Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Az évtized legjobb sorozatfőcímei

2011.01.14. 08:00 Geekblog

Mivel statisztikailag bizonyított, hogy a listákat mindenki szereti, a Geekz stáb úgy gondolta, hogy ezúttal az utóbbi évtized legjobb sorozatfőcímeit veszi számba, hogy megmutassuk nektek a szerintünk megkerülhetetlen, legemlékezetesebb, legjobban megkomponált, legmegragadóbb, -gyomorszorítóbb és -tökösebb versenyzőit. Fogadjátok szeretettel!

10. Maffiózók (The Sopranos)

Az évtized egyik legjobb sorozatának főcíme is bizonyítja: ebben a műfajban nem csak az agyonstilizált, művészi perfekcionizmussal megtervezett  intrók működhetnek. Tony Soprano hazakocsikázik, és közben elfüstöl egy szivart. Mi ebben a különös? Semmi, de erről szól a sorozat – a tekintélyes maffiafőnök hazatér a nagyvárosból a kertes házba, ahol pont ugyanolyan problémák várják, mint az
Average Joe-t. Így lesz a Keresztapából szappanopera. És a főcím alatt, nem mellesleg, a festői New Jersey-ből is ízelítőt kaphatunk, miközben az A3 kiváló zenéje összefoglalja Tony életét dióhéjban. (Beyonder)


9. Misfits

A tízes listánk egyetlen brit versenyzője a hat közmunkára ítélt és egy bizarr vihar során szuperképességekre szert tévő fiatal története, a Skins és a Heroes szerelemgyereke, ami nem csupán elképesztő szociális érzékenységről (na jó, hagyjuk az iróniát, az utóbbi évek egyik politikailag leginkorrektebb és polgárpukkasztóbb sorozata) tesz tanúbizonyságot, hanem az openingben és a sorozat részeiben elszórva felvonultatja a brit és amerikai punk-rock (The Raptures, The Cribs, Klaxons, The Velvet Underground és még sorolhatnánk) színe-javának legzúzósabb számait is. (Santito)


8. How to Make It in America

Feelgood sorozat feelgood főcíme. Mindenki meg akarja kaparintani az amerikai álmot. Az intró több, mint pazar. Pszichedelikus kavalkádja az Amerikát leginkább jellemző ikonoknak, sokkszerű fényképeken, hol egy kicsit obszcénabbra vett, hol a néző egyszerű lenyűgözésére szolgáló snitten keresztül. És a zene. Csak a zene miatt érdemes megnézni egyszer az alábbi videót, mert lefogadom, hogy amikor már a következő bekezdést olvasod, akkor is az fog menni a fejedben: I need a dollar, dollar… (Artemis)


7. Sons of Anarchy

A mostani trendekre fittyet hányva Kurt Sutter csinált egy tökös sorozatot, olyan kemény arcokkal, hogy az valami félelmetes. A főcímet pedig telerakta remek snittekkel, amikkel az egyszeri nézőt is sikerülhet berántania. A képernyőről süt a tesztoszteron, pendül a gitár, kattan a fegyver. Rövid, de hatásos. Remek zenével és a végén lévő elmaradhatatlan tetoválással. (Artemis)


6. Deadwood

Ezen a ponton szükségét érzem némi önreflexiónak és -kritikának, mert bár szerzőtársaim nevében nem nyilatkozhatom, erősen gyanítom, hogy a Deadwood inkább a sorozat, mint a főcím faszasága miatt került fel a listára. Persze nem rossz ez a főcím, sőt, tök jó, de azért elég jellegtelenül illeszkedik az HBO-s intrók sorába, és valljuk be, láttunk már ütősebbet is: gyakorlatilag ugyanazt a tematikus kollázst kapjuk, mint a Carnivale, a Rome vagy a – éppenséggel nem HBO-s – Desperate Houswives esetében, csak itt éppen egy fokkal direktebben, jóval kevesebb absztrakcióval. Ugyanakkor ha odafigyelünk, tökre azt kapjuk, ami jár, jelesen a vadnyugatot a maga (feltehetőleg) romantizálatlan, szikár valóságában, bár a játszin galoppozó lovat mindmáig nem sikerült hova tennem. (Elmeboy)


5. Született feleségek

Mielőtt kedvenc olvasóink megijednének: a Lila akác közben zajló – nyilván fergetegesen izgalmas – kalandok helyett a Geekz-tagok többsége (még mindig) szívesebben követi a baltimore-i crackdealerek és a hasonló figurák életét, de ettől még a Született feleségek intrójának helye van a top 5-ben. Okos, kreatív, vidám, szellemes, szemtelen, pop artos, és elsősorban: camp. Warholnak biztos tetszene. (Beyonder)


