minket valamire az Élet Fontos Dolgai közül. Blockbustereinek két robbantás közt odavetett naplementés/esős bölcsességei nélkül mindannyian reménytelenül el lennénk veszve a világban.

250 komment

Címkék: akció fantasy filmkritika 1csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr202763671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rusznyák Csaba 2011.03.25. 17:24:34

@frontember876: Fuhh, jó, eddig bírtam. Ez már a kínosan nyilvánvaló túlkompenzálás szomorú esete.
Miután a vitapartner, a várakozással ellentétben, nemhogy nem verte hódolattal földhöz a homlokát a filmes meló megmosolyogtató felemlegetésére (akár igaz, akár nem - bár már eleve gyanúsan felesleges dupla nyomatékosítással indítottál: "filmstúdióban dolgozom, ahol filmeket készítünk", hát én eddig azt hittem bazmeg, hogy a filmstúdiókban vajat köpülnek), hanem még verbálisan össze-vissza is vert, izzadva próbálod a reakciódat úgy beállítani, mintha félvállról kuncognál a szerencsétlenen, és nem a monitort fejelgetnéd dühödben. Tripla, dupla smiley-k (látjátok, milyen jól szórakozom? na? látjátok mááár? naaaa?) a "folytasd csak" háromszoros kihangsúlyozása (egyáltalán nem zavar, hogy kettészarta az összes arcoskodó érvemet, neeeem, áááh, dehhhhogyis)...

frontember876 2011.03.25. 17:29:23

@Hamlet: amennyiben Bokotalan Lajtalan nem az általad felsorolt szerzők egyike, hanem egy sima hozzászóló, mint én magam, úgy nem értem ezt a megjegyzést. Ez esetben az általam megszólított kommentelő bizony inkább egy pattanásos tinire emlékeztet, aki nem tudja, miről beszél.

Amennyiben mégis hozzájuk tartozna, úgy azt gondolom sokkal szégyenletesebb a Tarantinot pocskondiázó véleménye, hiszen ez esetben elvben egy filmes szakember véleménye, ami úgy gondolom nagyjából annyira nevetséges, mintha egy magyar kosárlabdaedző ügyetlen pöcsnek nevezné Scottie Pippent csak azért, mert neki nem tetszik a játékstílusa.

frontember876 2011.03.25. 17:37:13

@Rusznyák Csaba: a szomorú tévedés az ebben, hogy a szmájlik számából következtetsz. Ahelyett, hogy arról beszélnénk, hogy a Watchmen mitől "rétegzett", meg komplikált, illetve hogy Tarantino valójában híg fos-e. És ha igen, mitől. Mert erről beszédesen hallgattok mind.

Ez a gond itt srácok. Hogy én Tarantinot védem, ti meg együttes erővel azon vagytok, hogy bebizonyítsátok magatoknak, hogy én egy pöcs vagyok. Most akkor miről szól ez a blog? Ha írsz egy ilyen posztot, miről szeretnél beszélgetni valójában? A számodra idióta kommentelők jellemábrázolásáról, vagy a filmekről?

Ha rólam van szó, zárjuk itt le, én bevallom szívesen nektek, hogy egy pöcs vagyok. Ha ettől szép napotok lesz, az a ti drámátok. Engem speciel Tarantino is, meg a filmek általában is jobban érdekelnek.

Rusznyák Csaba 2011.03.25. 17:50:09

@frontember876: Nem egyszerűen a smiley-k számából, hanem a hozzászólásod stílusából. És meglepi: Tarantinót illetően abszolút veled értek egyet, de talán feltűnt, hogy a vitának nem erre a részére reagáltam. Okkal.

Ami a többit illeti, akinek a száján ki tud jönni egy olyan mondat, hogy
"vagy komolyan beszélgetünk filmről, és akkor Hitchcocktól, meg Fellinitől indulunk, vagy kijelentjük, hogy az ilyen filmek valójában mind vígjátékok, és akkor nem is lehet róluk negatív kritikát írni"
azzal én sajnos nem tudok holtkomoly arccal filmekről diskurálni. Tudom, "én bajom"...

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2011.03.25. 19:38:30

http://io9.com/#!5785590/sucker-punch-goes-beyond-awful-to-become-commentary-on-the-death-of-moviemaking

frontember876 2011.03.25. 20:17:05

@Rusznyák Csaba: értem. Tehát egy geek blog írója annyira sznob filmes vonalon, hogy nem áll le hülyékkel filmekről beszélgetni.

Köszönöm Csaba, azt hiszem a nap végére megértettem mindent, amit végtére is tudni akartam.

elefes 2011.03.25. 21:39:19

@Rusznyák Csaba: Fele ennyi kommentet sem kellett volna erre a frontemberre elvesztegetni, ahogy nézem, ez mindenütt ezt csinálja.

Rusznyák Csaba 2011.03.25. 22:14:09

@frontember876: A film Hitchcockkal és Fellinivel kezdődik - és én vagyok a sznob.
Megyek megfogadni elefes tanácsát.

Takács Bálint 2011.03.26. 00:43:07

@Hamlet: Mintha az elfelejtetted volna megnézni, hogy a nézők szerint, ugyanezen az oldalon 76%-on áll a film.
Ki nem sz@rja le a kritikusokat? Korrupt ingyenélő banda...
Persze itt most még véletlenül sem a nagytudású magyar kritikusokra gondoltam ;), hanem azokra, akik pl. hajlandóak voltak a fosabbnál is fosabb Pearl Harbor-ról jó kritikákat írni, mert a stúdió elvitte őket Hawai-ra bulizni. Nem véletlen volt Ricky Gervais beszólása az idei Golden Globe-on.
www.youtube.com/watch?v=BvHXzP2SpLA
1:30-tól a Tourist-al kapcsolatos mondatokra érdemes odafigyelni.

Mondjuk ezt a "kritika véletlenül kikerült az oldalra,mert nem szóltak, hogy embargós a premierig" dolgot nem nagyon veszem be. Aki életében volt már sajtóvetítésen az tudja, hogy a világon mindenütt betartják ezt a szabályt, ha külön szólnak, ha nem.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.26. 03:47:38

@frontember876: "A rácsnak erről az oldaláról persze ez ritka vicces mozi, úgyhogy biztatlak, hogy folytasd még!! :DD"

Hogy jutsz ott bent internethez?

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.26. 04:09:15

"ahogy látom, nem csak engem zavar. Plusz vendéglátós vagyok. És elég idegesítő ez a háziasszony megmondja a fakanál mellől a hatalmas igazságot. Általánosítva. Hülyézve."

Idézet filmstúdiós frontember barátunktól a malackaraj nevű gasztroblog kommentfelületéről. Azt hiszem, ezzel rövidre zártuk ezt a témát.