4. Rescue Me!

Aki ismeri Dennis Leary New York-i tűzoltók életét bemutató, 9/11 traumáját körbe járó sorozatát, az tudhatja, hogy a komor téma ellenére tele van karakter- és helyzetkomikummal. A főcím ezzel szemben a kevésbé vidám pillanatokra koncentrál, a bevetés előtti másodperceket villantja fel, amikor a tűzoltónak csapot-papot hátrahagyva kell pillanatok alatt felkészülnie arra, testben és lélekben egyaránt, hogy belegyalogoljon a tűzbe – és talán a halálba. A Ments meg! intrója ennek megfelelőn egyszerre melankolikus, mint egy férfiballada, és energikus, akár egy harci induló. (Beyonder)


3. Dexter

A főcímek többségét be lehet két kategóriába sorolni: az egyik a sorozatból kiragadott képekkel dolgozik, a másik asszociál valami művészit a széria témájához, motívumaihoz kapcsolódva. És van egy harmadik, ahol a főhőst láthatjuk egy triviális élethelyzetben (Maffiózók, Ments meg!). Ilyen a Dexter intrója is, amiben mindössze annyi történik, hogy kedvenc sorozatgyilkosunk megreggelizik és felöltözik. Azért zseniális ez a pár perc, mert tökéletesen visszaadja Dexter élethelyzetét: a külvilág számára ő az unalmas kisember, de az álca mögött egy precíz gyilkos lapul. A hibátlan technikai kivitelezésen túl (érdemes egyszer HD-ben is megnézni ), a komor témát ügyesen ellenpontozó morbid humor is figyelemre méltó. (Beyonder)


2. Carnivale

Hiába állnak jelen írásunk középpontjában maguk a főcímek, olykor marha nehéz elvonatkoztatni magától a sorozattól is, pláne ha egy olyan über-entitásról van szó, mint amilyen a sajnálatos módon rövidre zárt Carnivale volt. Azt kijelenteni, hogy az intro és a sorozat sztorija szerves egységet alkot egyrészt közhelyes, másrészt színtiszta hazugság lenne, hiszen a gyártóktól tök független A52 dizájnstúdió nyílt pályázaton nyerte a lehetőséget, mindazonáltal valamibe nagyon beletenyereltek: a 30-as évekbeli válság emblematikus pillanatainak, a művészettörténelem válogatott remekeinek és a (sorozatban is központi szerephez jutó) Tarot-lapok sokértelmű motívumainak kreatív, flow of consciousness jellegű vegyítésével egyszerre reflektálnak a történet konkrétumaira és az általánosabb, korántsem egyértelműen Jó vs. Gonosz konfliktusra. Ehhez jön a Wendy Melvoin és Lisa Coleman jegyezte időtlen főcímdal, ami így összességében nem csak egy Emmy-hez volt elég, hanem ahhoz is, hogy a recenzens minden áldott epizód elejét leesett állal nézze, miközben más sorozatoknál simán át szokta ugrani az intrót. Listánkban a népakarat döntött, részemről viszont ez marad az első helyezett, egyelőre nagyjából örökre. (Elmeboy)


1. True Blood

A jó főcím onnan ismerszik meg, hogy a sorozat esszenciáját, hangulatát bele tudja cirka másfél percbe sűríteni. Ebből a szemszögből nézve kétség sem férhet hozzá, hogy az évtized legjobb introját a True Bloodnak köszönhetjük. Sőt: ez a főcím hitelesebben, hatásosabban mutatja be azt, amit a sorozat is szeretne. Extázisban őrjöngő hívők, polgárjogi harcosok, kuruzslók, redneckek, klántagok, sztriptíz táncosok, kurvák – az amerikai mélydél összes jellegzetes figurája felvonul ebben a rövid klipben. Szex és halál, születés és rothadás, vágyak és elfojtások – ennél tömörebben, ennél hatásosabban nehezen lehetne a Dél miliőjét, fülledtségét megidézni. Jace Everett zenéje külön posztot érdemelne: a Bad Thing nem a sorozat számára íródott, de
szövege és hangulata tökéletesen reflektál a szűzlány Sookie és vámpírbarátja ön és közveszélyes kapcsolatára. „I wanna do bad things with you!” (Beyonder)


+1 Twin Peaks

A sokak szerint Sorozatok Sorozatának számító Lynch-féle tömegkommunikációs kísérlet csak soron kívüli különdíjasként kerülhetett be válogatásunkba, és akkor nyilván jogosan merül fel a kérdés, hogy hol marad a Pirx kapitány, a Kórház a város szélén vagy éppen a Szomszédok. A válasz egyszerű: egyrészt sehol, másrészt legyen szó akármilyen szempontról is, ha sorozatokról van szó, a Twin Peaks nem maradhat ki. És hát akkor ott tartunk, hogy amilyen szövevényes, sokrétű és követhetetlen maga a sorozat, annyira fakocka és megdöbbentően egyszerű a főcím. Vagy nem. Mert mit is látunk? Hajnalt, Vörösbegyet, gyárat, akkurátusan dolgozó gépet, hosszú másodpercekig kimerevített Welcome to-táblát, vízesést, végül a tóban tükröződő képet, idillt és utópiát egyaránt, miközben Badalamenti csalókán lágy zenéje gyanútlan amerikai álomba ringat minket. Aztán a felszín alatt ott van a többi, aki akár csak pár részt is látott, az tudja. Sokunknak a Twin Peaks még a 90-es évekből rémlik, ki kamasz volt akkoribban, ki egészen kicsi még, de azt hiszem, mind nagy szemekkel néztük, hogy ez meg mi a tököm, miről szól, mit jelent, és azt hiszem, a főcím pont ugyanazt tudja, mint a sorozat maga: mindenki asszociálgat, mindenki kapcsolódik hozzá valahogy, senki nem érti igazán, de azért abban egyetértünk, hogy óriási kult. (Elmeboy)



A stáb egyhangú döntéssel külön öt dobogós kategóriát készített az animált főcímeknek, ahol mindössze hozadékos tény, hogy ezek általában rajzfilmekhez kapcsolódnak (persze tudjuk, az animációs sorozat sokkal, de sokkal komolyabban hangzik, de mi nem szeretnénk megtagadni lelkünk gyermeki oldalát), ám azért egy brit tévésorozat ide is befirnyákoskodta magát.

5. Batman: the Animated Series

A B:TAS mindenekelőtt két dologban jeleskedett: egyrészt a 90-es évek közepének egyik abszolút mainstream animációs csúcspontja volt, másrészt a Tim Burton filmjei és a gyalázatos Joel Schumacher-féle táncoskabarék közötti interregnumban folytatta a Sötét Lovag amúgy parlagon heverő legendáját, mégpedig nem is akárhogyan. Külön cikket érdemelne, hogyan sikerült az alkotóknak egyszerre megőrizniük, mitöbb, feltámasztaniuk a Batman-hez elválaszthatatlanul hozzátartozó sötét atmoszférát, mellette pedig családbarátabbá, fogyaszthatóbbá tenni a karaktert, - lényeg, hogy már a főcímben is tetten érhető ez a brilliáns bűvészmutatvány, és talán az se mellékes tény, hogy az ötletgazdák pont említett főcím nyers változatával győzték meg a Warner-t arról, hogy Batman rajzfilmsorozatnak márpedig lennie köll. Gyakorlatilag színtiszta Batman-kvintesszenciát kapunk, ennél szikárabban és lényegretörőbben nem is lehetne bemutatni Gotham őrangyalát: burjánzó, gótikus város, bűn, magatehetetlen rendőrség, noir-os hangulat, magányos, komor igazságtevő és az a minimalizmusában is végtelenül drámai bunyó a háztetőn (amely során talán először láthattuk a főhős azon brutalitással elegyedő eleganciáját a képernyőn, amit már a képregények alapján is megvoksoltunk neki), szerencsére Danny Elfman klasszikus Batman-témájával a háttérben. Nagyon kúl. (Elmeboy)


4. The Simpsons

A sorozatok között matuzsálemi kornak örvendő Simpson család már 22 éve folyamatosan polgárpukkaszt és nevettet. Ezt szolgálja a főcíme is: talán a legváltozatosabb minden sorozat közül. Amíg más sorozatok talán évadonként változtattak a főcímükön, addig a Simpson család mindegyik része más és más. Az alapul szolgáló őrült ámokfutás persze mindig ugyanaz maradt, apró simítgatásokon esett csupán át. Ami – pár ismétlődést nem számítva – mindig változik, az a kanapé geg. Kreatív, humoros, szerethető motívum, és minden egyes rész elején izgatottan várja az ember, hogy most éppen mit találtak ki. Nem véletlenül választottam az alábbi főcímet: Banksy zseniális és teljesen egyedi produkciója rögtön kedvenccé vált. (Artemis)


3.
Superjail!

A Beavis And Butthead Do America című filmben van egy trip-jelenet, ahol a két főhős bekajál a sivatagban valami hallucinogén kaktuszból, és a színek, szörnyek, metamorfózisok olyan kavalkádja szabadul rájuk (az őrült rockzenéről nem is szólva), amit csak animációval lehet visszaadni. Na, a Superjail minden egyes epizódja pont olyan, mint ez a jelenet, csak tíz perces hosszban, dupla tempóval előadva és sokkal több céltalan erőszakkal, abszurd viccel, meg szürreális csavarral. Még az opening is mindig máshogy néz ki, az őrrobot mindig ugyanazt a rabot kapja el és szállítja vissza a börtönbe, miközben a legfurább dolgok fölött repülnek el észrevétlenül - csak a tökös rockabilly zene ugyanaz. Megunhatatlanok! (Ramiz)