Rusznyák Csaba 2011.03.26. 10:13:10

@Takács Bálint: Ami azóta már csak 65%. Meglehetősen gyorsan csökken, nem? Pedig még alig mutatták be, ilyenkor még főleg a látványbuzi fanboyok ömlenek a mozikba, akik az utóbbi fél évben minden nap elélveztek a trailerre. És már őket is megosztja. Mi lesz később?

Elmeboy 2011.03.26. 11:48:14

@Bokortalan Lajtalan: Remekül indul ez a hétvége :D

Magócs Dávid · http://geekz.blog.hu 2011.03.26. 11:59:09

@Elmeboy: Nem is igaz, én még szívesen elolvasgattam volna vendéglős-filmes szakember polihisztor barátunkat...:)

Elmeboy 2011.03.26. 12:06:18

@Magócs Dávid: Á, a szokásos forgatókönyv szerint még simán jöhet az

a) az egy másik frontember876, esetleg valaki feltörte az accountját

vagy a

b)igenis vendéglátós ÉS mellette filmstúdióban dolgozik

verzió.

B) még meg is oldaná a talányt, mert akkor tudnánk, hogy ő az ottani büfés.

RoFä 2011.03.26. 12:38:59

@Bokortalan Lajtalan: Wwwooohaaaaaaa.... priceless... Egész héten nem röhögtem ennyit.

Viszont közben rájöttem a megoldásra:

Frontember a filmstúdió büfése. Hall ezt-azt, és mesterien cseréli az olajat a fritőzben.

RoFä 2011.03.26. 12:42:01

@Elmeboy: Valószínű a rockzenéhez is jobban ért nálad, különben mivégre a nick? Simán ott tartanának mint a Mars Volta, hogyha kétezerhétben a billentyűs Tibi nem kési le a négyes villamost próbára menet.

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2011.03.26. 14:24:21

Hehe. Ez röhögcséges, mert nevettem rajta. Asszem nyerítettem is. De biztosat csak a szomszéd tudna mondani.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.26. 17:07:22

Ugyanazt kaptam, amit vártam. Egy egyszerű agyatlan fantasy marhaságot, amivel teljesen jól elment az idő, lekötött az elejétől a végéig. Tipikusan olyan film, amit az elit kritikusok darabokra tudnak szedni. Elsütném én is azt a klasszikus, unalmas és nevetséges mondatot, hogy akkor Csaba nézzen drámákat-művészfilmeket. E :) De ha jól rémlik, akkor szereti az agyatlanságokat, a G.I. Joe is mintha bejött volna neki, sőt a Rejtőzködő 80-as évekbeli hülyeségre is adott vagy 5 csillagot.

kerekgyarto yvonne 2011.03.26. 17:24:23

Az Álomháború igenis mérföldkő: eddig nem hittem abban, hogy érdektelen lehet egy film, amiben csajok harcolnak óriás ninjákkal és társaikkal. DE IGEN! Persze már pár jó b*szás jelenet megfelelő mentség lehetett volna ezekre az ostoba pornós dialógokra meg a castingra, ahol nyilvánvalóan az agyatlanság és az üresség egyfajta iránykoncepció lehetett.
Lehetséges, hogy ezeket le is forgatták, csak nem vághatták be a filmbe...Ha igen szóljon valaki, ha megtalálta őket! Köszönöm.

Rusznyák Csaba 2011.03.26. 18:39:33

Lesz a DVD-n egy 18 perccel hosszabb Director's Cut. Snyederék azt mondták, főleg az MPAA miatt szabdaltak, és persze főleg akciójeleneteket. Attól tartok, hiába várunk rá, hogy Scott Glenn jól végigmenjen a lányokon.

mesko 2011.03.26. 18:59:13

@kerekgyarto yvonne: egyetértek..

de valami eszeveszett csomagolást adtak az egész kibaszott hülyeségnek...ezt elkell ismernem, bármennyire is fáj a sovány story(szexi csajok elporolják a badboyok seggét)..

hagyom a pasiknak ezt a filmet...bármely korosztálynak:)

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2011.03.26. 19:30:08

@mesko: na de nekem ez a trágyadomb nem kell ... és esküszöm, hetero vagyok :)

mesko 2011.03.26. 20:22:12

@Wostry Ferenc: abban biztos vagyok, hogy hetero vagy, mert egyszer bajod volt egy jó kis hasonlatommal:)
viszont elhiszem, hogy nem kell a film, pl. itt sem tetszett a srácoknak, majdnem senkinek...

foodlfg 2011.03.26. 20:25:38

www.sg.hu/cikkek/80910/a_magyar_forgalmazo_levetette_a_netrol_az_alomhaboru_elso_kritikait
" A töketlen geeks.blog.hu-s hülyegyerekek is elhúzhatnak a picsába mellesleg. Nem bírom, ezt a "megjátsszuk a fasza filmkritikust" hozzáállást egy amatőr, ingyenes blogon. Hagyták volna kint a francba, max nem mennek többet exkluzív vetítésre... Ehelyett inkább körszakállt csináltattak maguknak. Fasza! :D "

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2011.03.26. 22:09:54

@Magócs Dávid: épp ellenkezőleg! :D hülyegyerek már azt képtelen felfogni, hogy ezzel reklámot csinál nekünk :D

RoFä 2011.03.26. 22:42:40

Na megnéztem...hát elaludni épp nem aludtam el rajta, és ez kb. az összes pozitívuma.

Az üzenet nagyon bonyolult lehet, mert a monológokból egy kukkot nem értettem. Az öreg faszi eligazításainál mondjuk néha felsejlett a halvány remény, hogy irónia...de aztán rájöttem nem bazmeg, ez ilyen buta és kész.

Na jó még pozitívumok:

- Nem 3Ds
- a csajokat hajtanám mint a szobabiciklit
- szemérmetlen, überpofátlan lopás a Harry Potter és a Tűz serlegéből. Riszpekt!
- Csomó zöld vászon fogyott, és én mindig is szimpatizáltam a teztilfestőkkel.

RoFä 2011.03.26. 22:52:47

@RoFä: Azér nem tudta alulmúlni az elmúlt tíz év lgrosszabb élményét, ami a Max Payne.

Rusznyák Csaba 2011.03.26. 22:53:37

@Wostry Ferenc: + Top Critics: 11%
Ekkora kritikusi kaszánál már a közönségsiker is ritka.

Kutyahegesztő 2011.03.26. 23:00:53

@foodlfg: azt hiszem, nem, biztos vagyok benne hogy ez a legagyalágyultabb dolog amit idén kommentekben tapasztaltam. :) ez full gyógypedagógia, öcsi, szánalom, máshol panaszkodni mint egy szaros kiskölyök :)

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2011.03.26. 23:24:46

Egyik szemem sír a másik nevet, nevetek mert ezek a céltalan és értelmetlen viták roppant szórakoztatóak.

Sírok, mert elég szomorunak találom, hogy sokan csak a "szar", "fos" jelzők és a "dögöljön meg a cikíró" frázisokkal tudják nyomatékosítani a vélményüket, éssz érvek helyett (eleve az sem értem, hogy miért fáj az valakinek ha valki más, más véleményen van egy filmről).

Ráadsául pont egy ilyen semmilyen filmnél, szabadulnak el az indulatok. :/ - mert még, ha egy John Huston összes lenne a "fika" tárgya, de nem még akkor sem kéne személyeskedni.

Ezek csak filmmek azért vannak, hogy élvezzük őket, nem pedig, hogy vérben forgó szemmekkel, nyálazdva szidjuk a másikat mert neki tetszik/ nem tetszik.

BTW: Még nem láttam, pedig vártam, de most erősen gondolkodm rajta, hogy elmenjek-e rá.

Magócs Dávid · http://geekz.blog.hu 2011.03.27. 00:49:46

@Wostry Ferenc: a komment ide való bemásolására gondoltam, az 1+1-et én sem néztem ki belőle.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.03.27. 03:08:32

@frontember876:

A Watchmen "képregényszemét", ellenben a Ponyvaregény egy komplikált mű? Hallod, téged se az eszedért szeretnek :D

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2011.03.27. 05:36:52

@Rusznyák Csaba: "Hogy mennyire rossz ez a film? Hát elmondom..." Sobczynskit kiütötte. :D www.efilmcritic.com/review.php?movie=18899&reviewer=389

Azért az ilyen ritka, hogy végignézek kb. egy tucat mérvadó site-ot és egyetlen egy pozitív kritika sincs. Sőt, csak mélynegatív jelzőket használnak. Az idő maga bizonyítja be az igazadat. :D

Rusznyák Csaba 2011.03.27. 11:38:10

Első nap bevétele: 8,1 millió. Megkockáztatom, hogy nem ebből fogják finanszírozni a következő Superman-filmet.

Tiger Woods 2011.03.27. 12:46:52

Tegnap lecsekkoltuk. A sok negatív krityó ellenére is sikerült álló fasszal végigülni a film első felét (kb. a sárkányos részig tartott ki).

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2011.03.27. 13:05:37

@Tiger Woods: na most a libidóra való hatását senki nem vonta kétségbe ;)

Fratello (törölt) 2011.03.27. 13:45:04

Valaki fentebb mintha pornófilmes párhuzamot vont volna az Álomháborúval, hát tökéletesen igaza volt:

Olyan mint valami gagyi pornófilm, a nem akciórészek annyira kínosak, hiteltelenek és izzadságszagúak hogy az ember alig várja hogy végre kezdődjön valami, ámde az akciórészektől (töménységük és mértéktelen, nyakló nélküli adagolásuk folytán) kb. tíz perc után émelyegni kezd a gyomra, majd végül az egész a totális érdektelenségbe fullad...

Ha (bevallottan) egy pörgős akció-orgiát akart a rendező a vászonra álmodni akkor miért erőltette ennyire az akciójeleneteket összekötő drámai szálat? Illetve ha mindenáron egy drámai szálra akarta az akciót ráültetni, akkor miért nem hozzáértő emberek által írt, és drámai színészetre legalább minimális mértékben képes színésznőkre bízta a szerepeket?
(Nem, a "tinikurvának öltözve hatalmas könnyes szemekkel nézek folyton a semmibe" az NEM drámai színészkedés, csöcsfaktortól függetlenül...)

K.Leslee 2011.03.27. 15:53:53

@Fratello: Hááát pont ez abaja a filmnek. De ezek ott fenn nem értik meg!!!!

Áramvonalas Földműves 2011.03.27. 18:14:33

Na most elmegyek a moziba és megnézem a nagyfilmet!Mire visszajövök lesz 200 komment ehhez? Amúgy ezt hogy lehet? Ennyi hozzászólás 1 ilyen filmhez...de most komolyan csak azért mert lányok lenge ruhában és erről szól a film?:D Russ Meyer filmekről mikor lesz kritika? azokon azért lehet szórakozni:)

SoulMiner 2011.03.27. 18:26:36

Szerintem ennyire nem volt szar, mint amennyire a kritika lehúzta. Például a Battle LA jobban felbaszott, annak tényleg semmi értelme nem volt, és kínosan sablonos és unalmas volt.

Tökösveréb 2011.03.27. 19:20:18

Nekem kimondottan tetszett a film. (Ha a sok ellenzőből valakit érdekel, hogy miért, akkor azt itt favmovies.freeblog.hu/archives/2011/03/27/sucker_punch/ megnézheti.)

A kritika írójának a figyelmét egy tévedésre szeretném felhívni. Nem nácikról van szó. Tessék megnézni az egyenruhákat, lövészárok harcmodort, a kétfedelű gépeket, meg azt a szép nagy böhöm Zeppelint. I. világháborús harctérre csöppenünk, amikor még nem létezett a nácizmus... lehet, hogy szőrszálhasogatásnak tűnik, de nem mindegy :)

orl@ndo 2011.03.27. 21:01:24

@Forgács W. András:

Kénytelen leszek megnézni -- holnapután jön Mr. Snyder a Forbidden Planetbe egy órás beszélgetésre. Talán el tudom csípni. :)

Forgács W. András · http://geekz.444.hu 2011.03.27. 21:07:17

@orl@ndo: Ha elcsíped, csak egy kérdést tegyél fel a nevemben: MIÉÉÉÉÉÉRT??????

Megköszönném, ha tolmácsolnád a választ :))

Rusznyák Csaba 2011.03.27. 21:35:12

Első hétvége: nyitás a második helyen, 19 millióval. Siralmas. Holnap el fog gurulni néhány fej a Warnernél.

Igazából csak azt sajnálom ebben, hogy amikor majd mindenki panaszkodik, hogy olyan sikerek után, mint az Avatar és az Inception, miért nem mer Hollywood még mindig eredeti forgatókönyvekből filmet csinálni, lesz bűnbak, amire mutogathatnak, hogy "látjátok, ezért dolgozunk továbbra is inkább brandekkel".

mesko 2011.03.27. 21:38:59

..máskülönben tényleg ezt a filmet úgy harangozták be, mint '60-70-es Russ Meyer és a Wachowskiék fúziója..szóltunk is az enyémnek a perverz vén kujonnak(ez apu:)), hogy nézze meg ezt a filmet:D, mert neki Meyer a nagy kedvence:), minden filmje megvan, nekem csak Vixen jut eszembe, biztos csak azért mert jól cseng a név:))

mesko 2011.03.27. 21:42:18

@Rusznyák Csaba: bizony..nagy igazat szólsz, pont ezt mondta ma d.e-lött egy pár expert..vicc nélkül.
ez lesz most a kártyájuk!

orl@ndo 2011.03.27. 23:08:46

@Forgács W. András:

Úgy lesz. :)

@Rusznyák Csaba:

Asszem ezzel be fognak előzni -- mire odaérek, már szétszedik. Esetleg kiülök a FP elé: "Köveket tessék..."