2. IT Crowd

A brit szitkomok egyik ékkövének openingje a kockaság témájának kvintesszenciája (a The Big Bang Theory-t most hagyjuk, az inkább a comic és sorozat geek szubkultúrára fókuszál), a Gary Numan "Are Friends Electric?" számának 8-bites verziójával kezdve (tegye fel a kezét, aki ilyen chiptune zenét C-64-en hallott először, fiatalabbaktól a Game Boy választ is elfogadjuk), az akár a Maniac Mansion-ben is szerepeltethető Moss, Roy és Jen pixelfiguráján keresztül a főcím végén bekövetkező kék halálig. Ami ilyen stílusosan képes tökönragadni a klasszikus és sokak számára csak a Dilbert-stripekből ismert irodai élet socially challenged dolgozóinak lényegét, akiknek vitális gondot okoz minden olyan kommunikáció, amely nem billentyűzeten keresztül történik, az méltán megérdemli listánk második helyét. (Santito)

 

1. Cowboy Bebop

A Cowboy Bebop a hatmillió anime sorozat azon maroknyi csoportjába tartozik, ahol a beteg japán humor, a furcsa karakterek, az obszcén mennyiségű idézgetés (intertextualitás, ha úgy tetszik) és az alaposan előkészített érzelmi csúcspontok ízléses egységbe szervesülnek: Shinichiro Watanabe zseniális történeteket, remek és alaposan kidolgozott karaktereket, temérdek zsánert és Yoko Kanno lehengerlő bebop/swing/blues/folk/metál/stb zenéjét olyan szakértelemmel és annyi érzéssel gyúrta össze, hogy szinte fel sem tűnik a popkulturális kakofónia (nem csoda, hogy a sorozat azóta valósággal tananyaggá lett - elég csak a szintén kultikussá vált Firefly-ra gondolni). De ebbe a toplistába nem az eddigiekbe került bele, hanem azért, mert annyira stílusos, magával ragadó és annyira faszányos zene szól alatta, hogy sosem lehet elégszer látni. (Ramiz)


+1 The Walking Dead

A The Walking Dead-et a Geekz olvasóknak bizonyára nem kell bemutatnom, hiszen mind a képregénnyel, mind a belőle készült kritikai (Golden Globe-ra jelölték a legjobb drámai sorozat kategóriában) és közönségsikert aratott tévészériával rendszeresen és behatóan foglalkoztunk (valamint még fogunk is a jövőben, különösen a képregény első gyűjteményes kötetének tavasszal megjelenő magyar kiadása kapcsán), így a stáb egy emberként kapta fel a fejét a Daniel M. Kanemoto által hozzá készített opening variáns netre kerülésekor, aminek egyértelmű folyományaként vita nélkül az évtized különdíjasa lett animációs kategóriában. Az eredeti ongoing series oldalaiból vett illusztrációk felhasználásának folyamatát kommentárral itt találjátok és bár a tévésorozat megcélzott közönsége miatt (gyakorlatilag nyitni akartak az idősebb korosztály felé, akiket a marketingesek szerint elriasztott volna a képregényes felütés) az első évad komolyabb openinget kapott, mi azért reméljük, hogy igazak a pletykák, és a második évad részeit ez a fantasztikusan hangulatos intro fogja felvezetni.


77 komment

Címkék: sorozat toplista

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr892575219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RoFä 2011.01.14. 09:01:19

Valami nekem nagyon hianyzik.

Csak annyit mondok:

"But you've got to keep the devil
way down in the hole".

RoFä 2011.01.14. 09:05:41

Meg egy megjegyzes: a Dexter "komor" temajat ellensulyozo humorrol annyit mondanek, hogy bar imadom a sorozatot, egy rohadt masodpercig nem tudom komolyan venni. Teljesen unreal. A humora viszont csillagos otos, ahogy a meseszovese, es a mellekkarakterek (Ramon Prado nalam a leg...)

A focim kibebaszott, tomeny zsenialitas. A zene is.

RoFä 2011.01.14. 09:12:03

91ben 14 evesen akartunk csinalni egy Twin Peaks focim parodiat amiben welcome to tablan a Population: 51.201 (annyi? annyi? Fejbol!!!) szepen elkezd csokkenni.

Tudom, cheap, de kolkok voltunk.
Technikai okokbol veguil is nem csionaltuk meg.