Áramvonalas Földműves 2011.03.28. 00:20:29

Ó hát ez egyáltalán nem veszélyes film. 10 perc beszéd van a 110 percből, azon nincs mit számon kérni sztem. 3 gondolatom támadt:

1: Milyen lehet 1 színésznőnek, hogy 1 forgatáson végig combfixben meg bugyiban kell lennie? Hogy nonstop így bámulja 60 ember, miközben ő színészkedni akarna/próbálna. Azért mégiscsak más ez mint a kurva, sztriptíztáncos...stb, ott mindenki tudja a leosztást, de ez azért fura lehet, ahogy én elképzelem. Ez lehet nagyon naiv.

2:A másik, hogy ez a film tökéletesen kielégíti a célközönségét. Jó tudom, hogy bevétele alapján azt nem találta meg. De akiknek a videóklipp, méginkább youtubeklipp és a videójátékok a közeg amiben mozog, akkor ez a mozi tökéletes. Igényes képi világ, akciók, zenével, kevés duma, főleg látvány, tényleg mint 1 játékintro és még csinos csajok is vannak benne, habár az 5-ösből azért messze nem olyan jók mint gondoltam.

3: A szerző, meg a geekes urak-hölgyek, nem tapasztalják, a sajtóvetítés okán, de kemény, hogy miféle népek járnak ezt megnézni. A mozi legalább 50%-a olyan fazonokból állt, akik hát nem is tudom hogy mondjam...szóval engem ez kissé sokkolt, hogy kb olyan alakokkal ülök moziba, akikre nézve minimum adnék 10évet, hátha még meg is szólal.Na de persze ez személyes dolog, meg tudom mi jön,h 1 nyápic értelmiségi nyomi vagyok.

Tiger Woods 2011.03.28. 09:45:30

@Áramvonalas Földműves: Ott a pont! Márhogy mindhárom.
Az imdb-s értékelés ezúttal közelebb áll a valósághoz, mint a rottenes (bár ez egyre gyakoribb, lásd még: Justin Bieber-film:)):

www.imdb.com/title/tt0978764/
www.rottentomatoes.com/m/sucker-punch-2010/

Rusznyák Csaba 2011.03.28. 10:01:08

@Tiger Woods: megy még majd lejjebb az az imdb-s átlag, nyugi :)

Edgar 2011.03.28. 10:51:38

Van egy sanda gyanúm, hogy Zack Snyderben egy újabb Joel Schumachert köszönthetünk. Pár év múlva alig tudja majd összekaparni a pénzt valamelyik Bulgáriában forgatott gagyi horrorfilmjére.

Drakeamarth 2011.03.28. 11:19:52

@Tiger Woods: Imdb-n szerintem simán 6 alá fog menni az átlaga, ami már a szarfilmek tábora. 5000 szavazat semmi.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2011.03.28. 12:15:57

@Drakeamarth: Na, ezzel csak óvatosan - A Tango és Cash pl. 5,9 az IMDB szerint, és szarfilmnek nevezni erős hülyeség.

Szoltik 2011.03.28. 13:50:45

@Edgar: Jaja...bár legalább Schumacher a bukása előtt rendezett néhány kimondottan nagy filmet is.

Drakeamarth 2011.03.28. 14:52:39

@Vészmadár: Igaz, nem volt túl szép általánosítás, de az újabb filmekre igaz. Tény, hogy van pár rendesen alulpontozott műremek.

hmikey 2011.03.28. 17:24:33

Hát, bizony csatlakoznom kell sok, előttem szólóhoz: ez nem volt olyan szar, mint ahogy lepingáltátok az ördögöt a kis falatokra. Nem fogom részletesen elemezgetni, hogy miért, mert kb. annyi értelme volna, mint annak, hogy ebbe tömény gamer/comics/manga/steampunk/combfixfétis turmixba bármi művészfilmes mondanivalót vagy csavaros sztorit várni (bár én konkrétan nem tippeltem volna meg a végét, noha nem tartom magam buta gyereknek). A battle for LA meg a többi brutálfos értelmetlen amcsi katonapropaganda mérföldekkel ótvarabb, mint ez volt. Ezen legalább volt mit nézni.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2011.03.29. 18:05:41

@hmikey:
Akkor lassan mondom, hogy te is megértsd, miről volt szó Csaba kritikájában és az előző 200+ hozzászólásban:
Nem. Várt. Egyetlen. Geekzblogos. Sem. Művészfilmes. Mondanivalót. Vagy. Csavaros. Sztorit. Az. Álomháborútól.
Ez a film pont hogy a "tömény gamer/comics/manga/steampunk/combfixfétis turmix" címkéjű kategóriában bukott meg!

hmikey 2011.03.29. 18:16:06

@Hamlet:

No akkor én is mégegyszer lassan: szerintem.meg.jó.volt.

Az van (szerintem), hogy újonan a gyíkblogon is elterjedtté vált a kultúrsznobizmus, pedig anno az egyéb "filmkritikus" megnyilvánulások, a tömény fikaborítás miatt menekültem erre a tájra.

Ez a soha, semmi nem elég jó mentalitás ez már kezd rohadtul az idegeimre menni, minél több kis molylepke gyűlik egy helyes kis lámpácska köré a sötét éjszakában, egyik-másik rögtön hirtelen kurvára kiizmosodik, neadjisten elkezd denevérré mutálódni, és elpusztítja az addig kellemesen melegedő fajtársakat.

Tudom, hogy megint okoskodás lesz rá a válasz, de leszarom, mert szerintem így van. Nem is az számít valójában, hogy nekem van igazam, vagy neked, hanem hogy majd kié legyen az utolsó, igen cizelláltan megfogalmazott, esetleg pontokkal elválasztott, nagybetűs, lassanmondott kinyilatkoztatás.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2011.03.29. 19:41:59

hmikey, te tényleg elképzelhetetlennek tartod, hogy direkt agyatlan agyrágógumiból is lehet bűn rossz filmet csinálni?

Aki meg nagy, feltétel nélküli testvéri összeborulásra vágyik, járjon Hitgyülibe vagy buzibárba. Esetleg a Tabdi Borozóba, ott tuti nem fog egy elszállt bölcsész se okoskodni, viszont megtudhatod, milyen jó volt a tegnapi Való Világ, kuss, szerintük jó volt, lenyűgöző érvelés, mi?

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2011.03.29. 19:44:00

@hmikey: itt most nem a szeretem/nem szeretemen van a hangsúly, hanem hogy aki körömszakadtáig védelmezi az Álomháborút, mindig azt nyögi be végső érvéként, hogy "de hát miért vártál magvas mondanivalókat a filmtől?".

Miközben a kritika írója, vagy pl. én egyáltalán nem magvas mondanivalót vártunk ettől a filmtől, "csak" azt, amit a trailer ígért: jó nők sokat lőjenek és látványosan kardozzanak, meg néha mondjanak vicceseket. Ezekhez az elváráshoz képest lett lepontozva a film.

Rusznyák Csaba 2011.03.29. 19:45:11

@hmikey: Te komolyan azt gondolod, hogy direkt lefikázunk egy nekünk tetsző filmet, csak mert... csak? Mer' az olyan "menő"?

A félreértések elkerülése végett: nincs azzal semmi baj, hogy szerinted jó volt. Ezért nem is láttam különösebb értelmét reagálni az előző hozzászólásodra. De amit nagyon unok már (nem csak itt, most, hanem úgy általában a kritikák kapcsán és fórumokon is), hogy egyes emberek, ha valaki nem ért egyet velük, akkor széles arccal ideológiát gyártanak hozzá, és kijelentik, hogy az a másik azért nem ért egyet velük, mert sznob/hülye/nem ért hozzá/nem úgy nézte, ahogy kellett volna/mást várt/ésatöbbifaszság.

Unalmas.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2011.03.29. 21:28:17

@hmikey: meglehetősen biztos vagyok benne, hogy a geekz nem sznobok gyülekezete. onnan tudom, hogy egy ideje velük vagyok.

sőt, meglehetősen elégedett vagyok a hozzállásukal, mind a filmekhez (nem engedik hogy az efféle szarokat lenyomják a torkukon) mind a kommentelőkhöz (akik közül egyeseket most csak és kizárólag azért vág a bugyi, mert a kritikaíró volt oly vakmerő, és nem írt olyasmit, ami egyezik a véleményükkel.)

Aki azzal érvel, hogy "mégis hogyan várhattunk többet egy ilyen filmtől", stb... az ne olvasson minket. Ilyen érveléssel magát jellemzi. Majd jöjjön vissza akkor, ha leereszkednek a tökei - aki ilyen elvárásokkal megelégszik, annak számára írni felesleges.

Áramvonalas Földműves 2011.03.30. 00:42:44

@Rusznyák Csaba: @Wostry Ferenc: és miért kell mindig a dilettánsok hozzászólásait kommentálni?:D sztem már ezer ilyen felesleges vita 250szer lefutott.

mr.roper 2011.03.30. 03:18:52

@Edgar: dehát Schumacher ha jól tudom még nem tart ott mostanság hogy Steven Seagallal kelljen együttműködnie...:-))

mr.roper 2011.03.30. 03:22:59

azért csak tud valamit ez a Snyder(sietve megjegyzem hogy a Sucker Punch nem tetszett)hogy kb. két filmes blogon is kommenthadjáratot indukált a filmjével...:-))naggyon laza fickó.:-))

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.03.30. 07:56:18

Pont azt nyújtotta, amit a trailer alapján elvártam tőle: tömény szórakozást. Történetet nem kértem, nem is kaptam, helyette viszont olyan látványos akciókkal lepett meg Snyder, hogy a fülem kettéállt. A bölcsességek ellenére se éreztem, hogy a rendező ezt komolynak szánta volna (volt, aki igen? :O). A karaktereket viszont ki lehetett (kellett) volna ennél 1000x jobban dolgozni, ezt aláírom, és a párbeszédekbe is elkelt volna némi fantázia, de ezek ellenére is tudtam élvezni a filmet, de még mennyire.

hmikey 2011.03.30. 11:10:23

@T. szerkesztőség:

Nem, nem azért hörrentem be a kritikára, mert nektek más a véleményetek. Azért írtam, amit írtam, mert a lehúzás mértékével nem értek egyet. Én sem azt mondom, hogy ez egy mennyire űberjó film, ilyet nem állítottam.

Plusz, amikor először olvastam az írást, akkor még nem láttam a filmet, és direkt elmentem és megnéztem (hozzáteszem, a MOM-ba, eredeti hanggal, és hálistennek elég kis nézőszámmal, hogy pl. a székrugdosás meg a többi, járulékos balfaszság ne idegesítsen feleslegesen).

Oké, nem vagytok sznobok. Viszont szerintem olyan sok időt töltötök filmnézéssel (btw, egy sajtóvetítés hangulatát el sem tudom képzelni, simán lehet, hogy ha nekem kéne beülnöm egy halom olyan ember közé, aki heti többször van moziban hivatalból, én is szarrá untam volna magam), hogy már nem tudjátok az "egyszeri néző" szemszögéből megnézni ezeket a stuffokat. És ez nem lehúzás, hanem csak egy gondolat.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2011.03.30. 11:26:31

@hmikey: arra hogy milyen környezetben néz valaki filmet, ajánlom figyelmedbe ezt a hozzászólást geekz.blog.hu/2011/03/24/alomhaboru_1/fullcommentlist/1#c13040550 A sajtóvetítés a cinikus újságíróival még istenes.

De ennek akkor sincs értelme - a film minőségéhez ez hogy jön hozzá? Pontosan mert pl. a kolléga sok filmet néz, van egy kialakult ízlésrendszere, amibe bele tudja illeszteni a filmeket, ezért képes elemző cikket írni róla. KÉNYSZERÍTESZ arra, hogy sznobnak látszódjak: ki nem szarja le, hogy a plázaközönség melyik filmre ül be, miután kijött a mekiből és bemegy a szoliba? EZ MÉRTÉK? Mert emellett érvelsz. Ne hülyéskedj már.