Erre az AVP2 vagy mi a fasz trailereben nem ugyanezt csinaljak sok penzbol??? (A filmet nem lattam, allitolag jobb is nekem)

Flankerr 2011.01.14. 09:16:59

Minden elismerésem. Szép lista, külön jó pont az IT Crowd és a True Blood magas helyezéséért

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2011.01.14. 09:20:31

A maffiózók zenéje annyira jól el van találva, hogy az hihetetlen. Emlékszem, gyerekkoromban mikor láttam, hogy megy a tv-ben ettől a zenétől mindig nyugtalanság és furcsa, rossz érzés tört rám. Körülbelül olyasmi, mintha egy maffiózó életét lesnéd ki...

Superjailben azok a részek, amikor jackknife-ot átcibálja a táj felett a börtön felé repülve, valami olyan szintű idiotizmust és kikacsintást tartalmaznak, hogy az hihetetlen. (ja mert az egész sorozat amúgy nem:D) Kedvencem a krokodil rave party, meg amikor 3 fehér ruhás ninja metálkoncertet ad. xd

Cowboy Bebop <3. Tényleg a legjobb. Szerintem még a Firefly is beleférne abba a 10esbe nekem, a filmeknél, ha már szóba került.
"... I don't care, i'm still free, you can't take the sky from meeeee!"

Edgar 2011.01.14. 09:32:46

@RoFä: A Derót is, meg a Justified is elfért volna, de rohadt jó ez a lista a szövegekkel együtt.

Beyonder 2011.01.14. 10:03:37

@Oidipus Prime: a Firefly ugyanannyi pontot kapott a szavazáson mint a Maffiózók, úgyhogy dönteni kellett a kettő között.

Valandil 2011.01.14. 10:04:31

Cowboy Bebop endingje is jó (ezt a számot szeretem legjobban Yoko Kannótól). Tényleg: ending összeállítás nem lesz?

RoFä 2011.01.14. 10:35:52

@Beyonder: A Firefly-bol nem lattam semmit, a Maffiozok orok kedvenc.

Szerintem tudat alatt ez donthetett :)) Amikor a Hangok mondnaka a fuledbe dolgokat, az en nyugtato hatasu baritonomon teszik.

Santito · http://geekz.blog.hu 2011.01.14. 10:40:17

@RoFä:
Tom Waits-et szeretjük, a The Wire-t is, de az openingje ettől eltekintve nem valami nagy durranás...

Balakin · http://balakin.blog.hu/ 2011.01.14. 11:02:04

óó igen Cowboy bebop, az valami csoda, eleje vége közepe...minden. Amúgy a Justified tényleg befért volna, bár a Deadwoodot nem nézem(még) de szerintem annál ha nemis sokkal de jobb az openingje.

HúszTíz 2011.01.14. 11:30:26

Hatos, hatos, hatos !!!

RoFä 2011.01.14. 11:39:27

@Santito: Lehet, en nem vagyok akkora nagy sorozatjunkie hogy el tudjam helyezni a palettan. De szeretem.

Cadaver!! 2011.01.14. 11:40:14

Drót, Southland hiányzik nekem.
Amilyen jó a True Blood főcíme annyira fos a sorozat maga.

Balakin · http://balakin.blog.hu/ 2011.01.14. 11:42:32

Ja igen és a True Blood főcím tényleg baromi jó és a sorozat megtényleg...meglehetősen gyenge.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2011.01.14. 11:43:49

Tényleg jó openingek, habár néhány amit szeretek kimaradt, de ezekhez kétség sem fér, hogy mesteriek.

Külön örülök, hogy bekerült a Batman: TAS ami mai napig a kedvenc rajzfilmem. A Banksy-s Simpson meg nagyon állat.

Dexter, IT Crowd meg minden szinten zseniálisak.

pytta 2011.01.14. 11:45:09

Respect, hogy a Cowboy Bebop bekerült, rendesen meglepődtem :)
Viszont ami - szerintem - kimaradt pedig nagyon jó az a Six Feet under opening. Nekem az a No.1. (sorozatban a Maffiózók vezet, az biztos, de az openingje szerintem egyáltalán nem egy nagy szám, bármit is "költenek bele" a sorozat kultfaktorja miatt sokan...)

RoFä 2011.01.14. 12:01:27

@pytta: Tony elindul a mocsokbol (ahonnan a penze jon) es a vegen megerkezik a frissen mosott honaljszagu elit Suburbia kellos kozepebe.

+ akarhanyszor jo elvezetni a Satriale hentesbolt elott :)

entro 2011.01.14. 12:08:18

Valóban szuperek, csak a Simpsons hagyott maga után kérdéseket: Ezt a Banksy csinálta, és valóban levetítették a tévében?

vanek ur 2011.01.14. 12:13:24

Szerintem a Dead Like Me is megérdemelt volna egy helyezést. Mókásak a kámzsás-kaszás alakok a különböző szituációkban, és ehhez a fekete humorhoz passzol a zene is.

Zerlina 2011.01.14. 12:13:53

Nekem a 4400 főcíme hiányzik a listából.
www.youtube.com/watch?v=DMBcyt_CRM4

Nakedape 2011.01.14. 12:20:08

Ramiz! superjail ben miért nem a coming home-os zene van linkelve? jobb is és az is lett :)

blacklord 2011.01.14. 12:29:16

Szerintem a BBT-é is kegyetlen jó...

blacklord 2011.01.14. 12:30:23

Tényleg, a Firefly az talán még jobb!

GoVegan (törölt) 2011.01.14. 12:36:29

Valahol mar volt ilyen poszt, de ott is hasonloan jottek ki a dolgok. Ahogy akkor is most is csak annyit tudok mondani, hogy a Digital Kitchen ennek a mufajnak az asza. Amugy igazan hianyolom a stilusteremto 6 Feet Undert, ami a Dexternek az apukaja. Persze ugyanaz kovette el mindkettot.

AkarkiJ 2011.01.14. 12:57:42

hangulatban talán a kés/alatt intrója hiányzik még innen

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.14. 13:02:57

Boardwalk Empire, gyerekek! Minden egyes másodperce: a villám Buscemi szemében, ahogy az óceán tisztára mossa a homokos cipőjét, a végén a vizen járás....

Gaines · http://delta.blog.hu 2011.01.14. 13:05:15

Az egyedüli nagyobb hiányosságom nekem is csak a Six Feet Under, az nálam kenterbe ver minden mást, de persze kinek a pap. Így is tetszett a lista, Deadwood, Carnivále, Dexter alap kedvenc főcímek, és a Misfitsét is nagyon megszerettem a maga nyersségével.

Amik a kommentek között sem lettek eddig említve: remek a főcíme még a Band of Brothersnek, a ReGenesisnek (az első két évadé, a 3-4. évadban lecserélték szokványosabbra), a Millenniumnak (mindig a hideg futkos kicsit a hátamon a képsoroktól és a gyászos Mark Snow-zenétől), a Damagesnek (karcos, rohadtul sötét és ütős, mint maga a sorozat), meg a BSG-nek (rövid, de hatásos).

laziorome 2011.01.14. 13:08:02

Nekem a Róma hiányzik, vajon miert? ;-)

Elmeboy 2011.01.14. 13:25:11

A hiányoltak java mind futott még, és olykor csak egy-két ponton múlott, hogy ezek kerültek be, és nem mások. Attól még a kiesettek is nagyon ott vannak, csak valahol kellett húzni egy határt.

superr0x 2011.01.14. 13:55:56

+1 Six Feet Under
+1 Blue Mountain State (mert feelgood)
+1 Sherlock (mert jó a zenéje :D)

~zoli79 2011.01.14. 13:57:54

Nálunk családi kedvenc a Chuck főcíme. Nem olyan nagy szám, de ha feleségemmel nappal leülünk megnézni egy-két részt, akkor a gyerekek felhuppannak az ágyra, megnézik a pálcikafigurás animációt, majd a főcím végeztével mennek vissza játszani. :)
A Cake számából származó groove pedig elég fasza.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.01.14. 14:00:01

Tényleg a TAS, el is feledtem, de az is nagyon jó.

entro 2011.01.14. 14:40:44

@Artemis: Köszi a választ! Hát, így még jobban tetszik a dolog!

Pretoryan 2011.01.14. 14:50:53

Nekem a Firefly főcím ugyanazzal az erővel hat mint a truebloodé! Minden tekintetben elemi, az amúgy jó listából ezt hiányolom leginkább!

Vastüdő 2011.01.14. 14:58:25

támogatom a firefly-t, de ami nekem nagyon hiányzik, az a californication.

re: wire, tom waits, persze, de még inkább blind boys of alabama

rivera 2011.01.14. 15:07:19

Jó a lista, az enyémre még felférne a Wonderfalls és a Joan of Arcadia, de örülök h az abszolút kedvenc Carnivale ennyire elöl van.

Elkon 2011.01.14. 15:36:43

A prison break intróját bírtam még nagyon, főleg a zene miatt

Is 2011.01.14. 15:53:42

Batman végén a tetőn álló képbe nagyjából már annak idején beleszerettem, mikor először láttam. Kvintesszencia.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.01.14. 16:05:55

@Is: A villámmal, az valami nagyon jó.
@Markowitz: Annak kifejezetten nem tetszik a főcíme, a zene jó, de a többi valahogy nekem nem jön be.
Úgysem, hogy az a kedvenc sorozatom.