7thArT 2011.03.30. 12:06:52

@hmikey:
nem fogsz találni olyan kritikust, akivel minden filmmel kapcsolatban egyet fogsz érteni...
de olyannal azért ritkán igen, aki habár nem ért veled egyet mindenben, érdekes nézőpontja van...
én sokszor találkozom azzal, hogy a lehúzás vagy dicsőítés mértékével nagyon elszállnak...
a pontok és százalékok lassan elég keveset jelentenek, ugyan már imdb meg rotten, semmit sem bizonyít...mindenki legyártja a maga kis elméletét arra, miért szar a pontozás vagy éppen jó...
csak a szemléletmódot nézd, egy új hozzáállást...vagy addig keress a neten, amíg megtalálod a neked tetsző kritikát:DD

Egyébként meg, kéne egy kritikus elemző is, de lehet sose lenne vége;)

Ugyan ki mondja meg, ki a jó elemző?
Azért mert valaki 300-al több filmet látott még nem biztos, hogy jó az ízlése, megítélése...

skaven 2011.03.30. 12:15:56

Én tegnap néztem meg és köszönhetően a sok negatív kritikának, kb. a semminél is kevesebbet vártam a filmtől. Ehhez képest egész jól elvoltam rajta, sőt, nyugodt szívvel ki tudom jelenteni, hogy több tucatnyi ennél szarabb filmet látok minden évben. Valaki szóbahozta itt az Expendablest is. Annak jobb története volt? Nem. Több csavar volt benne? Nem? Izgalmasabb volt? Nem. Ott az egyetlen lényeges dolog a nosztalgia faktor volt, de ettől még az egy unalmas szar film, csak épp ezt sokan nem merik kimondani a szereplőgárda miatt.

Lehet persze, hogy egy Álomháború szintű filmről fölösleges túl sokat írni, nincs nagy jelentősége, de talán mégis el lehetett volna azon gondolkodni, hogy miért kell ezt a szintű mondanivalót nyomatni USA-ban (gyk. a Wanted kissé kínos zárómonológja egy az egyben ugyanez volt, de lenne még pár ilyen film), vagy hogy ami működött pl. a Brazilban, az itt miért nem sikerült, mi változott 1-2 generáció alatt, hogy ennyit egyszerűsödött ez az egész. Vagy el lehetett volna gondolkodni a célcsoporton és az amerikai filmkészítés butaságán (nem készítünk korhatáros filmet, mikor a 12-15 éves fiúk, akik a potenciális nézők lennének, nem tudnak rá bemenni, stb).
Amúgy a történetvezetés 100%-ban megegyezett egy béna számítógépes játékéval. Megvolt az intro, a bevezető rész a tutoriallal (aka. "your place in the world" jellegű első küldetés), amikor megkapod az alap fegyvereket és jön három ellenfél egymás után szép sorban, majd ezek után jönnek a teljesen lineáris küldetések. A film megpróbálta megtalálni magának a mai konzol generációt, miközben már felnőtt egy ilyen az internettel és minden mással együtt az elmúlt 10-15 évben, és ezek az emberek ennél már talán többre vágynának azért. Fel fogja ezt ismerni Hollywood? Valószínűleg nem. Ahogy a játékipar szenved pl. ezek miatt, amiatt küzd Hollywood is magával és nem úgy tűnik, mintha a kiöregedett nagyokosok látnák az utat, hogy merre kellene menni.
Ahhoz képest hogy a film egy jelenség elég erős képviselője (és a bukásának köszönhetően talán a csúcspontja is, bár erre nem vennék mérget), a "kritika" inkább csak egy unott leírás lett arról, hogy ez egy szar film, csak épp ezt két mondatban le lehetett volna zavarni. Ennek kapcsán persze lehetne fejtegetni az egyre bénább színvonalat a bloggal kapcsolatban (most már azért vagyunk páran akik mondhatják hogy évek óta olvasnak titeket), de szerintem már igy is eléggé megsértődtök, a szabvány troll válasz (nem kötelező minket olvasni) meg úgyis ott lebeg a levegőben állandóan. De szerintem nem ártana tennetek két lépést hátra, kifújni magatokat, leszállni a magas lóról, kicsit félretenni a tévedhetetlenség köpenyét és elgondolkodni azon, hogy miért lehet az, hogy még a régi olvasók között is vannak olyanok, akik már kényelmetlennek érzik a nagy arcú, olvasókat lefikázó kommentjeiteket, vagy az unalmas, semmitmondó, semmit nem akaró, felejthető kritikákat.
Egy éve sem gondoltam volna azt, hogy ezt fogom írni, de magasan Parraghramma szállítja a legmegbízhatóbb írásokat, pont amiatt, mert ő mindig megpróbál valami gondolatot végigvinni, nem csak felöklendez magából annyit, hogy "ez szar volt bazdmeg".

hmikey 2011.03.30. 12:19:37

@Wostry Ferenc: Nemár, nem a plázamérték az egyetlen mérce, azért ha belegondolsz, ti (véletlenül sem szeretnék általánosítani, de gyanítom, rohadtul sok filmet néztek meg hetente, még ha nem is mindig moziban) már jócskán pont a ló másik oldalán vagytok megtalálhatóak. A "kialakult ízlésrendszer" meg egy elég kétélű fegyver, éppen annyira képes korlátozni a véleményalkotást, mint amennyire segíti azt.

Én pl. örülök, hogy nincs ilyen ízlésrendszerem, dacára 30+ év olvasásnak, filmnézésnek, ésatöbbi. Ok, nem olvasok leányregényeket, de nagyon kevés olyan film, zene, könyv, vagy képregény van, amit minimum egyszer ne tudnék megrágni.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2011.03.30. 12:32:47

@hmikey: persze hogy nem a plázamérték az egyetlen mérce, csakhogy éppen te erőltetted ezt idáig, részünkről valamiféle kapcsolati szakítást valamilyen széles közönséggel, legyenek azok bárkik is, csak ebben az utolsó kommentedben meg megtagadtad.

De mi az hogy a "ló túlsó oldala"? Milyen mércével számolsz te, mi ez a már-már metrikus rendszer?

Ez az egész kurvára egyszerű ám, teljesen felesleges egy olyan, nekünk tulajdonított attitűd létezésének feltételezése, amely vád a következő olyan kritikánál amely ínyetekre van, szertefoszlik majd:

egy olyan filmről, amit féktelen elvárásokkal vártatok, a srác írt egy negatív kritikát. És ezt nagyon sokan csak hisztériával tudják feldolgozni, ami őket jellemzi leginkább (azt az apróságot, hogy a nemzetközi vélemény 99%-ban kreatív trágyadombnak tartja a filmet - mert az is - szendén megemlítem). Majd elszáll a hiszti, túlságosan nem zavarja meg az alvási szokásaimat.

7thArT 2011.03.30. 12:41:25

"kreatív trágyadomb"? Ezt nem is tudom ezek után hogy értelmezzem:)

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2011.03.30. 12:55:06

@szoni_: hozzáteszem hmikey ritka geekzes kommentjeit bírom, csak most ezzel a kirohanásával nem értek abszolút egyet.