A nép fia 2011.01.14. 17:15:22

Ezek közül egyedül a Batman rajzfilmet ismerem, meg a Simpson család főcímdalát.

mesko 2011.01.14. 17:39:21

2010-ben a SoA a nagy kedvencem.., de most a Twin Peaks introját néztem meg 2x is, és arra gondoltam, hogy az a zene kombinálva azzal a tájjal..zseniális, hisz nem látsz nagy dolgot, de ÉRZED, hogy ott valami mély, nagyon felkavaró történt, esküszöm ez most engem is meglepett:)

az én nagy sorozatomat, amit a legjobban szeretek eddig életemben nem tartalmazza a lista, az a LOST, ok..ok, tudom: korbács majd máglya, de mielőtt valaki elkattintaná a gyújtót, addig leírom, ha nincs ez a sorozat nem néztem volna meg a Twin Peakset, meg egyáltalán a Carnivale-ról sem tudtam volna, pedig az nagy kár lett volna..

Scypio 2011.01.14. 18:47:45

na, remélem itt majd fog tudni nekem ajánlani valaki sorozatot.

24, BSG, Maffiózók, Wire megvolt.

Wire óta bármit kezdek nézni, egyszerűen nem köt le. Volt ez a drogkotyvasztó tanár, meg valami humorosnak szánt sorozat, hát 1 részt sem bírtam.

Segítsen valaki, kell nekem valami jó sorozat.

Santito · http://geekz.blog.hu 2011.01.14. 19:10:45

@mesko:
A Lost jó sorozat volt, de ami az openinget illeti, megjelenik a LOST felirat, aztán snitt...

ezen nem sok értékelnivaló van, azért ezt gondolom megérted...

[corristo] 2011.01.14. 19:20:44

"Ami – pár ismétlődést nem számítva – mindig változik, az a kanapé geg."

ez tévedés. eleinte (mondjuk az első 7 évadban) évadonként volt pár rotálva, nem néztem meg, hogy pontosan mennyi, de jóval több, mint amire igaz lehetne, hogy "pár ismétlődést leszámítva". ami a simpsons főcímben viszont _mindig_ változik, az bart táblára írott szövege az elején. ja, és lisa szaxi szólójának is van pár változata.

Magócs Dávid · http://geekz.blog.hu 2011.01.14. 19:28:27

@[sy]: Hidd el, én megnéztem és nem volt túl sok rotálva. Főleg nem annyi, amennyinek szignifikáns jelentősége lenne.
A táblás szöveg, viszont betalált.

Rusznyák Csaba 2011.01.14. 19:30:04

A Batman lealázza mindet:) (Meg a Six Feet Under is...)

Geldrin · http://geldrin.deviantart.com 2011.01.14. 19:45:15

A Batman és a Cowboy Bebop főcíme tényleg kimaradhatatlan.
A Superjail egyszerűen epic, kár hogy a pilot intróját tettétek be, a többi rész főcímében már a Cheeseburger: I'm comin' home című számát hallhatjuk. Akinek kimaradt, íme: www.youtube.com/watch?v=hlijc7kivy0

Személyes kedvencem a Korgoth of Barbaria introja, kár, hogy nem lett belőle sorozat.
www.youtube.com/watch?v=alDF14UJvkk

Yeah, trash metal |m|,

rianna 2011.01.14. 19:52:53

ez most meghozta a kedvem, hogy megnézzem a Twin Peaks. Sosem láttam még egészen, annakidején nem értettem, meg is kicsit féltem a főcímtől is.

Kicsit offolva azt is hozzátenném, hogy az Isaurától tényleg féltem, mikor felhangzott a gászungárungé, rögtön kirohantam a szobából::)))

Santito · http://geekz.blog.hu 2011.01.15. 13:16:32

@Scypio:
Most hirtelen fejből pár brit sorozat:
Life on Mars, Misfits, Sherlock, Vexed, Survivors, No Heroics

ezekkel elleszel egy darabig...

virtualdog 2011.01.15. 17:53:50

@ Nakedape: nem találtam normálisat a youtube-on, ha találsz, nyomd a linket, kicserélem. :D

A Roma openingjét leszavaztuk... szerintem speciel kifejezetten béna. Tom Waits-et meg imádom, de a Wire opening azért annyira nem izgalmas... Mint mondjuk a The Shield-é vagy a The Job-é: érzésem szerint a sorozat miatt szereti meg az ember, elsőre semmilyen. A Boardwalk Empire meg nagyon pozőr, de nekem nagy csalódás volt, ebből a témából sokkal izgalmasabbat is ki lehetett volna hozni. (És én még csípem is Buscemi fura arcberendezését! :D)

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2011.01.15. 18:37:57

A Rajzfilmes Batmanét azért én jóval feljebb toltam volna a listán.

Darkness Within 2011.01.15. 19:22:25

A Gantz nyitódala is megérdewmlt volna egy helyet az animációs filmek között. Erre aki nem pörög be, annak már nincs lelke:
www.youtube.com/watch?v=omkvD2kq1uc

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.01.15. 21:20:12

A True Blood főcímét egyszer láttam, és azóta se tudtam rávenni magam újra. Dexternél ugyanez a helyzet, a többi közül meg egyedül a Rescue Me-t nézem, annak a főcíme viszont bejövős.

Sharpe · http://www.book-fun-factory.com/farfun/ 2011.01.15. 21:48:52

Jó lista, nagyon király tényleg, hogy beraktátok az IT Crowd-ot! A Simpsons-ban nem kételkedtem, megérdemli a helyezést a fáradhatatlan kreativitásért (Bár az első 1-2 évadban még elég gagyik voltak a geg-ek), a Batman TAS egészében véve visszaadja az intro hangulatát, a Cowboy Bepop-ban meg szinte minden zene ilyen minőségi.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2011.01.16. 18:11:11

Nah, bővebben, ezt a kettőt tartom idevalónak, a sorozatok tényleges milyenségét figyelmen kívül hagyva:

Kingdom Hospital
www.youtube.com/watch?v=HZgnLXmsA4o

Masters of Horror
www.youtube.com/watch?v=YVQTdnrenLI
(nagyon elkapta a régi misztikus/horror sorozatok hangulatát az opening)

para_noir 2011.01.18. 12:15:56

Én a középmezőnybe raktam volna a Kés/Alatt-ot és a Spartacust is, és nekem nagyon tetszett a Harper sziget főcíme is.

para_noir 2011.01.18. 12:16:37

Ja, és a Carnivale-t érdemes megnézni? Évek óta porosodik a polcon, és sose vettem rá magam. Faintos?

Elmeboy 2011.01.18. 13:01:46

@shitgun2: Attól függ, sokaknak lassú és érthetetlen volt, de akinek tetszett, az általában imádja (mint én is). Nagyon titokzatos, nagyon sötét, nagyon ambivalens jó-gonosz harc a 30-as évekbeli Államokban (annyira ambivalens, hogy a két főszerepet alakító színész az első évad végéig maga sem tudta, melyik oldalon áll a karaktere, és ez a nézőt is elbizonytalanítja). Nagy hátránya, hogy a második évad után lelőtték, és bár van egyfajta befejezése, azért hiányzik a tervezett maradék négy.

para_noir 2011.01.18. 13:12:04

@Elmeboy: Kösz. Akkor ezek szerint az első éved nem lezárt, tehát önmagában nem kerek? Mert akkor hanyagolom.

Elmeboy 2011.01.18. 13:18:59

@shitgun2: Összesen hatot terveztek, ebből kettő valósult meg - így a sztori eljut egy csúcspontra, csomó szálat le is zárnak, de érezni, hogy még több lett volna. Önmagában az első annyiból nem kerek, hogy az inkább csak a prológus, ami felvázolja a helyzetet és felveti a kérdéseket, ugyanakkor azért ennek is van egy elég monumentálisra sikerült lezárása, szóval csak ez ne tartson vissza szerintem a megnézésétől.

para_noir 2011.01.18. 13:36:33

@Elmeboy: Újfent kösz, akkor beillesztem a House hatodik évad, és a Farm ahol élünk második évad közé:) Most ezek mennek.

edington 2011.01.18. 15:46:40

A sosem létezett, de nagyon fasza lett volna kategória győztesének jelölöm:
Korgoth of Barbaria
Az opening azt hiszem a legerőszakosabb, legvéresebb, leglényegretörőbb amit valaha láttam.
Szolid mesélés után céltalannak tűnő erőszak, szex, agresszió, miközben a zene is adrenalintól visít. Külön pont a végén, hogy az arcába fröccsenő vér mintegy szuperhősmaszkot von a szemei köré, ami szépen keretbe illeszti a kezdő snittel.
Az opening 2:36 - nál kezdődik, valamint kicsit el kell vonatkoztatni a sémáktól, hiszen ez csak egy PILOT, amiből sosem készült folytatás.

www.youtube.com/watch?v=P78jsF6Mob4&feature=related

_DelMare_ · http://reviewtonight.uphero.com 2011.01.18. 22:44:08

nagyon jó a lista, grat. a true blood és a dexter elismeréséért még inkább.

MaCS_70 2011.01.19. 15:00:41

Halihó!

Nálam a The Big Bang Theory listás lenne.
Sokkal inkább, mint az IT Crowd -- mind főcím, mind tartalom tekintetében.

Üdv: MaCS
süti beállítások módosítása