Rusznyák Csaba 2011.03.30. 13:01:07

@skaven: Valahogy a cikkek színvonala mindig csak akkor kerül "össztűz" alá, ha valamelyikünk mer negatívat írni egy agyonhype-olt filmről. Talán ez is megérne néhány gondolatot.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2011.03.30. 13:08:39

@szoni_: szori. *kreativitás* trágyadombjának. ahová a történetmesélés elbomlani megy.

hmikey 2011.03.30. 13:15:14

@Wostry Ferenc:

A kreatív trágyadomb az tényleg találó, annyira, hogy inkább nem is kívánom vizualizálni :)

Ok, akkor nem szaporítom tovább a szót, annyit azért nem ér ez a múvi, legalábbis én úgy gondolom, hogy próbáltam kevésbé hisztisen fogalmazni.

Egy plusz esélyt majd még adok ennek a cuccnak, ha lesz belőle uncut verzsön, mert érdekel, hogy mit szedtek ki belőle, hogy PG-13 lett :)

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2011.03.30. 13:16:41

egyszer egy Orson Welles-kritikánál lenne ilyen érdeklődés... :)

Rusznyák Csaba 2011.03.30. 13:21:28

Ja, egy átlag noir cikkemhez jó ha két-három hozzászólás odacsöpög - bezzeg ehhez... :)

skaven 2011.03.30. 13:24:57

@Rusznyák Csaba: ketsegtelen hogy egy senki altal nem ismert, erdektelen azsiai filmrol nem fog 20 oldalnyi kommentaradat szuletni. :)
De amugy megismetlem, nekem nem azzal volt most (sem) bajom hogy negativ kritika szuletett, szerintem sem az ev filmjerol van szo, bar szerintem siman beillesztheto az atlag szar szinvonalba, folosleges levinni a nagyon szar szintre. De ahogy vannak filmek, amiket magasan tulertekelnek, ugy vannak olyanok is, amiket a szuksegesnel is jobban lehuznak.
Engem inkabb a cikk es a hozzaszolasok szinvonala zavart.
De amugy szivesen vennek kulon cikkben egy ertekezest arrol, hogy merrefele probal tartani Hollywood, milyen mondanivalot probal lenyomni a mostani tizenevesek torkan es ez miert van igy. Ahogy megvolt Vietnam vagy akar szeptember 11. hatasa a mozira, ugy megvan-e most a valsag hatasa is? Miert kell mondogatni akar a legbenabb ezkozokkel is, hogy te iranyitod a sorsod, te vagy a kiraly, a luzerek is lehetnek fasza csavok, stb. Vagy hogy miert van az, hogy egy hatalmas ziccert is annyira unnepelnek, merthogy ugymond szerzoi film, mint az Inception. Vagy hogy az elmult idoszakban az egyik legemlekezetesebb Hollywoodi film a TDK volt, mikor valojaban nincs benne semmi extra, csak szorakoztatni probal de mondanivalo meg annyi sincs benne mint az Alomhaboruban...
Nem hiszem hogy nagyobb valsagban lenne a filmipar, mint mondjuk 20 vagy 50 eve, soha nem keletkezett rengeteg ertekelheto dolog, de ettol fuggetlenul megis olyan erzese van az embernek, hogy nagyon szenvednek Hollywoodban, mintha a nagy magikus celcsoport szo valahogy homalyba veszett volna es csak kapkodnanak utana, mikozben mar azt sem tudjak hogy mit is keresnek.
Na mindegy, igazabol csak azt akartam mondani, hogy mivel agyonhype-olt filmrol van szo, lett volna egy lehetoseg, hogy esetleg erdekesebb dolgok is felmeruljenek, de ezt most kimaradt, ez van.

Rusznyák Csaba 2011.03.30. 13:35:08

@skaven: Elhiszed, ha azt mondom, hogy már hónapok óta tervezek egy cikket ebben a témában, vagyis hogy mi a trend Hollywoodban, és miért? És úgy érzem, arról külön érdemes beszélni, nem egy adott film kapcsán.

Hogy mi túlértékelt, és mi alulértékelt, azt hagyjuk, mert csak további felesleges vitákhoz vezet, több szempontból is.

És igen, a TDK-ban nincs sok mondanivaló, de nem is kell bele. Miért kéne? Ebbe se kellett volna. A zárómonológig a film még súrolta a két csillagot alulról.

hmikey 2011.03.30. 14:37:06

Ja, az agyonypeolt dologra: nálam ugyan nem volt egy különösebben várt film, egyszer valamikor láttam belőle kb. egy fél trailert. Pont azért utálom már a trailereket is, mert elpuffogtatják a fél filmet, és simán ki lehet találni jóformán az egészet, tokkal-vonóval (ami mondjuk nem éppen hízelgő a filmkészítőkre nézve :D). Múltkor, amikor a Rango-t néztük (megjegyzem, talán idén az egyik legjobb film eddig, amit láttam), akkor figyeltem fel megint a plakátra. No, ennyire vártam ezt a stuffot :D

mesko 2011.03.30. 21:30:00

...érdekes, én akkor nem olvasnám többet ezt a blogot, ha itt erről a filmről pozítiv kritikát olvastam volna..és tényleg milyen szarul jön az ki, hogy más posztoknál alig van egy-két vélemény, az sem ér semmit pláne, ha az enyém...
ez tényleg fura..
megértem, hogy lerágnánk egy kritikust New York-ban, aki félrevezetett minket..hisz kidobtunk több mint 100 dolcsit egy színházi előadásra miatta mert elhittük amit írt:)

ki a jó kritikus?

aki elolvasott minden könyvet?..na ne,ilyen nincs
ki látott minden filmet?..naaa..ilyen sincs
ki mindent tud a világról?..:DDD
ki ismeri az embereket?
akinek kialakult ízlése van?....ugyanmár:D

SOHA NEM HISZEK EGY KRITIKUSNAK SEM!!

megyek megnézem a filmet, majd, ha egyezik a véleményem az ővével, akkor szeretem, ha nem egyezik akkor rühöllöm..igen, ez az igazság!, de viselkedem..mert megtanítottak otthon arra, hogyha belépsz valaki házába, nem köpsz a padlóra, és nem köpöd le a többi vendéget sem!
máskülönben amilyenek a házigazdák, olyanok szoktak lenni a vendégek is..
most az egyszer meguntam ezt a régebb jobb volt ez a blog kijelentéseket, mert a múltkor utána néztem és ez NEM IGAZ!...most sokkal jobb, mert színesebb, több fajta poszt van rajta, mindenki válogathat szíve szerint..nem csak egy ízlésvilág van, nem csak egyforma emberek vannak, és bizony van egy újgeneráció..amelyik most a mozikban nem a 60-70-es filmeket kapja..hanem EZT!..egy szép kis sucker punchot a gyomorba, és akkor milyen jó, hogy még léteznek pasik, akiket nem vesz le a lábáról egy bugyi, egy parkinszonos operatőr, pár villanás..stb., és letudja írni, hogy te zsengefaszú barom: BECSAPTAK..és még csak most jön április 1, de te már leszívtad!!!!

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2011.03.31. 11:05:43

@mesko: hehehehehe....ember, magadnak is ellentmondasz:
"de viselkedem..mert megtanítottak otthon arra, hogyha belépsz valaki házába, nem köpsz a padlóra, és nem köpöd le a többi vendéget sem!"
"hanem EZT!..egy szép kis sucker punchot a gyomorba, és akkor milyen jó, hogy még léteznek pasik, akiket nem vesz le a lábáról egy bugyi, egy parkinszonos operatőr, pár villanás..stb., és letudja írni, hogy te zsengefaszú barom: BECSAPTAK..és még csak most jön április 1, de te már leszívtad!!!! "
Hát, ha te így tisztelsz valakit, akkor gratulálok.

A kritikához annyit, hogy remekül megírt kritika, érződik belőle, hogy nagyon nem tetszett a film. Elolvastam, igen. És Láttam a filmet is. Részemről jól szórakoztam a filmen, nálam inkább 2 és fél csillagos, mint 1 - de csak moziban. Otthon nézve ez is olyan, mint a Battle:Los Angeles - egy csillaggal kevesebb, ha nincs mögötte a vászon varázsa. Láttam számos sokkal jobb filmet, és láttam sok szarabbat is - erősen alsó közepes a film nálam.

mesko 2011.03.31. 16:48:31

@Vészmadár: azt amit úgy kiemeltél, te is tudod, hogy nem írtam senkinek...csak úgy elképzeltem, hogy még mi is lehetett volna benne:))..ez az én scifim volt, na..

az meg, hogy hogyan tisztelek valakit, az az én dolgom..bár lehet, hogy másképp értedted amit írtam, vagy én csesztem el akkor, nem számít..ez fontos?..szerintem nem, lépünk is tovább, mert jön a következő film, puszi:)

K.Leslee 2011.04.11. 22:22:39

@Envo: a cikk iroja kategorian belul ertekelte a filmet. itt meg egyebkent azert van ennyi komment, mert amit Te uzensz a cikkironak, azt odafent mar szazhuszonnyolcszor megirtak es mindannyiszor lavinat inditott el

Horemheb 2011.08.08. 17:45:36

Csak most néztem meg a filmet, de a rotten, és a többi oldal kritikái alapján már előre elkönyveltem, hogy egy rakás szar. Úgy gondoltam, hogy ezért inkább

videoklipként nézem majd végig, természetesen főként az akciójelenetek miatt, amikben - a trailer alapján - várható volt néhány egész tűrhetően dizájnolt

elem. Valószínűleg az volt a kulcs, hogy videoklipként kezdtem nézni, mert így viszont teljesen váratlanul kifejezetten érdekes élmény volt, és egyáltalán

nem rossz.

A film egy tényleges videoklippel nyit (és ez így szerencsésen egybeesik a nézéskori attitűdömmel), abban meséli el az előzményeket, és fekteti le az

alapokat. De olyannyira videoklip, hogy nyugodtan lemehetett volna az MTV-n egy az egyben, amikor még vetítettek ott videoklipeket. Erre csak rátesz egy

lapáttal, hogy a klip alatt szóló számot (Sweet Dreams feldolgozás) a film főszereplője (Emily Browning) maga énekli, méghozzá meglepően jól. Az egész szám

nagyon jól sikerült, remekül passzol a klip hangulatához. A zene végig nagyon fontos részét képezi a filmnek (a soundtrack egyébként egész sikeres lett a

film bukásától függetlenül), olyannyira, hogy több számot maguk a színészek énekelnek fel (Emily Browning, Carla Gugino, Oscar Isaac), megdöbbentően jól

sikerülten. Még olyan részletekre is figyelt a rendező, hogy Carla Gugino filmbeli akcentusa a felénekelt számban is jelen legyen.

A film eleji videoklip tehát kulcsfontosságú a film többi része szempontjából, ez fekteti le nemcsak a történeti, hanem a film műfaji, és részben vizuális

alapjait is. Ami a műfajt illeti ugyanis, ez a film nem igazán film, hanem egy olyan videoklip, aminek van kerettörténete, méghozzá olyan, ami megmagyaráz

sok elemet a videoklipben.

Az például, hogy a film egyik rétege egy bordélyház, ahol a csajok kurvák, egyéltalán nem esetleges, hanem a kezdőklipben vázolt történetből következik. Ez

olyanfajta önreflexió, amit pl. az Inceptiontől nem kaptunk meg: az ottani álomhelyszínek, és -jelenetek teljesen esetlegesek voltak. A film "csattanója"

(Babydoll reakciója) szintén nem esetleges, és még sok más elem sem.

Ami a kerettörténetet illeti, az nagyon nyomasztó, és lehangoló, és erre a film lezárása csak felteszi a koronát. Érdekes, hogy egy ilyen típusú, a

geek-fantázia minden fontos elemét kiszolgálni igyekvő, vizuálorgiát, és giccses elemeket szégyentelenül használó videokliphez ilyen nyomasztó

kerettörténetet sikerült találni, nem teljesen világos számomra, hogy ez szándékos ellenpontként szolgál, vagy pedig így sikerült. Az utóbbi persze nehezen

lenne hihető azok után, hogy a rendező milyen apró részletekre is odafigyelt. Ez a már említett énekbeli akcentus mellett olyan apróságokon is meglátszik,

mint pl. felismerhető, hogy Babydoll álombeli főfegyverei a mostohaapja pisztolyának, és borotvájának vizuális parafrázisai.

Összeségében szerintem egy érdekes kísérlet a film, nagyon jó zenével, részletesen megtervezett elemekkel. Sajnos azonban pont a videoklip vonulaton nem

teljesít igazán jól (kivéve a film eleji klipet). Talán túl eklektikus, talán túl művi hatásúak az akciók, talán túl sok a CGI, mindenesetre nem sikerült

igazán ütősre, még ha vannak kifejezetten jó részek, illetve nagyszerű látványelemek (a Zeppelinek, vagy a gőzzombik pl. nagyon jók) is. Egy viszont biztos:

messze nem olyan rossz, mint ahogyan a kritikák alapján gondolható, különösen, ha nem normál filmként nézi az ember, hanem egy hosszúra nyúlt videoklipként.

szkristof92 2011.09.08. 18:30:16

Voltam olyan balszerencsés, hogy ezt moziban láttam, utána két napig kellett pihentetnem az érzékszerveimet és az agyamat. A rendezői változat se javít rajta semmit, magáról a élvezeti értékéről pedig annyit, hogy öt évre visszamenőleg kell elgondolkodnom láttam-e ennél szarabb popcornmozit.
süti beállítások módosítása